Főoldal
Anyák napja – 2021
2021.05.02.A húsvéti szent idő 5. vasárnapján, 2021. május 2-án, a hónap első vasárnapján – kultúránkban – Anyák Napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból - a járványra való tekintettel – a templomainkban köszöntöttük az édesanyákat, a nagymamákat, déd-mamákat, de a jövő anyáit – leányainkat is.
Tiszteletünk és hálánk jeléül emléklapokat helyeztünk a padokra. Szepsiben zenés köszöntő hangzott el a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont növendékeitől – Nagy Imre tanár úr kíséretében, Makrancon és Bodollón, az iskolaközpont szülői szövetségének oszlopos tagja, Dobos Zoltán, Mécs László, „A királyfi három bánata” című verssel köszöntötte az ünnepelteket.
Iskolai szentségimádás járvány idején – húsvéti időben - 2021
2021.04.30.2021. április 29-én plébániatemplomunkban a Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont alapiskola tagozata 8. és 9. osztályos növendékei, Nagy István, iskolaigazgató kíséretében, Sára nővér vezetésével hittanóra keretében lelki találkozón vettek részt, amelynek kezdetén felcsendült Verdi – Nabucco c. művéből a Rabszolgák kórusa, ezzel is kifejezve a vírus okozta szabadulás utáni vágyat.
Szitás Ádám: Talpra diák!
2021.04.29.Talpra diák, hív a suli,
Itt az idő, nincs több buli.
Nincs vége a covidnak,
de iskoláink megnyílnak.
Az iskolának esküszünk, esküszünk,
rossz diákok nem leszünk!
Míg iskoláink zárva voltak,
óráink csak online voltak.
Jó volt reggel későn kelni,
pizsamában órán lenni.
Az iskolának esküszünk, esküszünk
Szent Rókusra emlékeztünk
2021.04.27.A nagycsoportos ovisokkal ma rövid túrát tettünk a közeli Szent Rókus kápolnához, ahol Bea néni mesélt Szent Rókus életéről, gyógyulásáról.
"Bogarak" az óvodában
2021.04.24.11"Bogaras" hetünk volt az óvodában. Katicát, csigát és pillangókat készítettünk.
Alsó tagozat - a Föld napja
2021.04.23.Április 22-én a Föld napja alkalmából rajzokat készítettünk. Beszélgettünk a bolygónkról, növényekről, állatokról.
PITAGORASZ MATEMATIKA VERSENY
2021.04.20.Iskolánk tanulói 2021. április 13-án részt vettek a PITAGORASZ MATEMATIKA VERSENY online járási fordulóján.
Sikeres megoldók:
5.A osztály: Groško Róbert, Rudy Dávid
Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
Sikeres matekosok
2021.04.20.A Pitagorasz matematikaverseny járási fordulóján Tóth Kozma Sofia és Dobos Anna 3. A osztályos tanulók lettek sikeres megfejtők. Mindketten 13 pontot szereztek. Szívből gratulálunk!
Naptár
- semmi megjeleníthető adatok
Közösségi média
Aktuális
- Ünnepélyes tanévzáró és ballagás a Salkában
- "Ki lesz ma a megmentő"
- Osztálykirándulás Bártfán
- Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől
- TE DEUM
- A VI.A Egerben
- Felfedezőúton az V. A osztály
- Osztálykirándulás 7.A
- Jump Aréna
- Meghívó - tanévzáró
- Étkezés kérvényezése a 2026-27-es tanévre
- Igazgatói szabadnapok
- Az idősek tisztelete
- ENGLISHSTAR 2026
- „Citius, altius, fortius – communiter”
- Az általános iskola 1. osztályába felvett diákok listája a 2026-2027-es tanévben
- Pályázati kiírás - Výberové konanie
- Úszótanfolyam - ENCS
- Strieborný úspech na celoslovenskom kole súťaže Poznaj slovenskú reč !
- Sikeresen szerepeltek mesemondóink a XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntőjében