• Főoldal

      • "Ki lesz ma a megmentő"

        Olajos "Gizmo" Gábor barátunk és Nagy Imre tanár úr gondozásában az AI-mesterséges intelligencia segítségével készült el legújabb klipünk, amely egyben a 4.A-B osztály búcsú dala az alsó tagozatos évektől.
      • Osztálykirándulás Bártfán

        A 2.G háromnapos kiránduláson vett részt Bártfán, ahol sok szép és érdekes helyet fedeztünk fel. Sétáltunk a történelmi belvárosban, megcsodáltuk a hangulatos főteret, a régi épületeket, valamint ellátogattunk a Szent Egyed-bazilikába is.
      • Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől

        Az idei tanév végén a 8. osztály a megérdemelt pihenést választotta. A sok felmérő, verseny és iskolai program után igazán jólesett egy kis kikapcsolódás, ezért június 22.–24. között a körtvélyesi halastavaknál töltöttünk el néhány felejthetetlen napot. Hétfőn még ellátogattunk a közeli Kiskovácsvágására, ahol megtekintettük a szépen felújított vízi malmot. Utunk során a lúcskai huszita templom romjainál is megálltunk, ahol egy kis időre a történ
      • TE DEUM

        Hálaadó szentmisén köszöntük meg az elmúlt tanév ajándékait a Teremtőnek Paláston a Szlovákiai Magyar Katolikus Iskolák Országos Tanévzáró Ünnepségén.
      • A VI.A Egerben

        Osztálykirándulásunkat „Időutazással” kezdtük, amelyen 500évet mentünk vissza. Bemutatták, hogy mi, hogy volt akkoriban.Utána lézerharcoltunk, ami döntetlennel zárult a fiúk és lányokközött. Fáradtan indultunk az egyetemre, ahol egy fizikai előadást és egy planetáriumi vetítést néztünk meg. A nap végére azt ismegtanultunk, hogyan kezeljük a pánikot. Elindultunk aSzemfényvesztés nevű kiállításra, amely a vakok életét mutatja be. Agyönyörű várat is
      • Felfedezőúton az V. A osztály

        2026. június 19-én Kassára látogattunk, ahol felejthetetlen élményekben volt részünk, hiszen a kellemeset a hasznossal összekötöttük. Első utunk az Anička gyermekparkba vezetett, ahol a  szép zöld környezetben kedvünkre játszhattunk és mozoghattunk. A labirintusban bújócskáztunk, rollereztünk, kerékpároztunk, trambulinoztunk, körhintáztunk, valamint kipróbáltuk a különböző mászókákat és csúszdákat is. Délután ellátogattunk a Kelet- szlovákiai Múze
      • Osztálykirándulás 7.A

        2026. június 19-én és 20-án tartotta osztálykirándulását a 7.A. A pénteki napunk Kassán indult, ahol a tanulók egy lézerharcon mutathatták be tudásukat, stratégiájukat. Ezt követően a Salkában folytatódott a buli. A vacsora után újra életre kelt a tornaterem, majd az este mozizással és hajnali traccspartikkal zárult. A maradék energiájukat is kiadva, kevés alvás után egy király bowlingozással és pizzázással zártuk a csapatépítőt.
      • Jump Aréna

        2026. június 19-én a 4. A és B osztály tanulói a kassai Jump Arénában voltak osztálykiránduláson. Rengeteg lehetőség adódott a testmozgásra és a fölösleges energia levezetésére. Szerencsére mindenki balesetmentesen ugrált, pedig időnként akrobatikus elemeket is sikerült bemutatni. Ezután az elégetett kalóriákat a McDonaldsban pótolták a sportolók.
      • Igazgatói szabadnapok

        Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2026. június 29-30-án szervezési okok miatt igazgatói szabadnapot rendelünk el a az alapiskolás és gimnazista diákok részére.
          • 25 éves évforduló
            • 25 éves évforduló

              2016.05.08.

              2016. május 5-én a Kassai Főérsekség nagyszabású ünnepséggel emlékezett meg az egyházi iskolák újraindításának 25 éves évfordulójáról. A szentmisét Mons. Bernard Bober érsek-metropolita celebrálta. Ezt követően Szent András plakettel ismerték el azok munkáját, akik az elmúlt negyed évszázad alatt legtöbbet tettek az egyházi oktatás fellendüléséért. Az ünnepség közös ebéddel fejeződött be.

          • Rendhagyó kémia óra
            • Rendhagyó kémia óra

              2016.05.04.

              Harminc évvel ezelőtt, április 26-án következett be a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége, a csernobili atomkatasztrófa. Erről az eseményről emlékeztünk meg egy rendhagyó kémia óra keretén belül a 9. osztály tanulóival. A diákok egy képzeletbeli konferencián vettek részt a megújuló, alternatív energiaforrások használatáról. A diákok a feladat során környezetvédelmi aktivisták, műszaki szakemberek, nukleáris mérnökök, politikusok vagy „autórajongók” bőrébe bújhattak, és közvetítették véleményüket az energiaellátásról és a környezetszennyezésről.

            • Kispályás labdarúgó torna

              2016.05.02.

              Kispályás labdarúgó torna - Képek 12016. április 28-án, csütörtökön rendezték meg Szepsiben a kispályás labdarúgó torna járási döntőjét tíz csapat részvételével. A selejtezők két helyszínen zajlottak. Csapatunk két győztes mérkőzés után sajnos kétszer alulmaradt a küzdelemben, így nem jutottunk tovább a döntőbe. Vigaszul csak az szolgált, hogy végül a minket legyőző két csapat játszott a bajnoki címért. A Tornai Alapiskola tanulói megérdemelten lettek az elsők. Tanulóink méltón képviselték iskolánkat, gratulálunk nekik. Csapattagok: Polák Róbert, Haraszti Norbert (9.A), Lucskai Dávid, Karafa Tamás, Nagy Dániel, Kovács Kristóf, Kocsis Tamás (8.A), Erdélyi Kristóf, Képes Krisztián (7.A), Majer Bence (6.A)

          • „Új olimpionikokat keresünk”
            • „Új olimpionikokat keresünk”

              2016.05.03.

              2016. április 29-én iskolánk három diákja az „Új olimpionikokat keresünk” elnevezésű futóversenyen vett részt Csányban. A lányok 600 métert, a fiúk 1000 métert futottak a nem éppen kellemes időjárási körülmények között. Ennek ellenére jól éreztük magunkat, és egy dobogós helyezést is sikerült megszereznie Sedlák Lillának (7. A), aki 2:06 perc alatt a harmadik helyen futott célba. Iskolánkat képviselték még a 6. A osztály tanulói: Majer Bence és Magyar Vanessa. Gratulálunk a szép teljesítményhez minden résztvevőnek!

          • Anyák napja
            • Anyák napja

              2016.05.02.

              2016. május 1-jén anyák napi köszöntőre gyűltek egybe az óvoda és az alapiskola növendékei, hogy verssel, énekkel, tánccal köszöntsék az édesanyákat, a nagymamákat és a dédnagymamákat. Az ünnepséget megtisztelte becses jelenlétével Dr. Szesztay Ádám, kassai főkonzul is, aki ünnepi köszöntőjében örömmel méltatta az anyai hivatást, felelősségvállalást és áldozathozatalt. A képek magukért beszélnek. Kovács Tamás, a szülői szövetség alelnöke, joggal mondott köszönetet a pedagógusgárda készségéért és az önkéntesek nagylelkűségéért. Isten áldjon minden jóakaratú embert és tartson meg bennünket egymásnak, őrizze gyermekeink hitét, jóságát, az édesanyák és az édesapák kölcsönös hűségét és áldozatos szeretetét.

          • Hivatkozás: https://plus.google.com/photos/114419197952854521262/album/6280026965664573473
            • 2016.05.02.

              A Föld napján az iskola diákönkormányzata sem maradt tétlenül. A diákok azt a feladatot kapták, hogy ezen a napon zöldet viseljenek, továbbá rajzpályázatot is hirdettek. Nagy örömünkre sokan komolyan vették a feladatot, zöldbe pompázott az egész iskola és ötletes alkotások születtek a témával kapcsolatban. Sokan jutalomban részesültek.

          • Rendhagyó irodalomóra
            • Rendhagyó irodalomóra

              2016.05.02.

              „Az én vezérem bensőmből vezérel!

              Emberek, nem vadak –

              elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,

              nem kartoték adat.

              Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

              jó szóval oktasd, játszani is enged

              szép, komoly fiadat!“

              Április 26-án, kedden egy jeles, Radnóti-díjas versmondó, Tóth Péter Lóránt érkezett hozzánk...Előadásának címe „Vasútállomás“- József Attila életét és verseit hozta elénk Magyarországról a Határtalanul program keretén belül. Tartalmas, felemelő előadása a mai kor diákjainak szólt, s közelebb hozta szívükhöz, szívünkhöz József Attila költészetét.

          • Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet - MaNDA
            • Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet - MaNDA

              2016.04.28.

              Kassán, a Rovásban 2014 novembere óta működik a MaNDA Filmklub. A MaNDA fő célja, hogy a magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos és egyéb dokumentumainak gyűjtésével, megőrzésével, felújításával és archiválásával, valamint kutatási tevékenységgel hozzájáruljon a magyar filmkultúra fejlődéséhez. A MaNDA Kassán kívül jelen van más határon túli helyszíneken is, így a vajdasági Zentán, a horvátországi Pélmonostoron, a bosznia-hercegovinai Szarajevóban, a kárpátaljai Eszenyben vagy a szlovéniai Lendván. A MaNDA Filmgyűjteményében mintegy 64 000 leltári tétel szerepel. A magyar filmállomány felújítása, restaurálása és digitalizálása 1989 óta folyamatosan és tervszerűen zajlik. Könyvtára az ország egyetlen filmes szakkönyvtára, plakáttára 26 000 plakátot, fotótára pedig több mint 350 000 fotót őriz. A MaNDA Filmklub és a ROVÁS új programja, MaNDA az alapiskolásoknak a kisiskolások

          • Természetvédelmi előadás
            • Természetvédelmi előadás

              2016.04.25.

              A Föld napja keretén belül iskolánk 4., 5. és 6. osztályos tanulói egy természetvédelmi előadáson vettek részt a szabadidőközpontban. A Szlovák Karszt Nemzeti Park két munkatársa, Popovič György és Matis István , hazánk vonuló madarairól és azok vonulási szokásairól tartott előadást. Nagyon sok új és érdekes információval gazdagodtunk. Köszönjük szépen!

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés