Boldog Salkaházi Sára vértanúsága
2020.12.28.
Betlehemezés Szepsiben
2020.12.26.62020. december 26-án Csorba József magánvállalkozó szervezésében meglátogatta egyházközösségünket a görgői fiatalok egy csoportja, hogy Ragán Dávid vezetésével pásztorjáték keretében bemutassák a szűkebb pátria egyik betlehemes játékát.
A szentmise előtt, Ragán Adrián a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont egyik diákja elmondta: társaival együtt azért érkeztek Tornagörgőről, hogy a szentmise után megosszák templomi közösségünkkel a karácsony titkát a vidékünkön kedves hagyományként őrzött pásztorjátékkal.
A hívek láthatóan nagy örömmel fogadták a pásztorjátékit, hogy így is egyek legyenek értékeink őrzésében, ápolásában és továbbadásában.
A hívek a kimenetelkor adományaikat elhelyezhették a bejáratban elhelyezett perselybe. A betlehemezők ugyanis az adományok teljes összegét az épülő Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont kápolnája ólomüvegablaka kiadásainak fedezésére kívánták tovább adni. Az adományok végösszege – 406. Euró.
A betlehemezés élő adását a budapesti MTV 1 stúdiója Bartók Csaba szerkesztő és Nagy Emese riporternő vezetésében egyenes adásban közvetítette.
Köszönjük a szíves érdeklődést és az összefogást, hogy tovább épülhet az egyházi iskolánk, ami remélhetőleg 2021 szeptemberében megnyitja kapuit azok előtt, akik a mában elkötelezetten akarják tovább adni és erősíteni a szakadozó szálakat.
Megérkezett a Csodasarok
2020.12.22.Karácsonyra megérkezett a Nemzetpolitikai Államtitkárság ajándéka is. A Csodasarkat Balta Rita, 4.A osztályos diákunk nyerte iskolaközpontunknak, a "Mienk a város" online vetélkedőn. Szívből gratulálunk!
Karácsonyi műsor 1-4.
2020.12.19.Tisztelt Szülők, Barátok, Ismerősök!
Végül, de nem utolsó sorban alsó tagozatos tanulóink karácsonyi műsorával kívánunk mindenkinek áldott ünnepeket és kegyelemteljes, boldog új évet!
Salkások karácsonyi üzenete
2020.12.16.Felső tagozatos és gimnazista tanulóink, idén egy közösen elmondott verssel kívánnak áldott ünnepeket!
Mobilszem - ajándékcsomag az 1. helyért
2020.12.18.2020. december 17-én, diákjaink számára, átadásra kerültek a Mobilszem verseny ajándékcsomagjai, melyeket az Ördögszikla alkotásukkal nyertek meg. Nyereményük fejenként egy-egy akciókamera, powerbank, könyvek, USB kulcsok. Az ifjú filmeseknek újfent gratulálunk és további ötletes alkotásokat kívánunk!
Karácsonyi bűnbánat és kenyéráldás
2020.12.17.12020. december 17-én, délelőtt bűnbánati liturgiára és hálaadó szentmisére gyűlt össze a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestülete és diáksága.
Miután a környék papjai kiszolgáltatták a bűnbánat szentségét, szentmise következett, amelynek záró részében megáldásra került az Olajos cég sütötte karácsonyi kenyér.
Amint arról már beszámoltunk a magyarországi Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a „15 millió búzaszem” jótékonysági akciója folytán a szepsi esperesség részére az idén 1500.- kg lisztet adományozott. A diákok és a tantestület tagjai a záró szentmise végén egy-egy, a kapott lisztből sült megáldott kenyeret vihettek haza a családi asztalra, hogy szenteste megszegve és szétosztva azt, még inkább egyek lehessenek a hitben, a reményben, az örömben és a szeretetben – határon innen és határon túl.
Az intézmény református vallású tanárai és diákjai nagytiszteletű Molnár Árpád református lelkipásztor vezetésével a református egyházközség gyülekezeti termében gyűltek össze gyermek-istentiszteletre, amelynek végén átjöttek a katolikus templomba, ahol közösen részesültek az áldásban és a kenyéradományban.
Ezúton is nagy köszönet és hála a reánk gondolás nemes gesztusáért! Köszönet, hogy a magyar kormány nagylelkűsége folytán, épül az új iskola és remélhetőleg az új tanév már az új épületben kezdődhet.
Adja Isten, hogy az oktató-nevelői munka továbbra is felelősségteljesen végeztessék, amelynek gyümölcse - a növendékek evangélium szerinti embersége - méltó hálája és köszönete lehessen a kapott lisztté őrölt és kenyérré sütött búzaszemeknek. Köszönet mindazoknak is, akik bármilyen módon kivették részüket a lelki nap méltóságteljes megünneplésében.
Áldott ünnepeket kívánunk és reményteli beteljesülést, hogy az őszi búza s majd a tavaszi is, gazdag termést hozzon és jövőre is bőven jusson kenyér minden család asztalára – határon innen és határon túl.
PITAGORASZ MATEMATIKAVERSENY – ONLINE ISKOLAI FORDULÓ
2020.12.13.2020 december 9-én és 10-én sikeresen lezajlott a PITAGORASZ matematika verseny, online, iskolai fordulója. Örülünk, hogy iskolánk tanulói, mint minden évben, idén is szép számban vettek részt a versenyen. A tanulók nagyszerűen szerepeltek, büszkék vagyunk rájuk.
Sikeres megoldók:
A P5 kategóriában: Groško Robert V.A, Rudy Dávid V.A
A P6 kategóriában: Ucekaj Oliver VI.A
A P7 kategóriában: Czompoly Zétény VII.A, Rudy Márk VII.A
A P8 kategóriában: Czompoly Csenge VIII.A, Pápai ZsófiaVIII.A
Gratulálunk az szép eredményekhez!
Pitagorasz iskolai forduló
2020.12.09.A Mikulás a sok édesség mellé elhozta a Pitagorasz matematikaverseny iskolai fordulóját is. 2020. december 8-án a 3. és 4. osztályos diákok megcsillanthatták számtantudásukat. Sokan csak egy ponttal maradtak le dobogóról.
Sikeres megfejtők lettek:
Pelegrin Noémi, Helyei Kinga, Dobos Anna és Tóth Kozma Sofia.
Meggyújtottuk a második gyertyát
2020.12.07.14Az adventi szentidő 2. hétfőjén iskolánk alsó tagozatos és óvodai részlegén is meggyújtottuk a 2. gyertyát, annak jeléül, hogy mindnyájan nagylelkűséggel kívánjuk megünnepelni Krisztus közénk születését. Hajdan itt élt közöttünk és újra eljön értékítéletet mondani élők és holtak felett. Ám, addig sem hagyott minket magunkra. Itt maradt velünk Szavában és szentségeiben, mindenekelőtt az Eucharisztikus színekben, Testében és Vérében, hogy amíg várjuk az Ő második eljövetelét, rejtetten mindig köztünk lehessen. Szól hozzánk a Szentírás szavában, hogy útbaigazítson minket. Szentségei által megerősít, hogy életutunkat sikeresen tudjuk végigjárni.
Értékeljük ajándékait? Súlyos kérdés! – Boldog, akit késznek talál, amikor szívünk ajtajában áll és kopogtat! Ne legyünk ábrándozók, ne legyünk csodavárók! Életünkben jelen van a rossz és a jó egyaránt. Nekünk is, Jézus Krisztus példája szerint, meg kell küzdenünk a kísértésekkel, a hamis dolgokkal, hogy megmutatkozzék hűségünk és nagylelkűségünk. Ennek megértéséhez és megcselekedéséhez kérjük imáinkban ezután is az Ő kegyelmét.
Köszönjük, hogy együtt imádkoztunk. További áldott adventi készülődést kívánunk kedves mindnyájuknak! Segítsen és vezessen minket - határon innen és határon túl - az Anyaszentegyház szüntelen áldása.
Ádvent második gyertyája
2020.12.06.Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz…
Igazi lelkünket,
akárcsak az ünneplő ruhákat
gondosan őrizzük meg,
hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.
(József Attila)
Amint arról már beszámoltunk, örvendetes tény, hogy immár vidékünkön is hagyománnyá vált a karácsonyt megelőző időszakban ádventi koszorúkkal díszíteni nemcsak templomainkat, de otthonainkat, sőt tereinket is. Lehet, hogy sokak számára ez inkább csak dekoratív elem, de nekünk, katolikus keresztényeknek, akik következetesebben látogatjuk Isten házát, a közös gyertyagyújtás áhítatunk elmélyítését és lelki előkészületünk fokozását szolgálja.
Ádvent második vasárnapján is ilyen indítékkal imádkoztunk templomainkban és otthonainkban. Isten áldását kértük igyekezetünkre és jó feltételeinkre, hogy ádvent napjaiban növekedjen bennünk is a hit, a remény, az öröm és a szeretet. Az oltárnál ismét Szalontay Ábel fő-ministráns elmélkedett, majd iskolánk diákjai: Kuzma Barbara és Balta Rita, akik a közös versmondás után meggyújtották a második gyertyát.
A szentmise záró áldása előtt Nagy István, iskolaigazgató és Gábor Bertalan esperesplébános, a névnapos Barbarát és iskolatársát, Ritát könyvjutalomban részesítették, megköszönve nékik mindazt, amit Isten dicsőségére, az egyházért, népünkért és iskolánkért tesznek.
Archívum
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Augusztus 2024
- Július 2024
- Június 2024
- Május 2024
- Április 2024
- Március 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- Szeptember 2023
- Augusztus 2023
- Június 2023
- Május 2023
- Április 2023
- Március 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- Szeptember 2022
- Augusztus 2022
- Július 2022
- Június 2022
- Május 2022
- Április 2022
- Március 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- Szeptember 2021
- Augusztus 2021
- Július 2021
- Június 2021
- Május 2021
- Április 2021
- Március 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- Szeptember 2020
- Augusztus 2020
- Június 2020
- Május 2020
- Április 2020
- Március 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- Szeptember 2019
- Augusztus 2019
- Július 2019
- Június 2019
- Május 2019
- Április 2019
- Március 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- Szeptember 2018
- Július 2018
- Június 2018
- Május 2018
- Április 2018
- Március 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- Szeptember 2017
- Július 2017
- Június 2017
- Május 2017
- Április 2017
- Március 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- Szeptember 2016
- Július 2016
- Június 2016
- Május 2016
- Április 2016
- Március 2016
- Február 2016
- Január 2016
- December 2015
- November 2015
- Október 2015
- Szeptember 2015
- Mind