• 25 éves évforduló
            • 25 éves évforduló

              2016.05.08.

              2016. május 5-én a Kassai Főérsekség nagyszabású ünnepséggel emlékezett meg az egyházi iskolák újraindításának 25 éves évfordulójáról. A szentmisét Mons. Bernard Bober érsek-metropolita celebrálta. Ezt követően Szent András plakettel ismerték el azok munkáját, akik az elmúlt negyed évszázad alatt legtöbbet tettek az egyházi oktatás fellendüléséért. Az ünnepség közös ebéddel fejeződött be.

          • Rendhagyó kémia óra
            • Rendhagyó kémia óra

              2016.05.04.

              Harminc évvel ezelőtt, április 26-án következett be a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-szerencsétlensége, a csernobili atomkatasztrófa. Erről az eseményről emlékeztünk meg egy rendhagyó kémia óra keretén belül a 9. osztály tanulóival. A diákok egy képzeletbeli konferencián vettek részt a megújuló, alternatív energiaforrások használatáról. A diákok a feladat során környezetvédelmi aktivisták, műszaki szakemberek, nukleáris mérnökök, politikusok vagy „autórajongók” bőrébe bújhattak, és közvetítették véleményüket az energiaellátásról és a környezetszennyezésről.

            • Kispályás labdarúgó torna

              2016.05.02.

              2016. április 28-án, csütörtökön rendezték meg Szepsiben a kispályás labdarúgó torna járási döntőjét tíz csapat részvételével. A selejtezők két helyszínen zajlottak. Csapatunk két győztes mérkőzés után sajnos kétszer alulmaradt a küzdelemben, így nem jutottunk tovább a döntőbe. Vigaszul csak az szolgált, hogy végül a minket legyőző két csapat játszott a bajnoki címért. A Tornai Alapiskola tanulói megérdemelten lettek az elsők. Tanulóink méltón képviselték iskolánkat, gratulálunk nekik. Csapattagok: Polák Róbert, Haraszti Norbert (9.A), Lucskai Dávid, Karafa Tamás, Nagy Dániel, Kovács Kristóf, Kocsis Tamás (8.A), Erdélyi Kristóf, Képes Krisztián (7.A), Majer Bence (6.A)

          • „Új olimpionikokat keresünk”
            • „Új olimpionikokat keresünk”

              2016.05.03.

              2016. április 29-én iskolánk három diákja az „Új olimpionikokat keresünk” elnevezésű futóversenyen vett részt Csányban. A lányok 600 métert, a fiúk 1000 métert futottak a nem éppen kellemes időjárási körülmények között. Ennek ellenére jól éreztük magunkat, és egy dobogós helyezést is sikerült megszereznie Sedlák Lillának (7. A), aki 2:06 perc alatt a harmadik helyen futott célba. Iskolánkat képviselték még a 6. A osztály tanulói: Majer Bence és Magyar Vanessa. Gratulálunk a szép teljesítményhez minden résztvevőnek!

          • Anyák napja
            • Anyák napja

              2016.05.02.

              2016. május 1-jén anyák napi köszöntőre gyűltek egybe az óvoda és az alapiskola növendékei, hogy verssel, énekkel, tánccal köszöntsék az édesanyákat, a nagymamákat és a dédnagymamákat. Az ünnepséget megtisztelte becses jelenlétével Dr. Szesztay Ádám, kassai főkonzul is, aki ünnepi köszöntőjében örömmel méltatta az anyai hivatást, felelősségvállalást és áldozathozatalt. A képek magukért beszélnek. Kovács Tamás, a szülői szövetség alelnöke, joggal mondott köszönetet a pedagógusgárda készségéért és az önkéntesek nagylelkűségéért. Isten áldjon minden jóakaratú embert és tartson meg bennünket egymásnak, őrizze gyermekeink hitét, jóságát, az édesanyák és az édesapák kölcsönös hűségét és áldozatos szeretetét. 

            • 2016.05.02.

              A Föld napján az iskola diákönkormányzata sem maradt tétlenül. A diákok azt a feladatot kapták, hogy ezen a napon zöldet viseljenek, továbbá rajzpályázatot is hirdettek. Nagy örömünkre sokan komolyan vették a feladatot, zöldbe pompázott az egész iskola és ötletes alkotások születtek a témával kapcsolatban. Sokan jutalomban részesültek.

          • Rendhagyó irodalomóra
            • Rendhagyó irodalomóra

              2016.05.02.

              „Az én vezérem bensőmből vezérel!

              Emberek, nem vadak –

              elmék vagyunk! Szívünk, míg vágyat érlel,

              nem kartoték adat.

              Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,

              jó szóval oktasd, játszani is enged

              szép, komoly fiadat!“

              Április 26-án, kedden egy jeles, Radnóti-díjas versmondó, Tóth Péter Lóránt  érkezett hozzánk...Előadásának címe „Vasútállomás“- József Attila életét és verseit hozta elénk Magyarországról a Határtalanul program keretén belül. Tartalmas, felemelő előadása a mai kor diákjainak szólt, s közelebb hozta szívükhöz, szívünkhöz József Attila költészetét.

          • Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet - MaNDA
            • Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet - MaNDA

              2016.04.28.

              Kassán, a Rovásban 2014 novembere óta működik a MaNDA Filmklub. A MaNDA fő célja, hogy a magyar és egyetemes filmkultúra tárgyi, írásos és egyéb dokumentumainak gyűjtésével, megőrzésével, felújításával és archiválásával, valamint kutatási tevékenységgel hozzájáruljon a magyar filmkultúra fejlődéséhez. A MaNDA Kassán kívül jelen van más határon túli helyszíneken is, így a vajdasági Zentán, a horvátországi Pélmonostoron, a bosznia-hercegovinai Szarajevóban, a kárpátaljai Eszenyben vagy a szlovéniai Lendván. A MaNDA Filmgyűjteményében mintegy 64 000 leltári tétel szerepel. A magyar filmállomány felújítása, restaurálása és digitalizálása 1989 óta folyamatosan és tervszerűen zajlik. Könyvtára az ország egyetlen filmes szakkönyvtára, plakáttára 26 000 plakátot, fotótára pedig több mint 350 000 fotót őriz. A MaNDA Filmklub és a ROVÁS új programja, MaNDA az alapiskolásoknak a kisiskolásokat célozza meg. Néhány jelentős magyar rajzfilmet és ifjúsági filmet mutatunk be a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont tanulóinak.

          • Természetvédelmi előadás
            • Természetvédelmi előadás

              2016.04.25.

              A Föld napja keretén belül iskolánk 4., 5. és 6. osztályos tanulói egy természetvédelmi előadáson vettek részt a szabadidőközpontban. A Szlovák Karszt Nemzeti Park két munkatársa, Popovič György és Matis István ,  hazánk vonuló madarairól  és azok vonulási szokásairól  tartott előadást. Nagyon sok új és érdekes  információval gazdagodtunk. Köszönjük szépen!

            • 2016.04.24.

              A Föld napján iskolánk tanulói és diákjai minden figyelmüket a „Földnek“, a „Természetnek“ szentelték. Úgy ünnepeltük ezt a napot, hogy környezetünkkel, annak szépségével foglalkoztunk és tisztaságáért dolgoztunk.Az eltelt 33 évben ezen a napon több  ember járul hozzá környezete megóvásához, s idén tanulóink is kivették ebből részüket. Volt, aki hulladékot, szemetet szedett a városban, volt aki a Rókus kápolna környékét tisztogatta. Gimnazistáink, Varga István, Tobák Dominik és Simon Attila a kápolna megrongált falait festette újra. Köszönet minden tanulónak lelkes munkájáért! /képgaléria/

            • 2016.04.24.

              „A természet varázsát ontja bőven

              A fűben, a virágban és a kőben.

              Ó nincs a földön oly silány anyag,

              Mely így vagy úgy ne szolgálná javad,

              De nincs oly jó, mely ne volna vész,

              Ha balga módon véle visszaélsz!”

              (Shakespeare)

               

               

          • "A FÖLD NAPJA"
            • "A FÖLD NAPJA"

              2016.04.24.

              A Természet hozzád szól, meghallod?

              Egyesek Természetnek hívnak, mások Anyatermészetnek. Több mint négy és fél milliárd éve vagyok itt.
              Nincs igazán szükségem az emberekre, de az embereknek szükségük van rám. Igen, a jövőtök tőlem függ. Amikor gyarapodok, ti is gyarapodtok, amikor megingok, ti is meginogtok… vagy még rosszabb…

              Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: “Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: “Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa…”  Márai Sándor

              Mindenki tehet azért, hogy hozzájáruljunk az élhető Földhöz. Ültessünk virágot, fát, gyűjtsünk szemetet, hívjuk fel egymás figyelmét:

              Mindannyian felelősek vagyunk!

               

               

               

          • Történelem és videókészítés
            • Történelem és videókészítés

              2016.04.20.

              Iskolánk néhány diákja rendszeresen készít saját és mások szórakoztatására élvezetes videókat, ezért a tanítási órák keretén belül időnként, nem kötelező jelleggel is kapnak hasonló feladatokat. Például Mohňansky Rudolf és kis csapata (Kočiš Tamás, Nyíri Benedek és Kováč Kristóf) történelem órára állított össze egy nagyon hasznos, akár oktatóvideónak is nevezhető kisfilmet. Ez  esetben egy csoportos projektmunka végtermékéről van szó. A modern kor tendenciáit iskolánk sem hagyhatja figyelmen kívül, ezért minden ilyen kezdeményzést támogatunk és lehetővé tesszük a megvalósítását. A videofelvétel alkalmazása akár önmagában, akár tananyag-kiegészítőként több okból is indokolt, ugyanis növeli a tanulók motivációját, aktív részvételre és együttműködésre való hajlandóságát, elősegíti a tananyag megértését, alkalmazását és hosszú távú memorizálását, lehetőséget ad a tanulók kritikus és alkotó gondolkodásának fejlesztésére, a különböző tanulási stílusú gyerekek sikerélményének gyarapítására.

          • Dr. Görcsös Mihályné Dr. Takáts Gizella látogatása Szepsiben
            • Dr. Görcsös Mihályné Dr. Takáts Gizella látogatása Szepsiben

              2016.04.24.

              Nagy örömünkre szolgált, hogy volt tanárnőnk, kollégánk, mindannyiunk Gizi nénije hozzánk is ellátogatott szepsi tartózkodása során. Diákjainkkal való találkozása alkalmából tanúságot tett hitvallásáról, az élete alatt megélt Isteni kegyelemről. Mesélt pályafutásáról, tanítványairól, élményeiről.

              A „Szólj síp, szólj” című alkotása után ismét tollat ragad, hogy megírja emlékeit.

              Hozzánk szól, rólunk ír az év végén megjelenő „KAMATOS KAMATAIM” könyvében.

              Adja Isten, hogy üzenete minél több emberhez eljusson.

               

              A készülő könyvet iskolánk titkárságán is meg lehet rendelni.

               

              Gizi néni felhívását ezúton tesszük közzé:

              „KAMATOS KAMATAIM” címmel rólatok szóló könyvet írok. Valószínű megjelenésének ideje 2016. decembere. Ennek költségeire folyószámlát nyitottam „Kamatos kamataim” jelszóval a tapolcai OTP-nél.

              Egy könyv hozzávetőleges ára -10.-€ lesz. aki könyvet igényel, a megadott számlaszámra befizetheti, ahány könyvet igényel, annyiszor -10.-€-t.

              Célszerű, ha az iskolák - jó szervező segítségével - együtt adják be felajánlásaikat.

              A könyv elkészüléséről ugyanilyen formában tájékoztatást fogok nyújtani. Átvételre Tapolcán, Mosonmagyaróváron, Budapesten és Szepsiben is lesz mód.

              Bármilyen kérés, kérdés esetén írhattok nekem.

              Elérhetőségem: HU-8300 Tapolca, Juhász Gyula utca 43/A

              Fizetésnél kérem feltüntetni a nevet, lakhelyet és a könyv címét - Kamatos kamataim

              Deviza számlaszám: BIC (SWIFT) KÓD:OTPVHUHB

              IBAN: HU05 11775489-20941882-00000000

               

            • 2016.04.19.

              "Ha igazán szereted a természetet, mindenhol megtalálod a szépségét."     Vincent Van Gogh

              Rendhagyó biológia órát tartottunk a természetben. Az ötödikes osztály tanulói a herbárium készítéséhez növényeket gyűjtögettek, és határoztak meg. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a természet szépségeit ne csak a tankönyvekből sajátítsák el tanulóink, hanem maguk is ráébredjenek a természet  csodáira és sokszínűségére.

          • Abaúji szavalóverseny - Encs
            • Abaúji szavalóverseny - Encs

              2016.04.13.

              2016. április 12-én – a költészet napja alkalmából- immár 42. alkalommal rendezték meg  az Abaúji szavalóversenyt  Encsen. Diákjaink: Sitáš Áron, Haraszti Tamás, Die Dániel, Kočiš Martina, Nagy Gabriella, Haraszti Andrea és Dobos Csenge vers és próza kategóriában versenyeztek. Gabika és Csenge egyaránt második helyezést értek el.