Főoldal
Az öregotthonban
2017.10.11.Október az idős emberek iránti tisztelet hónapja. Iskolánk alsó tagozatos diákjai vidám műsorral kedveskedtek számukra a helyi öregotthonban, mert:"Kincset adnak a jövőnek : úgy hívják, hogy Szeretet. "
TAEKWON-DO WORLD CUP
2017.10.11.ISKOLÁNK DIÁKJA HUTKAI MÁRIÓ HOLLANDIÁBAN A TAEKWON-DO VILÁG KUPÁN 3. HELYEZÉST ÉRT EL. A SZÉP EREDMÉNYHEZ SZÍVBŐL GRATULÁLUNK!

SZERETET-RE-FORMÁLVA
2017.10.10.Szombaton, október 7-én a Budapest 18. kerületének szervezésében került megrendezésre a Reformáció 500 - Szeretetre-Reformálva című rendezvény, melyen diákjainkkal mi is részt vettünk. Egész nap a reformáció jegyében telt, betekintést nyerhettünk Luther Márton, Kálvin János életébe. Kóstolhattunk finom ételeket, hallgathattunk érdekes előadásokat, koncerteket. Testvériskolánk, a Szthelo Gábor Evangélikus Gimnázium diákjai előadták a Diákszerelem c. musicalt. A rendezvény ünnepi istentisztelettel ért véget, amelyen a különböző felekezetek egyházi méltóságai voltak jelen.
Lelki-nap október első péntekén
2017.10.06.Giriz Loránd hitoktató kezdeményezésére és szervezésében a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei, a 8.A osztály diákjainak aktív részvételével, Novák Andrea osztályfőnöknő vezetésével, október 6-án, a hónap első péntekén lelki órára gyűltek össze a római katolikus templomban, hogy ökumenikus istentisztelet keretében sokrétűen emlékezzenek: az isteni irgalmasságra, a bűnbánatra és megújulásra és a 13 aradi mártír vértanúságára. Igeliturgia keretében azokra emlékeztek, akik életükkel fizettek a szabadságért. Mások szabadságáért. A nép, a nemzet szabadságáért. Azért, hogy ne legyen egyenlő és egyenlőbb. Azért, hogy a sajtó, a ma sokat emlegetett média, mindenkit egyformán szolgáljon. Azért, hogy egyenlő jog, egyenlő kötelesség, és egyenlő lehetőség nyíljon mindenki számára.Tudjuk, sajnos a nagyszerű kezdeményezés elvérzett. Haynau életét tette arra, hogy a csata teljes ku
Két 1. helyezés a Szepsi futóversenyen
2017.10.06.A Szepsi Szakközépiskola szervezésében idén immár 39. alkalommal került megrendezésre a hagyományos őszi futóverseny. Iskolánk dákjai kimagaslóan szerepeltek, hiszen Harajda Réka a lányok kategóriájában győzött, Szanyi Márk pedig az idősebb fiúk között szerzett 1. helyet. Ragán Adrián a fiatalabb fiúk futóversenyén 4. lett, Nagy László pedig a fekve nyomásban szerzett 4. helyetzést. Gratulálunk mindenkinek!!!
Állatok világnapja
2017.10.05.Nyuszik,tyúkok,kakasok,pulykák,gyöngytyúkok...
Október 4-én, meglátogattuk Remák Éva nénit, aki sokféle kisállatot nevel. Az állatok világnapján alkalmunk volt szemügyre venni a pulykákat, tyúkokat gyöngytyúkokat. Megsimogathattuk a nyuszikat, Artúr kutyával is jól összebarátkoztunk.
Mesedélután
2017.10.05.Az 1. és 3. osztályosok ebéd után Benedek Elek csodálatos könyvéből hallgathattak mesét, melyet részletesen elemeztek is. Aki példamutatóan, jól viselkedett, szépen végezte az aznapi feladatait, királlyá, illetve királynévá változhatott a vándorkorona által.
Látogatás a mecenzéfi csillagvizsgálóba
2017.10.05.2017. október 4-én egy tartalmas exkurzión vehettünk részt hetedikes diákjainkkal a mecenzéfi csillagvizsgálóban. A rendezvény a Nemzetközi Űrhajózási Hét keretén belül volt megszervezve. Pontosan 60 éve ezen a napon állították ugyanis pályára Földünk első műholdját, amely egyben az első űreszköz is volt a világűrben. A Szputnyik-1 indításával kezdődött el az űrkorszak. Egy nem rendhagyó, interaktív előadás során megismerkedtünk az űrhajózás történetének mérföldköveivel. Kísérletek segítségével tapasztalhattuk meg a mágnesesség és a nyomás alapvető fizikai törvényeit. Végül egy speciális távcsövön keresztül megfigyelhettük a Nap felszínét és a rajta lejátszódó napkitöréseket. Nagyon sok érdekes és izgalmas dologgal találkoztunk és ismerkedtünk meg. Reméljük, hogy a kiránduláson tapasztaltak felkeltették tanulóink érdeklődését a fizika, rejtelmekkel teli, titokzatos világa iránt. Köszönjü
Honismereti mozgó egyetem
2017.10.04.2017. október 2-án és 3-án elsős gimnazistáink Honismereti Mozgó Egyetemen bővíthették tudásukat szép hazánkról. Szepesség szellemi, kulturális és társadalmi értékeivel ismerkedtünk, rácsodálkozva, lassan feledésbe merülő, gazdag történelmi örökségünkre. Első nap, átvágva a Branyiszkói-hágón, a Hernád-áttörés hegyi terepe tette próbára a diákokat és tanáraikat. Egybehangzó ítélet szerint megérte. Másnap meglátogattuk szerteágazó magyar emlékhelyeinket a Szepességben, közöttük például Thököly Imre mauzóleumát. A kiránduláson nemcsak tanulhattunk, de ismerkedhettünk is magyar középiskolás diákokkal. Élményekkel teli szép két nap volt, amit ezúton is köszönünk a szervezőknek. Örülünk, hogy részesei lehettünk!
Gesztenyegyűjtés és gesztenyefigurák készítése
2017.10.03.A 3.A-ban készültek állatkák meg minden más, aminek csak a képzelet szabhat határt.

Környezetismeret órán ...
2017.10.03....másodikosaink a növények szaporodásáról tanultak, ezért különböző magvakat vizsgáltak, tapintottak, ízlelgettek.
Közösségi média
Aktuális
- Ünnepélyes tanévzáró és ballagás a Salkában
- "Ki lesz ma a megmentő"
- Osztálykirándulás Bártfán
- Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől
- TE DEUM
- A VI.A Egerben
- Felfedezőúton az V. A osztály
- Osztálykirándulás 7.A
- Jump Aréna
- Meghívó - tanévzáró
- Étkezés kérvényezése a 2026-27-es tanévre
- Igazgatói szabadnapok
- Az idősek tisztelete
- ENGLISHSTAR 2026
- „Citius, altius, fortius – communiter”
- Az általános iskola 1. osztályába felvett diákok listája a 2026-2027-es tanévben
- Pályázati kiírás - Výberové konanie
- Úszótanfolyam - ENCS
- Strieborný úspech na celoslovenskom kole súťaže Poznaj slovenskú reč !
- Sikeresen szerepeltek mesemondóink a XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny döntőjében