• Főoldal

      • A szép magyar beszéd tisztaságáért…

        A minap XIV. Leó pápa a Szentírás és a Hagyomány kapcsolatáról beszélt, ami voltaképp két evangéliumi jeleneten alapul. Az első a jeruzsálemi utolsó vacsora emeleti termében játszódott, amikor az Úr Jézus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében kijelentette: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek […] Amikor eljön
      • Színház mindenkinek!

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2026. 01. 29-én iskolaközpontunkban is fogadhattuk a Déryné Program Határtalan Programját, amiért hálával és köszönettel tartozunk. Előadásaikinteraktívak voltak, óvodásaink éppúgy élvezték, mint az alapiskola és a gimnázium diákjai. A népi játékok, a népmese világa, a történelem, valamint a hétköznapi családok és emberikapcsolatok tematikáival dolgoztak a gyerekek és a diákok korosztályuknak megfelelően.Élvezetes,
      • Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában

        2026. január utolsó hetében a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjaival együtt élvezhettük a téli sportok örömeit Tátralomnyicon. A kezdők nagyon hamar elsajátították a síelés és hódeszkázás alapjait. Jó hóviszonyok, remek hangulat és sok nevetés jellemezte napjainkat. Új barátságok köttettek és megerősödtek a régiek. "Mint egy éles síléc, iskolánk úgy vezet, hogy jó irányba induljon az életed."
            • Szabadidős SÍELÉS

              2023.02.06.

              2023. február 25-26.

              /szombat-vasárnap/

              Szabadidőközpontunk hétvégi síelést - snowboardozást szervez kezdők és haladók számára egyaránt.

              Helyszín: Mlynky - Biele Vody

              / Indulás 8:00, síelés 9:30-14:00, érkezés 15:30 /

              Részvételi díj : 2 x 35,- EUR

              Az ár tartalmazza az utazás, a felvonóbérlet és a tanári felügyelet költségét.

            • Sítanfolyam 2023

              2023.01.27.

              2023. január 22-27 között iskolaközpontunk apraja-nagyja és a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjai közös sítanfolyamon vettek részt a Magas-Tátrában. A 27 kezdő sikeresen megtanult síelni-snowboardozni és a haladók is szépen fejlődtek, sokat ügyesedtek a hét során. A 81 főből álló csapat minden tagja remekül érezte magát, sok szép élménnyel gazdagodott, hiszen a síelés mellett jutott idő a szellemi feltöltődésre is. Igazi közösségépítő tábor volt. Köszönjük a szülőknek a támogatást és a bizalmat. Reméljük jövőre újra találkozunk!

            • Színház vagy valóság...?

              2023.01.27.

              Monoblock - Helló, náci című drámájának stúdió változata

              komáromi színészhallgatók előadásában

              Kelet-Európában alig van olyan ember, akinek a családtagja, ismerőse rövidebb- hosszab időre ne próbálna külföldön szerencsét.

              A fent említett dráma alapján készült előadás életszerűen vázolja fel azt a kemény helyzetet, amikor kelet-európai vendégmunkásokat támadnak meg szélsőjobboldali fiatalok.

            • Sítanfolyam 2023 - szentmise

              2023.01.24.

              2023. január 22-27. között tartja ez évi sí-kurzusát a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont intézménye a budapesti Boldog Adolf Kolping Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Sportgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 14 tagú vendégrésztvevőivel.

              A Kolping iskola beállítottsága egyszerre konzervatív – azaz a múlt értékeihez ragaszkodó, fontolva haladó – és innovatív, vagyis igyekszik magáévá tenni a jelen követelményeit és modern vívmányait. Szintén cél egy olyan szellemi környezet megteremtése a gyerekek számára, ami nem merül ki csupán a színvonalas oktatásban, de figyelembe veszi és – amennyire a közösség lehetővé teszi – alkalmazkodik az egyéniséghez, a személyiség sajátosságaihoz is. A Kolping alapelv az, hogy egy iskola sikerességét elsősorban az méri, hogy miként tudja kibontakoztatni az egyes diák tehetségét a maga színes sokféleségében.

            • Boldog Salkaházi Sára közbenjárására…

              2023.01.22.

              2023. január 20-án Ferenc pápa fogadta a Slachta Margit által 100 éve alapított Szociális Testvérek Társaságának tagjait, akiket arra buzdított, hogy „a szeretet fegyvereivel” nézzenek szembe a társadalmi kihívásokkal.

              A jelenlévőkhöz intézett beszédében a pápa kiemelte, hogy a Társaság eredeti karizmáját „az idők során és az egyház társadalmi tanításán keresztül különböző politikai és társadalmi helyzetekre alkalmazták, egészen napjainkig”. „Meglepett, hogy alapítótok már megszentelt életűként is aktív politikai tevékenységet folytatott. Lenyűgöző a holokauszt idején tett nyilatkozata, miszerint a hit előírásai arra kötelezték az apácákat, hogy saját életük kockáztatásával is védjék a zsidókat.” – jelentette ki Ferenc pápa.

            • Bowling

              2023.01.20.

              A blokkos testnevelés órán bowlingozni voltunk. Nagyon tetszett mindenkinek a játék, főleg azért, mert egyre több bábut sikerült ledobni. A  gyakorlat teszi a mestert szólás ismét beigazolódott.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés