2026 szeptember 22-én az 1. A és B osztályban tematikus napot tartottunk. A téma az ALMA volt. Ráhangolódásként elénekeltük az „ Egy, egy almafa“ című dalt. Meghallgattunk egy nagyon tanulságos népmesét az „ Almát szemétért“ címmel. Majd végre elkezdődött az alma darálása. Az almapépet a présbe raktuk és kisajtoltuk a levét. Ilyen finom, egészséges almalevet még senki sem ivott. Közben képeket raktunk sorrendbe az alma születésével kapcsolatban. Almás feladatlapokat oldottunk. Elültettünk egy pár almamagot. Fogjuk figyelni, hogyan lesz a magból egy új élet. Almaszirmot készítettünk a szárítóban. A végére pedig almás kalácsot ettünk, amelyet Képes Lili sütött az anyukájával. Ezúton is köszönjük nekik a finomságot. Megtapasztaltuk, hogy az alma minden formájában finom, ráadásul, a mondás szerint, aki sok almát eszik, az az orvost elkerüli. Nagyon élveztük a tematikus napot, és nagyon várjuk a következőt, melynek témája a szőlő lesz.
{#1014}
Almanap
22. 9. 202612
Természetvédelmi nap
16. 9. 202632026. szeptember 16-án iskolánk felsõ tagozatos diákjai egy túrával egybekötött egészség – és
polgárvédelmi napot tartottak. Az elméleti tudásunk elmélyítése után a Szent László forráshoz
sétáltak fel, ahol mindenkinek lehetősége volt kipróbálni az ügyességét és leleményességét. A
gyönyörű őszi természetben, napsütéses időben, aktívan töltött napot mindannyian élveztük.Az idei természetvédémi napon alsó tagozatos diákjaink Jászó természeti szépségeit csodálták meg. A tó mellet sétálva mintegy 2 km-es út végén a forrásnál tízóraiztunk. Kellemesen elfáradtunk és megnyugodtunk sz õszi erdõben.
Thália Színház
14. 9. 20262026. szeptember 9-én ellátogattunk a Thália Színházba, ahol A kutya különös esete az éjszakában című előadást tekinthettük meg. A darab nemcsak a diákok, hanem a felnőttek számára is elgondolkodtató és izgalmas élményt nyújtott. Egy 15 éves, autizmus spektrumzavarral élő fiú mindennapjaiba, gondolkodásmódjába és nehézségeibe is betekintést nyerhettünk. Az előadás fontos témát dolgozott fel, hiszen az autizmusról való beszéd, a megértés és az elfogadás egyaránt fontos ahhoz, hogy empatikusabban és előítéletek nélkül tudjunk egymáshoz viszonyulni.
Salkaházi Sára szociális testvér boldoggá avatásának 20. évfordulója
14. 9. 202692026. szeptember 13-án hálaadó szentmisét mutattak be a budapesti Szent István-bazilikában Sára testvér boldoggá avatása 20. évfordulója alkalmából. Az ünnepi liturgia főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt, a homíliát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mondta. A szentmisén a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont is képviselte magát. Kis csapatunk élményekkel telve, feltöltődve tért haza.
Jeles atléták Szepsiben
9. 9. 20262026. szeptember 9-én jeles vendégeket fogadtunk iskolaközpontunk könyvtárában. A Szlovák Atlétikai Szövetség - Peter Korčok elnök úr és Matej Tóth alelnök, olimpiai bajnok távgyalogló vezetésével - nálunk tartotta kihelyezett ülését. Megtisztelő volt számunkra, hogy a keleti térségben ezúttal ránk esett a választás. Talán nem véletlenül. Az Athletic Legion Klub és a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont együttműködése kiemelkedő a Bódva-völgyében.
Immár az eredmények is magukért beszélnek.
A munkaértekezlet kezdetén Sebastian Karp U18-as Európa bajnokunk is részt vett.
További sok sikert és jó munkát kívánunk minden atlétának!
Átadták a Rákóczi Szövetség ösztöndíját
4. 9. 20264A Rákóczi Szövetség jóvoltából, a Magyar Iskolaválasztási Program keretében Szepsiben is átadásra kerültek az első osztályos tanulóknak szánt ösztöndíjak. A támogatók között magyarországi önkormányzatok, magánemberek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel. Gyermekeink mosolygós tekintettel és egy kis műsorral hálálták meg az odafigyelést. Köszönjük szépen a támogatást!
Tanulmányi hozzájárulás - változás 2026. szeptember 1-től
4. 9. 2026Tisztelt Szülők!
2026. szeptember 1-től változik a tanulmányi hozzájárulás összege.
Köszönjük a megértést!
Mgr. Nagy István, igazgató
CSS_Moldava_-_Smernica_o_uhradach_MS__SKD__SJ_od_1.1.2023-(2).doc
A szülői szövetség köszöntője...
2. 9. 2026
Tisztelt Igazgató Úr, Tisztelt Lelkiatyák, Kedves Pedagógusok! Kedves Szülők, Kedves Diákok, Óvodásaink!
Egy új tanév kezdetén mindig van valami különleges a levegőben. Újra megtelik élettel az iskola, újra felcsendülnek a gyermekhangok a folyosókon, és egy újabb közös útra indulunk.
A tanévkezdés egyszerre jelent újrakezdést, lehetőséget és reményt.
A Szülői Szövetség nevében szeretettel köszöntjük azokat a kisgyermekeket, óvodásokat, akik most lépik át először iskolaközpontunk kapuját. Számotokra most egy új, izgalmas világ kezdődik. Kívánjuk, hogy ez a hely olyan legyen számotokra, ahol nemcsak tudást kaptok, hanem barátokra leltek, ahol mertek kérdezni, hibázni, újra próbálkozni, és ahol mindig érezhetitek, hogy fontosak vagytok.
A nagyobb diákoknak pedig azt kívánjuk, hogy az új tanév hozzon számotokra sok sikert, kitartást, élményt és olyan pillanatokat, amelyekre majd évek múlva is jó szívvel emlékeztek.
Szülőként talán nincs nagyobb vágyunk annál, mint hogy gyermekeink jó helyen legyenek. Olyan közösségben nőjenek fel, ahol nemcsak a tudás számít, hanem az ember is. Ahol megtanulják tisztelni egymást, segíteni a másikat, felelősséget vállalni, és ahol az értékek nem csupán szavak, hanem mindennapi példák.
Magyar iskolaközpontként nem csupán ismereteket adunk át gyermekeinknek, hanem őrizzük és továbbadjuk anyanyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat, keresztény értékeinket. Ez pedig közös felelősségünk.
Szülőként tudjuk, hogy gyermekeink nevelése nem ér véget az iskola kapujában. És a pedagógus munkája sem csupán addig tart, amíg megszólal a tanóra végét jelző csengő.
A gyermek közös kincsünk és közös felelősségünk!
Köszönjük az iskola vezetésének, pedagógusainak, hogy munkájukkal egy olyan közösség építésén fáradoznak, amelyben a tudás mellett a hit, a szeretet és az összetartozás is helyet kap. Köszönjük azt a türelmet és szakmai elhivatottságot, amellyel nap mint nap gyermekeink mellett állnak.
Kedves Gyerekek!
Azt kívánjuk nektek, hogy soha ne féljetek nagyot álmodni. Legyetek kíváncsiak, bátrak és kitartóak! Ha valami nem sikerül, ne adjátok fel, mert az iskola nem csupán arról szól, hogy hány jó jegyet gyűjtötök össze, hanem arról is, hogy közben milyen emberré váltok.
Legyen ez az új tanév tele felfedezéssel, barátsággal, nevetéssel, sikerrel és szeretettel!
Legyen az iskola mindannyiunk számára olyan hely, ahová reggel jó belépni, és ahonnan jó érzés - hazatérni.
Az új tanév kezdetén pedig kérjük Isten áldását gyermekeinkre, pedagógusainkra, családjainkra és az egész iskolai közösségünkre.
Adjon nekünk az Úr erőt a nehézségekhez, bölcsességet a döntésekhez, türelmet egymáshoz, és szeretetet ahhoz, hogy gyermekeinket együtt, egymást segítve vezessük az előttünk álló úton.
Kívánok mindenkinek békés, eredményes és élményekben gazdag új tanévet!
Isten áldja iskolaközpontunkat és közösségünket!
Gresó Zsuzsa, a Szülői Szövetség elnöke
Szepsi, 202. szeptember 1.
Buszos információk és menetrendek
2. 9. 2026Értesítjük a Tisztelt Szülőket és a Diákokat, hogy 2026. szeptember 2-tól
a Fecske kis buszunk és a Sárika nagy buszunk - a megszokott útvonalon és időpontokban működik.
Menetrendek:
NAGY BUSZ - SÁRIKA
REGGEL:
6:55 Szádalmás
7:05 Tornagörgő
7:15 Szádudvarnok
7:20 Torna
7:25 Somodi
7:30 Szepsi útvonalon
DÉLUTÁN:
15:30 Szepsi
15:35 Somodi
15:40 Torna
15:45 Szádudvarnok
15:55 Tornaörgő
16:05 Szádalmás
KIS BUSZ - FECSKE
REGGEL:
6:25 Jánok
6:30 Bodolló
6:35 Péder
6:40 Zsarnó
6:45 Tornaújfalu
6:55 Bódvavendégi
7:10 Szepsi
7:20 Debrőd
7:35 Makranc
7:45 Szepsi
DÉLUTÁN:
15:00 Szepsi
15:10 Makranc
15:25 Debrőd
15:35 Szepsi
15:50 Bódvavendégi
16:00 Tornaújfalu
16:05 Zsarnó
16:10 Péder
16:15 Bodolló
16:20 Jánok
Ünnepélyes tanévnyitó
1. 9. 2026(fotók: Zborai Imre)
13Az új iskolaévet - immár a 12-et - a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestülete, alkalmazottjai, diáksága, a szülők, a nagyszülők, a rokonok és az iskolabarátok, liturgikus közösségben, ökumenikus istentisztelet keretében kezdte a Szepsi plébánia-templomban Makovics István, kihelyezett jánoki lelkipásztor, hitoktató, megbízott lelkivezető és Molnár Árpád, szepsi református lelkész vezetésével.
Hála Istennek más szándékkal és más értékrendben, mint napjaink világa. Sok helyen templomokat, iskolákat zárnak be, szobrokat, emlékoszlopokat döntenek le. Mi építünk és építkezünk. Fészket rakunk: őrizni, ápolni, továbbadni és gyarapítani akarjuk őseink áldott örökségét.
Nagy öröm, hogy szeptembertől az óvodát továbbra is 3 csoportban – 60 kisgyerek látogatja. Az alsó tagozat első osztályában rekord számú 30 diák kezdi meg tanulmányait, a gimnázium első osztályát, sajnos a Szlovákiában zajló iskolaügyi reformok miatt nem tudták megnyitni. A 2026/27-es tanévben az iskolaközpont diákjainak összlétszáma 277 fő.
A Teremtő által - a természeti törvény alapján minden ember szívébe és lelkiismeretébe írt törvényből fakadóan - őrizni és tovább adni akarjuk az ember, a család, a nemzet evangéliumi értékrendjét. Ezúton is nagy köszönet és hála mindenkinek, akik megértették az idők jelét és hatékonyan igyekszenek cselekedni a jövőnk érdekében – határon innen és határon túl.
A Szentlélek oltalmát és segítségét kértük, hogy merjünk tanulni a legkisebbektől: „legyünk olyanok, mint a gyermekek!”, akik eredeti ártatlanságukból még hordoznak valami nyitottságot, bizalmat, rácsodálkozást a világra, egymásra és önmagukra, ösztönösen kapaszkodva Istenbe és egymásba.
A gyermekek ezeket a kapaszkodókat mindenekelőtt a szüleiktől tapasztalják meg, de vannak helyzetek, esetek, életkörülmények, amikor már mindez a pedagógusok és a lelkipásztorok feladata marad, tőlük tanulják meg, hogy jó dolog Istent dicsérni, imádkozni és templomba járni. Ha ugyanis Istent dicsőítjük, felemelkedünk Hozzá. Segítségül hívjuk Őt, aki érdemben képes megsokszorozni erőnket, felszítani lelkesedésünket. Vagyis, amikor gyermekeinkkel ismereteket közlünk, vagy vallásosságra neveljük és hitismeretekre oktatjuk őket, egyaránt testi és lelki jólétükről gondoskodunk, így ugyanazt a szolgálatot teljesítjük irántuk, amit őrzőangyalaik.
Nagy István igazgató ünnepi beszéde után következett az óvodások és az elsősök bemutatása. A legkisebbek külön áldásban részesültek. Ahogyan egykor Urunk, Jézus Krisztus - példát adva nekünk, karjaiba véve a gyermekeket, megáldotta őket - úgy kértük mi is, árassza ki rájuk áldását, hogy a szülők és a nagyszülők, a pedagógusok és a lelkipásztorok példás élete nyomán, növekedjenek az erényekben és a Szentlélek erejével Krisztus hiteles tanúi legyenek a világban.
Örömmel jelezzük, hogy Sára testvér boldoggá avatásának 20. évfordulója kapcsán, szeptember 13-án Budapesten a Szent István Bazilikában megrendezendő ünnepségen az iskola is képviselteti magát.
Jó volt ma is lélekben újra nézni, szemlélni az Úr Jézust - aki megállt, meglátta, meghallgatta, és megvédte a kicsiket, a gyengéket és az elesetteket - közben tisztázni önmagunkban: a mindennapokban képesek vagyunk-e meglátni a gyermekben azt, amit az Úr Jézus is meglátott és kimondott: „Engedjétek hozzám a kicsinyeket.” Válaszunk nemcsak azt mondja meg, hogy milyen helyet adunk a gyermeknek az Egyházban, hanem azt is megsejteti, hogy milyen Egyház vagyunk?
A lelki találkozó a záró áldások után a Himnusz közös eléneklésével ért véget.
Kérjük szavazzon!
31. 8. 2026Kérem támogassa a :
„Vizes élőhelyek őrzői – Jurta a Bodollói halastavaknál”
elnevezésű projektet szavazatával a „2026-os Év Élmény“ Kassa megye álltal kiírt versenyben! A győztes további támogatást nyer a projekt bővítésére!
A szavazás ma éjfélkor ér véget!
A szavazáson résztvevők a Víz és élet nonprofit szervezet jóvoltából egy 3 napos 4 személy részére szóló ingyenes üdülést nyerhetnek a Budolló-i tavaknál egy klasszikus és egyben modern jurtában elszállásolva, melyhez horgászat, íjászat, lovaglás, csónakázás, grillezési lehetőség és egyéb atrakciók is igénybevehetők!
Köszönünk szépen minden egyes szavazatot és támogatást!
Király Tamás
Szavazni a következő linken lehet:
Töltsd velünk a szabadidőded! - "Tráv svoj voľný čas s nami!“
28. 8. 2026
MEGHÍVÓ a tanévnyitó ünnepségre
27. 8. 2026Kedves Szülők és Diákok!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a tanévnyitó ünnepségre, amely 2026. szeptember 1-jén, 9:00-órakor kezdődik.
A buszok Szádalmásról és Jánokról 8:00-órakor indulnak Szepsibe.
A megszokott útvonalon közlekednek és az ünnepséget követően haza szállítják a gyerekeket.
Szerdán 4 osztályfőnöki órát tartunk, szervezési feladatokkal.
Az óvoda és a napközi 2026. szeptember 2-tól már egész nap üzemel.
Csutörtöktől pedig órarend szerinti tanítás lesz az iskolában.
Üdvözlettel: Mgr. Nagy István, igazgató
Szent István király emlékoszlop avatás Szepsiben
23. 8. 2026
EXATRUN Szepsiben
19. 8. 2026
MEGHÍVÓ - SZENT ISTVÁN-NAPI PIKNIK
11. 8. 2026Emlékoszlop avatás
Az új kenyér megáldása és osztása
Exatlon pálya kicsiknek és nagyoknak
Gulyás leves
Tűzijáték
RÁKÓCZI TÁBOR
12. 7. 20262026. július 5 és 10 között 12 gyermekünk vett részt a Rákóczi Szövetség által rendezett idei első Anyanyelvi Táborban, Sátoraljaújhelyen, 33 országból érkezett 9OO magyar gyermekkel együtt. Így gyermekeinknek lehetősége volt más országokból érkező fiatalokkal barátkozni, ismerkedni. Programjaink nagyon változatosak és tartalmasak voltak, főként a magyar kultúrához kapcsolódtak, de rengeteg sportolási és kirándulási lehetőség is szerepelt napirendünkön.
Innen is köszönjük a szervező Rákóczi Szövetségnek a lehetőséget, hogy az idei évben is fogadtak bennünket erre a nem mindennapi táborra és reméljük jövőre újra találkozunk!
NAPKÖZIS TÁBOR - 5.nap - Utolsó nap
10. 7. 20264Ez a nap zenés ébresztővel kezdődött. Nehéz volt a kelés, lassan indult a nap. Reggeli után rendet raktunk a könyvtárban,mindent összepakoltunk. Aztán lementünk az udvarra, hogy befejezzük a gombákat. Mindenkinek jutott egy cserép kövirózsa saját kézzel festett gombával. A maradék virágot és a gombákat az iskola elé ültettük el. A finom ebéd után dinnye is volt. Ezt követte a mézeskalács díszítés. Végül még egy órácskát ugri- bugriztunk a tornateremben. Nagyon gyorsan vége lett a hétnek és ezzel a táborunknak is.
NAPKÖZIS TÁBOR - 4.nap - PIZSAMÁS BULI
10. 7. 20266Csütörtök reggel mindenki felpakolva börödöstől jött az iskolába. A bőröndben a pizsama meg a hálózsák volt a legfontosabb, mivel az iskolában aludtunk. De előbb több mindent csináltunk. Először is kötényt festettünk, amely a pénteki mézeskalács díszítéshez készült, mert egy igazi cukrásznak van köténye. Aztán kint az udvaron kövirózsát ültettünk egyenként a virágcserépbe. Ültetés után betonból készült gombákat csiszoltunk, előkészítettük őket a festéshez. Kézművesség közben elkezdett cseperegni az eső, ezért úgy döntöttünk, hogy leszaladunk a tornatetembe egy vidám sportvetélkedőre. A pici eső után kint buborékoztunk és közben grileztünk. Csaptunk egy fergeteges esti pizsamás bulit tartott az iskolában. Volt közös gyerekpezsgős vacsora, bújócska a tornatetemben, kincs keresés és végül popcornos filmezés. Kevesen nézték végig a filmet, mivel a többség közben elaludt a hosszú vidám nap után.
NAPKÖZIS TÁBOR - 3.nap - Lovászat
8. 7. 20266Barátkozás
Én is pisze, te is pisze,
e mondóka csuda jó!
Idedugta a nóziját, kedveskedni ez a ló!
Átölelem busa-fejét, meleg szeme rám ragyog.
Lóra termett magyar népem, egyik tagja én vagyok!
(Aranyosi Ervin verse)
Archív noviniek
- September 2026
- August 2026
- Júl 2026
- Jún 2026
- Máj 2026
- Apríl 2026
- Marec 2026
- Február 2026
- Január 2026
- December 2025
- November 2025
- Október 2025
- September 2025
- August 2025
- Júl 2025
- Jún 2025
- Máj 2025
- Apríl 2025
- Marec 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- September 2024
- August 2024
- Júl 2024
- Jún 2024
- Máj 2024
- Apríl 2024
- Marec 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- September 2023
- August 2023
- Jún 2023
- Máj 2023
- Apríl 2023
- Marec 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- September 2022
- August 2022
- Júl 2022
- Jún 2022
- Máj 2022
- Apríl 2022
- Marec 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- September 2021
- August 2021
- Júl 2021
- Jún 2021
- Máj 2021
- Apríl 2021
- Marec 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- September 2020
- August 2020
- Jún 2020
- Máj 2020
- Apríl 2020
- Marec 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- September 2019
- August 2019
- Júl 2019
- Jún 2019
- Máj 2019
- Apríl 2019
- Marec 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- September 2018
- Júl 2018
- Jún 2018
- Máj 2018
- Apríl 2018
- Marec 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- September 2017
- Júl 2017
- Jún 2017
- Máj 2017
- Apríl 2017
- Marec 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- September 2016
- Júl 2016
- Jún 2016
- Máj 2016
- Všetky
