Főoldal
Rendhagyó óra a rendőrségen
2016.06.09.2016. június 1-jén gyereknap alkalmából kirándulást szerveztünk a szepsi rendőrségre. A bemutató célja az volt, hogy a gyerekek betekintést nyerjenek a rendrség mindennapi életébe. Természetesen a legnagyobb sikere a fegyvertechnikai bemutatónak volt, ahol kezükbe vehették a rendőrség által használt igazi, de hatástalanított fegyvereket és magukra ölthették a személyi védelmi eszközöket is, mint például a sisakot és a golyóálló mellényt. Utólag is köszönet Czeranko Pál és Horváth Gergő rendőr bácsiknak.
HETEDIK Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny
2016.06.08.
.jpg)

Hetedhét országon is túl, hét akadályon át túljutva, hétmérföldes csizmában, hétfejű sárkányt legyőzve és hét próbát kiállva Taborsky Marcel Andreas, a felső tagozat egyik legkisebb fia Szent Iván havának egy híján hetedik napján megjárta a HETEDIK Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny országos döntőjét. Eme viadalon egy híján 77 jány, leánka, legény, legín és még inas is megküzdött egymással, de szerencsére nem mentek se ölre, se botra, se kardra. A mi kis daliánk a mesék világából ezüst táltoson vágtathatott hazafelé. Ha nem hiszitek, járjatok utána.
Városi kitüntetés Szepsi kiváló diákjainak
2016.06.09.





E kitüntetéssel a város évről-évre elismeri a kiváló versenyeredményt felmutató diákokat. Az emlékérmet azok a tanulók kapják, akik a szepsi általános- és középiskolákban, valamint az alapfokú művészeti iskolában folytatják tanulmányaikat. A díjazottak nemzetközi-, országos-, megyei- és járási versenyen kiemelkedő helyezéseket értek el a 2015/2016-os iskolai tanévben. A legkiválóbbak elismerésével a városvezetés az ifjúság eredményes tanulását, magasabb szintű sportolását, a szabadidős tevékenység hasznos eltöltését ösztönzi, valamint a szellemi- és fizikai képességek fejlesztésére, a fair play szellemének ápolására buzdít. JUDr. Ing.Slavomír Borovský polgármester úr gratulált a kitűnő eredményeket elért, az iskoláik és a város jó hírnevét vivő tanulóknak, akik között a mi intézményünk diákjai is jeleskedtek. S kik ők? Kovács Norman 4.A, Maruscsák László 9.A, Haraszti Norbert, 9.
8 ORSZÁG 1 NEMZET IFJÚSÁGI NEMZETKÖZI TÁBOR – SÁTORALJAÚJHELY
2016.06.15.2016. május 30-án, azaz hétfő délután elkezdődött a tábor, ahová Óbecséről, Sóváradról, Lendváról, Nagyszőlősről, Munkácsról, Szepsiből, Bélyből és Sátoraljaújhelyből érkeztek diákok és pedagógusok. A mi iskolánk 4 diákja, 1 kísérő tanárral e tábor résztvevője. 2.nap programja: rendhagyó történelem óra, fürdés, játék, múzeumpedagógiai foglalkozás A Magyar Nyelv Múzeuma munkatársaival, és látogatás a Kazinczy Múzeumban, valamint jókedv, finom ételek, kacagás..."hurrá, táborozunk!"
Bérmálkozás
2016.05.31.2016. május 28-án bérmálkoztak a nyolcadikos és kilencedikes tanulóink.
“A keresztség és a bérmálás szoros kapcsolatban van egymással. A keresztségben Isten a kegyelmi életre hív, a bérmálásban viszont már küld, hogy erről az életről tanúságot tegyünk.”
http://www.romkat.sk/index.php?id=23&show=SP210
taMÁSsuli, természettudomány-egy kicsit másképp
2016.05.30.2016. május 27-én Dr. Tamás Gyula látogatott el hozzánk, aki előadásával a fizika törvényeit próbálta közelebb hozni a hallgatósághoz. A taMÁSsuli ötletgazdája és szervezője már évek óta nyári összejövetelek keretében is foglakozik tanítványaival. A Kárpát-medence ifjúsága nem csupán természettudománnyal, de történelemmel és irodalommal is ismerkedhet a tábor során. „A tanítvány nem bögre, amelyet meg kell töltenünk, hanem fáklya, amelyet lángra kell lobbantanunk.“
EXKURZIÓ
2016.05.27.2016. május 23-án tanulmányi kiránduláson vett részt iskolánk alsó tagozata a tűzoltóságon. Alkalmuk nyílt részletesebben megismerni e nemes foglalkozást. A gyerekek kipróbálhatták az eszközöket, amelyek az életmentéshez szükségesek. Egy páran pedig nem úszhatták meg szárazon a fecskendők bemutatását.
Bódva- völgyi mondák, legendák , históriák
2016.05.24.A szepsi Városi Könyvtárban 2016. május 20-án, pénteken, iskolaközpontunk tanulói író-olvasó találkozón vettek részt. A Szepsi Csombor Márton Napok rendezvénysorozat keretében Hornyák Gyula: Bódva-völgyi mondák, legendák, históriák című könyvét mutatta be. Diákjaink érdeklődve figyelték a szűkebb pátriához kötődő izgalmas történeteket.
Mécs László szavalóverseny
2016.05.24.Május! Rózsálló reggel. Remény, igéret, harmat. A szélbe fütyürészem a hajnalos vigalmat. Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára kapok s baktában érek egy messzi kis tanyára.
Mécs László nemzeti líránk képviselője, akit már a neve is arra predesztinált, hogy irányt és világosságot mutasson nemzetének. Főleg a magyarsággal és a hittel foglalkozó verseivel szerzett népszerűséget. A nevét viselő idei 17. szavalóversenyt 2016. május 22-én rendezték meg Királyhelmecen. Intézményünk két tanuló képviselte: Dobos Csenge a nyolcadik évfolyamból és Bányász Péter a gimnázium 1. évfolyamából. A méltó helytállásért dicséret és köszönet mindannyiunk nevében.
ÉREMESŐ JÁRÁSI ATLÉTIKÁBAN
2016.05.24.2016. május 23-án Szepsiben került sor a Kassa-vidéki járás atlétikai bajnokságára. A megmérettetésen a környék 12 iskolájának 195 versenyzője vett részt.
Gyermekeink versenyhez való hozzáállása és teljesítménye bearanyozta napunkat.
Egyéniben és csapatversenyben is fantasztikus eredmények születtek. Legjobbjaink a kerületi versenyen június 7-én képviselhetik iskolánkat.
Közösségi média
Aktuális
- Márton-napi ünnepség az óvodában
- Az én biztonságos online világom
- Őrizd a lángot!
- MEGHÍVÓ
- Meghívó-Program-Regisztráció
- Igazgatói szabadnap 2025. november 17.
- Komáromi konferencia
- MEGHÍVÓ - GIMNÁZIUM - NYÍLT NAP 2025. november 21. 9:00
- 4. Gál Sándor Alkotóverseny
- Testvériskolai találkozó Budapesten
- Beteljesítés és beteljesülés...
- Dupla győzelem a járási kosárlabda bajnokságon
- Irodalmi emlékverseny
- Aponie - kutyás verseny
- Kicsi Hang koncert a Salkában
- Az 1956 -os forradalom hőseire emlékeztünk és elültettük a szabadság fáját
- Értjük a múlt üzenetét
- A remény zarándoklata - Történelmünk nyomában
- 5. Szepsi Esti Futás
- Elsősök köszöntötték az időseket az öregotthonban: szívhez szóló ünnepi pillanatok

