• Főoldal

      • "Ki lesz ma a megmentő"

        Olajos "Gizmo" Gábor barátunk és Nagy Imre tanár úr gondozásában az AI-mesterséges intelligencia segítségével készült el legújabb klipünk, amely egyben a 4.A-B osztály búcsú dala az alsó tagozatos évektől.
      • Osztálykirándulás Bártfán

        A 2.G háromnapos kiránduláson vett részt Bártfán, ahol sok szép és érdekes helyet fedeztünk fel. Sétáltunk a történelmi belvárosban, megcsodáltuk a hangulatos főteret, a régi épületeket, valamint ellátogattunk a Szent Egyed-bazilikába is.
      • Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől

        Az idei tanév végén a 8. osztály a megérdemelt pihenést választotta. A sok felmérő, verseny és iskolai program után igazán jólesett egy kis kikapcsolódás, ezért június 22.–24. között a körtvélyesi halastavaknál töltöttünk el néhány felejthetetlen napot. Hétfőn még ellátogattunk a közeli Kiskovácsvágására, ahol megtekintettük a szépen felújított vízi malmot. Utunk során a lúcskai huszita templom romjainál is megálltunk, ahol egy kis időre a történ
      • TE DEUM

        Hálaadó szentmisén köszöntük meg az elmúlt tanév ajándékait a Teremtőnek Paláston a Szlovákiai Magyar Katolikus Iskolák Országos Tanévzáró Ünnepségén.
      • A VI.A Egerben

        Osztálykirándulásunkat „Időutazással” kezdtük, amelyen 500évet mentünk vissza. Bemutatták, hogy mi, hogy volt akkoriban.Utána lézerharcoltunk, ami döntetlennel zárult a fiúk és lányokközött. Fáradtan indultunk az egyetemre, ahol egy fizikai előadást és egy planetáriumi vetítést néztünk meg. A nap végére azt ismegtanultunk, hogyan kezeljük a pánikot. Elindultunk aSzemfényvesztés nevű kiállításra, amely a vakok életét mutatja be. Agyönyörű várat is
      • Felfedezőúton az V. A osztály

        2026. június 19-én Kassára látogattunk, ahol felejthetetlen élményekben volt részünk, hiszen a kellemeset a hasznossal összekötöttük. Első utunk az Anička gyermekparkba vezetett, ahol a  szép zöld környezetben kedvünkre játszhattunk és mozoghattunk. A labirintusban bújócskáztunk, rollereztünk, kerékpároztunk, trambulinoztunk, körhintáztunk, valamint kipróbáltuk a különböző mászókákat és csúszdákat is. Délután ellátogattunk a Kelet- szlovákiai Múze
      • Osztálykirándulás 7.A

        2026. június 19-én és 20-án tartotta osztálykirándulását a 7.A. A pénteki napunk Kassán indult, ahol a tanulók egy lézerharcon mutathatták be tudásukat, stratégiájukat. Ezt követően a Salkában folytatódott a buli. A vacsora után újra életre kelt a tornaterem, majd az este mozizással és hajnali traccspartikkal zárult. A maradék energiájukat is kiadva, kevés alvás után egy király bowlingozással és pizzázással zártuk a csapatépítőt.
      • Jump Aréna

        2026. június 19-én a 4. A és B osztály tanulói a kassai Jump Arénában voltak osztálykiránduláson. Rengeteg lehetőség adódott a testmozgásra és a fölösleges energia levezetésére. Szerencsére mindenki balesetmentesen ugrált, pedig időnként akrobatikus elemeket is sikerült bemutatni. Ezután az elégetett kalóriákat a McDonaldsban pótolták a sportolók.
      • Igazgatói szabadnapok

        Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2026. június 29-30-án szervezési okok miatt igazgatói szabadnapot rendelünk el a az alapiskolás és gimnazista diákok részére.
          • „Hol volt, hol nem volt...“
            • „Hol volt, hol nem volt...“

              2016.05.12.

              "...volt egyszer, hogy Várhosszúréten került megrendezésre a VII. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny regionális elődöntője, melyen iskolánk 3 tanulója is részt vett."

              Marcel Andreas Taborsky és Üveges Roland 5.A osztályos tanulónk, valamint Tobák Dominik 1.G osztályos diákunk képviselte iskolánkat eme megmérettetésen. Szép eredményekkel tértünk haza a csodás környék és a népmese világából, ahonnan aranyparipán Marcel A. Taborsky vágtat majd tovább a Népmesemondó verseny országos döntőjére; az ezüstparipa Üveges Rolandot illeti, s a bronzparipa becses tulajdonosa Tobák Dominik lett. Mindenkinek szívből gratulálunk! „s aki nem hiszi, járjon utána...“

          • ISKOLÁN KÍVÜLI VILÁGSIKER
            • ISKOLÁN KÍVÜLI VILÁGSIKER

              2016.05.11.

              A Talentum csapata, amelynek tagja iskolánk diákja KOVÁCS NORMAN, a IV.A osztály tanulója, a FLL Open European Championship versenyen a spanyolországi Teneriféből két fődíjat hozott :
              *Robot Design 1. hely
              *Robot Game: 3. hely - 955 pont
              a világ 40 országának 90 csapata közül !!!!!!

          • Rendhagyó fizikaóra
            • Rendhagyó fizikaóra

              2016.05.09.

              Pénteken 2016. május 6-án rendhagyó fizikaórán vettünk részt a gimnázium tanulóival a mecenzéfi csillagvizsgálóban. Kísérleteken keresztül nyerhettünk betekintést az elektromosság és a mágnesesség rejtelmeibe, megismerkedhettünk a gázok és a folyadékok különleges tulajdonságaival. A planetárium "egén" a csillagos égboltban is gyönyörködhettünk. Köszönjük volt diákunknak, Csabala Tamásnak az izgalmas és tanulságos bemutatót!

            • Tanulóink konfirmációja

              2016.05.13.

              „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt”
              (Máté 10,32)

              A konfirmáció jelentése 'megerősítés'. A konfirmálók megerősítik Krisztushoz és a református egyházhoz, gyülekezethez való tartozásukat. A konfirmandus személyes vallástételt tesz, döntést hoz Krisztus és az Ő egyháza mellett. A konfirmáció olyan ünnepi alkalom, melyen Isten előtt ünnepélyesen megfogadják, hogy Jézus Krisztus követői és református egyház hűséges tagjai lesznek. Ez az alkalmon felhatalmazást ad az úrvacsora vételére. Mivel a szülők és keresztszülők fogadalmat tettek a gyermek megkeresztelésekor arra, hogy hitben nevelik őt, tizenévesen neki magának is meg kell ismernie a keresztény hit alapvető igazságait, hogy tudatosan vállalja egyházhoz tartozását. A nyolcadikos tanulók konfirmációja az idén május 8-án történt.
              A fiatalok két éves felkészítő t

          • ISKOLABUSZT KAPTUNK AJÁNDÉKBA
            • ISKOLABUSZT KAPTUNK AJÁNDÉKBA

              2016.05.09.

              Az elsőáldozás meglepetése az ARRIVA cég ajándéka, egy 26 személyes iskolabusz. Zachariaš István megyei alelnök úr közbenjárásával Iván László a cég vezérigazgatója személyesen adta át Nagy István igazgató úrnak a járművet. Gábor Bertalan esperes úr megáldotta az új iskolabuszunkat, hogy mindig hű- és balesetmentes társunk legyen. Köszönjük e nagylelkű felajánlást, jól szolgálja majd az iskolába igyekvő diákjainkat.

          • Elsőáldozás
            • Elsőáldozás

              2016.05.09.

              2016. május 8-án nagy ünnep volt az iskolában, 11 diákunk lett elsőáldozó. Ragyogó fehér ruhába öltözött lányok és fiúk ültek az első padokban életük nagy eseményére várakozva, velük a meghatott szülők és rokonok, talán a saját elsőáldozásukra emlékezve.

              A szentmisét Gábor Bertalan atya, a Salkaházi Sára Iskolaközpont lelki igazgatója mutatta be. Szentbeszédében útravalóul adta, hogy Isten mindig szeretettel közeledik gyermekeihez. Nekünk csak az a feladatunk, hogy, elfogadjuk az ajándékát, és továbbadjuk szerető jóságát embertársainknak a családban, az iskolában és a munkahelyen. Életmóddá kell alakítanunk a hittanórán megtanultakat.

          • Dabason jártunk...
            • Dabason jártunk...

              2016.05.12.

              Jötttünk, láttunk, visszamennénk, azaz nagyszerű hangulatban utaztunk, Budapestet csodáltuk, új barátságokat kötöttünk, nagyon finom rétest ettünk, pizzáztunk, fagyiztunk, csocsóztunk, trambulinoztunk és nem utolsó sorban ügyesen versenyeztünk.

              A Szent János Katolikus Általános Iskola meghívását elfogadva 2016. május 5-7. között az iskola kis és nagy diákjai Dabason jártak. Itt évek óta nemzetközi természettudományi, hittan és labdarúgó versenyt rendeznek, melyen idén mi is részt vettünk. Büszkék lehetünk diájainkra, mert három országból csaknem tíz iskola mérte össze erejét. Kiemelkedő eredményt négy tanuló ért el. Pillár Tamás és Káposztás Mihály harmadik helyezést ért el a természettudományi versenyen, a hittan területén Viszlay Eszter és Gulya Szilveszter a dobogó második fokát foglalhatta el. Mindenkinek szívből gratulálunk.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés