Az ünnep azé, aki várja,
Aki magot szór ablakába.
És gyertya ég az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?
Szárnysuhogás az ablakon túl – vigyázz!
Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
Csak egy pillanatra látszanak.
A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód.
S megint suhogás. Mi ez itt?
Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
Karácsonyszagú és meleg.
“Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.
És aztán már Te is bemehetsz – vár az ünnep.
Ami minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt majd angyalok ülnek –
Az ünnep azé, aki vár.
Örömvasárnap után, hétfőn reggel a Fészekben is újabb gyertyát gyújtottunk, immár a
harmadikat. A szaporodó gyertyák száma és növekvő fényereje, láthatóvá kívánja
tenni, hogy az Advent kegyelmi időszak, ami arra figyelmeztet bennünket, hogy nem
elég csupán hinni Istenben. Szükséges, hogy minden nap megtisztítsuk hitünket, mert
nem egy mesebeli figura befogadására kell felkészülnünk, de Isten jöttére, aki
választás elé állítva minket is megszólít. A jászolban fekvő Gyermek arca ugyanis
leginkább a szükséget szenvedők arcán, mások tekintetében tükröződik ránk és élhető
meg Isten közöttünk való jelenléte.
Kedves kötelességünk, hogy életmagatartásunkkal tanúi legyünk Isten
emberszeretetének. Szavunkkal, példánkkal, magatartásunkkal, nevelésünkkel és
neveltetésünkkel a rászorultak testi-lelki megsegítésével, a szomorkodók
megvigasztalásával igyekeznünk kell tőlünk telhetően mindent megtenni a jóságos
irgalom örömteli terjesztéséért: ünneppé tenni a hétköznapokat. Az ünnep azoké, akik
várják, formálva befogadják és tovább is adják.