• Főoldal

      • RÁKÓCZI TÁBOR

        https://www.facebook.com/reel/1043302588210705 2026. július 5 és 10 között 12 gyermekünk vett részt a Rákóczi Szövetség által rendezett idei első Anyanyelvi Táborban, Sátoraljaújhelyen, 33 országból érkezett 9OO magyar gyermekkel együtt. Így gyermekeinknek lehetősége volt más országokból érkező fiatalokkal barátkozni, ismerkedni. Programjaink nagyon változatosak és tartalmasak voltak, főként a magyar kultúrához kapcsolódtak, de rengeteg sportolás
      • Kézműves tábor - 3. nap

        A tábor harmadik napján a gyerekek különböző növényeket és virágokat gyűjtöttek, amelyeket átlátszó virágtartóba helyeztek. Ezt követően egy vidám, vizes ügyességi versenyen mérhették össze ügyességüket, ahol szivacs segítségével kellett minél több vizet összegyűjteniük az edényükbe. A kézműves foglalkozáson elkészült festményeiket képkeretbe helyezték, így mindenki hazavihetett egy szép emléket. A kézműves tábor zárásaként pedig minden kis alkot
      • Kézműves tábor - 2. nap

        A tábor második napján a Hosszúréti Kézműves műhelyben jártunk, ahol a gyerekek kipróbálhatták a kosárfonást. Nagy lelkesedéssel dolgoztak, és gyönyörű kosarakat készítettek. Ezt követően fakorongokat festettek, majd egy különleges technikával, lufik segítségével vászonképeket alkottak. A napot a tornateremben egy vidám akadálypályával zártuk, ahol mindenki örömmel mozgott és ügyeskedett.
      • Kézműves tábor - 1. nap

        A tábor első napján minden kis táborozó ott hagyta a kézlenyomatát a közös plakáton, hogy örök emlék maradjon erről a hétről. Ezután felkaptuk a hátizsákokat és útnak indultunk a gyönyörű Szádelői-völgybe, ahol felfedeztük a természet szépségeit, nagyot sétáltunk és sokat beszélgettünk.
      • "Ki lesz ma a megmentő"

        Olajos "Gizmo" Gábor barátunk és Nagy Imre tanár úr gondozásában az AI-mesterséges intelligencia segítségével készült el legújabb klipünk, amely egyben a 4.A-B osztály búcsú dala az alsó tagozatos évektől.
      • Osztálykirándulás Bártfán

        A 2.G háromnapos kiránduláson vett részt Bártfán, ahol sok szép és érdekes helyet fedeztünk fel. Sétáltunk a történelmi belvárosban, megcsodáltuk a hangulatos főteret, a régi épületeket, valamint ellátogattunk a Szent Egyed-bazilikába is.
      • Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől

        Az idei tanév végén a 8. osztály a megérdemelt pihenést választotta. A sok felmérő, verseny és iskolai program után igazán jólesett egy kis kikapcsolódás, ezért június 22.–24. között a körtvélyesi halastavaknál töltöttünk el néhány felejthetetlen napot. Hétfőn még ellátogattunk a közeli Kiskovácsvágására, ahol megtekintettük a szépen felújított vízi malmot. Utunk során a lúcskai huszita templom romjainál is megálltunk, ahol egy kis időre a történ
      • TE DEUM

        Hálaadó szentmisén köszöntük meg az elmúlt tanév ajándékait a Teremtőnek Paláston a Szlovákiai Magyar Katolikus Iskolák Országos Tanévzáró Ünnepségén.
      • A VI.A Egerben

        Osztálykirándulásunkat „Időutazással” kezdtük, amelyen 500évet mentünk vissza. Bemutatták, hogy mi, hogy volt akkoriban.Utána lézerharcoltunk, ami döntetlennel zárult a fiúk és lányokközött. Fáradtan indultunk az egyetemre, ahol egy fizikai előadást és egy planetáriumi vetítést néztünk meg. A nap végére azt ismegtanultunk, hogyan kezeljük a pánikot. Elindultunk aSzemfényvesztés nevű kiállításra, amely a vakok életét mutatja be. Agyönyörű várat is
      • Felfedezőúton az V. A osztály

        2026. június 19-én Kassára látogattunk, ahol felejthetetlen élményekben volt részünk, hiszen a kellemeset a hasznossal összekötöttük. Első utunk az Anička gyermekparkba vezetett, ahol a  szép zöld környezetben kedvünkre játszhattunk és mozoghattunk. A labirintusban bújócskáztunk, rollereztünk, kerékpároztunk, trambulinoztunk, körhintáztunk, valamint kipróbáltuk a különböző mászókákat és csúszdákat is. Délután ellátogattunk a Kelet- szlovákiai Múze
      • Osztálykirándulás 7.A

        2026. június 19-én és 20-án tartotta osztálykirándulását a 7.A. A pénteki napunk Kassán indult, ahol a tanulók egy lézerharcon mutathatták be tudásukat, stratégiájukat. Ezt követően a Salkában folytatódott a buli. A vacsora után újra életre kelt a tornaterem, majd az este mozizással és hajnali traccspartikkal zárult. A maradék energiájukat is kiadva, kevés alvás után egy király bowlingozással és pizzázással zártuk a csapatépítőt.
      • Jump Aréna

        2026. június 19-én a 4. A és B osztály tanulói a kassai Jump Arénában voltak osztálykiránduláson. Rengeteg lehetőség adódott a testmozgásra és a fölösleges energia levezetésére. Szerencsére mindenki balesetmentesen ugrált, pedig időnként akrobatikus elemeket is sikerült bemutatni. Ezután az elégetett kalóriákat a McDonaldsban pótolták a sportolók.
      • Igazgatói szabadnapok

        Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2026. június 29-30-án szervezési okok miatt igazgatói szabadnapot rendelünk el a az alapiskolás és gimnazista diákok részére.
            • RÁKÓCZI TÁBOR

              2026.07.12.

              2026. július 5 és 10 között 12 gyermekünk vett részt a Rákóczi Szövetség által rendezett idei első Anyanyelvi Táborban, Sátoraljaújhelyen, 33 országból érkezett 9OO magyar gyermekkel együtt. Így gyermekeinknek lehetősége volt más országokból érkező fiatalokkal barátkozni, ismerkedni. Programjaink nagyon változatosak és tartalmasak voltak, főként a magyar kultúrához kapcsolódtak, de rengeteg sportolási és kirándulási lehetőség is szerepelt napirendünkön.

            • NAPKÖZIS TÁBOR - 5.nap - Utolsó nap

              2026.07.10.

              Ez a nap zenés ébresztővel kezdődött. Nehéz volt a kelés, lassan indult a nap. Reggeli után rendet raktunk a könyvtárban,mindent összepakoltunk. Aztán lementünk az udvarra, hogy befejezzük a gombákat. Mindenkinek jutott egy cserép kövirózsa saját kézzel festett gombával. A maradék virágot és a gombákat az iskola elé ültettük el. A finom ebéd után dinnye is volt. Ezt követte a mézeskalács díszítés. Végül még egy órácskát ugri- bugriztunk a tornateremben. Nagyon gyorsan vége lett a hétnek és ezzel a táborunknak is.

            • NAPKÖZIS TÁBOR - 4.nap - PIZSAMÁS BULI

              2026.07.10.

              Csütörtök reggel mindenki felpakolva börödöstől jött az iskolába. A bőröndben a pizsama meg a hálózsák volt a legfontosabb, mivel az iskolában aludtunk. De előbb több mindent csináltunk. Először is kötényt festettünk, amely a pénteki mézeskalács díszítéshez készült, mert egy igazi cukrásznak van köténye. Aztán kint az udvaron kövirózsát ültettünk egyenként a virágcserépbe. Ültetés után betonból készült gombákat csiszoltunk, előkészítettük őket a festéshez. Kézművesség közben elkezdett cseperegni az eső, ezért úgy döntöttünk, hogy leszaladunk a tornatetembe egy vidám sportvetélkedőre. A pici eső után kint buborékoztunk és közben grileztünk. Csaptunk egy fergeteges esti pizsamás bulit tartott az iskolában. Volt közös gyerekpezsgős vacsora, bújócska a tornatetemben, kincs keresés és végül popcornos filmezés. Kevesen nézték végig a filmet, mivel a többség közben elaludt a hosszú vidám nap

            • NAPKÖZIS TÁBOR - 2. nap - Kassán

              2026.07.07.

              Ezen a napon sokat buszoztunk,aztán a FUN PARKBAN egy jót ugri- bugriztunk,jókat nevetgéltünk,míg megéheztünkés ezért egy nagyot pizzáztunk.Aztán a zenélő szokőkútik sétáltunk,ahol vizeskedtünk,közben nagyokat kacagtunk és a galambokra vadásztunk.Fagyiztunk, haza pedig vidáman és boldogan cseverészve vonatoztunk.Közben egy picit el is fáradtunk.

            • OVI FOCI - tanévzáró edzés

              2026.07.06.

              Idén tavasszal a kassai FC - futball klub szervezésében OVI FOCI program indult intézményünkben. Geri Ádám igazgató úr kezdeményezésére, Labuda Gábor edző vezetésével a legkisebb diákjaink is általános mozgáskészség fejlesztésben részesülhettek. A gyerekek minden pénteken nagy lelkesedéssel várták az edzéseket. Sokat ügyesedtek. A záró foglalkozáson a klub vezetése még ajándékkal is meglepte ovisainkat.

            • NAPKÖZIS TÁBOR - 1. nap

              2026.07.06.

              A mai napon először ismerkedtünk, aztán játszottunk egy kicsit. Elsétáltunk a Szent Rókus kápolnához, ahol megimádkoztunk. Séta közben annyit beszéltünk és nevetgéltünk, hogy közben megéheztünk. Az iskolában a szakács nénik finom ebéddel vártak minket. Ebéd után mindenki a saját módján pihent a könyvtárban. Voltak, akik elővették a polcról a mesekönyveket és olvastak. A rövid pihenés után pedig mindenki nagyon ügyes volt és kézműveskedett. Észre se vettük, hogy vége lett a tábor első napjának. Már most mindenki alig várja a holnapot, mert Kassára utazunk.

            • Kézműves tábor - 3. nap

              2026.07.03.

              A tábor harmadik napján a gyerekek különböző növényeket és virágokat gyűjtöttek, amelyeket átlátszó virágtartóba helyeztek. Ezt követően egy vidám, vizes ügyességi versenyen mérhették össze ügyességüket, ahol szivacs segítségével kellett minél több vizet összegyűjteniük az edényükbe. A kézműves foglalkozáson elkészült festményeiket képkeretbe helyezték, így mindenki hazavihetett egy szép emléket. A kézműves tábor zárásaként pedig minden kis alkotó emléklapot vehetett át.

            • Kézműves tábor - 2. nap

              2026.07.03.

              A tábor második napján a Hosszúréti Kézműves műhelyben jártunk, ahol a gyerekek kipróbálhatták a kosárfonást. Nagy lelkesedéssel dolgoztak, és gyönyörű kosarakat készítettek. Ezt követően fakorongokat festettek, majd egy különleges technikával, lufik segítségével vászonképeket alkottak. A napot a tornateremben egy vidám akadálypályával zártuk, ahol mindenki örömmel mozgott és ügyeskedett.

            • Kézműves tábor - 1. nap

              2026.07.02.

              A tábor első napján minden kis táborozó ott hagyta a kézlenyomatát a közös plakáton, hogy örök emlék maradjon erről a hétről. Ezután felkaptuk a hátizsákokat és útnak indultunk a gyönyörű Szádelői-völgybe, ahol felfedeztük a természet szépségeit, nagyot sétáltunk és sokat beszélgettünk.

              A túra után sem pihentünk sokáig: előkerültek a színes festékek, a gyerekek csodaszép bögréket díszítettek, majd elkészítették saját, színes koronáikat is.

            • "Ki lesz ma a megmentő"

              2026.06.26.

              Olajos "Gizmo" Gábor barátunk és Nagy Imre tanár úr gondozásában az AI-mesterséges intelligencia segítségével készült el legújabb klipünk, amely egyben a 4.A-B osztály búcsú dala az alsó tagozatos évektől.

              Fogadják szeretettel!

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés