• Főoldal

      • Közlemény - GIMNÁZIUM

        Tisztelt Szülők, Diákok, Iskolabarátok! Sajnálattal közöljük, hogy az Iskolaügyi Minisztérium döntése alapján az új, 2026-27-es tanévben nem nyithatunk gimnáziumi osztályt. A Szlovák Kormány optimalizálási folyamata minket is elért, így szeptembertől a középiskolánkba már nem tudunk újabb diákokat fogadni. Pillanatnyilag azon dolgozunk, hogy a jövőben egy új szakképzést tudjunk elindítani intézményünkben. A részletekről, amint lehet beszámolun
      • A szép magyar beszéd tisztaságáért…

        A minap XIV. Leó pápa a Szentírás és a Hagyomány kapcsolatáról beszélt, ami voltaképp két evangéliumi jeleneten alapul. Az első a jeruzsálemi utolsó vacsora emeleti termében játszódott, amikor az Úr Jézus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében kijelentette: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek […] Amikor eljön
      • Színház mindenkinek!

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2026. 01. 29-én iskolaközpontunkban is fogadhattuk a Déryné Program Határtalan Programját, amiért hálával és köszönettel tartozunk. Előadásaikinteraktívak voltak, óvodásaink éppúgy élvezték, mint az alapiskola és a gimnázium diákjai. A népi játékok, a népmese világa, a történelem, valamint a hétköznapi családok és emberikapcsolatok tematikáival dolgoztak a gyerekek és a diákok korosztályuknak megfelelően.Élvezetes,
      • Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában

        2026. január utolsó hetében a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjaival együtt élvezhettük a téli sportok örömeit Tátralomnyicon. A kezdők nagyon hamar elsajátították a síelés és hódeszkázás alapjait. Jó hóviszonyok, remek hangulat és sok nevetés jellemezte napjainkat. Új barátságok köttettek és megerősödtek a régiek. "Mint egy éles síléc, iskolánk úgy vezet, hogy jó irányba induljon az életed."
          • "Emberek az embertelenségben"
            • "Emberek az embertelenségben"

              2017.02.28.

              A Gulag-emlékév kapcsán február 24-26. között Budapesten jártunk. Az Emberek az embertelenségben elnevezésű emléktúra-sorozatnak zárórendezvényén vehettünk részt a Magyar Cserkészszövetség szervezésében. Az emléktúra-sorozat 10 helyszínéről (Bécs, Szerencs, Miskolc, Kolozsvár, Debrecen, Pécs, Szabadka, Munkács, Budapest, Szepsi) érkeztek cserkészek, diákok és felnőttek, akikkel együtt a kommunizmus áldozataira emlékeztünk. A zárórendezvény programjai a Szovjetúnióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások témakörét járták körül. Ami összehozott bennünket, az egy komoly és szomorú esemény, viszont egy kis városnézésre és szórakozásra is lehetőségünk volt. Az első este a cserkészek éjszakai csapatjátékkal leptek meg bennünket a Hősök terén, majd második este egy fergeteges táncházon vehettünk részt a kolozsváriak jóvoltából.

          • Atlétikai segédeszköz fejlesztés
            • Atlétikai segédeszköz fejlesztés

              2017.02.27.

              Iskolánk -800.-€ összegű testnevelési tansegédeszköz fejlesztésben részesült a Szepsi székhelyű Athletic Legion Club és a Szlovák Atlétikai Szövetség jóvoltából. Az atlétikai eszözök főként alsó tagozatos diákjaink számára lesznek hasznosak. Nagyon örültünk a lehetőségnek és ez úton szeretnénk kifejezi köszönetünket.

          • Testvériskolai látogatáson voltunk a fővárosban
            • Testvériskolai látogatáson voltunk a fővárosban

              2017.02.27.

              A Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium, valamint a saját intézényünk tanulói és tanárai között tartalmas, baráti az együttműködés. Február végén ismét három élménygazdag nap részesei lehettünk.

              Testvériskolai látogatáson voltunk a fővárosban - Képek 1Testvériskolai látogatáson voltunk a fővárosban - Képek 2

              Testvériskolai látogatáson voltunk a fővárosban - Képek 3Testvériskolai látogatáson voltunk a fővárosban - Képek 4

              Ottlétünket Salkaházi Sára, iskolánk névadójának emléktáblája megkoszorúzásával kedtük. Sára testvér a Bokréta utca 3. szám alatti munkásnőotthonban bújtatott üldözötteket. Innen hurcolták el a nyilasok 1944. december 27-én hatodmagával, és még aznap este agyonlőtték őket a Duna-parton.

          • 4.G
            • 4.G

              2017.02.23.

              Február 21-én megtörtént a negyedikes gimnazisták osztálykönyvének ünnepélyes szalaggal való lekötése, az igazgató úr jelenlétében. A diákok már nagy izgalommal várják a szalagavatójukat.

          • „Éltető víz”
            • „Éltető víz”

              2017.02.23.

              Február 21-én három hatodikos tanulóval az edelényi testvériskolánkba, azaz a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolába látogattunk a földrajzi hét alkalmából. A hét témája az „Éltető víz” volt. Délelőtt Pacsai János esperes érdekes előadásán vettünk részt, aki „Az ősi vizek” témáját dolgozta fel. Az iskola előcsarnokában számos diák által készített munkát csodálhattunk meg az óceánokról, tengerekről, folyókról és tavakról. Láttunk 3D nyomtatót, lego kiállítást. Később megcsodálhattuk a planetáriumot, interaktív homokasztalon különböző domborzati formákat készíthettünk. Két fotókiállítást is megnéztünk „A borrá vált víz” és az „Árvíz 2010” témájú képeket. Ebbe a tartalmas délelőttbe, még egy kis sport is belefért. A fiúk kipróbálták a műjégen való korcsolyázást is. Sok - sok érdekes élménnyel lettünk gazdagabbak.

          • Harajda Réka újabb sikerei
            • Harajda Réka újabb sikerei

              2017.02.20.

              Harajda Réka újabb sikerei - Képek 1

              Ismételten szép szerepléssel bizonyította 8.A osztályos tanulónk, Hatrajda Réka, hogy ott van a kick-box sport európai élmezőnyében. A horvátországi Karlovacban megrendezett Európa-kupa sorozat újabb állomáshelyéről, ezúttal két ezüstéremmel tért haza. Szívből gratulálunk!

          • KARÁCSONYI, ÜNNEPI MŰSOR
            • KARÁCSONYI, ÜNNEPI MŰSOR

              2016.12.18.

              KARÁCSONYI, ÜNNEPI MŰSOR - Képek 1KARÁCSONYI, ÜNNEPI MŰSOR - Képek 2KARÁCSONYI, ÜNNEPI MŰSOR - Képek 3KARÁCSONYI, ÜNNEPI MŰSOR - Képek 4KARÁCSONYI, ÜNNEPI MŰSOR - Képek 5"Azon gondolkodtam - oly sokszor és sokat beszéltünk mindenről, hogy csak ismételném önmagam. Többek között Jézus születéséről, határtalan szeretetéről, a családok jelentőségéről, az égi jelekről, az ünnepek fontosságáról, a békéről. Aztán jött az égi sugallat, hogy ma, itt mindenki előtt azt kell valahogy megfogalmaznom, ami a szavaknál sokkal fontosabb. Amit legbelül mindannyian érzünk. Nem más ez, mint a CSODA. Ilyenkor, amikor együtt vagyunk, közösen vágyunk arra, hogy lássuk és halljuk gyermekeinket. Együtt dobban a szívünk a versek, dalok hallatán, felgyorsul szívverésünk, kimelegszünk, esetleg, néha könnyezünk. A pillanat élménye elvarázsol. Valami megmagyarázhatatlan érzés lesz úrrá rajtunk. A közösségben megélt boldogság, öröm, elégedettség érzése. Az Isteni csoda itt van közöttünk. Mindig. Csak az a fontos, hogy vegyük néha észre." Karacsony__szoveg_2016.doc

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés