• Főoldal

      • A szép magyar beszéd tisztaságáért…

        A minap XIV. Leó pápa a Szentírás és a Hagyomány kapcsolatáról beszélt, ami voltaképp két evangéliumi jeleneten alapul. Az első a jeruzsálemi utolsó vacsora emeleti termében játszódott, amikor az Úr Jézus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében kijelentette: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek […] Amikor eljön
      • Színház mindenkinek!

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2026. 01. 29-én iskolaközpontunkban is fogadhattuk a Déryné Program Határtalan Programját, amiért hálával és köszönettel tartozunk. Előadásaikinteraktívak voltak, óvodásaink éppúgy élvezték, mint az alapiskola és a gimnázium diákjai. A népi játékok, a népmese világa, a történelem, valamint a hétköznapi családok és emberikapcsolatok tematikáival dolgoztak a gyerekek és a diákok korosztályuknak megfelelően.Élvezetes,
      • Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában

        2026. január utolsó hetében a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjaival együtt élvezhettük a téli sportok örömeit Tátralomnyicon. A kezdők nagyon hamar elsajátították a síelés és hódeszkázás alapjait. Jó hóviszonyok, remek hangulat és sok nevetés jellemezte napjainkat. Új barátságok köttettek és megerősödtek a régiek. "Mint egy éles síléc, iskolánk úgy vezet, hogy jó irányba induljon az életed."
            • Az Egyház arcáról - az iskolában, az iskoláért…

              2025.01.09.

              A Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban már az is hagyománnyá vált, hogy az új esztendő kezdetén, Vízkereszt ünnepe kapcsán, külön áldásban részesül az intézmény diáksága, tantestülete, alkalmazottai, valamint helyiségei.

              Ki tagadná? Ebben az esztendőben is sok veszedelem leselkedik mindnyájunkra. Szeretnénk azokat elkerülni, pontosabban, bölcsen viselkedni úgy, mint a napkeleti bölcsek. Túljárni az ellenség eszén. Ehhez tovább kell tanulnunk leborulni a megtestesült Bölcsesség, Urunk, Jézus Krisztus előtt. Most is ezt tettük a hitben. Ezért is imádkoztunk. Örömmel gondoltunk a fiatalabb nemzedékre, akik első lépéseiket teszik meg az intézményben és a családokra, akik nevelési feladatukban egyedül érzik magukat. Alázattal és

            • 1944. december 27.

              2024.12.28.

              80 éve, hogy 1944. december 27-én, Budapesten mártírhalált szenvedett Boldog Salkaházi Sára testvér. Az évfordulóról a Szociális Testvérek Társaságának tagjai, a vértanúság helyszínén koszorúzással emlékeztek meg a Duna parton, az Egyetemi Templomban pedig szentmisében, amelynek főcelebránsa Dr. Erdő Péter bíboros úr, Magyarország prímás-érseke volt. Szepsiben a templomban is koszorúzással róttuk le tiszteletünket iskolánk névadója előtt.

            • Jézus Krisztus a legfőbb tanító

              2024.12.20.

              Lelki, szellemi és mindennapi kenyér…


              2024. december 20-án, délelőtt bűnbánati liturgiára és hálaadó szentmisére gyűlt össze
              az iskola aulájában a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestülete és
              diáksága. Az esztendő utolsó tanítási napját tartották. Miután az esperesi körzet papjai
              kiszolgáltatták a bűnbánat szentségét, szentmise következett.
              Az ünnepi liturgia a kápolnaharang megkondításával és a szolgálattevők bevonulással vette
              kezdetét, majd meggyújtásra került az adventi koszorú negyedig gyertyája. Igaz, a negyedig
              vasárnapra még jó néhány órát várni kell, de mivel az iskolai tanítás a mai naptól szünetel,
              ezért történt mindez.
              A jelenlevők a szentmisében Urunkkal, Jézus Krisztussal találkoztak, aki Betlehemben
              született, magyarul a Kenyér-városában. Ott, ahol testté született az égi Kenyér, aki halála
              előtt az utolsó vacsorán hatalmat és parancsot adott apo

            • Karácsonyi vásár Kassán

              2024.12.21.

              Csütörtökön az iskola 9.A osztálya a gimnazista tanulókkal együtt Kassára látogatott. Bár az időjárás nem tükrözte a karácsonyi hangulatot, lélekben mégis készültünk és készülünk az ünnepre. Felfedeztük a vásárt és az utolsó ajándékok is beszerzésre kerültek. Beszélgetve és nevetgélve melegedtünk meg egy bögre forró tea és cappuccino mellett. Jólesett egy picit lelassulni ebben a rohanó világban. Köszönjük ezt az ajándékot!

            • Megszereztük a vándorserleget

              2024.12.19.

              1. helyen végeztünk a Szepsi Városi Sportklub szervezésében lezajlott karácsonyi mix röplabda tornán. A polgármester vándorserlege egy évre hozzánk került. Gratulálunk! csapattagok: Nagy Gabriella, Nagy Andrea, Szanyi Bába Katalin, Magyar Lívia, Bukó Dénes, Nagy Imre, Pecze Norbert, Nagy István

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés