• Elsőáldozás – 2021

              2021.06.06.

              https://drive.google.com/drive/folders/1-1Ed_egJyeCK2TuPHJmN29jEJ7tUwA2U?usp=sharing

              2021. június 6-án, vasárnap délután plébániatemplomunkban az Összetartozás Napja megünneplése után a Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont alsó-tagozatos növendékei számára első-szentáldozási ünnepség volt. A gyermekek Sára nővér vezetésével készültek a szentség méltó vételére. A szentmisén a közeli és távoli rokonok mellett részt vett Nagy István, iskolaigazgató, a tantestület számos tagja és diáktárs.

              Az ünnepség kezdetén a gyermekek szülői áldást kértek, amelyet a boldog szülők örömmel közvetítettek gyermekeikre. Mindkét szülő, kis keresztet rajzolt a gyermek homlokára, miközben ezt mondták: Áldjon meg téged a mindenható Isten – az Atya, a Fiú és Szentlélek. Ámen.

              A gyermekek a személyes szentáldozás előtt és után közösen imádkoztak és a két osztályfőnök Nová Mária és Nagy Imre zenei kíséretével együtt énekeltek. A szentáldozás után hálaadás következett: Istennek, Sára nővérnek, Nagy István, igazgatónak, az osztályfőnököknek és a szülőknek.

              Az emlékképek kiosztása és az ünnepi záró-áldás után, a himnuszok következtek, majd az elmaradhatatlan elsőáldozás ének: Jézuska, Jézuska, figyelj most reám…

              Az ünnepélyes elvonulás a templomon keresztül történt. Elől az iskolazászló haladt, majd a ministránsok, a papság és az igazgatóság következett. Az igazgató úr a virággal telt vázát az oltártól kezébe véve, az elsőáldozók a szüleik kíséretében a Boldog Sára testvér templomi képéhez vonult, miközben Bányász Emőke, okleveles kántornő vezetésével felcsendült a vértanú patróna himnusza: Kassa város útnak indítója…

              A virág elhelyezése után az ünnepi menet a templomból a déli kapun keresztül távozott. A templomudvaron megállt a Ferenc pápa, 2019. június 2-án történt csíksomlyói látogatása emlékére ültetett fánál, ahol Nagy Imre tanár úr vezetésével elhangzott a Boldogasszony kincse… kezdetű ének.

              Köszönet, hogy ismét közösen ünnepeltünk és egymást erősítve nemcsak emlékeztünk közös múltunkra és gyökereinkre, de látva-láthattuk, hogy nincs fölösleges áldozatvállalás. Köszönet, hogy a belénk és a felénk dobott kövekből jövőbevezető lépcsőket akarunk, merünk és vágyunk építeni, tudván–tudva és bízván-bízva, hogy amíg van Istenben bízó és küzdő ember, addig van Isten megáldotta jövő is.

              Csak kívánni lehet, hogy adjon az Úr továbbra is mindnyájunk szívébe evangéliumi szabadságot és keresztény szolidaritást!

              Adja Isten, hogy növekedjék az értékek Európája és a mennyei Haza – bennünk, közöttünk és a nemzetek között, határon innen és határon túl.

            • ONLINE MÚZEUMLÁTOGATÁS

              2021.05.31.

              Intézményünk 2021. május 27-én a magyarországi Oktatási Hivatal jóvoltából egynapos online rendezvényen (online diáktábor külhoni magyar tannyelvű köznevelésben részt vevő diákok számára) vett részt. A programba iskolánk mellett a délvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola is bekapcsolódott. Iskolánkat a 7. és a 8. osztály tanulói képviselték. A magyarországi Móra Ferenc Múzeum egy előre felvett tárlatvezetéssel (címe Folyónk és földje) és egy ONLINE múzeumpedagógiai foglalkozással készült. Az Agóra Tudományos Élményközpont jóvoltából előre felvett kísérleti bemutatókat láthattunk. Az Élményközpont munkatársai élőben is bejelentkeztek, hogy az esetleg felmerülő kérdésekre tudjanak válaszolni, itt tehát a diákok szabadon kérdezhetnek.

            • Gimnazisták Lélek-várása

              2021.05.18.

              2021. május 18-án a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont (BSSEI) diákjai, Nagy István igazgató és Szabó Nóra Sára hitoktató-nővér vezetésével a múló pandémia egészségügyi előírásai enyhítésének következtében, az iskolai oktatás keretében, szentmisén vettek részt.

              Jó volt végre ismét együttlátni a diákokat és szemlélni a Szentlélek mában működő erejét. Amiként a lehulló esőcseppek - alkalmazkodva a felvevő közeg készségéhez - új erőt kölcsönöznek a természetnek, úgy működik a Szentlélek a ma létezőiben.

              Köszönet a Lélek ösztönzéséért, hála a bátorításért és elismerés az értékek további felelősségteljes vállalásáért.

            • Szalagfeltűzés és ballagás Boldog Salkaházi Sára emléknapján

              2021.05.11.

              Salkaházi Sára, a tizenöt éve boldoggá avatott vértanú születésnapján, 2021. május 11-én a szepsi Boldog Salházi Sára Egyházi Iskolaközpont szervezésében és vezetésével ünnepi megemlékezés volt a helyi plébániatemplomban. 

              A járványügyi előírások szigorú betartása mellett a templomi ünnepség a ballagó diákok ünnepélyes bevonulásával kezdődött. Az üdvözlés után Pelegrin Krisztina, osztályfőnöknő szalagtűzése és egy ókeresztény szimbólum, a halmotívum kitűző átadása után, Nagy István igazgató köszöntője és Ragán Adrián, végzős diák búcsúja hangzott el. 

              A liturgikus rész Molnár Árpád, református lelkipásztor igehirdetésével kezdődött, Gábor Bertalan, esperes-plébános, Gocsík József, görögkatolikus parókus, az osztályfőnöknő és a végzős diákok közös imájával folytatódott. A záró áldások, a himnusz eléneklése és Boldog Sára testvér templomi képének megkoszorúzása után az ünneplők újult erővel, tettrekészséggel, az élet kihívásaira készen állva, haza indultak, folytatni a példakép, Sára testvér életmottóját: „Itt vagyok, engem küldj el!” (Iz 6,8).

              Sára testvér 1938. november 7-én Budapestről Kassára tartva miután imádkozott a szepsi plébániatemplomban, megszállt a helyi plébánián. Az idők távlatából látjuk, hogy személyes jelenléte, imája nem volt hiábavaló. Életlángját, elkötelezettségét, felelősségtudatát a templom és az iskola bizonyságul, okulásul és bátorításul hűséggel ápolja és továbbadja.

              Látva látszik, hogy az evangélium tanításának fénye biztos utat mutat, ösztönzést ad és tettre készséget. Boldog Sára testvér életpéldája bizonyítja, hogy érdemes személyes szeretettel ragaszkodni Krisztushoz, akinek Szentlelke által életünk és társadalmunk mai nagy kérdéseire is könnyebb megtalálni és megadni a gyógyító választ.

            • Májusi Mária-köszöntő

              2021.05.10.

              2021. május 10-én, délelőtt Sára nővér vezetésével és szervezésében a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont felső tagozatos diákjai sajátos májusi ájtatosságon vettek részt a templomban. Az egyes invokációk elimádkozása után, virágot helyeztek a Szűzanya Rosa Mystica szobrához.

              Urunk, Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát köszöntő és segítségül hívó imádságot - a Párizsban fönnmaradt, 1200 körüli rímes litániát - valószínűleg a bizánci szertartás akathiszt (nem ülve énekelendő) himnusza hatására írták. Lorettóban már 1500 táján nyilvánosan imádkozták. Nyomtatásban először 1558-ban jelent meg a németországi Dillingenben, nagy valószínűséggel Kaniziusz Szent Péter kiadásaként.

              Alapformája 48 (12x4) invokáció, a Szűzanya 48 megszólítása. Ebből 13 Isten szűz Anyját, 5 az erények hordozóját, 13 az ószövetségi előképekben jövendölt Máriát, 5 az oltalmazót, 12 a királynőt kéri: „könyörögj érettünk!”

              A bevezető rész ráirányítja figyelmünket arra, hogy minden adományt a mennyei Atyától kapunk, és Jézus Krisztus volt az, aki feltárta nekünk a Szentháromság titkát. A litánia a Szűzanyát először három kiváltságában szólítja meg: Szentséges Szűz, Istennek Anyja, Szüzek szent Szüze. A következő csokorban azok a motívumok szerepelnek, amelyekért tiszteljük Máriát: Krisztus anyja, Kegyelem anyja, Tisztaságos, Szeplőtelen, Sérelem nélkül való, Szűz virág, Szeretetre méltó, Csodálatos, Jótanács, Teremtőnk és Üdvözítőnk anyja. A következő részben Máriát, mint szüzet különböző ékes jelzőkkel magasztalja. Az ezt követő részben Máriát a Szentírásból vett jelzőkkel ruházza fel, amely az Igazság tükre megszólítással kezdődik, és a Hajnali szép csillag köszöntőszóval fejeződik be.

              Ez után a Szűzanya, mint a Betegek gyógyítója, a Bűnösök menedéke, a Szomorúak vigasztalója és a Keresztények segítsége következik, tehát, mint az emberi élet küzdelmes résztvevője, akihez, mint a megdicsőült világ királynőjéhez mindig bizalommal lehet fordulni. A befejező megszólításokban a századok során kihirdetett hittételekben és pápai megnyilatkozásokban szereplő sajátos motívumok kerülnek említésre. Mivel a lorettói litánia az Egyházban eleven valóság, így újabb és újabb invokációk születtek: a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) után pl. „Egyházunk Anyja!” Idekapcsolódik az a tény is, hogy Ferenc pápa az invokációval kapcsolatosan egy új ünnepet rendelt el, amelyet kötelező emléknapjaként először 2018 pünkösdhétfőjén ültünk: Szűz Mária, az Egyház Anyja – címmel.

              A litánia vége a szokásos Isten Bárányához való fordulással és könyörgéssel fejeződik be, amihez a hívek az egyes egyházmegyék és a helyi szokásgyakorlat szerint még számos más különböző imádságot szoktak hozzákapcsolni.

              A Kárpát-medence katolikus templomaiban a lorettói litániát leggyakrabban májusban imádkozzák, ezért külön is köszönjük Sára nővér nagyszerű kezdeményezését, mert így - az idősebb nemzedék tapasztalata alapján - bízva-bízhatunk abban, hogy a fiatalkorban megtapasztalt és megélt Isten-közelség egy életen át visszhangzik majd növendékeinkben. Megtapasztalják, hogy Mária nem engedi elveszni gyermekeit, új hivatásokat ébreszt és életszentségre vezetni azokat, akik őt, mint „Titkos értelmű Rózsát – Rosa Mysticat” tisztelik.

            • Az Isten-szerető szívek egymásra találnak…

              2021.05.10.

              2021. május 9-én, 76 évvel a II. világháború befejezése után, a Csemadok helyi szervezete rendezésében, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei aktív részvételével, a társadalmi élet és a történelmi egyházak képviseletében koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezés volt a ravatalozó előtti téren. A múlt áldozataira emlékeztünk, azokra, akik hitükért, nemzeti és vallási hovatartozásuk miatt hurcoltattak idegenbe, kerültek munkatáborokba és lágerekbe.

              Napjaink új veszélyei, kísértései és kihívásai közepette csendesültünk el. Isten segítségét kértük, hogy legyen bátorságunk a változást önmagunkon és önmagunkban kezdeni. Adja nekünk továbbra is Szentlelke világosságát, hogy meglássuk, ami helyes. Megvalósítsuk azt, amit méltányosnak találunk.

              Mint minden kornak, úgy napjainknak is meg van a maga kihívása. Ilyen a pandémia, a koronavírus-járvány, de ilyen a sokat emlegetett család, nemzet, keresztény kultúra fogalma és mibenléte. Sokan, amikor ennek az értékrendnek a felvállalását látják részünkről, maradinak, ósdinak neveznek bennünket.

              Köszönet, hogy az emlékezők egy szívvel – egy lélekkel vallják és vállalják ezt az értékrendet és továbbra is tudatosan akarják őrizni, átadni és gyarapítani áldott elődeink örökségét. Köszönjük a felvállalást, a tanúságtételt, a kiállást, az őrzést, a láng tudatos továbbadását…

            • Netradičná hodina slovenčiny

              2021.05.06.

              6. mája 2021, si mali maturanti možnosť vyskúšať pred trojčlennou komisiou, ako prebieha maturitná skúška. Dobrovoľníci ukázali naozaj kvalitné odpovede a schopnosť adekvátne reagovať na rôzne otázky a situácie.

              Prajeme Vám, milí maturanti, aby ste všetko, čo ste sa za tie štyri roky naučili, na Vašich životných cestách aj využili. 

            • Anyák napja – 2021

              2021.05.02.

              A húsvéti szent idő 5. vasárnapján, 2021. május 2-án, a hónap első vasárnapján – kultúránkban – Anyák Napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból - a járványra való tekintettel – a templomainkban köszöntöttük az édesanyákat, a nagymamákat, déd-mamákat, de a jövő anyáit – leányainkat is.

              Tiszteletünk és hálánk jeléül emléklapokat helyeztünk a padokra. Szepsiben zenés köszöntő hangzott el a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont növendékeitől – Nagy Imre tanár úr kíséretében, Makrancon és Bodollón, az iskolaközpont szülői szövetségének oszlopos tagja, Dobos Zoltán, Mécs László, „A királyfi három bánata” című verssel köszöntötte az ünnepelteket.

              A köszöntők emlékbe egy őskeresztény szimbólumot, a hal jelképét kapták. A hal motívum ugyanis az ókeresztény korban a keresztények egyik bizalmas jelképe volt. A hal görögül IKHTHÜSZ. Mozaikszóként használva = Ieszousz Khrisztosz, Theou Üosz, magyarul Jézus Krisztus, Istenfia. Adja Isten, hogy a köszöntők öntudatosan viseljék a kitűzőt, emlékezve a zsidókhoz írt levél egyik üzenetére: „Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül.” (Zsid 2,12).

            • Iskolai szentségimádás járvány idején – húsvéti időben - 2021

              2021.04.30.

              2021. április 29-én plébániatemplomunkban a Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont alapiskola tagozata 8. és 9. osztályos növendékei, Nagy István, iskolaigazgató kíséretében, Sára nővér vezetésével hittanóra keretében lelki találkozón vettek részt, amelynek kezdetén felcsendült Verdi – Nabucco c. művéből a Rabszolgák kórusa, ezzel is kifejezve a vírus okozta szabadulás utáni vágyat. 

              Ferenc pápa tavaly március 25-re világméretű közös imádságot kezdeményezett a világjárvány kapcsán, amihez azóta a hívek a plébániatemplomomban is rendszeresen csatlakoznak.   

              Tekintettel az egészségügyi krízisre és annak következményeire, valamint a hívek és a zarándokok utazási nehézségeire, Ferenc pápa úgy döntött, hogy a tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust az idén Budapesten szeptember 5-től, szeptember 12-ig tartják, az ő záró szentmiséjével, amire iskolánk és az egyházközség hívei is reménységgel készülnek, hogy ott találkozzanak vele és a többi tízezer honfitársunkkal.

              A lelki találkozó részvevői, miután meghallgattak egy evangéliumi részletet (Jn 6,52-70) a hozzáfűzött elmélkedéssel: „Hogyan adhatja ez a testét eledelül?”, „Ti is el akartok menni?”, „Uram, kihez mennénk?, csatlakozva Ferenc pápa felhívásához, a kihelyezett Oltáriszentség előtt, latinul és magyarul a Miatyánkot, majd a diáktársak közreműködésével, Erdő Péter bíboros imáját imádkozták.

              A szentségi áldás után rövid elmélődés következett a hivatásokról. „4A lelki adományok ugyanis különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. 5A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. 6Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 7A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 8Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, 9a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. 10Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket, vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. 11Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek (1 Kor 12,4-11).

              Adja Isten, hogy a hivatás elvetett magva idővel szárba szökkenjen, bőséges termést hozva folytatódjon köztünk, bennünk és általunk az élet…

            • Szitás Ádám: Talpra diák! 

              2021.04.29.

              Talpra diák, hív a suli, 

              Itt az idő, nincs több buli. 

              Nincs vége a covidnak, 

              de iskoláink megnyílnak. 

              Az iskolának esküszünk, esküszünk, 

              rossz diákok nem  leszünk! 

               

              Míg iskoláink zárva voltak, 

              óráink csak online voltak. 

              Jó volt  reggel későn kelni, 

              pizsamában órán lenni. 

              Az iskolának esküszünk, esküszünk 

              rossz diákok nem  leszünk! 

               

              Hiányoztak a tanárok,

              gondoltunk mi őreájuk. 

              Most már végre együtt  vagyunk, 

              az iskolában tanulhatunk. 

              Az iskolának esküszünk, esküszünk, 

              rossz diákok nem leszünk!