(fotók: Zborai Imre)
Az új iskolaévet - immár a 12-et - a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tantestülete, alkalmazottjai, diáksága, a szülők, a nagyszülők, a rokonok és az iskolabarátok, liturgikus közösségben, ökumenikus istentisztelet keretében kezdte a Szepsi plébánia-templomban Makovics István, kihelyezett jánoki lelkipásztor, hitoktató, megbízott lelkivezető és Molnár Árpád, szepsi református lelkész vezetésével.
Hála Istennek más szándékkal és más értékrendben, mint napjaink világa. Sok helyen templomokat, iskolákat zárnak be, szobrokat, emlékoszlopokat döntenek le. Mi építünk és építkezünk. Fészket rakunk: őrizni, ápolni, továbbadni és gyarapítani akarjuk őseink áldott örökségét.
Nagy öröm, hogy szeptembertől az óvodát továbbra is 3 csoportban – 60 kisgyerek látogatja. Az alsó tagozat első osztályában rekord számú 30 diák kezdi meg tanulmányait, a gimnázium első osztályát, sajnos a Szlovákiában zajló iskolaügyi reformok miatt nem tudták megnyitni. A 2026/27-es tanévben az iskolaközpont diákjainak összlétszáma 277 fő.
A Teremtő által - a természeti törvény alapján minden ember szívébe és lelkiismeretébe írt törvényből fakadóan - őrizni és tovább adni akarjuk az ember, a család, a nemzet evangéliumi értékrendjét. Ezúton is nagy köszönet és hála mindenkinek, akik megértették az idők jelét és hatékonyan igyekszenek cselekedni a jövőnk érdekében – határon innen és határon túl.
A Szentlélek oltalmát és segítségét kértük, hogy merjünk tanulni a legkisebbektől: „legyünk olyanok, mint a gyermekek!”, akik eredeti ártatlanságukból még hordoznak valami nyitottságot, bizalmat, rácsodálkozást a világra, egymásra és önmagukra, ösztönösen kapaszkodva Istenbe és egymásba.
A gyermekek ezeket a kapaszkodókat mindenekelőtt a szüleiktől tapasztalják meg, de vannak helyzetek, esetek, életkörülmények, amikor már mindez a pedagógusok és a lelkipásztorok feladata marad, tőlük tanulják meg, hogy jó dolog Istent dicsérni, imádkozni és templomba járni. Ha ugyanis Istent dicsőítjük, felemelkedünk Hozzá. Segítségül hívjuk Őt, aki érdemben képes megsokszorozni erőnket, felszítani lelkesedésünket. Vagyis, amikor gyermekeinkkel ismereteket közlünk, vagy vallásosságra neveljük és hitismeretekre oktatjuk őket, egyaránt testi és lelki jólétükről gondoskodunk, így ugyanazt a szolgálatot teljesítjük irántuk, amit őrzőangyalaik.
Nagy István igazgató ünnepi beszéde után következett az óvodások és az elsősök bemutatása. A legkisebbek külön áldásban részesültek. Ahogyan egykor Urunk, Jézus Krisztus - példát adva nekünk, karjaiba véve a gyermekeket, megáldotta őket - úgy kértük mi is, árassza ki rájuk áldását, hogy a szülők és a nagyszülők, a pedagógusok és a lelkipásztorok példás élete nyomán, növekedjenek az erényekben és a Szentlélek erejével Krisztus hiteles tanúi legyenek a világban.
Örömmel jelezzük, hogy Sára testvér boldoggá avatásának 20. évfordulója kapcsán, szeptember 13-án Budapesten a Szent István Bazilikában megrendezendő ünnepségen az iskola is képviselteti magát.
Jó volt ma is lélekben újra nézni, szemlélni az Úr Jézust - aki megállt, meglátta, meghallgatta, és megvédte a kicsiket, a gyengéket és az elesetteket - közben tisztázni önmagunkban: a mindennapokban képesek vagyunk-e meglátni a gyermekben azt, amit az Úr Jézus is meglátott és kimondott: „Engedjétek hozzám a kicsinyeket.” Válaszunk nemcsak azt mondja meg, hogy milyen helyet adunk a gyermeknek az Egyházban, hanem azt is megsejteti, hogy milyen Egyház vagyunk?
A lelki találkozó a záró áldások után a Himnusz közös eléneklésével ért véget.