ISKOLÁNK DIÁKJAI 2017. FEBRUÁR 21-ÉN RÉSZT VETTEK A SZABÓ MAGDA IX. NEMZETKÖZI FELOLVASÓ MARATONON A SZEPSI VÁROSI KÖNVTÁRBAN.
ISKOLÁNK DIÁKJAI 2017. FEBRUÁR 21-ÉN RÉSZT VETTEK A SZABÓ MAGDA IX. NEMZETKÖZI FELOLVASÓ MARATONON A SZEPSI VÁROSI KÖNVTÁRBAN.
Ismételten szép szerepléssel bizonyította 8.A osztályos tanulónk, Hatrajda Réka, hogy ott van a kick-box sport európai élmezőnyében. A horvátországi Karlovacban megrendezett Európa-kupa sorozat újabb állomáshelyéről, ezúttal két ezüstéremmel tért haza. Szívből gratulálunk!
Intézményünkben nemcsak oktató, de nevelő munka is folyik, s ehhez Marika néni is hozzájárul, aki egy kis édességgel próbálja motiválni tanulóinkat, diákjainkat. Tortával kedveskedik annak az osztálynak, mely egész félévben igyekszik tisztán tartani tantermét, illetve oda figyel a rendre. Az előző félévben a legtisztább osztály a gimnazista 2.G volt. Köszönjük szépen, Marika néni! Reméljük a második félévben szorosabb lesz a verseny!
"Azon gondolkodtam - oly sokszor és sokat beszéltünk mindenről, hogy csak ismételném önmagam. Többek között Jézus születéséről, határtalan szeretetéről, a családok jelentőségéről, az égi jelekről, az ünnepek fontosságáról, a békéről. Aztán jött az égi sugallat, hogy ma, itt mindenki előtt azt kell valahogy megfogalmaznom, ami a szavaknál sokkal fontosabb. Amit legbelül mindannyian érzünk. Nem más ez, mint a CSODA. Ilyenkor, amikor együtt vagyunk, közösen vágyunk arra, hogy lássuk és halljuk gyermekeinket. Együtt dobban a szívünk a versek, dalok hallatán, felgyorsul szívverésünk, kimelegszünk, esetleg, néha könnyezünk. A pillanat élménye elvarázsol. Valami megmagyarázhatatlan érzés lesz úrrá rajtunk. A közösségben megélt boldogság, öröm, elégedettség érzése. Az Isteni csoda itt van közöttünk. Mindig. Csak az a fontos, hogy vegyük néha észre." Karacsony__szoveg_2016.doc
https://plus.google.com/u/0/photos/114419197952854521262/album/6365554540497242961/6365554537859264482?authkey=CJbXzMbW1M7uHw
https://plus.google.com/u/0/photos/114419197952854521262/album/6365549284023879505/6365549287455978258?authkey=CJmJrtb9xe699QE
„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni." (Márai Sándor)
A Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékei néhány egyházi énekkel kedveskedtek, ezzel is jelezve az imatalálkozók lelki gyümölcsének tagadhatatlan létét.
Szerdán, 2016. december 14-én a fiúk járási kosárlabda döntőjére került sor Kassamindszenten. Nagy örömünkre az 1. helyen végeztünk a 6 résztvevő csapat közül. Fiaink kiváló játékkal, megérdemelten lettek a Kassa-vidéki járás legjobbjai. Gratulálunk!!! 1. Szepsi Egyházi Iskolaközpont, 2. Medzev, 3. Valaliky, 4. ZŠ Severná Moldava n/B., 5-6. Čaňa, ZŠ ČSA 15, Moldava n/B., csapattagok: Nagy Dániel, Karafa Tamás, Erdélyi Kristóf, Bartók Dorián, Novák Sándor, Bányász Csaba, Képeš Krisztián, Tóth Tamás
Iskolánkban lezajlott 2016.12.7-én és 8-án a PITAGORASZ matematika verseny 38. évfolyamának iskolai fordulója. A P3,P4,P5,P6,P7 kategóriában a 3.,4.,5.,6.és 7.osztályos tanulók mérték össze a tudásukat. Összesen 40 tanuló vett részt a versenyen,akik kedvelik a matematikát.A versenyzők nagy lelkesedéssel készültek a megmérettetésre,sok–sok logikai feladat megoldásával. Sikeres megoldók lettek: P3 kategóriában: Die Dániel, Kovács Richárd, Rudy Márk, A P5 kategóriában: Oceák Dániel, P6 kategóriában: Gulya Szilveszter, Kuzma Ádám,Viszlay Eszter, P7 kategóriában: Pillar Tamás,Szeles László Bálint..Gratulálunk a sikeres megoldóknak és minden résztvevőnek.További jó felkészülést és sok sikert kívánunk a járási fordulóban.
Taskó József a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Borsod – Abaúj – Zemplén megye, megyei szervezete elnöke, sok jóakaratú gazdának és adakozónak köszönhetően 2016. szeptember 20.-án Szendrőn 2000.- kg lisztadományt ajándékozott a szepsi esperesi körzetnek abból az őrölt búzából, amelyet a nyár folyamán a Kárpát-medence gazdái adtak össze Szent István Király ünnepe kapcsán.
Az adományozottak mérlegelve a szükségletet és az adott helyzetet arra a meggyőződésre jutottak, hogy a liszt egy részét tovább ajándékozzák a helyi iskolák étkezdéinek, a Szent Erzsébet Idősek Otthonának és a rászoruló roma családoknak. Süttetnek több óriási karácsonyi kalácsot is, amelyet az esperesi körzet plébánosai az egyes plébániatemplomokban az éjféli szentmisék után megáldanak, megszegnek és megtörnek. Ezzel is szeretnének eleget tenni az adakozók nemes szándékénak, hogy amint a sok millió búzaszem egy lisztté lett, úgy legyen Karácsony szent ünnepén eggyé népünk - hitében, erkölcsében, lelkületében, kultúrájában és magatartásában, határon innen és határon túl.
A lisztadomány Szojka János támogatásával és Dobos Zoltán hathatós közreműködésével jutott el hozzánk, amiért ezúton is köszönetet mondunk nekik.
Az adomány ünnepélyes átadása és átvétele 2016. december 13-án lesz Bodollón, a 16:30-kor kezdődő szentmisében, amelyet a Mária Rádió élőben közvetít a 100,6 MHz-en és hallható lesz a www.mariaradio.sk honlapon.
Hacsak lehet, legyünk egyek az imában és a hálaadásban, a templomban, ill. a rádiókészüléknél.
2016 december 12-én került sor a lányok járási kosárlabda döntőjére Kassamindszenten /Valaliky/. A megmérettetésen a Kassa-vidéki járás 5 iskolája vett részt. Egész napos nagyszerű játékkal a 2. helyen végeztünk. Eredmények: 1. Valaliky, 2.SZEPSI EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, 3. Malá Ida, 4.Medzev, 5. Čaňa Szívből gratulálunk!!! csapattagok: Magyar Marietta, Sedlák Eszter, Dobos Csenge, Grulyo Malvin, Nižník Izabella, Magyar Vanessa, Kaputa Marianna.
Mikulás napján a Kassai Főérsekség iskoláinak szervezett labdarúgó tornán vettünk részt Bártfán. 9 csapat közül a 2. helyen végeztünk. Egész napos kiváló játékkal, veretlenül vehettük át a megérdemelt ezüstérmeket és a kupát. Szívből gratulálunk!
Advent van. Lelkesen készülünk az év legszebb ünnepére, Jézus születésére. 2016. december 3-án újra találkoztunk - kicsik, nagyok, papa, mama, gyerekek - hogy együtt legyünk. A reggeli közös ima után családi napunkat a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia műsorával kezdtük, majd táncház következett élő népzenével. Kézműves foglalkozások keretében mézeskalácsot díszítettünk és ettünk, adventi koszorút, karácsonyi díszeket, képeslapokat készítettünk. A Szepsi Hegymászó Klub közreműködésében kipróbálhattuk a falmászást is, aminek nagy sikere volt. Hagyományos ételeinket is kóstolgattuk. Vöröshagymás zsíros kenyeret, vajas kalácsot, süteményeket ettünk, szomjunkat finom teákkal oltottuk. Köszönjük a szülői szövetség támogatását, a szervezésben való aktív részvételét. Jó volt újra együtt! https://plus.google.com/u/0/photos/114419197952854521262/album/6360273063046973697?authkey=CP_fq4eol8eKQA
A 47. Fábry Zoltán Közéleti Napok keretében részt vettünk Stószon az író sírjánál és házánál való megemlékezésen, koszorúzáson. Nagyon fontosnak tartjuk emlékének őrzését, gondolatainak, világnézetének továbbadását az utánunk jövő fiatal generáció számára.
2016. november 29 - én, egy kedves meghívásnak tettünk eleget. Meglátogattuk a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda intézményét. Bepillantást nyertünk az óvodás és az iskolás gyermekek színvonalas munkájába, a szeretetteljes nevelésbe, oktatásba. Értékes gondolatokkal és színes ötletekkel teli tarsollyal érkeztünk haza. Egy újabb kapcsolattal bővült intézményünk, amiért hálásak vagyunk a Teremtőnek.
Powered by aSc EduPage