• Főoldal

      • Őszi kincskeresés a második osztályban

        Olvasás órán igazi őszi felfedezőkké váltunk! A gyerekek a természetben sikeresen megtalálták a gesztenyét, makkot, diót, csipkebogyót, juhartermést, tobozt és a színes faleveleket. Nagy örömmel teljesítették az őszi kihívást!
      • Almanap

        2026 szeptember 22-én az 1. A és B osztályban tematikus napot tartottunk. A téma az ALMA volt. Ráhangolódásként elénekeltük az „ Egy, egy almafa“ című dalt. Meghallgattunk egy nagyon tanulságos népmesét az „ Almát szemétért“ címmel. Majd végre elkezdődött az alma darálása. Az almapépet a présbe raktuk és kisajtoltuk a levét. Ilyen finom, egészséges almalevet még senki sem ivott. Közben képeket raktunk sorrendbe az alma születésével kapcsolatban.
      • Természetvédelmi nap

        2026. szeptember 16-án iskolánk felsõ tagozatos diákjai egy túrával egybekötött egészség – és polgárvédelmi napot tartottak. Az elméleti tudásunk elmélyítése után a Szent László forráshoz sétáltak fel, ahol mindenkinek lehetősége volt kipróbálni az ügyességét és leleményességét. A  gyönyörű őszi természetben, napsütéses időben, aktívan töltött napot mindannyian élveztük.
      • Salkaházi Sára szociális testvér boldoggá avatásának 20. évfordulója

        2026. szeptember 13-án hálaadó szentmisét mutattak be a budapesti Szent István-bazilikában Sára testvér boldoggá avatása 20. évfordulója alkalmából. Az ünnepi liturgia főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt, a homíliát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mondta. A szentmisén a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont is képviselte magát. Kis csapatunk élményekkel teve, feltöltődve tért haza.
      • Jeles atléták Szepsiben

        2026. szeptember 9-én jeles vendégeket fogadtunk iskolaközpontunk könyvtárában. A Szlovák Atlétikai Szövetség - Peter Korčok elnök úr és Matej Tóth alelnök, olimpiai bajnok távgyalogló vezetésével - nálunk tartotta kihelyezett ülését. Megtisztelő volt számunkra, hogy a keleti térségben ezúttal ránk esett a választás. Talán nem véletlenül. Az Athletic Legion Klub és a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont együttműködése kiemelkedő a Bódva-vö
      • Átadták a Rákóczi Szövetség ösztöndíját

        A Rákóczi Szövetség jóvoltából, a Magyar Iskolaválasztási Program keretében Szepsiben is átadásra kerültek az első osztályos tanulóknak szánt ösztöndíjak. A támogatók között magyarországi önkormányzatok, magánemberek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel. Gyermekeink mosolygós tekintettel és egy kis műsorral hálálták meg az odafigyelést. Köszönjük szépen a támogatást!
      • A szülői szövetség köszöntője...

        Tisztelt Igazgató Úr, Tisztelt Lelkiatyák, Kedves Pedagógusok! Kedves Szülők, Kedves Diákok, Óvodásaink! Egy új tanév kezdetén mindig van valami különleges a levegőben. Újra megtelik élettel az iskola, újra felcsendülnek a gyermekhangok a folyosókon, és egy újabb közös útra indulunk.
      • Ünnepélyes tanévnyitó

        (fotók: Zborai Imre) Az új iskolaévet - immár a 12-et - a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestülete, alkalmazottjai, diáksága, a szülők, a nagyszülők, a rokonok és az iskolabarátok, liturgikus közösségben, ökumenikus istentisztelet keretében kezdte a Szepsi plébánia-templomban Makovics István, kihelyezett jánoki lelkipásztor, hitoktató, megbízott lelkivezető és Molnár Árpád, szepsi református lelkész vezetésével.
      • MEGHÍVÓ a tanévnyitó ünnepségre

        Kedves Szülők és Diákok! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a tanévnyitó ünnepségre, amely 2026. szeptember 1-jén, 9:00-órakor kezdődik. A buszok Szádalmásról és Jánokról 8:00-órakor indulnak Szepsibe.
            • Erdei iskola 3. nap

              7. 11. 2024

              Szerdán a Tátra egyik legszebb tengerszemét tekintettük meg. A Poprádi- tóig és vissza mintegy 14 km- t gyalogoltunk. Útközben mondtunk egy imát a Szimbolikus Temetőben halottainkért és a Tátra áldozataiért. Fáradtan, de csodás élményekkel telve, már sötétben értünk a szálláshelyünkre.

            • Erdei iskola - 1. nap

              4. 11. 2024

              A gyönyörű őszi Tátrát jöttünk csodálni ebben a ragyogó napsütésben. Felsőerdőfalván szálltunk meg. Ma Ótátrafüredre vonatoztunk, ahol a finom ebéd után még édességgel is megleptük magunkat. Estére a szálloda sóbarlangját és játszóházát néztük meg.

            • Mint áldott ősi hőseink…

              29. 10. 2024

              A keresztény világban november 1-je Mindenszentek ünnepe, november 2-a Halottak napja.Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja. Halottak napja pedig minden elhunyt emléknapja. Napjainkra szinte minden felekezeti és világnézetikötődéstől függetlenül az elhunytakról való megemlékezés napjává vált. November elsején és másodikán, de már korábban és később is, megtelnek a temetők az elhunytakra emlékezőhozzátartozókkal. Krizantémok borítják be a szeretett személyek sírjait, valamint fénylő mécsesek és gyertyák világítanak nekik - mindenkinek, hirdetve Isten örök világosságát, a létteljességét. A keresztény világban ugyanis általános szokás, hogy Mindenszentek napján rendbe teszik, virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát és mécsest gyújtanak, valamintimát mondanak a halottak üdvéért. Ilyenkor a család tagjai, még a távolabb élők is lehetőleg hazajönnek

            • Kolping-Salka baráti találkozó

              28. 10. 2024

              2024. október 24-25-én, a nemzeti ünnep alkalmából, a Rákóczi Szövetség támogatásával, ellátogattak hozzánk a Kolping Katolikus Iskola növendékei. Az 1.G és 3.G osztály kíséretével közös túrán vettünk részt. Torna várát és a Szádelői-völgyet tekintettük meg. A délután folyamán Szanyi Bába Katica vezetésével a Jászói-barlang cseppköveit, ill. a Jászói Monostort csodáltuk meg. Sok közös élménnyel gazdagodtunk.

            • Rovás MaJel Napok

              28. 10. 2024

              2024. október 23-án néhány felső tagozatos diákkal ellátogattunk a Rovás 30-éves fennállása alkalmából megszervezett rendezvénysorozatára. Részt vehettünk egy rendhagyó rajzórán, melyet Szepessy Béla Munkácsy-díjas grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem tanszék vezetője tartott. Ezután következett a hivatalos megnyitó, ill. meghallgattuk Kalmár Ferenc előadását, melynek címe: Vitaindító előadás diákoknak 1956-ról.

            • Kirándulás Vizsolyban a református gyerekekkel

              24. 10. 2024

              Iskolánk református gyerekeivel, Bányász Iveta, Csala Éva, Tirpák-Kovács Orsolya kísérőtanárokkal, Molnár Árpád és Géresi Klaudia református lelkészekkel és hitoktatókkal 2024. október 23-án látogatást tettünk a Vizsolyi Biblia Látogatóközpontban. A templomban megnéztük a híres Vizsolyi Bibliát, ahol a vendéglátó református lelkipásztor, Kovács Zsolt Levente rövid áhítata után megajándékozta iskolánkat a saját gyülekezetük által készített legújabb reprint példánnyal. Ezt követően a Nyomtatástörténeti Múzeumban kipróbálhatták a gyerekek a nyomtatást egy középkori nyomdán, a Látogatóközpontban pedig a nagyobbak egy rövid kisfilm megtekintése után feladatlapokat oldottak meg csapatokra osztódva, a kisebbek pedig kipróbálhatták a kalligrafikus kézírást, a viaszpecsételést, a nyomtatást, a festett kazetták motívumainak festését kis falapokra és képekre.

            • 1956

              22. 10. 2024

              Az 1956-os magyar szabadságharc hőseire emlékeztünk közösen a kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium növendékeivel, akik a Rákóczi Szövetség támogatásával érkeztek hozzánk. Nová Mária tanárnő vezetésével egy rövid kultúrműsor keretében róttuk le tiszteletünket azokért, akik életüket áldozták szabadságunkért. Tisztelet a hősöknek!

    • Kontakt

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés