Hála Istennek, az idén is sok program volt intézményeinkben, ahol a határon túlra szakadt
magyar írókról, költőkről és politikusokról hangzottak el és tartottak előadásokat.
Április 18-án, Mács József, Bátka község szülötte, Magyar Örökség - díjas író meg nem élt
93. születésnapján a bátkai alapiskola irodalmat kedvelő tanulói Mács Ildikóval, a „Felvidék
krónikásának” nevezett író lányával, a miskolci Felvidék Ház szakmai igazgatójával
találkozhattak. Másnap 19-én, Szepsiben a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban,
ahol Nagy István iskolaigazgató és Pelegrin Krisztina, igazgató-helyettes köszöntője után
Mihályi Molnár László, tanár, író, költő, publicista méltatta nemzedékünk eme nevezetes
irodalmi egyéniségét.
„Nagy örömmel készültem Szepsibe, ahol édesapám szemével nézhetem a Felvidéknek ezt a
táját” – ismételte vallomását Mács Ildikó, aki kifejtette, hogy édesapja szerette szülőföldjét,
ezért ezer szállal kötődött hozzá, s ezt az örökséget neki is átadta.
Napjainkban ezen az örökségen keresztül működteti ő is a Magyar Házak Hálózatán belül
Miskolcon a Felvidék Házat. Nemcsak sejti, de tudja is: édesapja büszke rá, mert engedi,
hogy ahogyan megboldogult édesapját élete végéig fogva tartották a gyökerei, úgy az ilyen és
hasonló rendezvényeknek és találkozóknak köszönhetően ő is megmutathatja, hogy a
Felvidék él.
Továbbá azt is elmondta: „Ahogy telnek az évek, úgy számára is egyre fontosabb lett Bátka.
Ahogyan édesapa soha nem engedte el a szülőföldjét, úgy ő sem. A díszsírhellyel kapcsolatban
– ahonnan jól látszik a templom és az iskola – vallotta az író-édesapa hitvallását: magyar
gyermek magyar iskolába járjon.”
Köszönet és hála, hogy cseperedő ifjúságunk a szűkebb pátriában is hallva hallja, és látva
látja: a fa a szél kihívásaira gyökereivel válaszol. Ez reményt keltő, mert ahol épek a
gyökerek, ott vannak és lesznek új hajtások is. Az új hajtások - új gyümölcsöket sejtetnek…
{#1014}
Az új hajtások, új gyümölcsöket sejtetnek…
2024.04.20.
Erdei iskola - 4. nap
2024.04.19.3A hűvös időjárás miatt ma megint uszodában voltunk. Délután elköltöttük a maradék pénzünket Ótátrafüreden. Este pedig megkerestük az elbújt állatokat az erdőben. Igazán jó játék ez a rókavadászat.
Erdei iskola - Magas-Tátra 3. nap
2024.04.18.14Igazán mozgalmas napunk volt. Körbevonatoztuk az egész Magas- Tátrát. Délelőtt a Csorba- tó környékén jártunk. Hógolyóztunk áprilisban. Egy forró csoki mellett melegedtünk a cukrászdában. Délután a tátralomnyici múzeumot néztük meg. A parkban pedig igazi élő szarvasokkal találkoztunk
Erdei iskola - 2. nap
2024.04.16.A tegnapi túra után kellemes volt a pihenés az Atrium Hotel uszodájában. Sokat csúszdáztunk és pancsoltunk. Délután sütit és forró csokit fogyasztottunk az ótátrafüredi cukrászdában.
Erdei iskola a Magas-Tátrában, 1. nap
2024.04.15.4Az első napon Ótátrafüredről a Tarajkára gyalogoltunk. Lógott az eső lába, de végül csak alig szemerkélt. A 6 km- es távon kellőképpen elfáradtunk és sok szépet láttunk. Szerencsére csak fából készült macikkal találkoztunk.
„Hazám, hazám…” - Nemzetközi szavalóverseny Hajdúbagoson
2024.04.15.2024. április 11-én, a Magyar Költészet Napján egy jól szervezett, nagyszerű felső tagozatos
diákoknak szóló szavalóversenyen vett részt iskolánk Hajdúbagoson egy kis csapattal. A
verseny 2 kategóriában (5-6. osztály és 7-8. osztály) és vers- és prózamondó témakörben
került megrendezésre 42 fő részvételével, több határon túli településről érkezett diák, szülő és
tanár részvételével. A versenyen az előadott versek, prózák témája a magyar hazaszeretet
megfogalmazása volt, a diákok plusz pontot kaphattak arra, ha előadásukat szülőföldjük
népviseletében tették – a résztvevők 90%-a így jelent meg, így különösen színes, színvonalas
produkciókban lehetett része a hallgatóságnak. Az I. kategóriában iskolánkból Kozma Tóth
Sofia és Pelegrin Noémi 6.A osztályos diákok vettek részt, a II. kategóriában pedig Pekár
Sophia 7.A-s és Mikó Rebeka 8.A-s tanulók szavaltak, és a két Sophia mindkét kategóriában
végül elnyerte a 2. helyet. A szervezők nemcsak a helyezetteket értékelték értékes
könyvcsomagokkal és oklevelekkel, hanem a felkészítő tanáraikat és minden egyes résztvevő
diákot is, illetve mindenki számára biztosítanak egy egész napos kirándulást a magyar
Parlamentbe Budapestre még a tanév folyamán. Bár iskolánk ezen a versenyen először vett
részt, a nagyszerű szervezésnek és kivitelezésnek köszönhetően a következő alkalmakon is
tervezzük a részvételt.
1. helyet szerzett Takács Tamia
2024.04.15.A hétvégén zajlott, Miskolcon, a Hangok varázsa tehetségkutató verseny a Zenita alapítvány szervezésében. Takács Tamia elsős diákunk első helyezést ért el Musical 6-8 kategóriában. Szívből gratulálunk!
Egressy Béni Nemzetközi Szavalóverseny Kazincbarcikán
2024.04.15.2024. április 13-án, nemzetközi szavalóversenyen vettünk részt Kazincbarcikán. Együtt szurkolva töltöttünk el egy szép délutánt magyar ajkú és magyar iskolába járó magyarországi diákokkal. Nagyon jól éreztük magunkat. Boldogan jöttünk haza ajándékokkal, mosollyal arcunkon, a Jó Isten segítségével . Helyezettek: 3.kategória : vers-Beke Emma 2.helyezett, 3.kategória: próza- Drága Wanda 2.helyezett, 4.kategória: próza- Balázs Lilien 3.helyezett.
Márai-kupa - középiskolások foci tornája
2024.04.15.2024. április 11-én, gimnazista diákjainkkal, részt vehettünk a Márai kupán, mely Kassán került megrendezésre. Színvonalas mérkőzéseken öt iskola diákjai küzdhettek a győzelemért. Csapatunk tagjai jó sportélménnyel és tapasztalatokkal gazdagon tértek haza. Ezúton is köszönjük a meghívást, örültünk a lehetőségnek. Gratulálunk minden résztvevőnek. Iskolánkat képviselték: Dunka Roland, Magyar Dávid, Sikúr Mátyás Dávid, Ucekaj Dávid, Viszlay Flórián, Rudy Dávid
A hitben, a kultúrában és az anyanyelvben…
2024.04.13.A magyar Országgyűlés 2012. december 3-i határozatában rögzítette, hogy szükségesnek
tartja, méltóképpen megemlékezni az un. „Beneš-dekrétumok” következtében az egykori
Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is,
hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok
készítését. Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott
időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli
helyzetben is igyekeztek megőrizni nemzeti önazonosságukat.
Hála Istennek, minden fondorlat, erőszak és megfélemlítés ellenére a gonoszság terve nem
sikerült. Itt vagyunk, hűségesen őrizve és továbbadva áldott elődeink hitvallását, nyelvi és
népi identitását, hovatartozását.
Igaz, lehet, hogy talán nem voltunk mindig, mindnyájan a helyzet magaslatán, vétkeztünk
Isten parancsai ellen, könnyelműségből elhagytuk ősi örökségünket, lelki és szellemi,
értékeinket, ezért ma a szentmisét úgy az egyházi iskolában, mint a templomban bűnbánattal
kezdtük és hittel kulcsoltuk imára kezünket, hogy felismerve az idők jeleit ezután még
bátrabban és nagyobb készséggel tudjuk felkínálni kevesünket a Gondviselésnek népünkért a
hitben, a kultúrában és az anyanyelvben.
A KÖLTÉSZET NAPJA
2024.04.12.6A magyar költészet napja alkalmából rendhagyó irodalomórára került sor. Beszélgettünk a költemények fontosságáról, illetve arról is, hogyan tud átsegíteni a vers egy-egy nehezebb időszakon.
A tanulók felolvasták a számukra legkedvesebb költeményeket, versrészleteket, idézeteket. A tanítási óra további részében megoldották a feladatokat. Több lehetőség közül választhattak a diákok. Volt, aki rímfaragással próbálkozott, mások versátköltéssel, versillusztrációval, szófelhő készítésével, képverssel, valamint limerick verssel is. Nagy sikert aratott a “Találd ki a verset!” feladat, ahol emojik, hangulatjelek és ikonok segítségével kellett leírni a választott költeményt.
A diákok költeményeiket elszavalták, alkotásaikat pedig bemutatták osztálytársaiknak.
XXXI. TOMPA MIHÁLY JÁRÁSI SZAVALÓVERSENY
2024.04.10.Lezajlott a Tompa Mihály Országos Vers – és Prózamondó verseny járási fordulója, melynek helyszíne iskolaközpontunk volt. Az országos elődöntőn három diák képviseli majd iskolánkat.
Arany minősítés:
1. kategória – próza: Drága Dorina
2. kategória – próza: Drága Wanda
2. kategória – vers: Mohňanský Lilla
Ezüst minősítés:
1. kategória – próza: Ötvös Viktória, Majančík Victoria
1. kategória – vers: Szemán Lilien, Szaniszló Hunor Ferenc, Nagy Hanna, Nagy Flórián
2. kategória – próza: Dobos Levente, Fazekas Bianka
2. kategória – vers: Pelegrin Noémi, Beke Emma
3. kategória – próza: Viszlay Enikő, Mikó Rebeka
3. kategória – vers: Vislay Chiara
Bronz minősítés:
1. kategória – próza: Kiss Csenge, Pálos Márk, Nagy Emese
1. kategória – vers: Trifon Elisabeth, Takács Tamia, Giba Noémi
3. kategória – próza: Balázs Lilien
3. kategória – vers: Pekár Sophia, Kovács Laura
Tanulóinkra rendkívül büszkék vagyunk. Kívánunk nekik sok örömöt és kitartást a továbbiakban is!
Felkészítő tanárainknak: Bányász Ivettnek, Nagy Évának, Nová Máriának, Tirpák-Kovács Orsolyának és Borsi Kittinek köszönjük a felkészítésbe fektetett munkát, energiát.
Ünnepélyes beiratkozás
2024.04.08.2024. április 3-án ünnepélyes keretek között indult el az elemi első osztályba való beiratkozás a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban.
Továbbra is:
"Istennel a hazáért és egymásért"
Városi kitüntetés Mgr. Nová Mária számára
2024.04.08.2024. április 3-án, pedagógusnap alkalmából, Mgr. Nová Mária kolléganőnk városi kitüntetést kapott.
Mgr. Nová Mária intézményünk megalakulása óta közösségünk oszlopos tagja. Alsó tagozatos tanárként rendszeresen foglalkozik a tanítási órákon kívül is tehetségeink fejlesztésével, legyen szó matematika versenyekről, szavalóversenyekről, szlovák nyelvű versenyekről vagy a népdalversenyekről. Mondhatnánk, hogy ő az osztálya tyúkanyója, mert ahogy a tanítványai mondják: Marika néni, mi együtt sírunk és együtt nevetünk.“
A diáksággal való munka, pozitív, bizalmas kapcsolat kialakítása nem reked meg az alsó tagozaton, hiszen Marika néni- ahogy a gyerekek hívják- az óvodában épp olyan közkedvelt, mint a felső tagozatosok és a gimnazisták körében.
Iskolánkban létrehozta a fiatalok körében nagyon közkedvelt Salka Bandát, ahol a felső tagozatosok és gimnazisták együtt zenélnek. Repertoárjukat a megzenésített versek alkotják, melyekkel számos fellépéseken, országos szintű versenyeken is részt vesznek.
Az ő személyiségének és ráhatásának köszönhetően a bátortalanabb diákokat is rávezeti a magyar kultúra művelésére, ami az ünnepi műsorainkban való részvételben nyilvánul meg leginkább. Becsüljük a munkáját. Örülünk, hogy hozzánk tartozik!
Szívből gratulálunk minden díjazottnak!
Verses találkozó Kassán
2024.04.06.2024.04.05-én, a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű - Zsizska utcai - Óvoda XX. alkalommal rendezte meg a térség magyar óvodái számára vers-és mesemondók találkozóját. Óvodánkat két gyermek képviselte: Gergely Flóra és Székely Emese. A lányok bátran álltak ki és szavalták el verseiket, amit a zsűri emléklappal és könyvvel jutalmazott!
Egy jó hangulatú, színvonalas találkozón vettünk részt, reméljük jövőre is találkozunk.
Ünnepélyes beiratkozás
2024.03.21.
Meghívó óvodánk nyílt napjaira
2024.03.29.
Poznaj slovenskú reč
2024.03.27.25.marca 2024 na našej škole prebehlo okresné kolo súťaže Poznaj slovenskú reč, ktoré organizovalo Multifunkčné centrum pre deti a mládež Moldava nad Bodvou. Našu školu reprezentovali v I. kategórii Viktória Majančíková a Lucia Helyeiová, žiačky III.A triedy, ktoré na súťaž pripravila pani učiteľka Mgr. Mária Nová. V II.kategórii v mene našej školy súťažili žiačky VIII.A triedy - Laura Kovácsová a Rebeka Miková, ktoré na túto súťaž slovenského jazyka pripravila pani učiteľka Mgr. Gabriela Chladná. Súťažiacim a pani učiteľkám ďakujeme za reprezentovanie našej školy.
Húsvéti áhítat és foglalkozás a református vallású tanulóink számára
2024.03.27.4
Archívum
- Augusztus 2025
- Július 2025
- Június 2025
- Május 2025
- Április 2025
- Március 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Augusztus 2024
- Július 2024
- Június 2024
- Május 2024
- Április 2024
- Március 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- Szeptember 2023
- Augusztus 2023
- Június 2023
- Május 2023
- Április 2023
- Március 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- Szeptember 2022
- Augusztus 2022
- Július 2022
- Június 2022
- Május 2022
- Április 2022
- Március 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- Szeptember 2021
- Augusztus 2021
- Július 2021
- Június 2021
- Május 2021
- Április 2021
- Március 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- Szeptember 2020
- Augusztus 2020
- Június 2020
- Május 2020
- Április 2020
- Március 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- Szeptember 2019
- Augusztus 2019
- Július 2019
- Június 2019
- Május 2019
- Április 2019
- Március 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- Szeptember 2018
- Július 2018
- Június 2018
- Május 2018
- Április 2018
- Március 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- Szeptember 2017
- Július 2017
- Június 2017
- Május 2017
- Április 2017
- Március 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- Szeptember 2016
- Július 2016
- Június 2016
- Május 2016
- Április 2016
- Március 2016
- Február 2016
- Január 2016
- December 2015
- November 2015
- Október 2015
- Szeptember 2015
- Mind