• Főoldal

      • A szép magyar beszéd tisztaságáért…

        A minap XIV. Leó pápa a Szentírás és a Hagyomány kapcsolatáról beszélt, ami voltaképp két evangéliumi jeleneten alapul. Az első a jeruzsálemi utolsó vacsora emeleti termében játszódott, amikor az Úr Jézus a tanítványaihoz intézett búcsúbeszédében kijelentette: „Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. A Vigasztaló pedig, akit az Atya nevemben küld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek […] Amikor eljön
      • Színház mindenkinek!

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából 2026. 01. 29-én iskolaközpontunkban is fogadhattuk a Déryné Program Határtalan Programját, amiért hálával és köszönettel tartozunk. Előadásaikinteraktívak voltak, óvodásaink éppúgy élvezték, mint az alapiskola és a gimnázium diákjai. A népi játékok, a népmese világa, a történelem, valamint a hétköznapi családok és emberikapcsolatok tematikáival dolgoztak a gyerekek és a diákok korosztályuknak megfelelően.Élvezetes,
      • Sí-és hódeszka tanfolyam a Magas-Tátrában

        2026. január utolsó hetében a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjaival együtt élvezhettük a téli sportok örömeit Tátralomnyicon. A kezdők nagyon hamar elsajátították a síelés és hódeszkázás alapjait. Jó hóviszonyok, remek hangulat és sok nevetés jellemezte napjainkat. Új barátságok köttettek és megerősödtek a régiek. "Mint egy éles síléc, iskolánk úgy vezet, hogy jó irányba induljon az életed."
            • ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY - ISKOLAI FORDULÓ

              2023.12.19.

              „ A matematika olyan, mint egy csodálatos kert.Tele szebbnél szebb virágokkal, amelyeket ha gondozunk csodálatos varázslatok tanúi lehetünk.“

              Péter Rózsa

              2023. november 20-án lezajlott a ZRÍNYI ILONA MATEMATIKAVERSENY iskolai fordulója. Az igényes
              de érdekes felelet-választós nemzetközi matematikaverseny célja a tehetséggondozás, a
              matematikai logika és az önálló feladatmegoldó képesség fejlesztése. Precíz műveletfogalom és
              fejlett számolási készség szükségeltetik hozzá. Elsődleges szempont, hogy minden versenyző biztosan
              és gyorsan bánjon a matematikai műveletekkel. Fontos a jó következtető képesség, találékonyság,
              éles logika. A versenyen az alsó tagozatról 13, a felső tagozatról és a gimnáziumból 9 - 9 tanuló vett
              részt. A résztvevők közül 17 tanuló sikeres megoldó lett. Közülük az elért pontszámok alapján 15
              tanuló 2024.február 16-én a KELET - SZLOVÁKIAI FORDULÓN képviseli az iskol

            • PITAGORASZ VERSENY - ISKOLAI FORDULÓ

              2023.12.19.

              „ A sikerhez vezető legrövidebb út az, amelyiken elindulsz.“

              Ronil Caine

              2023. december 12-én és 13-án sikeresen lezajlott a PITAGORASZ matematikaverseny iskolai
              fordulója. Örülünk, hogy iskolánk tanulói, mint minden évben idén is szép számban vettek részt
              a versenyen. A tanulók nagyszerűen szerepeltek, akikre büszkék vagyunk. Tehetséges gyermekeink közül nyolcan sikeres megoldók lettek.

            • Meggyúlt a 3. gyertya

              2023.12.18.

              Az adventi szent idő harmadik hetének hétfőjén újabb gyertyát gyújtottunk a
              koszorúnkon, immár a harmadikat. A szaporodó gyertyák száma és növekvő fényereje,
              láthatóvá kívánja tenni, hogy az Advent kegyelmi időszak, ami arra figyelmeztet
              bennünket, hogy nem elég csupán hinni Istenben. Szükséges, hogy minden nap
              megtisztítsuk hitünket, mert nem egy mesebeli figura befogadására kell felkészülnünk,
              de Isten jöttére, aki választás elé állítva minket, megszólít bennünket. A jászolban
              fekvő Gyermek arca ugyanis leginkább a szükséget szenvedő testvéreink arcán, a
              szegények tekintetében tükröződik ránk és élhető meg bennük és általuk Isten
              közöttünk való jelenléte. Kedves kötelességünk, hogy életmagatartásunkkal tanúi
              legyünk Isten szeretetének.
              Szavunkkal, példánkkal, magatartásunkkal, nevelésünkkel és neveltetésünkkel, a
              rászorultak testi-lelki megsegítésével, a szomorkodók megvigasztalásával

            • RORATE

              2023.12.12.

              Látható, hallható és érezhető…
              December 12-én roráté szentmise volt a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont
              kápolnájában: a gimnazistáknak ajánlott, a híveknek - akik szép számmal érkeztek a városból
              - önkéntes részvétellel.
              A szentmise záró áldása előtt nem mindennapi kérés érkezett Novák Andrea tanárnő
              és diákjai részéről: áldást kértek a betlehemükre, amelyet közösen készítettek az iskola
              részére.
              Méltó és igazságos, örömteli és dicsérendő a készítés, az alkotás, ami éppen nyolcszáz év
              elteltével idézi fel az 1223-as év karácsonyi hangulatát, amikor Assisi Szent Ferenc a Rieti –
              völgyben időzött. A hely, a vidék ugyanis elevenen emlékeztette őt szentföldi zarándokútjára.
              Greccio barlangjai a betlehemi tájat juttatták eszébe. Ezért is akarta, hogy a karácsonyi
              történést épp abban a kis faluban jelenítsék meg, ahová akkor sok szerzetestestvére érkezett,
              és számosan jöttek

            • Meggyúlt a 2. gyertya

              2023.12.12.

              Fényt hagyni, mint a Messiás…

              Az adventi koszorún úgy a templomban, mint az iskolában meggyújtottuk a második gyertyát is. Annak jeléül, hogy nagylelkűséggel kell várnunk Krisztus Urunk érkezését, aki egykor emberi testben itt élt közöttünk, aki egyéni és közösségi életutunk végén újra eljön - ítélni élőket és holtakat. Ám, addig sem hagy bennünket magunkra. Itt hagyta nekünk önmagát, Testét és Vérét, hogy második eljövetelére várva, rejtetten ugyan, de mindig köztünk lehessen. Szól hozzánk a Szentírás szavában, hogy útbaigazítson, szentségeiben, hogy megerősítsen, mások szükségleteiben, hogy vizsgáztasson.

            • Miklós-napi Kosárlabda Torna

              2023.12.08.

              2023. december 8-án egy remek hangulatú kosárlabda tornán vehettek részt Szepsiben a Buzitai Alapiskola, a Rozsnyói Református Iskolaközpont és a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont csapatai. A Miklós.napi kosárlabda torna fő célja az egymással való ismerkedés, az egészséges életmód kialakítása és a sportolási lehetőség biztosítása volt. Eredmények: 1. hely - Szepsi, 2. Buzita, 3. Rosznyó. MIndenk résztvevőnek szívből gratulálunk!

            • Mikulášska slovenčina

              2023.12.08.

              V deň sv. Mikuláša sme mali v ročníkoch vyššieho stupňa netradičnú hodinu slovenského jazyka. Pri šálke čaju sme sa rozprávali na danú tému, počúvali vianočné pesničky a sme sa navzájom obdarili sladkosťami aj malými darčekmi.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés