• Főoldal

      • Közlemény - GIMNÁZIUM

        Tisztelt Szülők, Diákok, Iskolabarátok! Sajnálattal közöljük, hogy az Iskolaügyi Minisztérium döntése alapján az új, 2026-27-es tanévben nem nyithatunk gimnáziumi osztályt. A Szlovák Kormány optimalizálási folyamata minket is elért, így szeptembertől a középiskolánkba már nem tudunk újabb diákokat fogadni. Pillanatnyilag azon dolgozunk, hogy a jövőben egy új szakképzést tudjunk elindítani intézményünkben. A részletekről, amint lehet beszámolun
      • A szép magyar beszéd tisztaságáért…

        A minap XIV. Leó pápa a Szentírás és a Hagyomány kapcsolatáról beszélt, ami voltaképp két evangéliumi jeleneten alapul. Az első a jeruzsálemi utolsó vacsora emeleti termében játszódott, amikor az Úr Jézus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében kijelentette: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek […] Amikor eljön
      • Színház mindenkinek!

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2026. 01. 29-én iskolaközpontunkban is fogadhattuk a Déryné Program Határtalan Programját, amiért hálával és köszönettel tartozunk. Előadásaikinteraktívak voltak, óvodásaink éppúgy élvezték, mint az alapiskola és a gimnázium diákjai. A népi játékok, a népmese világa, a történelem, valamint a hétköznapi családok és emberikapcsolatok tematikáival dolgoztak a gyerekek és a diákok korosztályuknak megfelelően.Élvezetes,
      • Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában

        2026. január utolsó hetében a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjaival együtt élvezhettük a téli sportok örömeit Tátralomnyicon. A kezdők nagyon hamar elsajátították a síelés és hódeszkázás alapjait. Jó hóviszonyok, remek hangulat és sok nevetés jellemezte napjainkat. Új barátságok köttettek és megerősödtek a régiek. "Mint egy éles síléc, iskolánk úgy vezet, hogy jó irányba induljon az életed."
            • Pitagorasz - iskolai forduló

              2018.12.12.

              2018. december 12-én, a 3.,4. és 5. osztályos tanulók a Pitagorasz matematika verseny iskolai fordulóján vettek részt. Sikeres megfejtők: Groško Róbert 3.A, Rudy Dávid 3.A és Sitáš Áron 4.A, Haraszti Tamás 5.A, Gulya Félix 5.A. Idősebb diákjaink Luca napján, december 13-án oldották meg a feladatokat Sikeres megoldók: Viszlay Boglárka 6.A, Oceák István 6.A, Piroh Roland 6.A, Pápai Zsófia 6.A, Kočiš Martina 7.A, Kovács Norman Gábor 7.A, Viszlay Eszter 8.A. Szívből gratulálunk!

            • Meggyújtottuk a 2. adventi gyertyát

              2018.12.10.

              Advent második hetének hétfőjén, az iskolai adventi koszorúnkon is meggyújtottuk a második gyertyát. Annak jeléül, hogy nagylelkűséggel várjuk Krisztus Urunk közénk jöttét.

              Krisztus itt élt és él közöttünk. Értékítéletet tart minden idők élője és megholtja felett. Nem hagyott árván bennünket. Itt hagyta nekünk Önmagát, Testét és Vérét, hogy amíg várjuk második eljövetelét, rejtetten mindig köztünk lehessen.

            • Szakmai és lelki találkozó Szepsiben

              2018.12.09.

              A szlovákiai, katolikus fenntartású, magyar tannyelvű egyházi intézmények vezetői és tanárai találkoztak 2018. december 7-8-án Szepsiben a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban, hogy megosszák örömüket, gondjaikat és reményeiket. Komáromból, Gútáról, Nagymegyerről, Ipolyságról, Palástról és Szádudvarnokról érkeztek a becses vendégek.

            • Mikulás

              2018.12.09.

              "Mikulás ha volnékszívem arany lenne:Aranydiót, aranyalmátraknék tenyeredbe!

              Aranydióm, aranyalmámszeretetté válna,Melegsége nem férne bepici, kis szobádba!"

            • Csalafinta palacsinta

              2018.12.06.

              Végy egy tojást, s liszttel, tejjel keverd nagyon simára, ízesítsd meg egy csepp sóval, mert a tészta kívánja. Öntsél kicsit e masszából palacsintasütőbe, mit olajjal megkentél a kenőtollal előre. Jól figyelj, mert a nagy lángon gyorsan hevül az arca, s megjelenik egy-két halvány mosolyfolt itt-ott rajta. Csúszkálgat az olaj pályán, rázogasd meg előtte, majd hirtelen mozdulattal dobd fel a levegőbe. A csintalan palacsinta megfordul és rád kacsint, visszahuppan a sütőbe, s mindjárt kész a palacsint’. Töltsd meg gyorsan túróval meg sárgabarack lekvárral, ízlésesen felcsavarva sorakoztasd egy tálra. Csalafinta palacsinta a tányéron nem nyugszik, eltervezte, hogy a szádba ő mielőbb beugrik. Kóstold csak meg, csábít téged kellemes illatával, és hófehér porcukorral meghintett álarcával. Meglátod, hogy csuda finom, egy nem elég belőle, valamennyi villámgyorsan lecsúszik a bendődbe

            • 1. hely kispályás fociban

              2018.12.05.

              2018. december 5-én, Mecenzéfen rendezték meg a Kassa-vidéki járás középiskolásainak kispályás labdarúgó bajnokságát. Gimnazista diákjaink 4 csapat közül bizonyultak a legjobbnak. Színvonalas, sportszerű mérkőzéseket vívva nyertünk 1. helyet. Ma is jó volt SALKÁSNAK lenni! Szívből gratulálunk a fiúknak! Csapattagok: Bányász Péter-kapus, Nagy András, Nagy Dániel, Ragán Adrián, Erdélyi Kristóf Róbert, Karafa Tamás, Nagy László, Bányász Csaba, Mogyorósi Sebastian

            • MÉZESKALÁCS DÍSZÍTÉS

              2018.12.05.

              Az év talán legszebb időszaka a karácsony környéke, amikor otthonunkat díszbe öltöztetjük, szeretteinknek ajándékkal készülünk, és az ünnep fényében pompázó karácsonyfa mellett mézeskalács illat tölti be a lakást. A karácsonyi ünnepeket várva iskolánk VII. A osztályos tanulói kedden december 4-én a VÁROSI KÖNYVTÁRBAN megismerkedtek a mézeskalács tésztájának készítésével és sütésével ,valamint a mézeskalács díszítés különböző technikáival. A mézeskalácsokat készítő Vranai Erika néni segítségével próbára tehették a kreativitásukat. Tojásfehérjével készült cukormázat, használhattak fel az alkotás során. A kidíszített mézeskalácsok nagyon szépek lettek.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés