{#1014}
Teqball asztalt kapott az iskolánk
2025.05.06.
Meghívó-Salkaházi Családi Gyermeknap
2025.05.05.
ANYÁK NAPJA
2025.05.05./fotók:Zborai Imre/
23Május első vasárnapján ünnepi műsorral köszöntöttük az édesanyákat.
Előtte ünnepi megemlékezés volt a Szepsi Csombor Márton Napok keretében a város szülöttje emlékművénél, ahol immár 46 éve emlékezünk közös múltunk egyik gyökerére. A Vox Colubellae
vegyes-kar közreműködésével, Gergely Papp Adrienn debrődi polgármester asszony, megyei képviselő ünnepi beszéde után emlékkoszorúzás volt a társadalmi, a közélet, a kultúra és a történelmi egyházak vezetői révén azon a helyen, ahol korábban az Országzászló állt. Rúdjának pántja, az emlékmű hátoldalán, még ma is látható. Az emlékhely úgy maradt meg, hogy egykor rátették a Vörös Csillagot, ezért senki, nem mert hozzányúlni.
Az értékmentés sohasem egyszerű. Néha könnyebb, néha nehezebb. Napjaink nem kis kihívása, hogy olyan Európát kell tovább építenünk, amelynek középpontjában nem a gazdasági élet, a siker, a haszon, de a személy, az emberi méltóság áll, az elidegeníthetetlen értékek szakralitása. Olyan Európát,
amelyik bátrabban és határozottabban vállalja fel keresztény múltját.
MEGHÍVÓ - HÁLAADÓ SZENTMISÉRE
2025.05.02.
A FÖLD NAPJA
2025.04.30.Óvodánk kisdiákjaival Bogival és Andreassal részt vettünk a bodollói óvodában a "FÖLD NAPJA" alkalmából megrendezett eseményen.
Könyvbemutató
2025.04.29.12025. április 25-én az örök ifjú Dr. Görcsösné Takáts Gizella látogatott el hozzánk, hogy bemutassa legújabb könyvét KRIMITŐL A MIATYÁNKIG címmel. Öröm volt látni és hallgatni Gizi néni tanúságtételét, élményeit és jövőbeli terveit. Hálásak vagyunk, hogy újra találkozhattunk!
Iskolai zenekarunk a Salka Banda- ezüsttel gazdagodott a XXXII. Tompa Mihály Országos versenyen – Meghallgatható a Harangvirág!
2025.04.28.Örömteli hírrel szolgálhatunk iskolánk közösségének: a Salka Banda, iskolánk kiváló zenekara, a Tompa Mihály Országos versenyen a megzenésített versek kategóriájában ezüst minősítést ért el. Ez a kiemelkedő eredmény nemcsak a zenészek tehetségét és szorgalmát dicséri, hanem azt is, hogy a versek modern és érzelmekkel teli feldolgozása révén sikerült méltó módon tisztelegni a magyar költészet előtt.
A zenekar különösen büszkén mutatta be legújabb szerzeményét, a „Harangvirág” című dalt, mely már elérhető a közösségi média felületein.
M._Molnar_Laszlo_-_Salka_Banda_Harangvirag_2025_.mp3
A dal az érzéseinket, a szív ritmusát és a költészet mélységét ötvözi. Biztosak vagyunk benne, hogy sokak szívéhez fog szólni.
A „Harangvirág” című vers szerzője Mihályi Molnár László, aki pénteken ünnepelte születésnapját. Gratulálunk neki és köszönjük, hogy ilyen inspiráló költői műveket adott a világnak, melyek most zenébe öntve újabb életet nyernek.
Köszönjük minden zenekari tagunk lelkes munkáját: Balta Rita, Pelegrin Noémi, Kovács Réka, Szeles Noel, Bojszko Kevin, Šikúr Mátyás, Pálos Erik, Dunka Roland és Lacza Viktor. A zenekar művészeti vezetője és a zenék szerzője: Nová Mária
Ezúton szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket a stúdiófelvételek elkészítésében nyújtott támogatásért és a professzionális munkáért Olajoš Gábornak.
Nagyra értékeljük Gizmó kedvességét, türelmét és szakértelmét, amely nélkül nem valósulhatott volna meg ez a projekt. Hallgassátok meg a „Harangvirágot” és osszátok meg barátaitokkal is, hogy minél többen élvezhessék ezt a különleges alkotást!
MEGHÍVÓ
2025.04.28.
Erdei iskola
2025.04.27.
Erdei iskola 4. nap
2025.04.26.3Beköszöntött a rossz idő. Szinte egész nap esett az eső, de azért mi kihoztuk a legjobbat ebből a napból is. Délelőtt az Atrium Hotel uszodájában pancsoltunk. Ebéd után Tátralomnyicon meglátogattuk a TANAP Múzeumot, ahol sok érdekeset láttunk. Az esti programon kiértékeltük ezt a hetet, a legügyesebbek ajándékban részesültek.
Igazgatói szabadnapok
2025.04.25.
Az iskola vezetősége értesíti a Tisztelt Szülőket és Diákokat,
hogy 2025. május 2-án és május 9-én
igazgatói szabadnapot rendel el
a pedagógusok szakmai továbbképzése miatt.
Köszönjük a megértést.
Erdei iskola
2025.04.25.1A mai napon a Csorba- tó környékét fedeztük fel. Először megkerestük a Szerelem- tavát. Rövid túra után a patak mentén, elértük a Tátra második legnagyobb tengerszemét, a Csorba- tavat. Vadkacsákat és varangyokat láttunk. Megkóstoltuk a hegyi forró csokit a cukrászdában. Este pedig az elmaradhatatlan Rókavadászaton vettünk részt, mely egyben a bátorság próbája is.
Erdei iskola 1-2. nap
2025.04.24.2025. április 22-én délután érkeztünk Újtátrafüredre a Villa Siestába. Este egy rövid séta után be is sötétedett. Izgatottan vártuk a másnapot, mert nagy túrát terveztünk. Ma, 23-án a Tarajkára utaztunk siklóval.
Megcsodáltuk a Tar- patak vízeséseit. A Reiner menedékháznál pihentünk egy kicsit, majd ebédre visszaértünk a szállásunkra. Délután Tátralomnyicra vonatoztunk, ahol a sípálya alatt megnéztük a tavacskát, ahol vizibiciklizni is lehet. Sajnos minden zárva volt. A mai napon mintegy 10 km- t gyalogoltunk. Kellemesen elfáradtunk, de jó érzésünk van, hogy sokat tettünk az egészségünkért.
Húsvét 2025
2025.04.21.
Istentisztelet a református templomban
2025.04.16.2025. április 15-én református vallású diákjaink és tanáraink istentiszteleten vettek részt a szepsi református templomban. Géresi Takács Klaudia szolgálatával hangolódtak a húsvéti ünnepekre.
Fényt hagyni, mint a Messiás …
2025.04.15.5Nagykedden a hagyományokhoz híven az esperesi körzet néhány papja a Boldog Salkaházi
Sára Egyházi Iskolaközpont növendékeinek, tantestületi tagjainak és alkalmazottjainak
kiszolgáltatták a bűnbánat szentségét majd hálaadó szentmise volt a 10 év alatt itt kapott
kegyelmekért.
Megszívlelendő volt hallani és hallgatni a napi evangélium történetét, amikor az Úr Jézus a
bemártott falatot Júdásnak nyújtotta, aki elvette ugyan, de akibe mindjárt belészállt a Sátán. A
gesztus ugyanis mintegy utolsó figyelmeztetés, még egy végső felkínálás lehetősége volt
számára. Ez azt jelenti, hogy Júdás végleges döntésével utoljára is elutasította a felé nyújtott
kezet. Az Úr Jézus ezt látva szólította fel: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Ezzel is
kifejezésre juttatta, hogy Ő nem tehetetlen elszenvedője, hanem irányítója az eseményeknek:
elfogatása, megkínozatása és halála csak akkor következik be, amikor Ő „elérkezettnek látta
az órát”.
Az Úr Jézus ezzel arról beszélt, hogy így dicsőül meg az Emberfia az emberi történelemben.
Igen, mert ott ahol látszólag a sötétség, a gonoszság diadalmaskodik, ott az Úr Jézus már azt
is látja, hogy a hűségesek hűsége révén miként teljesedik be az Atya örök terve, szent akarata,
aki a görbe vonalakkal is egyenesen ír.
Adja Isten, hogy a Nagyhét eseményeinek szemlélése – amit Áron olyan szépen és meghatóan
az Aranymiatyánkban elénekelt - az evangéliumok tanítása fényében merjünk továbbra is
elmerülni küldetésünk csodálatos beteljesedésének szemlélésében. Tanuljunk és tanítsuk a
reánk bízottak otthon a családban, az iskolában és a közéletben arra a lelkületre, amelyet
Izaiás próféta nyomán, Boldog Salkaházi Sára is és még sokan mások ismételtek és ismételik:
„Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így
válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!” (Iz 6, 8)
A térben és az időben így válik ma is valósággá, hogy a látszólagos vereség
győzedelmeskedni tud a gyűlölet erői fölött azáltal, hogy életünkben egyszerre jut érvényre az
Atya akaratához való hűség és az emberek iránti, a vértanúságig menő szeretet és teljesedik be
Mécs László vágya, álma, kívánsága:Az élet örök búcsúzás,
ó bárcsak tudnánk távozáskor
Fényt hagyni, mint a Messiás!
Belészeretni a szívekbe,
apostolokba, mártírokba,
hogy átadják a századoknak,
a századok az ezredeknek!
Fényt hagyni, mint a Messiás!
MEGHÍVÓ
2025.04.15.
FOTÓKIÁLLÍTÁS A KÖNYVTÁRBAN
2025.04.14.4Olyannyira rohanó világban élünk, hogy elfelejtjük megélni a pillanatot. Lassítsunk le, elmélkedjünk, nyissunk az új felé és találjuk meg újra önmagunkat.
Megnyitásra került a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által létrehozott Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány (KÁMME) fotókiállítása. A „Keresztény ünnepek“ címet viselő pályázatra amatőr és profi fotósok is pályázhattak. A pályázatra több, mint 160 fotó érkezett a Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból, Erdélyből és Délvidékről.
Minden fotón, ha rejtve is, de megjelenik a kereszténység, a hit és Isten. Engedjük, hogy a fotók beszéljenek helyettünk, hassanak ránk és biztosan megtaláljuk bennük azt, amit keresünk, vagy amire épp szükségünk van.
SIKERES SZEREPLÉS A PITAGORASZ VERSENY JÁRÁSI FORDULÓJÁN
2025.04.13.2025. április 7-én és április 8-án lezajlott a PITAGORASZ VERSENY 46. évfolyamának járási
fordulója Hernádzsadányban a P3, P4, P5, P6, P7, P8 kategóriákban. Iskolánkat összesen 7
tanuló képviselte, akikre nagyon büszkék vagyunk. A P3 kategóriában 88 kis tehetség mérte
össze a logikus gondolkodását, ahol az elért pontszámaik alapjánsikeres megoldóként szerepelt mindkét 3.osztályos tanulónk:
Horváth Péter III.B - 10. hely
Jamber Patrik III.A - 20. helyKülön dicséretben részesül Balta Zalán III.A osztályos tanuló – 12.hely, aki a 4. osztályosok
P4 kategóriájában 39 tanulóval mérte össze a tudását és az elért pontszámai alapján sikeres
megoldóként szerepelt. 27 negyedik osztályos tanulót előzött meg.
A legsikeresebb versenyző:Vysoký Levente V.A osztályos tanuló - dobogós 2. hely,
aki a P5 kategóriában 44 tanulóval mérte össze a matematika tudását.Gratulálunk minden lelkes versenyzőnek!
A magyar költészet napja
2025.04.12.3120 éve, 1905. április 11-én született József Attila. Ezen a napon nemcsak József Attila születésnapját, hanem a költészet napját is ünnepeljük.
A költészet napja alkalmából minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel emlékeznek meg.
Iskolánkban mi is együtt ünnepeltünk diákjainkkal, pedagógusainkkal.
Külön köszönjük ügyes diákjainknak, hogy bátran kiálltak, szavaltak és megosztották velünk mennyire tehetségesek! Prózát a 2. A osztályból Kalász Laura és Takács Tamia mondott, verset szavaltak: Vislay Chiara a 8.A osztályból és Minárik Szimona a 3.G osztályból.
Diákjaink számára versenyt is hirdettünk, ahol megmutathatják mi minden lakozik bennük. Erre a versenyre verset készíthetnek. A téma szabadon választható.
Archívum
- Május 2026
- Április 2026
- Március 2026
- Február 2026
- Január 2026
- December 2025
- November 2025
- Október 2025
- Szeptember 2025
- Augusztus 2025
- Július 2025
- Június 2025
- Május 2025
- Április 2025
- Március 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Augusztus 2024
- Július 2024
- Június 2024
- Május 2024
- Április 2024
- Március 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- Szeptember 2023
- Augusztus 2023
- Június 2023
- Május 2023
- Április 2023
- Március 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- Szeptember 2022
- Augusztus 2022
- Július 2022
- Június 2022
- Május 2022
- Április 2022
- Március 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- Szeptember 2021
- Augusztus 2021
- Július 2021
- Június 2021
- Május 2021
- Április 2021
- Március 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- Szeptember 2020
- Augusztus 2020
- Június 2020
- Május 2020
- Április 2020
- Március 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- Szeptember 2019
- Augusztus 2019
- Július 2019
- Június 2019
- Május 2019
- Április 2019
- Március 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- Szeptember 2018
- Július 2018
- Június 2018
- Május 2018
- Április 2018
- Március 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- Szeptember 2017
- Július 2017
- Június 2017
- Május 2017
- Április 2017
- Március 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- Szeptember 2016
- Július 2016
- Június 2016
- Május 2016
- Április 2016
- Március 2016
- Február 2016
- Január 2016
- Mind