• {#1014}

            • SALKA INDIÁN TÖRZS NAPKÖZI TÁBOR

              2025.07.12.

              Öt nap, egy éjszaka, száz meg száz mosoly és rengeteg szórakozás! Így élvezte a 14 "SALKA INDIÁN" a táborunkat az első pillanattól az utolsóig!

            • Beszámoló a Rákóczi Táborról

              2025.07.11.

              Sikeresen és épségben hazaérkeztünk az idei Rákóczi Táborból Sátoraljaújhelyről, ahol júl. 06-11-között vettünk részt 13 fő diákkal+ 1 kísérő tanárral a változatos programokon. A táborban a gyerekek nemenként és korosztályonként csoportokra bontva vettek részt a különböző kirándulásokon és programokon. Voltak kirándulni helyben a Nemzeti Összetartozás Hídján, Borsiban a várkastélyban - II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőhelyén, Széphalomban a Magyar Nyelv Múzeumában, sárkány hajózni a Bodrogon, Füzérradványban a Károlyi-kastélyban és Füzéren a várban. Ezen kívül változatos sport és kézműves foglalkozásokon vettek részt a tábor területén belül: íjászkodtak, készítettek karkötőt, gyertyát, szappant, kokárdát, kipróbálhatták a középkori fegyvereket és ruhákat, illetve a pirográfiát. Ezen kívül minden csoport saját táncos műsorral készült a záróestre, amit végül egy közös zenés disco zárt. A gyerekek jól érezték magukat - ismerkedtek más országbeli magyar gyerekekkel. A sűrű programban nagyon elfáradtak, de feltöltődve jöttek haza.

              Ha lehetőségünk nyílik rá, biztos, hogy jövőre is jövünk ide!

              Köszönjük a lehetőséget!

              Tirpák-Kovács Orsolya

              kísérőtanár

            • Kassai kirándulás

              2025.07.11.

              A képzőművészeti tábor második napját Kassán töltöttük. Múzeumokat látogattunk, valamint inspirációt gyűjtöttünk a további alkotásokhoz.

            • 1. nap a képzőművészeti alkotótáborban

              2025.07.10.

              A tábor első napján az agyagozással és a grafikával ismerkedtünk meg. A gyerekek nagyon élvezték a marokedények készítését, illetve nagy sikert aratott a korongozás is, melynek során szebbnél szebb edények születtek. A délután folyamán a grafika alapjaival ismerkedünk meg, elkezdtük a skiccek készítését és a formák metszését.

            • Étkezés kérvényezése a 2025/26-os tanévre

              2025.07.09.

              Tisztelt Szülők!

              A 2025/26-os tanévre az étkezési hozzájárulás igénybevételét minden gyermek törvényes képviselőjének igényelni kell.

              Az EDUPAGE rendszerben már elérhetők az étkezéssel kapcsolatos elektronikus kérvény.

              Erre a támogatásra az utolsó éves óvodások és az alapiskolás diákok jogosultak.

              Az iskolaközpontunknak 2025. július 31-ig be kell nyújtania azoknak a gyerekeknek az aktualizált névsorát, akikre dotációs előleget kérnek, ezért kérjük Önöket, hogy 2025. július 18-ig jelezzék szándékukat.

              Köszönettel: Mgr. Nagy István, igazgató   

            • Rákóczi Tábor - Sátoraljaújhelyen

              2025.07.07.

              2025. július 6-án, megérkeztünk Sátoraljaújhelyre a Rákóczi Táborba, ahol rövid regisztráció után elosztottak minket a tábor alatt különböző formákban és helyszíneken működő csoportokba.

              A szállás elfoglalása után mentünk a Sportcsarnokba a kapott egyenruha pólókban, ahol a világ minden tájáról érkező gyerekeket és tanárokat üdvözölte Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke - ez 15 országot jelent Magyarországon kívül, az elszakadt területeken kívül Csángóföldet, Brazíliát, az USA-t, Kanadát, Ausztráliát, Új-Zélandot, Svédországot, Lengyelországot, Írországot, Csehországot jelenti.

            • Napközis tábor - 3. nap

              2025.07.05.

              A táborunk utolsó napja is csodálatosan indult, mert ellátogattunk Jászóra a cseppkőbarlangba. Köszönjük Katica néninek az élménydús túravezetést, akitől sok érdekes dolgot tanulhattunk a barlang történetéről és a cseppkövekről.A túra végét közös fagyizással koronáztuk meg.A nagy hőségre való tekintettel délután a vízi játékoké volt a főszerep! A gyerekek különböző vizes játékokat próbáltak ki, amelyeket nagyon élveztek! A játék mellett a kézműves foglalkozásoknak is jutott szerep. Kis művészeink köveket és fakorongokat festettek.A táborból tehát igazi kincsekkel térhettek haza a gyerekek.Köszönjük a bizalmat. Reméljük mindenki jól érezte magát a héten!Kellemes nyarat kívánunk mindenkinek, sok pihenéssel!

            • Nyári napközis tábor - 2.nap

              2025.07.04.

              Ma különleges napot tölthettünk együtt a gyerekekkel, tele felfedezéssel, alkotással és meglepetésekkel. Délelőtt felsétáltunk a hegyi játszótérhez, ahol útközben virágokat gyűjtöttünk. Ezeket a virágokat később a saját kezűleg készített képkereteinkbe helyeztük el.Később a tornateremben izgalmas mozgásos játékok várták a gyerekeket. A kézműves foglalkozások során egyedi táskákat díszítettünk különféle pecsétekkel.Ebéd után mindenki elkészíthette saját gyümölcs pálcáját, amit később jóízűen el is fogyasztottak.A délután egyik legizgalmasabb programjaként Dominik látogatott el hozzánk, aki elhozta állatbarátait is: egy barátságos patkányt, akit  „Nagy Sajtként” ismerhettek meg. A gyerekek érdeklődéssel és örömmel figyelték a békákat, teknősöket és kígyókat, akikről sokat tanulhattak, sőt néhányat meg is simogathattak.A napot közös játékkal zártuk, ahol mindenki vidáman játszott a meglepetésként kapott lufijával.

            • Miskolci kirándulás

              2025.07.03.

              A "minden lében kanál" diákjaink, akik rengeteget szerepeltek és népszerűsítették iskolánkat, jutalomkiránduláson vettek részt. Útjuk a Miskolci Ellipsum Élmény- és Strandfürdő medencéihez, csúszdáihoz vezetett. Így, az év végén jólesett a gondtalan játék a vízben. Hazafelé pedig, közkívánatra a MC Donaldsban ebédeltek. Köszönjük nekik a sok dalt, verset, hangszeres játékot, szereplést! Reméljük, a jövőben még többen csatlakoznak majd hozzánk. 

            • A peremeken is van élet, érték és ragaszkodás…

              2025.07.03.

              A bodollói Sarlós-Boldogasszony filiális templomban 2025. július 2-án ismét nagy örömmel
              köszöntötték a zarándokokat, mindenekelőtt a kazincbarcikai Don Bosco Szent János
              Iskolaközpont tantestületét, főtisztelendő Andrásfalvy János atya vezetésével. Vannak
              ugyanis ügyek, amelyeket emberek kezdeményeznek és vannak ügyek, amelyek Isten
              kegyelméből léteznek. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a 2002. október 13-a óta itt összegyűlő lelki
              közösség is, Isten kegyelmének a műve.
              Örültünk és köszöntük, hogy a határ mindkét oldaláról ma ismét lehetőség és alkalom
              adatott ebben a zsebkendőnyi faluban újra találkozni és közösen imádkozni népeink lelki
              megújulásáért, Európa egységéért Krisztusban és bocsánatot kérni elődeink és kortársaink
              különböző vétkeiért, ezzel is elősegítve az egyének, a közösségek és nemzetek kölcsönös
              kiengesztelődést az Egyház szándéka szerint – irgalmas lenni, mint a mennyei Atya.
              A kazincbarcikai zarándokok a templomi ünnepséget követően meglátogatták a Szepsi
              Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontot - a Fészket - ahol Nagy István iskolaigazgató
              köszöntője és bemutatója után a közös ünnepi ebéd elköltése folytán mélyült a nemes
              összetartozás tudata, készsége és akarata – határon innen és határon túl. A zarándokok a
              szellemi, lelki és testi felfrissülés után a közeli jászóvári premontrei apátságba folytatták
              felvidéki útjukat, ahol tovább csodálhatták, hogy a peremeken is van élet, érték és
              ragaszkodás.

            • Nyári napközis tábor - 1.nap

              2025.07.03.

              Mi sem lehetne jobb kezdete a vakációnak, mint egy vidám és élményekkel teli nyári tábor. Ma kezdetét vette a napközis táborunk, ahol a játék és kacagás garantáltak voltak.

              Délelőtt a bodollói tavakhoz kirándultunk. Hálásan köszönjük a városi tűzoltóknak, akik eljöttek és fáradságot nem ismerve élménydússá varázsolták a délelőttünket.

              A napunkat színesítette egy-egy kézműves program, ahol egyedi pólókat batikoltunk, agyagdíszeket készítettünk. Minden kis alkotás különleges lett. A gyerekek már most izgatottan várják a folytatást, mi pedig gondoskodunk róla, hogy örömteli legyen, mint ez a mai!

      • Kapcsolat

        • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
        • +421948 246 331
        • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
          04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
          Slovakia
      • Bejelentkezés