Tisztelendő Szabó Nóra, a Jó Pásztorról nevezett Mária-Sára nővér, a szent Orsolya rend tagja, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont hitoktatónője, 2021. augusztus 17-én, Szákszenden, szülőfaluja templomában ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tett, megígérve, hogy életét ezután az evangéliumi tanácsok követésében szent engedelmességben, erkölcsi tisztaságban és szegénységben kívánja élni.
A katolikus kánonjogban az ünnepélyes fogadalom egy lehetséges és jobb jóért Istennek tett olyan szándékos és szabad ígéret, amelyet az Egyház elismert és azt egy törvényes felettes az Egyház nevében elfogadja.
Az 1983. évi kánonjogi kódex is megtartotta a különbséget az ünnepélyes és az egyszerű fogadalmak között, de már nem tesz különbséget jogi hatásaik között. Például, az 1917-es törvénykönyv értelmében az ünnepélyes fogadalmak érvénytelenné tették az esetleges későbbi házasságot, míg az egyszerű fogadalmak csak tiltottá, ám a jelenlegi Kánonjogi Törvénykönyv kimondja, hogy „azok, akiket egy vallási intézet örökös tisztasági nyilvános fogadalma köt, szentszéki felmentés nélkül, érvénytelenül próbálkoznak a házasságot kötni.”. (vö. 1078 k.2§1. CIC).
Az ünnepség láthatóan az egyházközség nagy eseménye volt. Főtisztelendő Dr. Író Sándor, plébános atya vezetésével és szervezésében maradandó emlékként íródik be a közösség életébe. A fogadalomtételen közel 40 szerzetesnővér vett részt Magyarországról, Szlovákiából, Szlovéniából, Horvátországból, Ausztriából, az egyházi iskolát Mgr. Nagy István, az intézmény igazgatója képviselte.
Sára nővérnek ezúton is szívből kívánjuk, hogy legyen továbbra is osztályrésze a Lélek számos gyümölcse: a szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a kedvesség… (vö. Gal 5,22).