Főoldal
Sítanfolyam 2023
27. 1. 2023332023. január 22-27 között iskolaközpontunk apraja-nagyja és a budapesti Kolping Katolikus Iskola diákjai közös sítanfolyamon vettek részt a Magas-Tátrában. A 27 kezdő sikeresen megtanult síelni-snowboardozni és a haladók is szépen fejlődtek, sokat ügyesedtek a hét során. A 81 főből álló csapat minden tagja remekül érezte magát, sok szép élménnyel gazdagodott, hiszen a síelés mellett jutott idő a szellemi feltöltődésre is. Igazi közösségépítő tábor volt. Köszönjük a szülőknek a támogatást és a bizalmat. Reméljük jövőre újra találkozunk!
Színház vagy valóság...?
27. 1. 2023Monoblock - Helló, náci című drámájának stúdió változata
komáromi színészhallgatók előadásában
Kelet-Európában alig van olyan ember, akinek a családtagja, ismerőse rövidebb- hosszab időre ne próbálna külföldön szerencsét.
A fent említett dráma alapján készült előadás életszerűen vázolja fel azt a kemény helyzetet, amikor kelet-európai vendégmunkásokat támadnak meg szélsőjobboldali fiatalok.
Sítanfolyam 2023 - szentmise
24. 1. 2023162023. január 22-27. között tartja ez évi sí-kurzusát a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont intézménye a budapesti Boldog Adolf Kolping Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Sportgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 14 tagú vendégrésztvevőivel.
A Kolping iskola beállítottsága egyszerre konzervatív – azaz a múlt értékeihez ragaszkodó, fontolva haladó – és innovatív, vagyis igyekszik magáévá tenni a jelen követelményeit és modern vívmányait. Szintén cél egy olyan szellemi környezet megteremtése a gyerekek számára, ami nem merül ki csupán a színvonalas oktatásban, de figyelembe veszi és – amennyire a közösség lehetővé teszi – alkalmazkodik az egyéniséghez, a személyiség sajátosságaihoz is. A Kolping alapelv az, hogy egy iskola sikerességét elsősorban az méri, hogy miként tudja kibontakoztatni az egyes diák tehetségét a maga színes sokféleségében.
Boldog Salkaházi Sára közbenjárására…
22. 1. 20232023. január 20-án Ferenc pápa fogadta a Slachta Margit által 100 éve alapított Szociális Testvérek Társaságának tagjait, akiket arra buzdított, hogy „a szeretet fegyvereivel” nézzenek szembe a társadalmi kihívásokkal.
A jelenlévőkhöz intézett beszédében a pápa kiemelte, hogy a Társaság eredeti karizmáját „az idők során és az egyház társadalmi tanításán keresztül különböző politikai és társadalmi helyzetekre alkalmazták, egészen napjainkig”. „Meglepett, hogy alapítótok már megszentelt életűként is aktív politikai tevékenységet folytatott. Lenyűgöző a holokauszt idején tett nyilatkozata, miszerint a hit előírásai arra kötelezték az apácákat, hogy saját életük kockáztatásával is védjék a zsidókat.” – jelentette ki Ferenc pápa.
Bowling
20. 1. 20234A blokkos testnevelés órán bowlingozni voltunk. Nagyon tetszett mindenkinek a játék, főleg azért, mert egyre több bábut sikerült ledobni. A gyakorlat teszi a mestert szólás ismét beigazolódott.
Ötletes földrajz
20. 1. 2023Iskolànk 5.A osztályos tanulói nagyon kreatívak voltak. Földrajz órára szebbnél-szebb tűzhànyókat készítettek.
Nagyszerű angol és német nyelvi versenyeredmények
20. 1. 2023„Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.“
Kölcsey mondását továbbgondolva...
Egy másik nemzetet úgy tisztelhetek meg, ha a saját nyelvén szólalok meg.
Soha nem lehet alaposan megismerni egy országot anélkül, hogy a nyelvét ne beszélnénk.
Az idegen nyelvi olimpiászon általános és középiskolás tanulók vehetnek részt -
Veselé a kreatívne aktivity v prvom ročníku
16. 1. 202316V prvom ročníku sa hravo učíme po slovensky. Tieto milé hry napomáhajú deťom nielen v rýchlejšom osvojení si daného jazyka, ale zvýšia im aj sebavedomie a motiváciu.
Sociálne siete
Aktuális
- Már 10 éve...
- Őszi kincskeresés a második osztályban
- Meghívó
- Almanap
- Természetvédelmi nap
- Thália Színház
- Salkaházi Sára szociális testvér boldoggá avatásának 20. évfordulója
- Jeles atléták Szepsiben
- Átadták a Rákóczi Szövetség ösztöndíját
- Tanulmányi hozzájárulás - változás 2026. szeptember 1-től
- A szülői szövetség köszöntője...
- Buszos információk és menetrendek
- Ünnepélyes tanévnyitó
- Kérjük szavazzon!
- Töltsd velünk a szabadidőded! - "Tráv svoj voľný čas s nami!“
- MEGHÍVÓ a tanévnyitó ünnepségre
- Szent István király emlékoszlop avatás Szepsiben
- EXATRUN Szepsiben
- MEGHÍVÓ - SZENT ISTVÁN-NAPI PIKNIK
- RÁKÓCZI TÁBOR