{#1014}
Meggyúlt az 1. adventi gyertya az óvodában
2021.11.29.
Adventi koszorú készítés
2021.11.26.8
Kápolnaajándék
2021.11.23.Lassan immár átadásra kész a magyar kormány anyagi hozzájárulásával felépült fészkünk, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont épülete, amelynek szíve-lelke az iskolakápolna lesz. A kápolna liturgikus kellékei fokozatosan gyűlnek. A minap egy Szepsiből származó Csehországban élő jószívű adakozó 500.- eurót utalt át a plébánia bankszámlájára, a kápolna üvegablakára. A szepsi rózsafüzér társulat megvásárolta a kápolna oltárkeresztje korpuszát, a makranci hívek a kápolna tabernákulumát.
2021. november 23-án, a keddi szentmisében 2 diák a felajánlási menetben vitte az oltárhoz a Hangya és a Deák család ajándékaként: az oltárkelyhet, az áldozató edényt, a boros és vizes kancsókat, valamint az egyes liturgikus időszakok gyolcstakaróit, amelyet a megáldás után megőrzésre az első szentmise kápolnai bemutatásáig az iskola igazgatója, Nagy István tanár vett át, aki így mondott köszönetet:
Mindnyájan ismerjük az evangéliumi történetet, amikor az Úr Jézus megdicsérte azt az özvegyasszonyt, aki mások szemében nem volt fontos személy, szinte senki sem ismerte őt. Mivel nem ragyogott saját fényétől, ezért mások előtt mintegy láthatatlan volt.
Az Úr Jézus előtt azonban ragyogott, mivel nem a saját fényében pompázott, hanem abban a fényben, ami a Teremtőtől származik: „aki fölkelti napját a jókra és a gonoszokra, esőt ad az igazaknak és a bűnösöknek egyaránt.” (vö. Mt 5,45).
Nevelésünkkel, tanításunkkal, életmagatartásunkkal mi is ezt szeretnénk megtanítani és tovább adni a ránk bízott növedékeknek. Köszönjük, hogy imáikkal, áldozatukkal segítik pedagógia szolgálatunkat, ami azt a célt követi, hogy befogadjuk az evangélium fényét, hiszen e nélkül nincs igazi, jó szolgálat.
Adja Isten, hogy olyan intézménnyé váljunk, ami elveti a magamutogatást, olyan intézménnyé, ami mindent az Úrért és a felebarátért tesz. Úgy, amint ezt Önök is teszik, akik szerény, kedves ajándékaikkal megvalósítják iskolánk mottóját: Cum Deo, pro Patria et Invicem. – Az Istennel, a Hazáért és Egymásért. Kérem, fogadják tőlünk emlékül iskolánk szeretet-mellényét!
Az adakozók meghatóan fogadták a közelmúltban készült közösségi mellények egy-egy darabját.
Diáknap
2021.11.20.252021. november 19-én megtartottuk iskolánkban a diáknapot a 3.G és 4.G osztályok szervezésében. A pénteki napot tanítási órákkal kezdtük, a harmadikos és negyedikes diákok tartottak órákat az alsóbb tagozatosokak. A diáknapot a tornateremben folytattuk, ahol az 1.G és 2.G-s diákok lettek avatva, majd az különböző csapatjátékokban mérhették össze tudásukat. Végül pedig kiértékelésre kerültek mind a csapatjátékok, mind a diáknapra meghirdetett alkotóverseny eredményei. A programokat adventi koszorúkészítéssel zártuk, valamint kosármeccsekkel koronáztuk meg a diáknapot, ahol külön örömünkre szolgált, hogy visszatértek hozzánk gimnáziumunk volt diákjai is, hogy együtt játszanak velünk.
Salkapalacsinta
2021.11.16.
Értékőrzés és továbbadás
2021.11.16.2021. november 16-án a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont gimnazistái Nagy István iskolaigazgató kíséretében a hagyományos kedd reggeli szentmisében a jelenlevő hívekkel egyetemben hálát adtak és köszönetet mondtak Viszlay Eszter és Dienes Noémi aranysávos elismeréséért, amelyet M. Molnár László tanár vezetésével a szülőföld értékeinek bemutatásáért kaptak.
A napi Olvasmány Eleazár, kora egyik legkiválóbb írástudója életpéldájáról szólt: „…egy élemedett korú és tisztes külsejű férfinak erőszakkal kinyitották a száját, így akarták kényszeríteni, hogy disznóhúst egyen. Ő azonban a dicső halált többre becsülte a gyalázatos életnél, ezért önként ment a vesztőhelyre. Jól tudta ugyanis, hogy miként kell viselkednie… halálának emlékét, mint a hősiesség és bátorság példaképét hagyta hátra nemcsak az ifjaknak, hanem az egész nemzetnek is.” (2Mak 6,18-31)
Köszönjük, hogy az Írás ma is nekünk és rólunk szólt…
Katolikus iskolavezetők országos találkozója Szepsiben
2021.11.13.1Magyarul álmodsz és magyarul sírsz…
2021. november 13-án a szepsi plébániatemplomban Kiss Róbert, kanonok, nagyszombati általános helynök vezetésével, hálaadó szentmisén vett részt a Madarász Róbert iskolaigazgató vezette Patrona nostra közhasznú társaság pedagógusainak egy része, akik előzőnap a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont rövidesen hivatalosan is átadó épületében részt vettek a szlovákiai magyar tannyelvű egyházi fenntartású katolikus iskolák pedagógusainak módszertani konferenciáján.
Hálát adtak a közel 50 résztvevő szilárd meggyőződéséért és elhatározásáért: soha nem szabad belefáradni abba, hogy álmodjunk. Ha felhagyunk az álmokkal, lemondunk arról, hogy nevelők legyünk (Ferenc pápa). Hálát adtak, mert tudván tudják: nem arra van szükség, hogy megfogalmazzák, milyen lenne egy ideális világ, hiszen az már meg van írva az evangéliumban, Krisztus ugyanis eljött, hogy hirdesse Isten országát.
Napjaink katolikus pedagógusainak az álma, vágya nem más, mint a kitartó kívánalom és készség Isten országáért dolgozni, nem feledve, hogy azt ők sem fogják tudni beteljesíteni. Ez azonban nem számít. Az, ami igazán fontos, dolgozni Isten országáért, hogy életútja végén mindnyájan elmondhassák: érdemes volt. Érdemes volt Isten országa építésére szentelni egy életet.
A hétvégén mindez látványosan is tapintható volt itt Szepsiben, amikor közösen szemléltük a 2018. november 7-én megáldott és letett alapkőhelyet, az azóta eltelt időt és annak a sok-sok munkának az eredményét, ami tagadhatatlan bizonyítéka a jövendölésnek: „Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak.” (ApCsel 2, 7). Igen, beteljesülni látszik egy álom…
Az eucharisztikus ünneplés, a szentmise a hála jele volt, a hit nagy ajándékáért. Hálaadás egymásért, népünkért, kultúránkért, anyanyelvünkért. Ma az anyanyelv napján, különös hangsúlyt kapott az emléknap, mert egyrészt fáj a tény, másrészt vigaszt ad: Lehet, hogy már más nyelven tanulsz, és más nyelven írsz, de magyarul álmodsz és magyarul sírsz.
Napocska óvoda - Márton nap
2021.11.12.
Márton nap
2021.11.12.Ki libámat elviszi....hagyományaink, jeles ünnepek az első osztályban
Deň slovenského jazyka a slovenskej kultúry
2021.11.03.Aj tento rok sme v oslávili Deň slovenského jazyka a slovenskej kultúry. Cieľom tohto dňa bolo prehĺbiť vzťah k slovenskému jazyku. Na hodinách slovenského jazyka žiaci hrali rôzne spoločenské hry na rozvoj slovnej zásoby, vytvárali projekty či riešili a zábavné rébusy. Okrem iného sa všetci žiaci mali možnosť zúčastniť školského kola postupovej súťaže a napísať rozprávku, úvahu či báseň na tému Prečo mám rád Slovensko, prečo mám rád slovenčinu.
3Hlavnú cenu získali :
Réka Kovács - Próza
Sebastian Kateržabek - PoéziaVýhercom srdečne blahoželáme a držíme prsty v celoslovenskom kole!
Értesítés
2021.11.02.Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy iskolabuszunk 2021. november 3-tól újra menetrend szerint üzemel.
Halottak napi megemlékezés
2021.11.02.1„Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.”(Róm 14,8) – írja Pál apostol. Ha az Úréi, akkor egymásé is. Örökre. Egymásra bízott minket az Isten.
Mindenszentek ünnepe és Halottak napja kapcsán, november 2-án, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendéki közös emlékliturgián vettek részt, hogy - megbocsátva és bocsánatot kérve - hálát adjanak áldott elődeikért.
15 mécsest gyújtva, 15 célcsoportra összpontosítva imádkoztak önmagukra is gondolva, tudatosítva, hogy eljön az idő, amikor mindnyájunk életében beteljesülnek Dienes Valéria verssorai:
Jön az Isten
Három és az Egy
Látod már, hogy
Honnan merre megy
Hazatértél
Nem hiányzik semmi
Elindultál
Mindörökké lenni…
Értesítő
2021.11.01.Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!
Sajnálattal közöljük, hogy iskolabuszunk 2021. november 2-án műszaki okok miatt nem üzemel.
Köszönjük a megértést!
Kegyeletes megemlékezés - ´56
2021.10.26.Iskolánkban és egyházközségünkben már hagyománnyá vált, hogy nemzeti és közösségi ünnepeink kapcsán megemlékezünk az adott eseményről. Az idén az 1956-os magyar forradalomról, a történelmi esemény 65. évfordulóján, a római katolikus templomban, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont gimnazistái közreműködésével, október 26-án, a keddi szentmisében emlékeztünk. Közösen imádkoztunk a forradalom áldozataiért és elmélkedtünk a történet üzenetén.
SÚŤAŽ - Prečo mám rád slovenčinu
2021.10.26.Rád píšeš? Rád slohuješ? Rád vymýšľaš? Potom je práve pre Teba určená nasledujúca literárno-výtvarná súťaž:
KTO SA MOŽE ZAPOJIŤ? Všetci žiaci
AKO SA ZAPOJIŤ? Napíšeš literárnu prácu (napríklad rozprávku, príbeh, úvahu, poviedku, novelu, báseň vo veršoch, báseň bez veršov či divadelnú hru). Žáner nie je obmedzený, hlavne, aby to bolo Tebou vytvorené a od srdca. Najlepšie práce postupujú do celoslovenského kola.
NA AKÚ TÉMU? To už vieš! Je to v logu súťaže: prečo máš rád slovenčinu, prečo máš rád Slovensko. Ako vnímaš Slovensko, čo máš rád, čo rád robíš cez prázdniny, ako sa rád rozprávaš so svojou starou mamou, starým tatom v ich nárečí, aké miesta na Slovensku rád objavuješ, kam rád chodíš; kde vidíš Slovensko o pár rokov; ako by Slovensko mohlo byť krajšie, ako by si Slovensko prezentoval v zahraničí... A čo reč? Čo sa Ti na nej páči? Opíš, povedz, rozpovedz nám o svojom vzťahu k Slovensku a k slovenčine.
Écsi Gyöngyi Szepsiben
2021.10.25.2021. október 22-én, a reformáció hónapja alkalmából, a szepsi presbitérium meghívására, Écsi Gyöngyi látogatott el iskolaközpontunkba. Délelőtt alsó tagozatos gyermekeinkkel, kora délután pedig felsőseinkkel és gimnazista diákjainkkal találkozott a szepsi református templomban. Köszönjük a szép élményt!
Reformáció 2021
2021.10.24.
1956. OKTÓBER 23.
2021.10.23.1956.október 23. - megemlékeztünk a magyarok elszánt tettére, amikor egy nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra.
Kerületi harmadik hely terepfutásban
2021.10.23.2021. október 21-én, Kassán, a 4,2 km-es terepfutóverseny kerületi fordulóján vettünk részt. Iskolánkat Takács András és Nyíri Kristóf 1.G osztályos tanulók képviselték, akik csapatban az előkelő harmadik helyet szerezték meg, nem kis sportteljesítménnyel! Ezúton is szívből gratulálunk és további sok sikert, kitartást kívánunk Nekik munkájukhoz!
Gyümölcsnap a 7.A-ban
2021.10.21.A 7.A osztály tanulói az egészséges életmód keretében gyümölcsnapot tartottak..
Archívum
- Február 2026
- Január 2026
- December 2025
- November 2025
- Október 2025
- Szeptember 2025
- Augusztus 2025
- Július 2025
- Június 2025
- Május 2025
- Április 2025
- Március 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Augusztus 2024
- Július 2024
- Június 2024
- Május 2024
- Április 2024
- Március 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- Szeptember 2023
- Augusztus 2023
- Június 2023
- Május 2023
- Április 2023
- Március 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- Szeptember 2022
- Augusztus 2022
- Július 2022
- Június 2022
- Május 2022
- Április 2022
- Március 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- Szeptember 2021
- Augusztus 2021
- Július 2021
- Június 2021
- Május 2021
- Április 2021
- Március 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- Szeptember 2020
- Augusztus 2020
- Június 2020
- Május 2020
- Április 2020
- Március 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- Szeptember 2019
- Augusztus 2019
- Július 2019
- Június 2019
- Május 2019
- Április 2019
- Március 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- Szeptember 2018
- Július 2018
- Június 2018
- Május 2018
- Április 2018
- Március 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- Szeptember 2017
- Július 2017
- Június 2017
- Május 2017
- Április 2017
- Március 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- Szeptember 2016
- Július 2016
- Június 2016
- Május 2016
- Április 2016
- Március 2016
- Február 2016
- Január 2016
- December 2015
- November 2015
- Október 2015
- Mind