Kedves Szülők, Diákok, Barátok és Ismerősök.
Fogadják szeretettel a Tóbisz Titusz barátunkkal közösen készített klipet.
Kedves Szülők, Diákok, Barátok és Ismerősök.
Fogadják szeretettel a Tóbisz Titusz barátunkkal közösen készített klipet.
Örömteli, tartalmas református lelki napot tölthettünk együtt iskolánkban! 🙏🎄
Nagy szeretettel fogadtuk azt a 4 lelkipásztort, akik Géresi Takács Klaudia vezetésével érdekes, értékes foglalkozásokat tartottak az 1–4. osztályos tanulóinknak. A nap központi témája az ajándék és az ajándékozás volt, hiszen már a karácsonyra készülődtünk.A gyerekek öt állomáson keresztül fedezhették fel a karácsony üzenetét. A tanulás öröme, az alkotás, a közös játék és az éneklés mind hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekek jó hangulatban, élményekkel gazdagodva élhessék meg ezt a napot. Hálásak vagyunk a szolgálatért és a közösen megélt pillanatokért! „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való.” (Jak 1,17)

2025. december 9–10-én sikeresen lezajlott iskolánkban a Pitagorasz matematikaverseny iskolai
fordulója. Tanulóink idén is szép számban vettek részt a megmérettetésen, és kiváló eredményeket
értek el. Kilenc diákunk lett sikeres megoldó. A P4, P6 és P8 kategóriák első három helyezettjei 2026.
április 13–14-én képviselik iskolánkat a járási fordulóban.
Sikeres megoldók:
M3 kategória: Karaffa Erik (III.A) – 1. hely, Tamáš Dávid (III.A) – 2. hely, Beke Máté (III.A) – 3. hely
P4 kategória: Balta Zalán (IV.A) – 1. hely, Horváth Péter (IV.B) – 2. hely, Jamber Patrik (IV.A) – 3. hely,
Pelegri Attila (IV.A) – 4. hely
P6 kategória: Vysoký Levente (VI.A) – 1. hely
P8 kategória:Pelegrin Noémi (VIII.A) – 1. hely
Gratulálunk minden résztvevőnek, és sok sikert kívánunk a járási fordulóban!
Már hagyomány, hogy a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei, pedagógusai és alkalmazottjai, az esztendő utolsó tanítási napját szentmisével zárják. Az ünnepi liturgia bevonulással vette kezdetét. A szentmise kezdetén, az adventi koszorún meggyújtották a negyedig gyertyát is. Igaz, advent negyedig vasárnapjára még jó néhány órát várni kell, de mivel a közösség már nem lesz itt együtt, ezért történt mindez.
Meggyújtottuk a negyedik gyertyát is, mert Krisztus Urunk születésnapja nagyon közel van. Szent örömmel emlékeztünk Jézus Krisztus közénk érkezésére. Boldog érzés az, hogy Isten hozzánk hasonló ember lett. Szelídsége, jósága és emberszeretete révén szállást keres a szívünkben. Karácsonyi örömünk azonban nem lehetne felhőtlen, ha Istenünk jósága és emberszeretete nem lakna a szívünkben. Ezért is kértük Urunkat, Jézus Krisztus, hogy kegyelmének világossága űzze el szívünkből a bűn: a hitetlenség, a kevélység, a részvétlenség minden árnyát és ajándékozzon meg minket a nagylelkűség fényességével.
Hisszük és valljuk, hogy a szentmisében Urunkkal, Jézus Krisztussal találkozunk, aki Betlehemben született, magyarul a „Kenyér-városában” ott, ahol az égi Kenyér testté született, aki halála előtt Jeruzsálemben az utolsó vacsorán hatalmat és parancsot adott apostolainak, hogy osszák szét Őt, azoknak, akik Őt őszinte szívvel keresik is szeretik.
A szentmise egy újabb lehetősége volt annak, hogy ismét visszataláljunk Istenhez, egymáshoz és igazi önmagunkhoz. A záró áldás előtt ünnepélyes kenyéráldás volt. Amint azt tudjuk, jó pár évvel ezelőtt a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azzal a nem titkolt hagyományteremtő céllal indította el a Nemzet Kenyere Adományozó Napot, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe táján, minden magyarországi megye és a határon túl élők egy-egy rászorult csoportja, liszt és kenyér adományban részesüljön abból az őrölt búzából, amelyet a nyár folyamán a Kárpát-medence gazdái adnak össze Szent István Király ünnepe kapcsán.
Az esperesi körzet több intézménye az idén is részesült a lisztadományból, amiért ezúton is nagy köszönetet mondunk. A kapott lisztből a szeretet ünnepe közeledtével az Olajos cég közreműködésével egy-egy kenyeret süttettünk iskolaközpontunk családjai karácsonyi asztalára.
Megkülönböztetett örömünkre szolgált ma is, hogy miután lelki-atyáink kiszolgáltatták a bűnbánat szentségét és bemutatták a legszentebb áldozatot, Isten áldását közvetítették kenyerünkre és az ittlévőkre.
Az áldás liturgiáját Szepsi város pap-szülöttje, főtisztelendő Fábry Péter, okleveles mérnök, perényi plébános, a szepsi esperesi körzet helyettes esperes végezte, aki többek között így imádkozott: Istenünk, gondviselő jó Atyánk! Imáinkban naponta kérjük Tőled a mindennapi kenyeret. Fogadd érte köszönetünket és hálánkat, hogy ajándékod karácsonyi asztalunkon illatozhat. Gyermeki alázattal kérünk, mennyei áldásoddal + áldd meg ezeket a kenyereket és mindazokat, akik majd hálás lélekkel veszik azt magukhoz. E kenyerek fogyasztása szolgálja lelki, szellemi és testi életünk gyarapodását, és amint a sok millió búzaszem egy lisztté lett, úgy legyen Karácsony szent ünnepén eggyé népünk hitében, erkölcsében, lelkületében, kultúrájában és magatartásában - határon innen és határon túl. Ezt kérjük Tőled, Fiad a mi Urunk Jézus Krisztus által a Szentlélekben, aki élsz és uralkodsz, mindörökkön örökké. Ámen.
Kértük a Boldogasszony közbenjárást is: Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk! Szűz Mária, égi Édesanyánk! Hozzád is esedezünk a mai napon, mert Te vagy a Béke Királynője. Ma, amikor annyi viszály és békétlenség van az emberek szívében, amikor a nemzetek vezetői szolgálat helyett hatalomra vágynak, kérünk, légy közbenjárónk Fiadnál, hogy az Ő békéje uralkodjon a szívünkben.
A megosztott, a keresztény gyökereit már alig ismerő Európáért is könyörögtünk, hogy felismerje Krisztus arcát. A nemzetek ne vetélytársat lássanak egymásban, de testvérként forduljanak egymáshoz. A Szűzanya különös oltalmába ajánlottuk a Kárpát-medence népeit is. Anyai szeretete által fűzze őket még szorosabb egységbe, hogy a történelem sebeire együtt keressék és találják meg Istennél a gyógyulást.
Háborgó világunkért is imádkoztunk. Különösképpen az orosz és az ukrán, valamint a zsidó és a palesztin népért. A Boldogasszony legyen Édesanyja mind a négy nemzet valamennyi gyermekének, vigye el szívük fohászait szent Fia elé. Fogadja el felajánló imánkat, hogy Fia alázatos születésének szent ünnepén békesség lakozzék a szívekben, a népek vezetői helyes döntéseikkel, tiszta szívvel irányítsák, vezessék a népek sorsát a kölcsönös kiengesztelődés, a bocsánatkérés és a megbocsátás útján. Szűz Mária, Béke Királynője, könyörögj érettünk!
A szentmise a nemzeti imával ért véget. Mialatt a pedagógusok kiosztották a megáldott kenyereket örömmel, hálatelt szívvel énekeltünk, mert van miért és kiért hálát adni.
Adjon erőt és hitet legszebb ünnepünk az elkövetkező esztendő minden napjára. Hassa át életünket Krisztus Urunk szeretete. Áldott karácsonyt, békés ünnepeket kívánunk!
2025. november 24-én iskolánkban sikeresen lezajlott a Zrínyi Ilona
Matematikaverseny iskolai fordulója. A versenyen összesen 27 tanuló vett részt,
közülük 14 diák jutott tovább, akik 2026. február 20-án a kelet-szlovákiai fordulón
képviselik iskolánkat.
Iskolánk legeredményesebb tanulói:
III. A osztály: Tamás Dávid – 1. hely, Iván Zalán – 2. hely
IV. A – IV. B osztály: Horváth Péter – 1. hely, Balta Zalán – 2. hely, Jamber Patrik – 3. hely
V. A osztály: Bužicky Emma – 1. hely, Majančík Viktória – 2. hely, Proks Sofia – 3. hely
VI. A osztály: Vysoký Levente – 1. hely
VII. A osztály: Pálos Kitty – 1. hely
VIII. A osztály: Pelegrin Noémi – 1. hely, Tóth Kozma Sofia – 2. hely, Piroh Viktor – 3. hely
4. G osztály: Pápai Zsófia – 1. hely
Nyerteseinknek szívből gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk az elért eredményeikre, és további sok sikert kívánunk a következő fordulóban!
2025. december 11-én, Kassán, délelőtt 11 órakor emléktáblát avattak Fischer-Colbrie Ágoston püspöknek, aki Zselízen született 1863. október 16-án és Kassán halt meg 1925. május 17-én, mint a római katolikus egyház kassai megyéspüspöke, előbb Magyarországon, majd később Csehszlovákiában. Gimnáziumi tanulmányait Kremsmünsterben, Pozsonyban és Esztergomban a bencéseknél végezte. 1879-ben az Esztergomi Szemináriumba került papnövendéknek. A teológia tanulmányait 1882-től a bécsi Pázmáneumban, 1885. november 6-tól az Augustineumban, ahol Lackenbecher-díjat nyert kiváló arab fordításáért. 1886. március 20-án Bécsben szentelte pappá Simor János esztergomi érsek. 1888. június 25-én Bécsben teológiai doktorátust szerzett. Hét nyelven beszélt, köztük németül és szlovákul. 1888. július 9-től káplán volt Budapest-Belvárosban. Július 28-tól prímási szertartó és levéltáros Esztergomban. 1889–1890-ben érseki titkár. 1890-ben udvari kápláni címet kapott. Ugyanebben az évben, július 23-án kinevezték az Augustineum igazgatójává.1892-ben rábízták Rudolf trónörökös lányának, Erzsébetnek a hitoktatását. 1894-ben pápai kamarás, majd 1899–1901 között dogmatikát adott elő a Pázmáneumban. 1902-ben kinevezték a dogmatika professzorává és az intézmény rektorává. Ezt a címet 1924-ig töltötte be. 1900-ban esztergomi kanonok és pápai protonotárius. 1907. május 22-én nevezték ki kassai megyéspüspökké. Legalább 5 évente felkereste egyházmegyéje minden egyházközségét. Ő szentelte pappá Jozef Tisót 1910-ben a bécsi Pázmáneum kápolnájában.
1919-ben, miután letette a hűségesküt a csehszlovák államra, a hatóságok a helyén hagyták. 1920-ban aktívan közreműködött a Keresztényszocialista Párt létrehozásában. A csehszlovák hatóságok kritikusan néztek tevékenységére és kísérletet tettek elmozdítására. Fischer-Colbrie Ágoston volt az utolsó olyan szlovákiai püspök, aki a szlovákiai magyarságot is képviselte.
Nagy műveltségű férfi volt, napi négy órát töltött tanulással, sok könyvet írt. Még korához képest is igen sok nyelven beszélt: angolul, magyarul, szlovákul, oroszul, franciául, olaszul, latinul, németül, arabul, héberül, ógörögül. Sok szociális és kulturális intézményt alapított, köztük a Szent József Szegénygyermekek Otthonát, Kassai Patronage-t, Átmeneti Fiú Otthont, Leány-menhelyet, Katholikus Tanonc Otthont, keresztény iparosok és kereskedők fogyasztási szövetkezetét. XIII. Leó pápa „Rerum novarum” körlevelét ő fordította magyarra. 1917-ben egyházi földreformot javasolt, 1918 után pedig több különböző tanulmányt jelentetett meg reformelképzeléseiről (a nők társadalmi helyzetéről, a munkásosztály problémáiról).
Az emléktábla és a domborműszentelést a kassai magyar konzulátus kérésére Mons. Bernard Bober, kassai megyéspüspök végezte, aki beszédében méltatta és követendő példaképként állította napjaink egyházi és társadalmi képviselői számára.
Az avató ünnepségen Nagy István iskolaigazgató és Sára nővér vezetésével megjelent a Boldog Salkaházi Sára Egyházi iskolaközpont diákküldöttsége is, a hála és a köszönet jeleként, mivel az iskola égi patrónusa, Boldog Sára testvér szerzetesi életét Kassán abban épületben kezdte, amelyet Fischer-Colbrie Ágoston kassai megyéspüspökként adományozott a társaságnak.
Az ünnepség végén az érsekfőpásztor megajándékozta Dr. Hetey Ágota konzulasszonyt az érsekségen található portréfestmény olajmásával, ami ez idáig a Szepsi plébánia magángyűjteményében volt látható.
Solymosi Konrád Ferenc polgármester úr és a Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója Szászné Sándor Erika vezetésével szerdán egy 35 fős csoport érkezett intézményünkbe. A találkozás célja az ismerkedés, az egymástól való tanulás volt. Óralátogatásokra, szakmai beszélgetésekre, közös sportolásra és ebédre került sor. Jó volt megtapasztalni, hogy az anyaországi szlovák kisebbség hasonló értékeket ment, mint a szlovákiai magyar kisebbség. Reméljük a jövőben szorosabb kapcsolat alakulhat ki iskoláink között.
foto Ma7
Tisztelt Szülők és Iskolabarátok!
A Vox Columbellae énekkar tagjai 2025. december 6-án, szombaton kirándulást szerveznek Borsiba. A buszon van még üres hely, ezért szívesen látják, ha valaki szeretne csatlakozni a csapathoz. Indulás 8:00-kor az iskola elől.
... a gyermekek öröméért, mosolyuk látványáért érdemes évről évre belevágni a "CIPŐSDOBOZ" gyűjtésbe, azért, hogy a nélkülöző kicsiknek, nagyoknak is boldog lehessen a karácsonya ...
Tegyük szebbé együtt a nehéz sorsú gyermekek karácsonyát!
Ádvent első hétfőjén a hagyományokhoz híven a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont aulájában is megáldásra kerültek ádventi koszorúk és gyertyái. Az első gyertya fénye az ószövetség népének több évezredes szerény, reménysugaras hitének a beteljesedését jelképezi, amelyről Zakariás próféta egykor így jövendölt: „Ujjongj, örvendj Sion leánya, Jeruzsálem és népem, mert íme, én majd eljövök, és benned lakom.” (Zak 2,10)
A gyertyagyújtást követően kiértékelésre kerültek az angol olimpiász iskolai fordulójának eredményei, amelyen 23 tanuló mérte össze tudását 4 kategóriában. A szabályok értelmében minden kategóriából csak egy versenyző képviselheti intézményünket a járási fordulóban.
A kategóriák győztesei:
1A kategória: Fazekas Orsolya 6.A 1B kategória: Fazekas Réka 9.A 2A kategória: Safko Bianca 2.G 2B kategória: Viszlay Boglárka 4.G
Gratulálunk minden résztvevőnek és további sikeres megoldóinknak, akik kitartó munkával és szorgalommal teljesítették a feladatokat. A kategória győzteseknek pedig szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk a járási fordulóhoz!
További sikeres megoldóink:Bystrá Bianka 7.A – 2.helyezett 1ALacko Lorie Shay 6.A – 3.helyezett 1ADunka Krisztína 8.A – 2.helyezett 1BKovács Réka 9.A – 3.helyezett 1BPápai Zsófia 4.G – 2.helyzett 2BPiroh Viktor 8.A – 1BKarafa Dániel 8.A – 1B
Az iskola vezetősége értesíti a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy 2025. december 8-án igazgatói szabadnapot rendel el az általános iskolás és gimnazista diákok részére a pedagógusok szakmai továbbképzése miatt.
Az óvodás csoportok és a napközi működik!
Köszönjük szépen a megértést!
Powered by aSc EduPage