• Akkor kezdődik a hűség…

              2023.06.26.

              2023. június 23-26. között meglátogatta a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot, a Budapest XV. kerületében működő Boldog Salkaházi Sára Katolikus Iskola küldöttsége.

              Feladat-ellátási rendszerük sokrétű. A tanulókat a többségi-, valamint gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelés-oktatás keretében az általános iskolai-, szakképző iskolai-, szakiskolai-, készségfejlesztő iskolai- és fejlesztő iskolai tanítás mellett, nevelés-oktatásban is részesítik.

              A két iskola vezetősége Zádoriné, Leiner Erika igazgatóasszony és a helyi iskolaközpont igazgatója, Nagy István tanár és pedagógus társaik együtt ünnepelték az évközi idő 12. vasárnapját a szepsi plébánia-templomban, ahol ismételten megélhettük, hogy egymásra bízattunk. Értékőrzői vagyunk egymásnak, valamint lelki, szellemi és anyagi kincseinknek.

              A szentmise záró-áldása előtt köszönet hangzott el a tiszteletteljes látogatás és a készséges együttműködési szándék kapcsán. Emlékül mindkét intézmény vezetője egy-egy itteni fából és hazai mester által készített fafaragványt – egy Krisztus keresztet kaptak, ami nem művészi alkotás ugyan, de mégis több. Jelzés: maradni a kereszten, ott ahová születni engedett minket a Gondviselés. Helytállni ott, ahol a farizeusok és az írástudók kiabálásától hangos a világ. Maradni és megmaradni, ragaszkodni és bátorítani, helytállni és őrt állni a strázsán, kimondani és megismételni Boldog Salkaházi Sára testvér életmottóját: Íme, itt vagyok – engem küldj. Tudatosítva: „Akkor kezdődik a hűség, amikor az embernek már nincs hozzá kedve.” (Gál Ferenc).

            • 5.A osztálykirándulás, Rozsnyó, Gombaszög

              2023.06.26.

              Az 5. A osztállyal Rozsnyóra látogattunk, ahol a Bányászati múzeumban megtekinthettük a bányászati és kohászati gyűjteményeket, megismerkedhettünk a bányászok munkafeltételeiről és földalatti munkáiról. Ezután megtekintettük a város nevezetességeit, majd az Őrtoronyból, nagyon szép kilátás tárult elénk. Kirándulásunk a Gombaszögi cseppkőbarlangban ért végett. Nagyon tartalmas volt ez a nap, sok élményben gazdagodtunk.

            • 3.G - Magas-Tátra, osztálykirándulás

              2023.06.26.

              2023. június 22-24. között mi, a 3.G osztály tanulói osztálykiránduláson vettünk részt a Magas-Tátrában, Štrbán. Kirándulásunkat csütörtökön, egy napsütéses délelőttön kezdtük meg a poprádi Aquacity-ben, medencéztünk, úsztunk, csúszdáztunk és szórakoztunk egy jót. Az estét a szállásunkon sütögetéssel zártuk. A hab a tortán a késő esti beszélgetés volt odakint a tűz körül. Pénteken elindultunk egy túrára a Fátyol-vízeséshez. Túránk első része jól sikerült, egész jó időnk volt, azonban a visszaúton egy nagyon csúnya vihar kapott el bennünket. A túra végére csurom vizesek voltunk, de szerencsére épségben leértünk. A délutánunk nyugodtan telt, nagyon hangulatos volt a második esténk is a faházban. Szombaton kora délután érkeztünk meg Kassára, ahol különváltunk egymástól. Nagyon jól éreztük magunkat és azt hiszem ez egy emlékezetes, utolsó osztálykirándulás volt. /Viszlay Eszter/

            • 2.G-Osztálykirándulás Debrecenben

              2023.06.26.

              Osztálykirándulásunk csütörtöki napja a Debreceni ortodox zsinagóga megtekintésével kezdődött. Sok mindent tanultunk az épület történelméről. Második állomásunk a Szelfi múzeum lett volna, de sajnos oda nem jutottunk be, mivel átmenetileg zárva volt.

                        Egy gyors ebédszünet után utunk az Agóra Tudományos Élményközpontba vezetett. Itt egy rövid bemutatót néztünk meg a humanoid robotokról. Láthattuk, mi mindenre használják a robotokat és azokat hogyan fejlesztik. Egy kis szünet után megnézhettünk egy másik előadást, vagy inkább kisfilmet a bolygókról. Egy levegővel felfújt óriási gömbbe léptünk be, majd ott lefeküdtünk, és a hatalmas mennyezeten láthattuk a filmet, mintha az eget néznénk. Nagyon érdekes dolgokat mondtak, sokat tanultunk belőle. Ezek az előadások mindenkinek tetszettek.

                        Vacsora után következő megállónk a Nagyerdei Víztorony - kilátó volt. Sajnos ide sem tudtunk bejutni, mivel hamarabb zártak, mint az a honlapon írva volt. Így hát csak a Ködszínházat néztük meg. A szökőkút 30x10 méteres vízsugarára vetítették ki Debrecen nevezetességeit.

                        Pénteki napunk egy szabadulószobával indult. A témája detektíves volt. Egy befejezetlen ügyet kellett megoldanunk. Különböző kódokat kellett összerakni és zárakat kinyitni. A kijutáshoz egy 6 számjegyű kódot, kettős kereszttel a végén kellett összerakni. Nagyon élveztük. Utána megtekintettük a Szent Anna Székesegyházat, ahol a plébános a történelméről mondott nekünk érdekes információkat, majd a székesegyház tetejében a múzeumot is megnéztük. Egy kis emléklapot is kaptunk. Következő megállónk a Református Kollégium Múzeum volt. Egy hosszú előadást hallhattunk az iskoláról, amit bár a végére kicsit meguntunk, sok érdekeset tanultunk belőle.

                        Végül utolsó megállónk a Déri Múzeum volt. Itt láthattunk festményeket, különböző fegyvereket és még sok mást.

                        Ezután már csak a hazautazás várt ránk. A vonatban nagyon meleg volt hazafelé, mindenki fáradtan de mosolyogva és élményekkel gazdagon tért haza.

            • Englishstar – nemzetközi verseny

              2023.06.26.

              Intézményünk tanulói immáron második alkalommal kapcsolódtak be az ENGLISHSTAR angol nyelvű nemzetközi versenybe. A verseny célja, hogy népszerűsítse az angol nyelvet, mint tantárgyat, ugyanakkor szórakoztató módon motiválja a tanulókat az írásbeli tesztek és vizsgák sikeres letételére. A verseny lehetővé teszi, hogy a diákok bemutathassák és összemérhessék tudásukat más iskolák diákjaival. Iskolánkat 18 tanuló képviselte a 3. évfolyamtól egészen a 7. évfolyamig. Mindannyian nagyon sikeresen szerepeltek. A 18 tanulóból 11 tanuló 90 % felett teljesített.  A legkiemelkedőbb eredményt Lacko Lorie Shay, 3.A osztályos tanulónk érte el, aki 100 % - al teljesítette a tesztet. Őt követte Szitás Ádám, 4.A osztályos tanulónk 99%-al, és Prokop Vivien 3.A osztályos tanulónk 98 %-al. Szívből gratulálunk mindenkinek és nagyon büszkék vagyunk rájuk!!!.

              A verseny résztvevői:

              Lacko Lorie Shay, 3.A

              Prokop Vivien, 3.A

              Szitás Ádám, 4.A

              Dunka Krisztina, 5.A

              Lacko Lexie, 5.A

              Karafa Daniel, 5.A

              Piroh Viktor, 5.A

              Fazekas Réka, 6.A

              Kovács Réka, 6.A

              Balázs Lilien, 7.A

              Bráz Zoé, 7.A

              Csorba Marcos, 7.A

              GroškoRóbert, 7.A

              GambaSabína, 7.A

              Holík Viktor, 7.A

              Kovács Lili, 7.A

              Miko Rebeka, 7.A

              Rudy Dávid, 7.A

            • Értesítő

              2023.05.29.

              Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2023. június 26-án, hétfőn reggel, a "Fecske" buszunk Debrődről nem tudja szállítani a diákokat és délután sem üzemel a 6.A osztály kirándulása miatt. Továbbá "Sára" buszunk kedden és szerdán, 2023. június 27-28-án, szintén nem üzemel a gimnazisták magyarországi kirándulása miatt. Köszönjük a megértést!

            • Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát…

              2023.06.21.

              Azt mondják, mondjuk, hogy az Úr Jézusnak vannak olyan mondatai, amelyeket csak akkor értünk meg, ha azt a Lélek indítására meg is cselekedjük. Ez az, amikor azt mondjuk, valljuk, hogy ránk köszöntött az üdvösség napja, ami azt jelenti, hogy már megsejtettünk valamit az Evangélium tanításából, értékrendjéből. Ez a helyzet a „Szemet szemért, fogat fogért” (Kiv 21,24) ószövetségi törvény jézusi értelmezésével, beteljesítésével is. Ennek az ősi, az írásbeliség előtti időkre visszanyúló szabálynak az a jelentősége, pozitív, a pusztán emberin túlmutató üzenete, hogy az elkövetett bűn súlyával arányos elégtételt várt el, elejét véve a kíméletlen önbíráskodásnak és a mértéktelen bosszúnak (Barsi Balázs).

              2023. június 20-án, a szentmiséken, a templomban és az iskolakápolnában is ezt értegettük. Azt, hogy az Úr Jézus ezt a szabályt is nem egyszerűen megszüntette, vagy érvénytelenítette, hanem saját istenemberi szintjére emelve beteljesítette. Amikor ugyanis arra szólítja fel követőit, hogy ha egyik arcunkat megütik, tartsuk oda a másikat is, ezzel nem passzív önfeladásra biztat, hanem arra a magatartásra, amire Ő maga adott példát. Amikor ugyanis Őt a főpap szolgája arcul ütötte, nem hagyta szó nélkül, hanem megkérdezte tőle: „Miért ütsz engem?” (Jn 18,23), ugyanakkor nem szállt szembe a gonosszal, hanem engedte, hogy megöljék, s ezzel megváltást szerzett a világnak.

              Tanításával és magatartásával Ő nem egyszerűen alulmaradt ellenfeleivel szemben, és nem is csupán erkölcsi győzelmet aratott, mint a tragikus hősök, hanem azokat, akik elítélték és megölték, felemelte oda, ahol Ő van, és egy új világ kapuit tárta ki előttük, felkínálva nekik Isten irgalmát. Az Ő passiója tehát nem passzivitás volt és nem is csupán reakció, hanem kezdeményezés, meghívás a legnagyobb tettre, amelyet csak ember végbevitt és végbevihet a földön.

              Adja Isten megértenünk, hogy Urunk Jézus tanítása alapján nekünk is Hozzá hasonlóan meg kell keményíteni arcunkat, mint a kőszikla, de soha se a szívünket. Ha olykor megbántva, megalázva érezzük is magunkat, ne engedje, hogy bezárkózzunk sértettségünkbe. Ha szenvedünk is a minket ért méltánytalanság miatt, adjon erőt, hogy el ne forduljunk embertársunktól, hanem életünkben, áldozatvállalásainkban merjük felkínálni kortársainknak a testi, lelki és szellemi üdvösséget, Isten irgalmasságát és a gyökerekhez való állhatatos ragaszkodást, megtanulva és tanítva, értve és megértve, élve és továbbadva a költő közel százéves figyelmeztetését: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát”.  (Reményik Sándor)

            • Salka Banda

              2023.06.18.

              2023. június 16-án a Salka Banda képviselte iskolánkat a XXX. Országos Tompa Mihály vers-és prózamondó versenyen. Diákjaink a verséneklő kategóriában bronz sávos minősítésben részesültek. Szívből gratulálunk! Bandatagok: Balta Rita, Kovács Réka, Viszlay Boglárka, Viszlay Eszter, Dunka Roland, Gacsay Bence Barnabás,  felkészítő pedagógus-Nová Mária

            • Sikeres úszótanfolyam

              2023.06.16.

              2023. június 12-16. között diákjaink úszótanfolyamon vettek részt a közeli Edelényben. A csapat tagjai nagyon bátrak és ügyesek voltak. Remekül ment az úszás, mindenki sokat fejlődött. Az utolsó napon a gyerekek egy megérdemelt aranyéremmel térhettek haza, amelyet a kitartóan végzett munkájukért kaptak. Természetesen a szokásos verseny sem maradhatott el. Szívből gratulálunk mindenkinek!

            • Ízt és világosságot adva napjaink világának…

              2023.06.13.

              2023. június 13-án, mivel Bodollón folytatódott a Fatimai engesztelő imatalálkozók sorozata,
              ezért Sára nővér szervezésében a Salkás gimnazisták kedd reggeli szentmiséje nem a
              plébánia-templomban, de az iskolakápolnában volt megtartva, ahol közösen emlékeztünk a
              rég és a közelmúltra. Nevezetesen, hogy 2016. május 13-án Bodollón a szentmise végén Erdő
              Péter bíboros úr és Mons. Bernard Bober érsek-főpásztor megáldották az épülő iskolaközpont
              alapkövét és sor került a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont testvériskolai
              egyezményének aláírására a Budapest XVIII. kerület egyházi iskoláival, akiknek a
              küldöttsége épp a napokban látogatta meg örvendező lélekkel az immár kész és működő
              épületkomplexumot.
              Az azóta eltelt 7 esztendő számos története bizonyítja, hogy végtérre is sohasem a magunk
              ízével kell megízesíteni, nem is a magunk világosságával kell bevilágítani napjaink világát.
              Krisztus fénye ragyogja be azt és az Ő örömhíre ad ízt neki.
              Hogyan? Úgy, hogy testestől-lelkestől „igen”-né leszünk Krisztus számára, ahogyan Ő
              „Igen”-né lett az Atya számára, kétszeresen is: az Atya „Igen”-je a világra és Benne ránk,
              emberekre, akiket Őbenne és az Ő képére teremtett, s az emberiség „igen”-je Isten akaratára,
              örök tervére. Amikor az Úr Jézus a föld sójának s a világ világosságának nevezett bennünket,
              ezzel azt a küldetést bízta ránk, hogy mi képviseljük a világban az Atya kimondott „Igen”-jét.
              És itt nem az adottságaink, képességeink, előképzettségünk a fontos. Nem, akárcsak az
              Ámennel, itt is Isten cselekvésére mondunk igent. Átengedjük neki az irányítást, és hagyjuk,
              hogy általunk Ő cselekedjen. Ez azonban korántsem úgy működik, mint amikor egy bábut
              dróton rángatnak, vagy mint amikor a repülőgép vezetője a robotpilótára bízza a vezérlést.
              Épp ellenkezőleg: paradox módon szabadságunk teljesedik ki abban, hogy Isten akaratára
              igent mondunk. Személyes akaratunk nem foszlik szét, amikor az isteni akarattal
              együttműködik, hanem magasabb fokra emelkedik. Sőt, az is nyilvánvaló lesz, hogy
              szabadságunk éppenséggel akkor volt korlátozott, amíg látszólag teljesen szabadon a magunk
              akarata szerint cselekedtünk – valójában ugyanis önmagunk függetlenségének illúziója tartott
              fogva bennünket (Barsi Balázs). Igenünk a szentáldozásban válik láthatóvá és tapasztalhatóvá.
              Adja Isten, hogy egyre inkább „igen”-né váljunk, igent mondva a nekünk szóló hívásra, igent
              mondva a nekünk adott küldetésre, akárcsak a Boldogságos Szűz Mária. Bárcsak a külső
              körülmények, vagy belső korlátaink meg ne akadályoznák, hogy teljes akarattal igent
              mondjunk mennyei Atyánk szent akaratára, s így létezésünk a lehető legmagasabb szabadsági
              fokra emelkedjék, amely mellett eltörpül minden emberi önmegvalósítás. Szentlelke segítsen
              mindnyájunkat, hogy egyre inkább „igen”-né váljunk, s így egyre inkább önmagunkká is
              váljunk, valóban ízt és világosságot adva napjaink világának.

            • Elsőáldozás

              2023.06.11.

              Keresni és szeretni az evangéliumi értékrendet…

              A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont Alapiskola harmadik osztályából 2023. június 11-én Sára nővér közreműködésével 11 növendék – kezükben egy-egy szál virággal - járultak első szentáldozáshoz. Az ünnepség – miután a szülők megáldották gyermekeiket - ünnepélyes bevonulással vette kezdetét. Az oltárhoz érve a rózsát átadva a misézőnek a szüleikkel együtt elfoglalták helyüket a kijelölt padsorokban.

              Az énekeket az iskola növendékei és az együtt örvendező közösség zengte, szívből, szívvel, szívnek az idők jeleit értőknek. Ezzel is megtapasztalva és megtapasztaltatva, bizonyítottan és bizonyítva az állhatatos, kitartó gyökérhűség és értékszeretet mozgatta tanúságtétel erejét egy olyan világban, ahol a hit, a vallás, az anyanyelv, a kultúra egyre inkább értékét veszíti.

              Köszönjük a példaértéket és köszöntjük a gyermekek, a szülők, a nagyszülők és a tantestület tagjai misszionáriusi elkötelezettségét. A misszionáriusok ugyanis, nem csak azok, akik messzire mennek, akik új nyelveket tanulnak, jót tesznek és ügyesen hirdetik az evangéliumot – mondta a minap Ferenc pápa - nem, misszionárius az, aki ott, ahol van, Isten szeretetének eszközeként él. Misszionárius az, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy tanúságtétele, imája és közbenjárása által az Úr Jézus áthaladjon, jelen legyen. Ez az apostoli buzgóság – tette hozzá nyomatékosan Ferenc pápa – ne felejtsük – sosem térítéssel, sosem kényszerítéssel, hanem csakis vonzás által működik: a hit vonzása által születik. Az ember nem azért lesz tudatos keresztény, mert valaki kényszeríti rá, nem, hanem azért, mert megérintette az Isten, a felebarát, a közösség, a kultúra, az anyanyelv iránti hűséges, felelősségteljes, áldozatkész szeretet.

              Az Egyháznak – megannyi eszközt, módszert és struktúrát megelőzően, amelyek néha elterelik a figyelmet a lényegről – olyan szívekre van szüksége, amelyek vonzanak a szeretethez, és közelebb visznek Istenhez.

              Adja Isten, hogy össze fogjunk és legyőzzük önzésünket. Kérjük továbbra is Boldog Salkaházi Sára a közbenjárását az őszinte szenvedély kegyelméért, hogy az Úr Jézus iránti vonzódás, az evangéliumi értékek iránti vágy egyre nagyobb és hitelesebb legyen bennünk és köztünk, és így kortársaink buzgóbb kedvvel, odaadással és meggyőződéssel keressék és szeressék az Úr Jézust és az Ő tanítását a kapott és az örökölt lelki, szellemi és anyagi értékeink óvása, őrzése és továbbadása révén.

            • Szerencserép

              2023.06.09.

              A dal immár a hatodik a sorban, a Haza-Vár, a Fényesség-benn, A tudás hatalom, az Álmunkban és a Tudnod kell mögött.

              Kedves Diákok! Kívánjuk, hogy a batyuban, ami elkísér benneteket az úton ne csupán só és kenyér, de több, mint ezer év kultúrája, történelme, magyar nemzetünk keresztény hite is veletek legyen.

            • Képek Petőfi és Arany barátságából

              2023.06.07.

              Képek Petőfi és Arany barátságából - címmel tartott előadást Tóth Péter Lóránt, tanár és versvándor diákjainknak 2023. június 5-én. Sokadjára fogadtuk kedves barátunkat, ezúttal a Fészekben, aki ismét elbűvölte a nagyérdeműt. Egy rendhagyó irodalom óra keretében ismerkedhettünk meg közelebbről Petőfi és Arany életre szóló barátságával.