• Főoldal

      • Őszi kincskeresés a második osztályban

        Olvasás órán igazi őszi felfedezőkké váltunk! A gyerekek a természetben sikeresen megtalálták a gesztenyét, makkot, diót, csipkebogyót, juhartermést, tobozt és a színes faleveleket. Nagy örömmel teljesítették az őszi kihívást!
      • Almanap

        2026 szeptember 22-én az 1. A és B osztályban tematikus napot tartottunk. A téma az ALMA volt. Ráhangolódásként elénekeltük az „ Egy, egy almafa“ című dalt. Meghallgattunk egy nagyon tanulságos népmesét az „ Almát szemétért“ címmel. Majd végre elkezdődött az alma darálása. Az almapépet a présbe raktuk és kisajtoltuk a levét. Ilyen finom, egészséges almalevet még senki sem ivott. Közben képeket raktunk sorrendbe az alma születésével kapcsolatban.
      • Természetvédelmi nap

        2026. szeptember 16-án iskolánk felsõ tagozatos diákjai egy túrával egybekötött egészség – és polgárvédelmi napot tartottak. Az elméleti tudásunk elmélyítése után a Szent László forráshoz sétáltak fel, ahol mindenkinek lehetősége volt kipróbálni az ügyességét és leleményességét. A  gyönyörű őszi természetben, napsütéses időben, aktívan töltött napot mindannyian élveztük.
      • Salkaházi Sára szociális testvér boldoggá avatásának 20. évfordulója

        2026. szeptember 13-án hálaadó szentmisét mutattak be a budapesti Szent István-bazilikában Sára testvér boldoggá avatása 20. évfordulója alkalmából. Az ünnepi liturgia főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt, a homíliát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mondta. A szentmisén a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont is képviselte magát. Kis csapatunk élményekkel teve, feltöltődve tért haza.
      • Jeles atléták Szepsiben

        2026. szeptember 9-én jeles vendégeket fogadtunk iskolaközpontunk könyvtárában. A Szlovák Atlétikai Szövetség - Peter Korčok elnök úr és Matej Tóth alelnök, olimpiai bajnok távgyalogló vezetésével - nálunk tartotta kihelyezett ülését. Megtisztelő volt számunkra, hogy a keleti térségben ezúttal ránk esett a választás. Talán nem véletlenül. Az Athletic Legion Klub és a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont együttműködése kiemelkedő a Bódva-vö
      • Átadták a Rákóczi Szövetség ösztöndíját

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából, a Magyar Iskolaválasztási Program keretében Szepsiben is átadásra kerültek az első osztályos tanulóknak szánt ösztöndíjak. A támogatók között magyarországi önkormányzatok, magánemberek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel. Gyermekeink mosolygós tekintettel és egy kis műsorral hálálták meg az odafigyelést. Köszönjük szépen a támogatást!
      • A szülői szövetség köszöntője...

        Tisztelt Igazgató Úr, Tisztelt Lelkiatyák, Kedves Pedagógusok! Kedves Szülők, Kedves Diákok, Óvodásaink! Egy új tanév kezdetén mindig van valami különleges a levegőben. Újra megtelik élettel az iskola, újra felcsendülnek a gyermekhangok a folyosókon, és egy újabb közös útra indulunk.
      • Ünnepélyes tanévnyitó

        (fotók: Zborai Imre) Az új iskolaévet - immár a 12-et - a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestülete, alkalmazottjai, diáksága, a szülők, a nagyszülők, a rokonok és az iskolabarátok, liturgikus közösségben, ökumenikus istentisztelet keretében kezdte a Szepsi plébánia-templomban Makovics István, kihelyezett jánoki lelkipásztor, hitoktató, megbízott lelkivezető és Molnár Árpád, szepsi református lelkész vezetésével.
      • MEGHÍVÓ a tanévnyitó ünnepségre

        Kedves Szülők és Diákok! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a tanévnyitó ünnepségre, amely 2026. szeptember 1-jén, 9:00-órakor kezdődik. A buszok Szádalmásról és Jánokról 8:00-órakor indulnak Szepsibe.
            • MEGHÍVÓ

              28. 6. 2022

              Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának. (Ef 5, 19-20)

              MEGHÍVÓ

              A Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont

              2022. június 30-án (csütörtökön)

              10.00 - órai kezdettel

              tartja

              tanévzáró ünnepségét és kilencedikes diákjainak ballagását.

            • Élménybeszámoló az 1.G osztálykirándulásról Egerben

              27. 6. 2022

              2022.június 22-én és 23-án két napra ellátogattunk Egerbe, ahol nagy élményben volt részünk, mert összekötötték a kellemeset a hasznossal.

              A szerdai napunk az Érseki Szent József Kollégiumba való megérkezése és a csomagok lepakolása után egy tartalmas programmal indult. Első utunk a felújítás alatt álló Bazilikába vezetett, amely Magyarország egyik legnagyobb temploma. A második állomásunk az Érseki Palota volt, amely a történelmi város szívében található. Kívülről és belülről is gyönyörű. Következő utunk az Eger alatt húzódó pincerendszerbe vezetett, ahol megnéztük az Időalagutat és a "Város a város alatt"-ot, ahol egy időgép segítségével repültünk a múltba, majd különböző korszakok között utazva szemtanúi lehettünk Eger történelmi eseményeinek. Megnéztünk egy retró kiállítást is, ami megmutatta milyen volt az élet a szocializmusban. Később ellátogattunk a Szemfényvesztőbe is,

            • 5.A osztálykirándulás - Barlangolás és a csillagok között

              27. 6. 2022

              Június 22-én az 5.A osztály is részt vett egy osztálykiránduláson. Már nagyon vártuk, mert így jobban összehangolódott az osztály. A mecenzéfi csillagvizsgálónál, illetve a jászói barlangban voltunk. Nyilván a buszban kihagyhatatlan volt az énekelgetés! A csillagvizsgálónál nagyon sok mindent tanultunk a fizikai erőkről, illetve a bolygókról is. A barlangban egy kicsit megijedtünk amikor leoltották a lámpákat és teljesen sötétség volt, de túléltük. Egy kis pizzázás sem maradhatott el. Remélem máskor is lesz lehetőségünk ilyen jó hangulatú osztálykirándulásban.

            • VÁROSI OLIMPIA

              26. 6. 2022

              Atlétikában és kispályás labdarúgásban is versengtünk a városi olimpián, amely hétfőtől zajlott. Iskolánkat fociban az 5.,6. és 7.osztàlyos fiúk csapata képviselte, akik izgalmas csaták után a harmadik helyen végeztek. Mindenkinek szívből gratulálunk a remek sporteredményekhez!

            • Búcsú az alsó tagozattól

              25. 6. 2022

              Pereg a lap történeted könyvében,

              S míg tollhegyed a sor végére ér,

              Jön tél, vagy nyár, mosoly és könnycsepp,

              Minden fejezete mást ígér…

              Egy fejezet lezárult negyedikeseink életében, de egyben egy új kezdődik.

              Mondhatnánk: Ha Isten bezár egy ajtót, valahol kinyit egy ablakot.

            • Debrecenbe kéne menni ... 2.G

              24. 6. 2022

              Ellátogattunk a Déri Múzeumba, ahol volt szerencsénk megtekinteni - többek között - Munkácsi Mihály híres Krisztus -trilógiáját. Ezután részt vettünk egy nagyon érdekes tárlatvezetésen a Református Kollégium Múzeumában, ahol még Kassáról is újat tanultunk! Délután a szabadulószobát próbáltuk ki először életünkben. Tetszett! Megismételjük! Majd mozival és esti sétával zártuk a napot. Màsnap Debrecen egyik jelképét, a Református Nagytemplomot néztük meg, majd a nagyerdei fürdőben pihentük ki fáradalmainkat. Sára nővér az érdeklődőknek még a csodaszép Egyetemet is megmutatta. Köszönjük, hogy elkísért minket. Szép élményekkel gazdagodva tértünk haza

            • Ballagás az óvodában

              24. 6. 2022

              Értékmentő életünk első tudatos lépései…

              2022. június 23-án, Keresztelő Szent János liturgikus ünnepén, először ballagtak a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont óvodásai az intézmény új épületrészéből.

              Jó volt együtt látni Isten népét: a szülőket és a nagyszülőket, a pedagógusokat és az egyházi vezetést. Jó volt szemlélni az anyai elfogadás, az intézmény nevelési szépségét, készségét és egymásutániságát: az anyaság, az óvoda, az iskola, a szülés, a pátyolgatás, a nevelés fokozatos kibontakozását.

            • Erdő Péter bíboros úr születésnapján Esztergomban

              23. 6. 2022

              Az esztergomi bazilikában misével köszöntötték hétfőn az Esztergom-Budapest Főegyházmegyét 20 éve vezető Erdő Péter bíborost 70. születésnapja alkalmából. Az ünnepi eseményen jelen voltak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjai, munkatársai, valamint a magyar politikai és közélet képviselői, köztük Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, valamint Áder János volt köztársasági elnök.

    • Kontakt

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés