• JÁNOŠÍK

              31. 5. 2018

              Dňa 29.05. 2018 sa žiaci gymnázia zúčastnili divadelného predstavenia v Historickej budove Štátneho divadla v Košiciach. Išlo o  tanečné predstavenie s názvom Jánošík, ktoré sprevádzala ľudová hudba Železiar. Postava Jánošíka našla svoj odraz v literatúre či filme, avšak aj takéto divadelné spracovanie legendy o zbojníkovi, ktorý bohatým bral a chudobným dával, sa nám veľmi páčilo. 

              Iskolánk gimnazista diákjaival 2018. május 29-én a kassai Nemzeti Színház Jánošík c. táncelőadásán vettünk részt. A táncszínház folklór elemekkel gazdagítva a humortól sem mentesen varázsolta kellemes élménnyé színházlátogatásunkat. Remekül éreztük magunkat!

               

            • Salkaházi Családi Gyermeknap

              26. 5. 2018

              A család az első közösség, ahol megtanítanak és meg tanulhatunk szeretni. Kitüntetett módon itt tanítjuk meg és tanuljuk meg a hitet és itt tanuljuk meg tenni a jót. A hitet, a szeretetet és a jó tevést azonban csak a család házi dialektusában, anyanyelven lehet jól elsajátítani, mert más nyelven a lényeg kevésbé érthető. A család jó közérzete döntő a világ és az egyház számára is, szem előtt tartva a sokféle kihívást és nehézséget, amelyek manapság napról napra adódnak. Az ember, ugyanis amikor egy keserű valósággal találkozik, amikor fájdalmat érez, amikor megrohanja a fájdalom és erőszakot tapasztal, akkor a család élet- és szeretetközösségében talál megértésre és ott tudja  legyőzni a nehézségeket – mondta a minap Ferenc pápa.

              A családi tapasztalat emberi kiegyensúlyozottságot és bölcsességet nyújt. A jó család átadja a polgári értékeket, és arra nevel, hogy a társadalmi közösség tagjának érezzük magunkat és becsületes polgárként viselkedjünk. Egy nemzet csak akkor tud talpon maradni, ha a családok hatékonyan betöltik ezt a feladatot.

              A keresztény hitet is a családban adjuk át. Itt tanulunk meg imádkozni, itt tanuljuk meg az alázatos, egyszerű imát, amely nyitott a reménységre, amit olyan öröm kísér, amely a személyek közötti harmóniából fakad és a szépségből, hogy együtt vagyunk és kölcsönösen támogatjuk egymást az élet útján, tudatában saját korlátainknak.   

              2018. május 26-án jó volt együtt látni, hogy miként váltak valósággá Ferenc pápa gondolatai. Köszönet mindenkinek, aki elősegítette mindezek megértését és megélést.

            • HROCH – MATEMATIKAVERSENY

              26. 5. 2018

              A Štefan Moyses Gimnázium Szepsiben 2018.5.15-én  megrendezte a HROCH nevű matematikaversenyt. Iskolánkat egy négytagú csapat képviselte, akik  szlovák tanításí nyelvű alapiskolák  legjobb matematikusaival mérhették össze a tudásukat. A MOZAIK nevű csapatunk tagjai  Gulya Szilveszter 7.A,Viszlay Eszter 7.A,Káposztás Mihály 8.A és Pillar Tamás 8.A méltón helyt álltak a versenyen. Megszerezték a 4. helyet, amely a logikus gondolkodás az összhang és a csapatszellem eredménye.

              Gratulálunk a csapatnak, büszkék vagyunk rájuk!

            • Könyvbemutató

              24. 5. 2018

              2018. május 24-én a Szepsi Városi Könyvtárban mutatta be Balassa Zoltán: Kassa – történelmi városkalauz c. könyvét a szerző.

              Hiánypótló a mű, amikor úgy érezhetjük, hogy egyre kevesebb kiadvány foglalkozik történelmünk és kultúránk egyes korszakaival. A könyv olvasmányosan megírva, tökéletes magyarsággal mutatja be Kassát.

              Hálásak vagyunk az előadásért!

            • Tehetséggondozás

              22. 5. 2018

              Az Interreges-Tehetséggondozó programunk keretében újabban az ünnepi műsoraink videófelvételei és feldolgozása is házon belül történik. Érdeklődő diákjaink a Bódva- völgyi Stúdióban tekinthetnek be a filmkészítés rejtelmeibe. Operatőreink és vágóink is vannak már.

            • Megkezdődtek az érettségi vizsgák

              21. 5. 2018

              2018. május 21-én a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Gimnáziumban is megkezdődtek az érettségi vizsgák. A diákok, a tanárok és a vizsgáztatók a megmérettetést közös imával kezdték. Adja Isten, hogy végzős diákjaink az élet útján engedjék magukat: a Bölcsesség, az Értelem, a Tanács, az Erő, a Tudomány, a Jámborság és az Isten-félelem lelke által vezetni.

               

              1.        Szállj ránk, életadó Lélek,

                          Szállj le, igaz Bölcsesség!

                          Szívem veled elteljék.

                          Botló léptem előtt gyúlj fel,

                          Múlhatatlan fényesség.

                          Háznépedre jer le,

                          Bölcsesség Lelke!

               

              2.         Szállj ránk, életadó Lélek,

                          Szállj le közénk, Értelem!

                          Add a hitet értenem.

                          Engedd Anyaszentegyházad

                          Érverését érzenem.

                          Háznépedre jer le,

                          Értelem Lelke!

               

              3.         Szállj ránk, életadó Lélek,

                          Jótanácsnak Szentlelke!

                          Égesd be a lelkekbe:

                          Isten akaratán járjunk,

                          Ez az élet értelme.

                          Háznépedre jer le,

                          Jótanács Lelke!

               

              4.         Szállj ránk, életadó Lélek,

                          Áraszd reánk szent Erőd,

                          Járj át csontot és velőt,

                          Végig állhatatossággal

                          Acélozd a küszködőt.

                          Háznépedre jel le,

                          Erősség Lelke!

               

              5.         Szállj ránk, életadó Lélek,

                          Ó Tudomány, ihless meg!

                          Egy tudományt ismerjek,

                          Egyet, azt, ami szükséges:

                          Igazságát Istennek.

                          Háznépedre jer le,

                          Tudomány Lelke!

               

              6.         Szállj ránk, életadó Lélek,

                          Jámborságnak Lelke, jöjj,

                          Keneteddel megjelölj.

                          Járj át egyszerűségeddel,

                          Alakíts át legbelöl.

                          Háznépedre jer le,

                          Jámborság Lelke!

               

              7.         Szállj ránk, életadó Lélek,

                          Üdvös Istenfélelem.

                          Tedd imává életem.

                          Szent, szent, szent az örök Isten,

                          S aki övé: szent legyen!

                          Háznépedre jer le,

                          Áhítat Lelke!

              A bevezető ima után egy evangéliumi rész (Mt 7,24-27) következett:

              Egy alkalommal így tanított Jézus – 24Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. 25Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták. 26Mindaz pedig, aki hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. 27Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt és nagy romhalmazzá vált.”

               

            • Egyházmegyei -, Határon túli-, Kistérségi- és Városi  versenyen vettünk részt Dabas – Sáriban

              21. 5. 2018

              Ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, az idők elejét, végét és közepét…” Bölcsességek könyve, 7,15

              Május 18-án testvériskolánkban, a Pest megyében található Szent János Általános Iskolában rendezett természettudományi- hittan- és rajzversenyen szerepeltünk szép sikerrel.

              Eredményeink :

              Hittanverseny

              Az 5-6. osztályos tanulók korcsoportjában Buzsicky Dóra és Fazekas Vivien 3. helyezést értek el.

              A természettudományi versenyen elért eredményükért különdíjban részesültek:

              a 5-6. osztályos tanulók korcsoportjában: Herczeg István és Piroh Roland

              a 7-8. osztályos tanulók korcsoportjában: Gacsay Bence Barnbás és Kuzma Ádám

              A rajverseny témája volt „A család és az idő megjelenése a Bibliában“:

              Kovács Réka 1. osztályos tanuló – 1.hely

              Kocsis Lóránd  1. osztályos tanuló – különdíj

              Czompoly Csenge 5. osztályos tanuló 3. hely

              Pásztor Anna 6. osztályos tanuló – különdíj

              A versenyeredményekhez gratulálunk!

              A dabasi látogatásunk kitűnő példája a minőségi, együtt töltött időnek a résztvevő iskolák diákjai és pedagógusai között. Hálásak vagyunk vendéglátóinknak!

            • Könyvtárban voltunk

              21. 5. 2018

              Az 1.A osztály már második alkalommal látogatta meg a helyi könyvtárat. Első alkalommal megtudhattuk, hogyan készülnek a könyvek. Második alkalommal pedig egy rövid történetét olvasott Jutka néni, aztán az anyukáknak meglepetést készítettünk. 

            • Bajnok kerestetik

              17. 5. 2018

              2018. május 16-án atlétikai versenyen vettünk részt Kassán. Az „Új olimpionokat keresünk” elnevezésű rendezvényen 60 m-es síkfutásban és kitartó futásban mérték össze erejüket a fiatal atléták. A lányok 600 m-t, a fiúk pedig 1000 m-t futottak.  A kassai kerület színe - java jelen volt, és egy-egy számban 30 gyermek állt rajthoz. Iskolánkat a hatodikos tanulók képviselték, név szerint: Balázs Rita, Dobos Anna, Nyíri Kristóf és Takács András. Rita a sprintben remekelt, 3. helyet szerzett, Kristóf pedig 1000 m-en állhatott a dobogó harmadik fokára. Mindannyian nagyszerűen teljesítettek, és szeptemberben az országos versenyen képviselhetik iskolánkat. Gratulálunk a sikerekhez és köszönjük a szép eredményeket. 

            • Mesemondóink

              10. 5. 2018

              2018. május 9-én Várhosszúréten IX. alkalommal került megrendezésre az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny, amelyen Iskolaközpontunk tanulói is részt vettek, óvodástól egészen felső tagozatig. A népmesék világába varázsoltak minket: Pelegrin Noémi (óvodás), Szitás Ádám (óvodás), Balta Rita (1.A), Kovács Réka (1.A), Groško Róbert (2.A), Bojszko Kevin (3.A), Rudy Márk (4.A), Piroh Roland (V.A), Taborsky Marcel (VII.A). Nagyon tartalmas napot töltöttünk el e mesés vidéken, a népmeséken túl különböző foglalkozások várták a versenyzőket. Tanulóink méltón helytálltak, nagyon büszkék vagyunk rájuk!

              Bronz sávos besorolást kapott: Balta Rita, Groško Róbert, Bojszko Kevin

              Ezüst sávos besorolást kapott: Pelegrin Noémi, Kovács Réka, Rudy Márk, Piroh Roland

              Arany sávos besorolást kapott: Szitás Ádám, Taborsky Marcel

                                                              Mindenkinek szívből gratulálunk!

              https://plus.google.com/u/0/photos/106383709686156413865/album/6553839850128091537?authkey=CIiAsKmogN6ILg

            • Salkaházi Sára EMLÉKNAP ÉS BALLAGÁS

              11. 5. 2018

              Az előnapon gimnazisták lelkes csoportja a boldoggá avatott, vértanút ábrázoló szobornál koszorúzott a Kassai Szent Erzsébet Dómban. Ezután virágot és koszorút helyeztek el a tanulók  a családi sírokon a városi temetőben.

              2018 május 11-én igeliturgia keretében emlékeztünk Sára testvérre, majd a tantermekben folytattuk a megemlékezést. Osztályok közötti versenyt rendeztünk.

              A nap a negyedikes gimnazisták ballagási ünnepségével zárult.

              Boldog Salkaházi Sára vértanú egyik imáját ajánlanánk mindenkinek:   

              “Uram, indulatos, heves, ideges, szenvedélyes vagyok, pedig szeretlek Téged!
              Engedetlen, makacs, dacos vagyok, pedig szeretlek Téged!
              Nyugtalan, kapkodó, zavart vagyok, pedig szeretlek Téged!
              És még mennyi minden volna bennem, ha Te nem szeretnél engem!
              Én hűséges akarok lenni és maradni mindhalálig.

            • Elsőáldozás és anyák napja

              7. 5. 2018

              2018. május 6-án magyar nyelvű elsőáldozás volt Szepsiben és Makrancon. A gyermekek előző nap délután a bűnbánat szentségében részesültek. A bűnbánattartás bensőséges mozzanata volt a gyermekek hálacselekedete: kézcsókja a szülőknek azért, hogy a testben és lélekben tisztává tették őket, és a leírt és a bevallott bűnök elégetése a kereszt tövében.

              Az elsőáldozók a szentmisére ünnepélyesen vonultak be szüleik, valamint az iskola igazgatósága és tantestülete kíséretében.

              A szentmise köszönetnyilvánítással zárult. A virágcsokrok és a szép szó mellé emlékképek kerültek átadásra. A hagyományokhoz híven nemcsak a gyerekek, de az iskolaközpont igazgatója, helyettesei és a gyermekek tanítónői is kaptak emlékképet.

              Délután a Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont óvodásai és alsó tagozatos diákjai a helyi kultúrházban színvonalas anyák napi műsort adtak, ami mintegy tetézve beteljesítette mindazt, amit szavakkal szinte lehetetlen kimondani.

              Köszönet és hála mindenkinek, aki testben és lélekben ünneplőbe öltöztette gyermekeinket, általuk és bennük a hozzátartozókat. Köszönet és hála, hogy ismét elkötelezett vággyal vágyakoztunk teljesíteni az Úr Jézus tanítását: Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket (Jn 15,12).