• Főoldal

      • "Ki lesz ma a megmentő"

        Olajos "Gizmo" Gábor barátunk és Nagy Imre tanár úr gondozásában az AI-mesterséges intelligencia segítségével készült el legújabb klipünk, amely egyben a 4.A-B osztály búcsú dala az alsó tagozatos évektől.
      • Osztálykirándulás Bártfán

        A 2.G háromnapos kiránduláson vett részt Bártfán, ahol sok szép és érdekes helyet fedeztünk fel. Sétáltunk a történelmi belvárosban, megcsodáltuk a hangulatos főteret, a régi épületeket, valamint ellátogattunk a Szent Egyed-bazilikába is.
      • Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől

        Az idei tanév végén a 8. osztály a megérdemelt pihenést választotta. A sok felmérő, verseny és iskolai program után igazán jólesett egy kis kikapcsolódás, ezért június 22.–24. között a körtvélyesi halastavaknál töltöttünk el néhány felejthetetlen napot. Hétfőn még ellátogattunk a közeli Kiskovácsvágására, ahol megtekintettük a szépen felújított vízi malmot. Utunk során a lúcskai huszita templom romjainál is megálltunk, ahol egy kis időre a történ
      • TE DEUM

        Hálaadó szentmisén köszöntük meg az elmúlt tanév ajándékait a Teremtőnek Paláston a Szlovákiai Magyar Katolikus Iskolák Országos Tanévzáró Ünnepségén.
      • A VI.A Egerben

        Osztálykirándulásunkat „Időutazással” kezdtük, amelyen 500évet mentünk vissza. Bemutatták, hogy mi, hogy volt akkoriban.Utána lézerharcoltunk, ami döntetlennel zárult a fiúk és lányokközött. Fáradtan indultunk az egyetemre, ahol egy fizikai előadást és egy planetáriumi vetítést néztünk meg. A nap végére azt ismegtanultunk, hogyan kezeljük a pánikot. Elindultunk aSzemfényvesztés nevű kiállításra, amely a vakok életét mutatja be. Agyönyörű várat is
      • Felfedezőúton az V. A osztály

        2026. június 19-én Kassára látogattunk, ahol felejthetetlen élményekben volt részünk, hiszen a kellemeset a hasznossal összekötöttük. Első utunk az Anička gyermekparkba vezetett, ahol a  szép zöld környezetben kedvünkre játszhattunk és mozoghattunk. A labirintusban bújócskáztunk, rollereztünk, kerékpároztunk, trambulinoztunk, körhintáztunk, valamint kipróbáltuk a különböző mászókákat és csúszdákat is. Délután ellátogattunk a Kelet- szlovákiai Múze
      • Osztálykirándulás 7.A

        2026. június 19-én és 20-án tartotta osztálykirándulását a 7.A. A pénteki napunk Kassán indult, ahol a tanulók egy lézerharcon mutathatták be tudásukat, stratégiájukat. Ezt követően a Salkában folytatódott a buli. A vacsora után újra életre kelt a tornaterem, majd az este mozizással és hajnali traccspartikkal zárult. A maradék energiájukat is kiadva, kevés alvás után egy király bowlingozással és pizzázással zártuk a csapatépítőt.
      • Jump Aréna

        2026. június 19-én a 4. A és B osztály tanulói a kassai Jump Arénában voltak osztálykiránduláson. Rengeteg lehetőség adódott a testmozgásra és a fölösleges energia levezetésére. Szerencsére mindenki balesetmentesen ugrált, pedig időnként akrobatikus elemeket is sikerült bemutatni. Ezután az elégetett kalóriákat a McDonaldsban pótolták a sportolók.
      • Igazgatói szabadnapok

        Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2026. június 29-30-án szervezési okok miatt igazgatói szabadnapot rendelünk el a az alapiskolás és gimnazista diákok részére.
            • NYÍLT NAP A GIMNÁZIUMBAN

              2018.02.09.

              „A múlt nem mögöttünk,

              de bennünk van.”

              (Csoóri Sándor)

              Szepsiben 2018.2.9.-én a sorsközösség vállalás reményében diákokat fogadott a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont.

              Elmélődés, ismertetés és ismerkedés, vetélkedő és sportjáték tette emlékezetessé a napot.

              A buzitai, a szádalmási és az egyházi iskola diákjai, tanárai együtt töprengtek az egyéni és a közösségi jövőről. A hallgatóság érezhetően tudatában volt a ténynek: „Manapság sokan azzal dicsekszenek, hogy apjuk, nagyapjuk, dédapjuk milyen mélyen hívő és karán magyar ember volt. Szép és dicséretes dolog. De sokkal szebb és dicséretesebb, ha manapság az apa, a nagyapa, a dédapa azt tudja mondani, hogy fiam, unokám, dédunokám is mélyen hívő és karakán magyar ember.” Te mit mondasz magadról? Mit tehetünk, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásunk?Tevőlegesen tennünk kell a templomért és az iskoláért, mert nemcsak a múlt

            • Farsangi jelmezbál az oviban

              2018.02.08.

              Sík Sándor, piarista papköltő így fogalmaz:

              „Hogy a sírókkal sírni jól esett,
              és nem nevettem minden nevetővel,
              hála legyen.”

              A farsang ideje jó alkalom a kikapcsolódásra, a testi-lelki felüdülésre. Az íjat nem szabad állandóan kifeszítve tartani, mert szükség esetén hatástalanná válik.

              Csemetéink igyekezete, cseperedése, éneke és szavalata is ezt szolgálta. Köszönet érte óvodapedagógusainknak, a szülőknek, a nagyszülőknek és mindazoknak, akik megértették az idők jelét: nem mindegy az, hogy milyen gyermekeket hagyunk a jövőre.

            • Tompa Mihály Szavalóverseny- iskolai forduló

              2018.02.07.

              „A vers néma.

              Adj neki hangot.

              A vers a könyvben halott.

              Keltsd életre.

              Mi a szavalás?

              A vers föltámasztása papírsírjából.“

              2018.február 6-án zajlott iskolánkon a Tompa Mihály Országos Vers és Prózamondó Verseny iskolai fordulója. Tanulóink szép számmal jelentkeztek. Tartalmas délelőtt volt, tele mesés és verses élménnyel. Köszönjük szépen minden versenyzőnek. Szívből gratulálunk!

            • 3. hely fociban

              2018.02.07.

              Kispályás teremlabdarúgó tornán értek el kiváló 3. helyezést gymnazista diákjaink 2018. február 6-án. A Mecenzéfen megrendezésre kerülő járási döntőn négy iskola diákjai szerepeltek. Remek színvonal, kiváló, harcos játék jellemezte az egész tornát. Gratulálunk a szép eredményhez!

            • Sí-és snowboard tanfolyam II.

              2018.02.03.

              Idei második sítáborunknak Tátralomnyic adott helyet. Az 57 fős csapatot iskolánk felsős és gimnazista diákjai, a budapesti Kolping Katolikus Iskola növendékei, valamint az encsi Váci Mihály Gimnázium tanulói alkották. Felejthetetlen hetet töltöttünk együtt, sok-sok síeléssel, esti szórakozással, pihenéssel. Köszönjük Isten áldását, hogy mindkét táborunk baleset és problémamentes volt. Reméljük jövőre újra találkozunk!!!

            • Ökumenikus imahét

              2018.02.03.

              A megszentelt múlt nem mögöttünk, de bennünk és köztünk van…

              Városunkban, Szepsiben 2018. február 1-jén zártuk le a keresztények egységéért végzett imahetet. A római katolikus templomban megtartott szertartáson a történelmi egyházak hívei és lelkipásztorai voltak jelen: Molnár Árpád, református lelkipásztor, Gočík József, görög katolikus parókus, Horňák Péter, ny. görög katolikus parókus, Dušan Harvilik, káplán és Gábor Bertalan esperes – plébános, valamint a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont pedagógusai és diákjai. Az egybegyűltek keresztény magyar, szlovák és ruténként imádkoztak együtt ugyanannak a családnak tagjaiként.

            • Thália - bérletes előadás Kassán

              2018.01.27.

              2018. január 26-án, a kassai Thália Színházban egy kortárs finn író, Mika Myllyaho – Káosz - című tragikomédiáját tekintettük meg.

              A Káosz szereplői a mindennapok fojtogató ritmusával, kilátástalan szürkeségével bajlódnak. Alapvető problémájuk, hogy képtelenek szembenézni a gondokkal. Túlhajszolt az életük, hogy mindent megteremtsenek, a külvilág felé próbálnak rendet mutatni, de belül mintha valami eltolódott volna. Mindegyiküknek valahol elakadt az élete. Szeretetre vágynak, sikerre, boldog, gondtalan életre, de minden félresikerül.

            • MATEMATIKA OLIMPIA - JÁRÁSI FORDULÓ

              2018.01.30.

              Idén 2018.1.24-én került sor Kassán a matematika olimpia járási fordulójára az 5. és 9.évfolyam továbbjutott tanulói részére.A versenyen szlovák és magyar alapiskolák legjobb matematikusai vettek részt.Iskolánkat két tanuló Czompoly Csenge és Oceák István képviselte az V.A osztályból, akik nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre.Összesen 49 tanuló versenyzett az 5. évfolyamból . Iskolánk mindkét tanulója az elért pontszámjaik alapján a 8. helyen végzett.

            • A Magyar Kultúra Napja - Házszentelés

              2018.01.22.

              2018. január 22-én a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Intézmény tantestülete és diáksága házszenteléssel egybekötve ünnepelte meg a Magyar Kultúra Napját.

              Az irodalmi műsor után az iskola lelki igazgatója megáldotta és megszentelte az intézmény minden tantermét és irodáját.

              Imájában arra a kérte a Mindenhatót, hogy aki a keresztségben gyermekeivé fogadta az intézmény diákjait és tanárait, és Fiának, Jézus Krisztusnak testvéreivé tette őket, erősítse meg a vele való közösségüket. Adja meg továbbra is a kegyelmet, hogy az intézményben tanulók és tanítók egyetértésben és szeretetben éljenek. Védje meg ez intézményt minden rossztól és a bűntől. Áldja meg ezt a hajlékot és mindazokat, akik benne tanulnak és tanítanak, hogy neki, mint közösségi egyház, lelki áldozatokat hozhassanak a szeretet aranyával a szenvedés mirhájával és az imádság tömjénével.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés