• Főoldal

      • RÁKÓCZI TÁBOR

        https://www.facebook.com/reel/1043302588210705 2026. július 5 és 10 között 12 gyermekünk vett részt a Rákóczi Szövetség által rendezett idei első Anyanyelvi Táborban, Sátoraljaújhelyen, 33 országból érkezett 9OO magyar gyermekkel együtt. Így gyermekeinknek lehetősége volt más országokból érkező fiatalokkal barátkozni, ismerkedni. Programjaink nagyon változatosak és tartalmasak voltak, főként a magyar kultúrához kapcsolódtak, de rengeteg sportolás
      • Kézműves tábor - 3. nap

        A tábor harmadik napján a gyerekek különböző növényeket és virágokat gyűjtöttek, amelyeket átlátszó virágtartóba helyeztek. Ezt követően egy vidám, vizes ügyességi versenyen mérhették össze ügyességüket, ahol szivacs segítségével kellett minél több vizet összegyűjteniük az edényükbe. A kézműves foglalkozáson elkészült festményeiket képkeretbe helyezték, így mindenki hazavihetett egy szép emléket. A kézműves tábor zárásaként pedig minden kis alkot
      • Kézműves tábor - 2. nap

        A tábor második napján a Hosszúréti Kézműves műhelyben jártunk, ahol a gyerekek kipróbálhatták a kosárfonást. Nagy lelkesedéssel dolgoztak, és gyönyörű kosarakat készítettek. Ezt követően fakorongokat festettek, majd egy különleges technikával, lufik segítségével vászonképeket alkottak. A napot a tornateremben egy vidám akadálypályával zártuk, ahol mindenki örömmel mozgott és ügyeskedett.
      • Kézműves tábor - 1. nap

        A tábor első napján minden kis táborozó ott hagyta a kézlenyomatát a közös plakáton, hogy örök emlék maradjon erről a hétről. Ezután felkaptuk a hátizsákokat és útnak indultunk a gyönyörű Szádelői-völgybe, ahol felfedeztük a természet szépségeit, nagyot sétáltunk és sokat beszélgettünk.
      • "Ki lesz ma a megmentő"

        Olajos "Gizmo" Gábor barátunk és Nagy Imre tanár úr gondozásában az AI-mesterséges intelligencia segítségével készült el legújabb klipünk, amely egyben a 4.A-B osztály búcsú dala az alsó tagozatos évektől.
      • Osztálykirándulás Bártfán

        A 2.G háromnapos kiránduláson vett részt Bártfán, ahol sok szép és érdekes helyet fedeztünk fel. Sétáltunk a történelmi belvárosban, megcsodáltuk a hangulatos főteret, a régi épületeket, valamint ellátogattunk a Szent Egyed-bazilikába is.
      • Így búcsúzott a 8. osztály a tanévtől

        Az idei tanév végén a 8. osztály a megérdemelt pihenést választotta. A sok felmérő, verseny és iskolai program után igazán jólesett egy kis kikapcsolódás, ezért június 22.–24. között a körtvélyesi halastavaknál töltöttünk el néhány felejthetetlen napot. Hétfőn még ellátogattunk a közeli Kiskovácsvágására, ahol megtekintettük a szépen felújított vízi malmot. Utunk során a lúcskai huszita templom romjainál is megálltunk, ahol egy kis időre a történ
      • TE DEUM

        Hálaadó szentmisén köszöntük meg az elmúlt tanév ajándékait a Teremtőnek Paláston a Szlovákiai Magyar Katolikus Iskolák Országos Tanévzáró Ünnepségén.
      • A VI.A Egerben

        Osztálykirándulásunkat „Időutazással” kezdtük, amelyen 500évet mentünk vissza. Bemutatták, hogy mi, hogy volt akkoriban.Utána lézerharcoltunk, ami döntetlennel zárult a fiúk és lányokközött. Fáradtan indultunk az egyetemre, ahol egy fizikai előadást és egy planetáriumi vetítést néztünk meg. A nap végére azt ismegtanultunk, hogyan kezeljük a pánikot. Elindultunk aSzemfényvesztés nevű kiállításra, amely a vakok életét mutatja be. Agyönyörű várat is
      • Felfedezőúton az V. A osztály

        2026. június 19-én Kassára látogattunk, ahol felejthetetlen élményekben volt részünk, hiszen a kellemeset a hasznossal összekötöttük. Első utunk az Anička gyermekparkba vezetett, ahol a  szép zöld környezetben kedvünkre játszhattunk és mozoghattunk. A labirintusban bújócskáztunk, rollereztünk, kerékpároztunk, trambulinoztunk, körhintáztunk, valamint kipróbáltuk a különböző mászókákat és csúszdákat is. Délután ellátogattunk a Kelet- szlovákiai Múze
      • Osztálykirándulás 7.A

        2026. június 19-én és 20-án tartotta osztálykirándulását a 7.A. A pénteki napunk Kassán indult, ahol a tanulók egy lézerharcon mutathatták be tudásukat, stratégiájukat. Ezt követően a Salkában folytatódott a buli. A vacsora után újra életre kelt a tornaterem, majd az este mozizással és hajnali traccspartikkal zárult. A maradék energiájukat is kiadva, kevés alvás után egy király bowlingozással és pizzázással zártuk a csapatépítőt.
      • Jump Aréna

        2026. június 19-én a 4. A és B osztály tanulói a kassai Jump Arénában voltak osztálykiránduláson. Rengeteg lehetőség adódott a testmozgásra és a fölösleges energia levezetésére. Szerencsére mindenki balesetmentesen ugrált, pedig időnként akrobatikus elemeket is sikerült bemutatni. Ezután az elégetett kalóriákat a McDonaldsban pótolták a sportolók.
      • Igazgatói szabadnapok

        Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2026. június 29-30-án szervezési okok miatt igazgatói szabadnapot rendelünk el a az alapiskolás és gimnazista diákok részére.
            • Kolping-Salka baráti találkozó

              2024.10.28.

              2024. október 24-25-én, a nemzeti ünnep alkalmából, a Rákóczi Szövetség támogatásával, ellátogattak hozzánk a Kolping Katolikus Iskola növendékei. Az 1.G és 3.G osztály kíséretével közös túrán vettünk részt. Torna várát és a Szádelői-völgyet tekintettük meg. A délután folyamán Szanyi Bába Katica vezetésével a Jászói-barlang cseppköveit, ill. a Jászói Monostort csodáltuk meg. Sok közös élménnyel gazdagodtunk.

            • Rovás MaJel Napok

              2024.10.28.

              2024. október 23-án néhány felső tagozatos diákkal ellátogattunk a Rovás 30-éves fennállása alkalmából megszervezett rendezvénysorozatára. Részt vehettünk egy rendhagyó rajzórán, melyet Szepessy Béla Munkácsy-díjas grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem tanszék vezetője tartott. Ezután következett a hivatalos megnyitó, ill. meghallgattuk Kalmár Ferenc előadását, melynek címe: Vitaindító előadás diákoknak 1956-ról.

            • Kirándulás Vizsolyban a református gyerekekkel

              2024.10.24.

              Iskolánk református gyerekeivel, Bányász Iveta, Csala Éva, Tirpák-Kovács Orsolya kísérőtanárokkal, Molnár Árpád és Géresi Klaudia református lelkészekkel és hitoktatókkal 2024. október 23-án látogatást tettünk a Vizsolyi Biblia Látogatóközpontban. A templomban megnéztük a híres Vizsolyi Bibliát, ahol a vendéglátó református lelkipásztor, Kovács Zsolt Levente rövid áhítata után megajándékozta iskolánkat a saját gyülekezetük által készített legújabb reprint példánnyal. Ezt követően a Nyomtatástörténeti Múzeumban kipróbálhatták a gyerekek a nyomtatást egy középkori nyomdán, a Látogatóközpontban pedig a nagyobbak egy rövid kisfilm megtekintése után feladatlapokat oldottak meg csapatokra osztódva, a kisebbek pedig kipróbálhatták a kalligrafikus kézírást, a viaszpecsételést, a nyomtatást, a festett kazetták motívumainak festését kis falapokra és képekre.

            • 1956

              2024.10.22.

              Az 1956-os magyar szabadságharc hőseire emlékeztünk közösen a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium növendékeivel, akik a Rákóczi Szövetség támogatásával érkeztek hozzánk. Nová Mária tanárnő vezetésével egy rövid kultúrműsor keretében róttuk le tiszteletünket azokért, akik életüket áldozták szabadságunkért. Tisztelet a hősöknek!

            • "Egy millió gyermek imádkozza a rózsafüzért"

              2024.10.18.

              Nyitott szívű gyermek és felnőtt befogadás…

              Szent Lukács evangélista liturgikus ünnepén a nemzetközi katolikus lelkipásztori segélyszervezet felhívására a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei is Molnár Krisztina hitoktató tanárnő vezetésével, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, hogy egy millió gyermek közös imával segítse elő a világ egységét és békéjét. Az együtt imádkozók reményteli hittel emlékeztek a fatimai Szent Szűz szavaira, miszerint a közös ima megváltoztathatja a világot, legyőzheti a Sátánt és békét hozhat. Az Isten és a felebarát iránti szeretet az imádságban, az imádság révén születik és növekszik. A közös ima ugyanis erősíti az egységet az Egyházban és a népek között, hiszen mindannyian arra vagyunk meghívva, hogy egy határokon átívelő szeretetteljes családot alkossunk.

            • Gyászhír

              2024.10.18.

              Mély fájdalommal vettük tudomásul a hírt, hogy Potápi Árpád János államtitkár úr tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emlékét örökre megőrizzük!

            • HOMM 35

              2024.10.17.

              2024. október 17-én, Budaörsön, részt vettünk a Homm Kft. új központjának ünnepélyes átadásán. Az eltelt 35 év példa értékű. Megtisztelő, hogy partnerként-barátként lehettünk jelen a rendezvényen és elénekelhettük a Haza-vár című szerzeményünket.

              Szívből gratulálunk!

              https://www.facebook.com/homm1234

            • TERMÉSÁLDÁS

              2024.10.15.

              Egész népünket és egész világunkat…


              A Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont óvodájában Pogány Éva, igazgatónő,
              Dobos Beáta, Červená Annamária, Lukács Katalin és Nagy Andrea óvodapedagógusok, az
              alapiskola III. és IV. osztályában, Nová Mária és Nagy Imre osztályfőnökök rendezésében,
              Sára, orsolyita kedves nővér szervezésében október 15-én hálaadó közösségi liturgia volt. Az
              összegyűjtött terméseket a helyi esperesplébános áldotta meg.
              Az ősz a betakarítás és a hálaadás ideje. A munkálkodó ember bizalommal várja munkája
              eredményét, a föld termését, a sok szép kincset, a javakat, amelyeket a föld, a kert
              megtermett, amelyeket az ember elfogyaszthat és ételként családja asztalára tehet.
              Mindez a fáradságos munkán kívül az időjárásnak, a napsütésnek és az esőnek is köszönhető,
              ami azonban a teremtő Isten műve, segítsége, áldása, amiért méltó és igazságos a hálaadás és
              a köszö

            • Egészséges táplálkozás

              2024.10.12.

              Napkoziotthonunkban az egészséges táplálkozásra, életvitelre hívtuk fel tanulóink figyelmét. Kóstolgattunk, játszottunk, alkottunk, tanultunk, örültünk. Ez egy egészséges hét volt! Külön köszönet jár azoknak a pedagógusoknak, akik segítettek megszervezni az egyes foglalkozásokat és természetesen minden támogatónknak.

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés