• Főoldal

      • A szép magyar beszéd tisztaságáért…

        A minap XIV. Leó pápa a Szentírás és a Hagyomány kapcsolatáról beszélt, ami voltaképp két evangéliumi jeleneten alapul. Az első a jeruzsálemi utolsó vacsora emeleti termében játszódott, amikor az Úr Jézus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében kijelentette: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek […] Amikor eljön
      • Színház mindenkinek!

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2026. 01. 29-én iskolaközpontunkban is fogadhattuk a Déryné Program Határtalan Programját, amiért hálával és köszönettel tartozunk. Előadásaikinteraktívak voltak, óvodásaink éppúgy élvezték, mint az alapiskola és a gimnázium diákjai. A népi játékok, a népmese világa, a történelem, valamint a hétköznapi családok és emberikapcsolatok tematikáival dolgoztak a gyerekek és a diákok korosztályuknak megfelelően.Élvezetes,
      • Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában

        2026. január utolsó hetében a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjaival együtt élvezhettük a téli sportok örömeit Tátralomnyicon. A kezdők nagyon hamar elsajátították a síelés és hódeszkázás alapjait. Jó hóviszonyok, remek hangulat és sok nevetés jellemezte napjainkat. Új barátságok köttettek és megerősödtek a régiek. "Mint egy éles síléc, iskolánk úgy vezet, hogy jó irányba induljon az életed."
            • Márton-napi ünnepség az óvodában

              2025.11.11.

              Már a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont óvodájában is kedves hagyomány a Márton-napi ünnepi műsor megtekintése és a mécsesekkel való felvonulás. A csapat útvonala az iskolától a városon át a plébánia-templomig vezet.A mai Szombathely környékén 316 körül született Márton egy jómódú római katonatiszt fia volt, aki apja kívánságára a légió katonája lett. A feljegyzések szerint 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta palástja felét egy a rablók által kifosztott és megvert koldusnak. Álmában az Úr Jézus a koldusnak adott köpenyben jelent meg neki. Nem sokkal később Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és misszionárius lett, majd Tours város püspökévé választották. A legenda szerint Márton elbújt egy liba-ólba, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták őt. Életét csodák és gyógyulások kísérték. Meggyőző, hiteles, jótékony

            • Őrizd a lángot!

              2025.11.10.

              Az 55. Fábry Zoltán Emléknapok megnyitó eseményére Stószon került sor, amelyre hagyományosan iskolaközpontunk diákjai is ellátogattak. Koszorúztunk a sírnál és megtekintettük az emlékházat, valamint személyes élményeket hallhattunk Schreiber Alica tolmácsolásában, aki személyesen ismerte a felvidéki magyar irodalom egyik legnagyobb alakját. Reméljük a jövőben is lesznek őrzők a gáton!

            • Komáromi konferencia

              2025.11.03.

              2025. október 24-én a Katolikus Iskolavezetők Országos Konferenciáján és Katolikus Pedagógiai Módszertani Napok rendezvényén vettek részt pedagógusaink.

              Az esemény fő témáját: „ADHD-val élni és élni hagyni” hallgathatta meg a közönség Rideg Gyula kórházlelkész, tanár, mentálhigiénés szakember és Németh Sándor pasztorálpszichológus, tanár, a budapesti Bethesda Gyermekkórház terápiás csoportvezetője felvezetésében.

            • 4. Gál Sándor Alkotóverseny

              2025.10.31.

              Diákjaink bekapcsolódtak a 4. Gál Sándor Nap alkalmából megrendezett rajz- és alkotóversenybe, amelynektémája Gál Sándor: A szürke ló című műve volt. Tanulóink meseillusztrációkat készítettek nagy lelkesedéssel és kreativitással.Szép eredményekkel értek el:Bodnár Krisztina és Laczkó Lujza (1. osztály) aranysávos minősítést,Olajos Noel Zalán (4. osztály) bronzsávos minősítést szereztek.Gratulálunk diákjainknak a kimagasló teljesítményhez és a csodás alkotásokhoz!

            • Testvériskolai találkozó Budapesten

              2025.10.31.

              2025. któber 20–22. között az 1.G és a 2.G osztály ellátogatott a budapesti Kolping testvériskolánkhoz. Számos élménnyel és felejthetetlen emlékkel gazdagodtunk.

              Az első napon megtekintettük az Országház impozáns termeit, majd felfedeztük Budapest utcáit.

              A második napon – bár kissé vacogva – lelkesedéssel jártuk be a Budai Vár hangulatos utcáit, délután pedig egy kis vásárlásra is jutott idő.

            • Beteljesítés és beteljesülés...

              2025.10.30.

              Az ősz nemcsak a gyümölcs-, és a termés-betakarítás ideje, de eszünkbe juttatja az emberi élet beteljesedését is. Mindenszentek ünnepe, Halottak Napja, az áldott elődök sírjainak tiszteletteljes meglátogatása elgondolkodásra késztet és ösztönöz.

              Az őszi szünet előtt a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestületének és diákságának katolikusai szentmisében, a reformátusok istentisztelet keretében Göncön és Abaújszinán adtak hálát és mondtak köszönetet azért a felismerésért, hogy az igazság keresése nemcsak a tudás vágyát, de a hovatartozás igényét és igényességét is elősegíti a Fészekben.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés