Főoldal
Papi rekollekció-Érsek-Főpásztori látogatás Szepsiben
2019.10.11.2019. október 10-én a nagykaposi és a szepsi esperesi körzet papsága Mons. Bernard Bober, érsek-főpásztor vezetésével Szepsiben tartotta havi papi lelki napját, ami szentmisével kezdődött. Az oltárszolgálatot az egyházi iskola bérmálkozásra készülő diákjai végezték.
A szentmise elején az érsekfőpásztor megáldotta a három szent kassai vértanú emléktábláját, Lukács János és fia, Zoltán míves munkáját. Az emléktáblán a három szent vértanú bronzba öntött arcmásolata látható, amelyet a koponyák kopírozása tett lehetővé. Az arcplasztikából eddig négy példány készült. Az első a kassa-bélai Scitovszky János emléktáblán látható, a másodikat Erdő Péter bíboros, a harmadikat Bernard Bober, érsek-metropolita kapta, a negyedik a Szepsi plébániatemplomban nyert elhelyezést.
Játék, móka, kacagás
2019.10.09.Péntek délutánonként a VIII.A osztály tanterme játékkal és kacagással telik meg.
Hogy miért?
Beindult a matek szakkör.
A matematika szakkör a tehetséges tanulóknak heti egy alkalommal biztosít iskola utáni kikapcsolódást. Így indult a tanévünk első szakköre is, ahol olyan játékokat játszottunk, amelyek a matematikai gondolkodást fejlesztik. A közös cél az egészséges versenyszellem. Minden játékból csak egy győztes került ki. A gyerekekben azonban ott volt az igény, hogy, ha már nem nyertem, akkor legalább második-harmadik helyet érjek el. Így a játékot nem tudták abbahagyni.
Nemzeti gyásznap - az aradi vértanúkra emlékeztünk
2019.10.07.22019. október 6-án Szepsiben a szentmisét a Szózat éneklésével kezdtük. Fejet hajtottunk és szívet emeltünk az aradi tizenhárom emlékére.
Köztudott, hogy alig két hónappal a világosi fegyverletétel után, 1849. október 6-án, Aradon kivégezték a szabadságharc tizenhárom katonai vezetőjét. Amíg helyre nem állt az alkotmányos rend, nem lehetett megemlékezni a forradalomról. A szabadság mártírjai évekig jeltelen sírokban feküdtek. Az aradi vértanúk kivégzésének napját Magyarországon 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították.
Dobogós helyezés matekból
2019.10.07.A Štefan Moyses Gimnázium Szepsiben 2019.10.4-én megrendezte a HROCH nevű matematikaversenyt. Iskolánkat egy négytagú csapat képviselte, akik szlovák tanításí nyelvű alapiskolák legjobb matematikusaival mérhették össze a tudásukat. A Pexeso nevű csapatunk tagjai Kovács Norman Gábor 8.A , Oceák Dániel 8.A , Gulya Szilveszter 9.A és Viszlay Eszter 9.A méltón helyt álltak a versenyen. Megszerezték a 3. helyet , amely a logikus gondolkodás, az összhang és a csapatszellem eredménye.
20. Honismereti Mozgó Egyetem
2019.10.07.2019. szeptember 30-án indultunk autóbusszal a szepsi benzinkútról a “Honismereti Mozgó Egyetemre”. Megtekinthettük a Szlovák Paradicsomot,Thököly Imre sírhelyét a Görgei Artúr rezidenciát és még sok mást. Köteles László a kirándulás főszervezője érdekes dolgokat mondott az egyes helyekről. A Čingov Hotelban szálltunk meg, ahol 2 fogásos vacsora és svédasztalos reggeli várt minket. Nagyon szép helyeket láttunk , sok élménnyel gazdagodtunk és rengeteget tanultunk. https://ma7.sk/tajaink/jubilalt-a-honismereti-mozgo-egyetem
Napocskák
2019.10.05.Ebben a komor őszi időben a mi "Napocskáink kivirítottak ", sok kis ügyes kezecske csalogatta elő a napsugarakat.
Az algoritmikus gondolkodás fejlesztése
2019.10.04.Érdekes, új játékot kaptunk ma. Bee-Bot a neve, vagyis Méhecske Robot. Matematikai gondolkodásunkat fejleszthetjük vele, gyakorolhatjuk a programozást. Már most nagyon szeretjük, mert úgy jár-kel a játéktáblán, ahogy mi akarjuk.
Kutatók éjszakája
2019.10.03.2019. szeptember 27-én, az elsős és másodikos gimnazistáknak alkalmunk volt részt venni a kutatók éjszakáján Kassán, az Atrium Optimában. Szlovákia egyetemistái nagyon sok különlegességet mutattak be nekünk. A nap folyamán különböző tudománynépszerűsítő programokat láthattunk, mint például a hőkamerák használata és tesztelése, robotika, játék a matematikában, gyors logikai feladatok, 3D-ben nyomtatás, jogismeretszerzés és különféle kvízek. Nagyon népszerű és sokszínű rendezvény volt, sok új dolgokat láthattunk és tanulhattunk.
A MAGYAR NÉPMESE NAPJA
2019.10.03.12019. szeptember 30-án, a Magyar népmese napján, óvodánkban is sok szép népmese talált hallgató fülecskére.
Thália Színházban
2019.10.03.2019. október 1-jén a Veronaki zenekar koncertjén vettünk részt a Thália Színházban. Mosó Masa és számos mesehős elevenedett meg a dalokban.
Óvodás élmények
2019.10.01.A minap a méhecske csoporttal egy nagy sétát tettünk a városban. Megnéztük az épülő óvódánkat/iskolánkat, kipróbáltunk a gumicsizmákat és a pocsolyákat, a városi parkban pedig gesztenyét is gyűjtöttünk.
Őszi bogyók a Jó Isten kezében
2019.09.27.1Harmadikosaink kezei alatt sürgött a munka. Földünket, amit a Jó Isten tart a kezében, bogyókkal díszitették. Mérnöki pontossággal készült szarvasunk őrzi őt.
Közösségi média
Aktuális
- A szép magyar beszéd tisztaságáért…
- Színház mindenkinek!
- Sítábor-videó
- Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában
- Kassai hagyományos korcsolyázás
- Értesítés
- Értesítés - Sára buszunk a sítáborban teljesít szolgálatot
- Lelki gyakorlat Száraz László atya vezetésével Bükkszentkereszten.
- MEGHÍVÓ
- Az iskolában az iskoláért...
- Karácsonyi műsorok
- TÉLI ÖRÖMÖK
- Igazgatói szabadnap 2026. január 16.
- Adventi koncert
- KLIP-PREMIER "A szeretet a minden..."
- Áldott karácsonyi ünnepeket és békés új esztendőt kívánunk!
- Református lelki nap a Salkában
- PITAGORASZ VERSENY - ISKOLAI FORDULÓ
- Bűnbánat, szentmise és kenyéráldás...
- Karácsonyi műsor - ISKOLA