Ádvent első gyertyája
Advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent, mint: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Arra az időre emlékeztet, amikor a választott nép a Messiás, a Megváltó érkezését várta. Az idők teljességében Krisztus Urunk megszületett Betlehemben. Erre az eseményre emlékezünk Karácsonykor.
Karácsonyi várakozásunk négy héten át tart, azért hogy titka kellő mélységgel megérlelődjön bennünk, vagyis hogy a mában méltó módon tudjuk befogadni az egykor kisgyermekként közénk érkező Istent, az élet Urát.
A Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei, Nagy István iskolaigazgató közreműködésével, advent első hetének hétfőjén: vers, ima és ének kíséretében gyújtották meg az első gyertyát. A képek önmagukért beszélnek.
A keresztény és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény a liturgikus advent is: amikor a királyok Királyának érkezését várjuk. Ilyenkor nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe kellene tenni.
Napjaink adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila (a bűnbánat színe), egyet kivéve (ami rózsaszín): ezek együttesen szimbolikusan azt jelzik, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján okunk van az örvendezésre is, mivel az Úrjövet már nagyon közel van.
A pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott szentmisék, az úgynevezett „rorate” misék az adventi időszak liturgikus sajátosságának számítanak, elnevezésük pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum! – Harmatozzatok égi magasok, teremjétek az igazat.” mondatnak a rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila miseruhát ölt. A járványra való tekintettel az idén sokan csak online módon tudnak bekapcsolódni a szentmisékbe, de mindezek révén most különösen is nagy hangsúlyt kap az otthoni, a családi és a közösségi körök adventi koszorú gyertyáinak fényében végzett imádság.
A keresztény ember számára az adventi időszak, amely egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni. A keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani.
Advent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka: nap, mint nap fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk. Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk Valaki, aki meg akarja újítani életünket?
„Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, (...) hogy tanítson meg útjaira, és így ösvényein járhassunk” (Iz 2,1–5). Az adventi készületünk legyen tudatos várakozás. Éljük át ugyanazt a Messiás-várást, amely az ószövetségi választott nép lelkében élt. Várjuk úgy Jézus eljövetelét, mint ókori elődeink, akik teljes reménységgel és bizonyossággal imádkozták nap, mint nap, hogy: Marana tha - Jöjj el Uram!
Kívánjuk, hogy – ebben az évben, amely mindnyájunkat a járvány miatt még inkább próbára tesz – az adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni karácsony szent éjszakáján: Emmánuel született nekünk - Velünk az Isten!