Főoldal
Szép magyar beszéd
2019.02.07.2019 február 6-án részt vettünk a Szép Magyar Beszéd járási fordulóján. A továbbjutás sajnos nem sikerült, de diákjaink szépen helytálltak a versenyen. Köszönet a szép szereplésért!
INTERREG - SÍTÁBOR a Magas-Tátrában
2019.01.26.2018. január 20-25 között egy felejthetetlen hetet tölthettünk el testvériskoláinkkal a Magas-Tátrában. Az Interreg téli-tehetséggondozó táborunknak köszönhetően a diákok megismerkedhettek a síelés, hódeszkázás, hókorizás és a túrasízés alapjaival. Mindemellett újdonságnak számított idén, hogy az oktatás folyamatába a jól síelő diákok is bekapcsolódtak, amolyan segédtanárként. A második napra már valamennyi diákunk biztonságosan csúszott. A természet lágy ölén, szikrázó napsütésben, remek hangulatban lezajlott tábort még sokáig emlegetni fogjuk. Hálásak vagyunk a Jóistennek a balesetmentes hétért. Bízunk benne, hogy jövőre újra találkozhatunk!
Igaz- hamis
2019.01.23.Januárban Igaz – hamis matematikaversenyen vettek részt iskolánk tehetséges tanulói a 6. és 7. osztályból, akik rendszeresen látogatják a matematika szakkört.
Az igaz - hamisos feladatoknak van egy trükkje. Ezek a kérdések azt nézik, hogy mennyire vagy tisztában a fogalmakkal.
Számokkal, számjegyeivel kapcsolatos feladatok, geometriai kérdések, számhalmazos kérdések, prímszámokhoz kapcsolódó kérdések. Ugye Te biztosra akarsz menni, s nem tippeled be a jó választ. Igaz 50% az esélyed, hogy eltalálod, de a kockázatod nagyobb, hisz ha nem sikerül, akkor ezzel a tippel elbuksz 1 pontot, ami valljuk be, jól jöhet még.
JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA
2019.01.23.1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc nemzeti imánk, a Himnusz írását.
Ez alkalomból kis műsorral készültünk, amelynek zárórészében az esperes úr megszentelte az osztálytermeket.
Az ajtókon elhelyezett felirat - 20 *C + M + B * 19 - arra emlékeztet , hogy „Krisztus áldja meg e házat!“
Színházi előadáson a Tháliában
2019.01.19.David Drábek kortárs cseh író darabját, a Csokifalók-at tekintettük meg a kassai Thália Színházban.
A darab sajátosan vegyíti a valóságot az álommal, a tényeket a költészettel, a korszellemet a legendák ködével.
A szülők halála után három lánytestvér bezárkózik az atyai házba és különböző módon próbálják feldolgozni a tragédiát, míg el nem jön a pillanat, hogy valamelyikük beteljesítse a bizarr apai örökséget.
Mi a fontosabb? A világ megváltása, vagy a saját boldogságunk?
Ho-ho-HÓ
2019.01.19."Ne aludj hékás, itt van a tél,itt van az Új Év, itt van a fény,légy újra gyermek, itt van a hó,szálljon az ének, a hógolyó."
V 5.A sa staráme o vtáčiky - Az 5.A -ban gondokoskodunk a madárkákról
2019.01.17.Zima vbehla za vrátka
Vyplašila vtáčatká.
„Sneh sa sype, vietor hudie,
Čo len s nami teraz bude?“
„Nezhyniete, moji malí!
Kŕmidlo sme na strom dali.“
Országos 3. hely a snowboard versenyen
2019.01.17.Gimnáziumunk 2. osztályos diákja - Nagy Dániel - a 2019. január 15-én Jasnán megrendezett országos snowboard bajnokság első fordulóján 3. helyet szerzett. Szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Angol nyelvi olimpiász
2019.01.17.Gacsay Orsolya 4.G, valamint Nyíri Benedek 2.G osztályos diákjaink az angol nyelvi olimpiász járási fordulóján 2. helyen végeztek. Gratulálunk!
Korizás a szepsi jégpályán
2019.01.15.6Eleinte kicsit szokatlan, hogy alattad síkos talaj van, így becsúszik néha nem vitás egy-két popsira huppanás. Színes sapkák, sálak pulóverek, körbe-körbe keringenek, kézen fogva, vagy egymagában, mindenki csúszik a boldogságban.
Közösségi média
Aktuális
- Ünnepélyes tanévzáró és ballagás a Salkában
- "Ki lesz ma a megmentő"
- Osztálykirándulás Bártfán
- Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől
- TE DEUM
- A VI.A Egerben
- Felfedezőúton az V. A osztály
- Osztálykirándulás 7.A
- Jump Aréna
- Meghívó - tanévzáró
- Étkezés kérvényezése a 2026-27-es tanévre
- Igazgatói szabadnapok
- Az idősek tisztelete
- ENGLISHSTAR 2026
- „Citius, altius, fortius – communiter”
- Az általános iskola 1. osztályába felvett diákok listája a 2026-2027-es tanévben
- Pályázati kiírás - Výberové konanie
- Úszótanfolyam - ENCS
- Strieborný úspech na celoslovenskom kole súťaže Poznaj slovenskú reč !
- Sikeresen szerepeltek mesemondóink a XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntőjében