• Főoldal

      • RÁKÓCZI TÁBOR

        https://www.facebook.com/reel/1043302588210705 2026. július 5 és 10 között 12 gyermekünk vett részt a Rákóczi Szövetség által rendezett idei első Anyanyelvi Táborban, Sátoraljaújhelyen, 33 országból érkezett 9OO magyar gyermekkel együtt. Így gyermekeinknek lehetősége volt más országokból érkező fiatalokkal barátkozni, ismerkedni. Programjaink nagyon változatosak és tartalmasak voltak, főként a magyar kultúrához kapcsolódtak, de rengeteg sportolás
      • Kézműves tábor - 3. nap

        A tábor harmadik napján a gyerekek különböző növényeket és virágokat gyűjtöttek, amelyeket átlátszó virágtartóba helyeztek. Ezt követően egy vidám, vizes ügyességi versenyen mérhették össze ügyességüket, ahol szivacs segítségével kellett minél több vizet összegyűjteniük az edényükbe. A kézműves foglalkozáson elkészült festményeiket képkeretbe helyezték, így mindenki hazavihetett egy szép emléket. A kézműves tábor zárásaként pedig minden kis alkot
      • Kézműves tábor - 2. nap

        A tábor második napján a Hosszúréti Kézműves műhelyben jártunk, ahol a gyerekek kipróbálhatták a kosárfonást. Nagy lelkesedéssel dolgoztak, és gyönyörű kosarakat készítettek. Ezt követően fakorongokat festettek, majd egy különleges technikával, lufik segítségével vászonképeket alkottak. A napot a tornateremben egy vidám akadálypályával zártuk, ahol mindenki örömmel mozgott és ügyeskedett.
      • Kézműves tábor - 1. nap

        A tábor első napján minden kis táborozó ott hagyta a kézlenyomatát a közös plakáton, hogy örök emlék maradjon erről a hétről. Ezután felkaptuk a hátizsákokat és útnak indultunk a gyönyörű Szádelői-völgybe, ahol felfedeztük a természet szépségeit, nagyot sétáltunk és sokat beszélgettünk.
      • "Ki lesz ma a megmentő"

        Olajos "Gizmo" Gábor barátunk és Nagy Imre tanár úr gondozásában az AI-mesterséges intelligencia segítségével készült el legújabb klipünk, amely egyben a 4.A-B osztály búcsú dala az alsó tagozatos évektől.
      • Osztálykirándulás Bártfán

        A 2.G háromnapos kiránduláson vett részt Bártfán, ahol sok szép és érdekes helyet fedeztünk fel. Sétáltunk a történelmi belvárosban, megcsodáltuk a hangulatos főteret, a régi épületeket, valamint ellátogattunk a Szent Egyed-bazilikába is.
      • Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől

        Az idei tanév végén a 8. osztály a megérdemelt pihenést választotta. A sok felmérő, verseny és iskolai program után igazán jólesett egy kis kikapcsolódás, ezért június 22.–24. között a körtvélyesi halastavaknál töltöttünk el néhány felejthetetlen napot. Hétfőn még ellátogattunk a közeli Kiskovácsvágására, ahol megtekintettük a szépen felújított vízi malmot. Utunk során a lúcskai huszita templom romjainál is megálltunk, ahol egy kis időre a történ
      • TE DEUM

        Hálaadó szentmisén köszöntük meg az elmúlt tanév ajándékait a Teremtőnek Paláston a Szlovákiai Magyar Katolikus Iskolák Országos Tanévzáró Ünnepségén.
      • A VI.A Egerben

        Osztálykirándulásunkat „Időutazással” kezdtük, amelyen 500évet mentünk vissza. Bemutatták, hogy mi, hogy volt akkoriban.Utána lézerharcoltunk, ami döntetlennel zárult a fiúk és lányokközött. Fáradtan indultunk az egyetemre, ahol egy fizikai előadást és egy planetáriumi vetítést néztünk meg. A nap végére azt ismegtanultunk, hogyan kezeljük a pánikot. Elindultunk aSzemfényvesztés nevű kiállításra, amely a vakok életét mutatja be. Agyönyörű várat is
      • Felfedezőúton az V. A osztály

        2026. június 19-én Kassára látogattunk, ahol felejthetetlen élményekben volt részünk, hiszen a kellemeset a hasznossal összekötöttük. Első utunk az Anička gyermekparkba vezetett, ahol a  szép zöld környezetben kedvünkre játszhattunk és mozoghattunk. A labirintusban bújócskáztunk, rollereztünk, kerékpároztunk, trambulinoztunk, körhintáztunk, valamint kipróbáltuk a különböző mászókákat és csúszdákat is. Délután ellátogattunk a Kelet- szlovákiai Múze
      • Osztálykirándulás 7.A

        2026. június 19-én és 20-án tartotta osztálykirándulását a 7.A. A pénteki napunk Kassán indult, ahol a tanulók egy lézerharcon mutathatták be tudásukat, stratégiájukat. Ezt követően a Salkában folytatódott a buli. A vacsora után újra életre kelt a tornaterem, majd az este mozizással és hajnali traccspartikkal zárult. A maradék energiájukat is kiadva, kevés alvás után egy király bowlingozással és pizzázással zártuk a csapatépítőt.
      • Jump Aréna

        2026. június 19-én a 4. A és B osztály tanulói a kassai Jump Arénában voltak osztálykiránduláson. Rengeteg lehetőség adódott a testmozgásra és a fölösleges energia levezetésére. Szerencsére mindenki balesetmentesen ugrált, pedig időnként akrobatikus elemeket is sikerült bemutatni. Ezután az elégetett kalóriákat a McDonaldsban pótolták a sportolók.
      • Igazgatói szabadnapok

        Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2026. június 29-30-án szervezési okok miatt igazgatói szabadnapot rendelünk el a az alapiskolás és gimnazista diákok részére.
            • Meghívó - AUTOKROS - VERSENY

              2024.08.25.

              Kedves Diákok!

              Szabadidőközpontunk idén első alkalommal biztosít lehetőséget arra, hogy részt vegyetek egy igazi autóversenyen. Fiatalabb diákjaink esetében a szülők részvételét is szívesen látjuk.

              AUTOKROS - VERSENY

              időpont: 2024. augusztus 31.

              helyszín: Dargov-Dubiny

              utazás: iskolabusszal - szombat reggel 7:30-kor az iskola elől

            • Népmese-néptánc-kézműves tábor 3. 4. nap

              2024.07.05.

              A harmadik napon a gyerekek Cicoma királykisasszonynak nemez ékszereket készítettek, majd ékszerdobozkákat díszítettek. Mivel éjjel a palotában a molylepkék tönkretették a faliképeket, a 4. napon a gyerekeknek új képet kellett készíteniük. Tűnemezelt képpel lepték meg a királyt. Utolsó kívánsága olyan tulipánok voltak, melyek soha nem hervadnak el. Ezért az első napon szedett kövekre tulipánokat festettek, melyekért a király gazdagon megjutalmazta őket. A király, ahogy ránézett a kövekre, megértette, hogy az egyetlen dolog amitől igazán boldog lehet az ember: a szeretet.

            • Hogy a szeretetünk megtisztuljon és kiteljesedjék...

              2024.07.03.

              2024. július 2-án, Sarlós-Boldogasszony ünnepén főtisztelendő Paweł Cebula, minorita atya, Molnár Imre történész, Grzegorz Górny és becses neje, Angelika személyében rangos zarándok-látogatók érkeztek templomunkba és egyházi iskolaközpontunkba. Becsességük jele és jelzése munkásságuk, amelyet mindenekelőtt Isten szolgája, Gróf Esterházy János boldoggá avatása terén fejtenek ki Kárpát-medence szerte, de irodalmi alkotásuk és énekzenei tanúságtételük is sokatmondó és üzenő. Úgy, mint a hajdani próféták, akik kivétel nélkül Isten örök mélységeibe tekintettek, miközben látták és láttatták az utcákon, a tereken, a nyilvános és rejtett helyeken az emberi élet visszásságait is: a kizsákmányolást, az árulást és a gyilkosságot, de mindez nem vitte őket padlóra.

            • Népmese-néptánc-kézműves tábor 1.nap

              2024.07.01.

              Az okos leány falujába ellátogatott az álruhába öltözött király. A falu gyerekeinek gazdag jutalmat ígért, ha kiállnak 7 próbát. Az első az volt, hogy készítsenek olyan szoknyát Cicoma királykisasszonynak, ami szoknya is meg nem is, takar is meg nem is. A király elé nem járulhattunk akármilyen ruhában, ezért a délelőtti foglalkozáson pólókat festettünk.

            • Osztálykirándulás Miskolcon

              2024.07.01.

              A 6. A osztállyal Miskolcon voltunk kirándulni, ami nagyon eseménydúsan telt. Szabaduló
              szobában jártunk, meglátogattuk a Herman Ottó Múzeum Pannon-tenger kiállítását, moziztunk.
              Másnap kis vonattal ellátogattunk Lillafüredre, majd végezetül Miskolcon a Vadasparkban jártunk.
              Nagyon sok élményben gazdagodtunk!

            • Csapatépítésen a 8.A

              2024.07.01.

              Az ide osztálykirándulásunk helyszíne a festői szépségű körtvélyesi halastavak területe volt. Hétfőn, 2024. június 24-én indultunk és június 26-án érkeztünk haza. Nyaralónk nem messze a halastavaktól az erdő területén rejtőzött. Csapatépítés volt a javából, mivel mindent együtt csináltunk. Grilleztünk, főztünk, sokat beszélgettünk, esténként játszottunk, pihentünk. Az időjárás kedvezett nekünk, így sokat fürödtünk a szállás területén lévő medencében, de azért egy kisebb túra is belefért. Nagyon jól éreztük magunkat és a tanulók közötti kapcsolatok még erősebbek lettek.

            • Tanévzáró ünnepség és a kilencedik osztály ballagása

              2024.06.28.

              Ismét megható és megkapó hangulatban történt a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban az idei tanévzáró ünnepség, a hagyományokhoz híven ökumenikus istentisztelet keretében. Az iskola diáksága, a tantestület tagjai, a szülők, a nagyszülők, a rokonok, valamint az iskolabarátok az aulában, a ballagó kilencedikesek – miután végig járták az egyes osztálytermeket - a bejárati folyosón várakoztak. Becsengetésre az iskola igazgatósága és a lelkipásztorok kíséretében elindult a katedrához az ünnepi menet miközben felcsendült a Nagy Imre tanár vezette közismert ének – Gaudeamus igitur… Míg fiatal vagy légy vidám…

            • Óvodai ballagás…

              2024.06.28.

              A mai nyugati világ azt hirdeti, hogy az emberi élet, de legalábbis a politikai élet legfontosabb
              kérdése, hogy milyen világot hagyunk a gyermekeinkre. „Micsoda kolosszális tévedés”,
              mondta a minap napjaink egyik közismert politikusa, aki szerint a dolog épp fordítva van.
              „Nem az a kérdés, milyen világot hagyunk a gyerekeinkre, hanem hogy milyen gyermekeket
              hagyunk a világra.”
              2024. június 27-én, szent László királyunk liturgikus emléknapján ballagás volt a Szepsi
              Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont Napocska - Óvoda Méhecske csoportja 14
              tagja számára. Jó volt együttlátni a szülőket, a nagyszülőket, a pedagógusokat és az
              iskolabarátokat népünk egyik jeles történelmi egyéniségének ünnepén. Szent László királyban
              virágzott ki ugyanis jellemző típussá magyar kereszténység - benne forrt össze a keresztény
              szentség a nemzeti szellemmel. Addig a kereszténység magyar honban, mint ideg

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés