Ballagás a gimnáziumban
2023.05.12.374.G - BALLAGÁS 2023
Kedves ballagó diákok, tisztelt szülők, kollégák, rokonok, ismerősök!
Végzős diákjaink ballagása olyan életforduló, amely meghatározó esemény mindannyiunk életében. Az eltelt évek, a megszerzett tudás, a sok-sok emlék örökre összeköt bennünket. Remélem, az iskolánkon eltöltött idő alatt sikerült a jellemetek alapjait úgy formálni, hogy erős egyéniséggé válva, ne sodródjatok az árral. Felelősséggel fogadjátok, hogy hitet, tartást kaptatok. Személyes kötődésem is nagyon fontos ehhez az osztályhoz, hiszen ma a legkisebb gyermekem is elballag. Elevenen él bennem, amikor az iskolaalapítás évében 2015 nyarán, még kisiskolás korotokban egészen Csesztochováig zarándokoltunk, hogy felajánljuk iskolaközpontunkat a Szűzanyának. Látjátok, volt értelme. Ti pedig részesei, formálói vagytok a történelemnek.
Értesítő
2023.05.12.Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
2023. május 16-án /kedden/, Dr. Erdő Péter bíboros úr látogatása és az ezt követő díszebéd miatt az 5-9 és a gimnáziumi osztályok számára sajnos az ebédet nem tudjuk biztosítani. Erre a napra minden illetékest központilag kijelentünk az ebédről. Az óvodások és az 1-4 étkezése nem változik. Köszönjük a megértést!
Május 11. - Boldog Salkaházi Sára Emléknapja
2023.05.11.192023. május 11-én, iskolaközpontunk névadójára, a Kassán, 124 évvel ezelőtt született, Boldog Salkaházi Sárára emlékeztünk. Reggeli közös ima, értelmiségi vetélkedő, kézműves foglalkozások, Salka-kupa kosárlabda torna, családi Schalkház sírhely rendbetétel, koszorúzás a Dómban, beszélgetések az idősek otthonában és végül szentmise tarkította iskolánk diákságának életét a mai napon. Köszönjük, hogy méltóképpen emlékezhettünk, ünnepelhettünk!
Erdei iskola - 4.nap
2023.05.11.8Csütörtökön feltettük a koronát az erdei iskola fejére. A Sziléziai menedékházhoz mentünk, ami oda- vissza 14 km. Láttuk a Felkai-vízesést és a Felkai-tavat. Rendesen elfáradtunk.
,,Süss fel nap" népdaltalálkozó
2023.05.10.Az idén második alkalommal rendeztük meg a Süss fel nap - népdaltalálkozónkat. Kassától Tornaújfaluig 8 óvodából érkeztek az énekelni szerető gyerekek. Találkozónkat Pogány Éva igazgató helyettes asszony nyitotta meg. 14 bátor gyerek vállalta a megmérettetést. Az idő alatt, míg a zsűri meghozta döntését, a versenyzők a helyi óvodásokkal együtt táncoltak és énekeltek. Vándorserlegünket ez éven a buzitai óvoda vihette haza.
Erdei iskola - 3. nap
2023.05.10.9Szerdán uszodában voltunk, ahol sokat csúszdáztunk. Délután, fagyiztunk, majd megnéztük a TANAP múzeumát Tátralomnyicon. Egy filmet is megtekintettünk a mormoták életéről.
Erdei iskola - 2.nap
2023.05.10.6Kedden a Tar- patak vízeséseit néztük meg. A Tarajkára siklóval utaztunk. Több, mint 4 km- t túráztunk. A Rainer háznál egy igazi élő rókával is találkoztunk. Nagyon elfáradtunk.
Közösségi média
Aktuális
- Kutatók éjszakája - Kassa
- 100. Kassai Békemaraton
- A SALKÁSOK ÚJRA JÉGKORONG MECCSEN...
- ÉRTESÍTŐ
- Kutatók éjszakája - Mecenzéf
- "Ép testben - ép lélek"
- MEGHÍVÓ
- MEGHÍVÓ
- Munkára nevelés
- Természetvédelmi nap
- Ismételt köszönet és hála…
- Rákóczi Szövetség - támogatás
- Néptánc oktatás
- KIS BUSZ - FECSKE - menetrend változás
- Szabadidőközpont - Reklám
- Áldozatkész szeretettel válaszolni…
- MEGHÍVÓ - Nick Vujicic előadására
- ÉRTESÍTŐ
- Befizetések - szülői hozzájárulások a 2023-24-es tanévben
- Ünnepélyes tanévnyitó