Főoldal
Fellépés a magyarországi Varbón
2018.12.03.2018. december 2-án, advent első vasárnapján, a magyarországi Varbón szerepeltünk a helyi református templomban. Műsorunk nagy sikert aratott, meglepetésünkre az ottani emberek velünk énekelték iskolánk "Fényesség-benn" című dalát.
Angol és német nyelvi olimpiász iskolai fordulója
2018.12.03.Az írásbeli részben a diákok nyelvtani feladatokat, valamint szövegértéssel és szókészlettel kapcsolatos kérdéseket oldottak meg. A verseny szóbeli részében a tanulók párbeszédet folytattak a versenyeztető tanárokkal.
A legeredményesebb tanulók az angol olimpiászon kategóriákként:
1B
1.Balázs Viktória
Karácsonyváró, adventi, családi nap
2018.12.03.2018. december 1-jén újra együtt volt iskolaközpontunk apraja-nagyja, hogy közös készülődéssel várjuk a karácsonyt. A megnyitót követően mesét hallgattunk, majd a Mikulás is megérkezett, hogy előlegbe átadja ajándékát a gyerekeknek. Később adventi koszorút készítettünk, gyertyát öntöttünk, göngyöltünk, mézeskalácsot díszítettünk, falat másztunk, énekeltünk és táncoltunk. Öröm volt újra együtt lenni! Áldott karácsonyi várakozást kívánunk!
Ki a vagány a vidéken?
2018.12.01.2018. november 30-án, Zselízen zajlott a "Ki a vagány a vidéken?" tehetségkutató verseny országos döntője. Balta Rita 2.A osztályos tanulónk népdal kategóriában képviselte méltón Iskolaközpontunkat. Több mint 60 jelentkező közül került be a döntőbe, Kelet-Szlovákiából egyedüliként. Gratulálunk a szép eredményhez, a sikeres képviselethez!
Népi-harci bemutató
2018.11.30.Kopecsni Gábor a Felföldi Dalia Iskola vezetője tartott előadást 2018. november 30-án diákjainknak a népi-harci testkultúráról. Őseink harcművészetével, fegyvereivel ismerkedhettek meg gyermekeink egy rendhafgyó bemutató óra keretében.
Interreg-Tanárcsere program Budapesten és Szepsiben
2018.11.29.Az Interreg pályázat keretében Tanárcsere programot valósítottunk meg 2018. november 21-23 között Budapesten, majd 2018. november 27-29-én Szepsiben. Lényege az egymástól való tanulás volt. A tanárok azon felül, hogy kollégáikkal, a diákokkal, új módszerekkel ismerkedtek kipróbálhatták azt is, milyen a testvériskola diákjait tanítani. Sok közös élménnyel, tapasztalattal lettünk gazdagabbak.
Cseresznyeklub - felajánlás
2018.11.28.Az idei, Cseresznyeklub szervezésében magvalósuló, Katalin Bál tombolájából befolyt összeget óvodánk fejesztésére szánták. A fő díjat, mely 200€ készpénzt jelentett, Drága Katalin és Zoltán szintén legkisebb diákjaink támogatására ajánlották fel.
Köszönetet szeretnénk mondani minden résztvevőnek a támogatásért és a kiváló hangulatú együtt töltött percekért!
Harangláb szentelés a köztemetőben
2018.11.26.„VIVOS VOCO, MORTUOS PLANGO, FULGURA FRANGO…”
Az élőket hívom, a halottakat elsiratom, a villámokat megtöröm… ősi igazság vésődött a szepsi temetőharang ércébe. 2018. november 25-én Szepsiben a városi köztemető bejárata előtti téren a városi önkormányzat jóvoltából megáldásra került a Lukács János és fia tervezte és kivitelezte harangláb és temetőharang.
Mécs László szavalóverseny
2018.11.19.Iskolánk tanulói (Pelegrin Noémi 1.A, Viszlay Boglárka 6.A, Viszlay Eszter 8.A) 2018. november 18-án a Királyhelmecen megrendezett Mécs Lászó szavalóversenyen méltóképpen képviselték iskolaközpontunkat. Sikeres szereplésüket oklevéllel, csokoládéval és könyvvel jutalmazták. Szívből gratulálunk nekik!
Diáknap
2018.11.19.Iskolaközpontunk 4.G és 2.G osztályos diákjai 2018. november 16-án tanárbőrbe bújva rendhagyó órákat tartottak a 8.A, 9.A és 1.G osztályokban diáknap alkalmából. A 4. tanítási óra után már fellazult hangulatban pattogtatott kukorica majszolása közben filmet nézhettek a tanulók, ill. gyümölcs - és müzliszeletektől feltöltve sportolással tölthették a nap hátralevő részét. Diákönkormányzatunk jó szervezésének köszönhetően mindenki remekül érezte magát!
A Rákóczi Szövetség látogatása intézményünkben
2018.11.15.A Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának keretében az idén is ösztöndíjban részesültek elsős tanulóink.
Köszönet érte a szövetség képviselőinek és a szervezetet támogató önkormányzatoknak, közéleti személyiségeknek, politikusoknak és civileknek. Szolidaritásukkal megerősítik közössségeink megmaradásába vetett hitünket.
Közösségi média
Aktuális
- Közlemény - GIMNÁZIUM
- A szép magyar beszéd tisztaságáért…
- Színház mindenkinek!
- Sítábor-videó
- Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában
- Kassai hagyományos korcsolyázás
- Értesítés
- Értesítés - Sára buszunk a sítáborban teljesít szolgálatot
- Lelki gyakorlat Száraz László atya vezetésével Bükkszentkereszten.
- MEGHÍVÓ
- Az iskolában az iskoláért...
- Karácsonyi műsorok
- TÉLI ÖRÖMÖK
- Igazgatói szabadnap 2026. január 16.
- Adventi koncert
- KLIP-PREMIER "A szeretet a minden..."
- Áldott karácsonyi ünnepeket és békés új esztendőt kívánunk!
- Református lelki nap a Salkában
- PITAGORASZ VERSENY - ISKOLAI FORDULÓ
- Bűnbánat, szentmise és kenyéráldás...