Főoldal
A Rákóczi Szövetség támogatásának átadása
2021.10.20.4Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak… (ApCsel 2,17).
2021. október 20-án Nagy István, iskolaigazgató meghívására Kanyár Gyöngyi I. o. tanácsoskonzul és Köteles László, a Csemadok országos alelnöke kíséretében, Szepsibe látogatott Hetey Ágota, Magyarország Kassai Főkonzulátusának főkonzulasszonya, hogy ünnepélyes keretek között átadja a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont elsős diákjainak a Rákóczi Szövetség támogatását.
Értesítés a 6.A osztály részére
2021.10.19.Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
Az új szabályozások szerint, valamint a kassai közegészségügyi hivatal útmutatása alapján holnaptól, 2021. október 20., a 6.A osztályosok ismét jelenléti oktatáson vehetnek részt. Szeretettel várjuk Őket vissza az iskolába!
Nagy István, igazgató
Egy millióan a világ békéjéért és egységéért
2021.10.18.1A Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei, pedagógusaik kíséretében, Sára nővér vezetésével, az idén is, október 18-án, a helyi idő szerint 8 órakor egy fél órán át, a békéért és az egységért közösen imádkozva a rózsafüzért, csatlakoztak a világszerte esedező gyermekekhez.
A kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult: 2005 nyarán miközben a gyermekek közösen imádkozták a rózsafüzért, a mellettük levő asszonyok kézzelfoghatóan érezték a Szűzanya jelenlétét. Napjainkra ez a kezdeményezés nemcsak Dél-Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt. Októberben, a rózsafüzér hónapjában kiemelt hangsúlyt kap. Kiinduló gondolata az a Szent Piótól származó idézet, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, a világ meg fog változni”.
Értesítés - Óvoda
2021.10.18.Tisztelt Óvodás Szülők!
A kolléganőnk pozitív Covid tesztje miatt, a közegészségügyi hivatal útmutatása alapján, a nagycsoportos osztály tanulói mától karanténba kerülnek 2021. október 25-ig. Az óvodába gyermekorvosi igazolással térhetnek vissza 2021. október 26-án.
Köszönjük a megértést!
Nagy István, igazgató
A "Fészek" megtekintése diákjainkkal
2021.10.14.42021. október 14-én, tanulóink a pedagógusok kíséretében, betekintést nyerhettek az átadásra való épületbe. Nagy kíváncsisággal, örömmel és lelkesedéssel jártunk be minden termet. Közös imában adtunk hálát mindenkinek a sok munkáért, Istennek pedig az áldásért. Reméljük hamarosan költözhetünk!
Hálaadás a termésért
2021.10.13.A termésért való hálaadással minden vallásban találkozhatunk. A zsidó ünnepi naptár szerint a kovásztalan kenyér ünnepén (Mazzot, Húsvét), a hetek ünnepén (Sávuot, Pünkösd) és a sátoros ünnepen (Szukkot) történik a köszönetmondás a teremtő Istennek a földön termett javakért.
9A katolikus egyházban a liturgikus évről és naptárról szóló egyetemes szabályok szerint „az Egyház szokása, hogy a könyörgő napokon és az „évnegyedes időkben” Istenhez járul az emberiség különféle szükségleteivel, elsősorban a föld terményeiért, az emberi munka eredményességéért imádkozik, de nyilvánosan hálát is ad.” (1969, ESz 46) E napok időpontját és formáját a püspöki karok szabályozzák a helyi adottságok figyelembe vételével. A hivatalos magyarázat nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a békétlenség, az igazságtalanság, az éhezés, a nélkülözés világméretű problémája láttán, napjainkban különös jelentőséget kap a fe
Elsőseink
2021.10.13.3Itt az idő, kicsi gyermek,
iskolánkban szépen köszöntelek.
Itt az idő, kicsi gyermek,
vedd magadhoz tollad, könyved!
Immunerősítés
2021.10.13.Az egészséges életmód hetén vitamindús almával erősítettük az immunrendszerünket.
Forrassz eggyé békességben …
2021.10.12.Október elején szerte a nagyvilágban, akik beszélik és értik nyelvünket tisztelettel emlékeznek meg a 13 aradi vértanúról. Mi, itt Szepsiben október 12-én, Nagy István igazgató és Balogh Gizella, igazgatóhelyettes vezetésével a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont gimnazistái közreműködésével a reggeli szentmise kezdetén tettük ezt. Miután elhangzott egy-egy vértanú neve, meggyújtottunk egy szál gyertyát, miközben megszólalt a haranggong.
Közösségi média
Aktuális
- A szép magyar beszéd tisztaságáért…
- Színház mindenkinek!
- Sítábor-videó
- Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában
- Kassai hagyományos korcsolyázás
- Értesítés
- Értesítés - Sára buszunk a sítáborban teljesít szolgálatot
- Lelki gyakorlat Száraz László atya vezetésével Bükkszentkereszten.
- MEGHÍVÓ
- Az iskolában az iskoláért...
- Karácsonyi műsorok
- TÉLI ÖRÖMÖK
- Igazgatói szabadnap 2026. január 16.
- Adventi koncert
- KLIP-PREMIER "A szeretet a minden..."
- Áldott karácsonyi ünnepeket és békés új esztendőt kívánunk!
- Református lelki nap a Salkában
- PITAGORASZ VERSENY - ISKOLAI FORDULÓ
- Bűnbánat, szentmise és kenyéráldás...
- Karácsonyi műsor - ISKOLA