• Főoldal

      • Református lelki nap a Salkában

        Örömteli, tartalmas református lelki napot tölthettünk együtt iskolánkban! 🙏🎄 Nagy szeretettel fogadtuk azt a 4 lelkipásztort, akik Géresi Takács Klaudia vezetésével érdekes, értékes foglalkozásokat tartottak az 1–4. osztályos tanulóinknak. A nap központi témája az ajándék és az ajándékozás volt, hiszen már a karácsonyra készülődtünk.A gyerekek öt állomáson keresztül fedezhették fel a karácsony üzenetét. A tanulás öröme, az alkotás, a közös játé
      • Bűnbánat, szentmise és kenyéráldás...

        Már hagyomány, hogy a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei, pedagógusai és alkalmazottjai, az esztendő utolsó tanítási napját szentmisével zárják. Az ünnepi liturgia bevonulással vette kezdetét. A szentmise kezdetén, az adventi koszorún meggyújtották a negyedig gyertyát is. Igaz, advent negyedig vasárnapjára még jó néhány órát várni kell, de mivel a közösség már nem lesz itt együtt, ezért történt mindez.
      • Karácsonyi műsor - ISKOLA

        Adjon erőt és hitet legszebb ünnepünk az elkövetkező esztendő minden napjára. Hassa át életünket Krisztus Urunk szeretete. Áldott karácsonyt, békés ünnepeket kívánunk!
      • KARÁCSONYI CIPŐSDOBOZ AKCIÓ

        ... a gyermekek öröméért, mosolyuk látványáért érdemes évről évre belevágni a "CIPŐSDOBOZ" gyűjtésbe, azért, hogy a nélkülöző kicsiknek, nagyoknak is boldog lehessen a karácsonya ...
            • Lelki gyakorlat Bártfán

              2024.12.01.

              2024. november utolsó hétvégéjén, csapatépítő csöndes-napokra gyűlt össze a kassai főegyházmegye Bártfa-fürdői lelkigyakorlatos házába a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont pedagóguskara és alkalmazottjainak jelentős része Bátor Botond pálos szerzetes vezetésével. A lelki gyakorlat szombati szentmiséje a bártfai háromhajós gótikus Szent Egyed Bazilikában, az Unesco kulturális és természeti világörökségébe is bejegyzett műemlék templomban volt. Az aranyművesek védőszentjének nevét viselő templom a Felvidék egyik leggazdagabb középkori eredetű székesegyháza, amelyben tizenegy eredeti gótikus szárnyas oltárt őriznek.A misén részt vett Mons. Gábor Bertalan esperes úr is. Szépen zengett hálaadó Nemzeti Imánk a Himnusz találkozásunk záró akkordjaként.

            • Diáknap a Salkában

              2024.11.28.

              November 18-án megrendezésre került az iskolánk diáknapja, melyet Viszlay Boglárka szervezett és vezetett a 3.G osztály segítségével. Az első három órán fordított tanítás zajlott, mely során a harmadikosok tanították a 7., 8., 9. és 1.G osztályokat. Ezt követően osztályok közötti vetélkedőre került sor a tornateremben. Az osztályok összemérhették tudásukat egy kvízben, versírásban és ügyességi gyakorlatokban. A vetélkedő után az 1.G osztály avatója zajlott, mely során fogadalmat tettek, hogy jó osztálytársak lesznek, az iskolai rendezvényeken fülig érő mosollyal és aktívan fognak részt venni, tanáraik idegeire nem mennek, és hogy szívükben mindig Salkások maradnak.

            • Szalagavató ünnepség

              2024.11.25.

              Idén a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont gimnazistáinak szalagavató ünnepsége 2024. november 23-án volt az iskola aulájában.

              Jó volt látni a tantestületi tagok, a kedves jó szülők, a nagyszülők, a rokonok, az ismerősök, a barátok és a barátnők széles mosolyát, a fel-felcsillanó örömkönnyeket nemcsak a meghívottak, de az ünneplő negyedikesek szemében is.

            • Osztálymise - 8-9. évfolyam

              2024.11.22.

              József Attila


              Nincsen apám, se anyám,
              se istenem, se hazám,
              se bölcsőm, se szemfedőm,
              se csókom, se szeretőm.
              Harmadnapja nem eszek,
              se sokat, se keveset.
              Húsz esztendőm hatalom,
              húsz esztendőm eladom.
              Hogyha nem kell senkinek,
              hát az ördög veszi meg.
              Tiszta szívvel betörök,
              ha kell, embert is ölök.
              Elfognak és felkötnek,
              áldott földdel elfödnek
              s halált hozó fű terem
              gyönyörű szép szívemen.

            • Meseelőadás

              2024.11.15.

              A 25. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál keretein belül az 1. és 2. osztályos tanulóink a Papucsszaggató királykisasszonyok mesével ismerkedtek meg interaktív módon Demko András mesemondó előadásában.

            • Értesítő

              2024.10.06.

              Értesítjük a Tisztelt Szülőket és a Diákokat, hogy 2024. november 11-én, hétfőn, az igazgatói szabadnap miatt a buszok nem üzemelnek.

            • Erdei iskola 4. nap

              2024.11.08.

              A csütörtöki délelőttöt a játszóházban töltöttük. Délután a Sorea Hotel uszodájában, csúszdáztunk, pancsoltunk és forogtunk az örvényben. Az este sem telt élmény nélkül, hiszen az elmaradhatatlan “rókavadászaton” minden elrejtőzött tátrai állatot megtaláltuk.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés