2017. április 7-én, immár másodszor végeztek közös keresztúti ájtatosságot a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai és tantestülete, a most alakuló - Bodnár Attila karnagy és Lukács Katalin, tanárnő vezette - diákénekkarának közreműködésével és a jelelevő hívek kíséretében, a szepsi plébániatemplomban.
https://plus.google.com/u/0/photos/114419197952854521262/album/6406484155708952385/6406484154523501426?authkey=CPLNgq-E94iVHQ
Mutasd meg a barátodat, barátnődet, Istenedet és a hozzá való viszonyodat – és én megmondom, hogy ki vagy. A gyakorlati cselekvés ugyanis csak akkor értékes, ha benne érezhetővé válik az a szeretet, ami a Krisztussal való találkozásból táplálkozik.
A másik ember szükségében és szenvedésében való személyes, benső részvétel önmagunk odaadásává válik. Ahhoz, hogy az ajándék ne alázza meg a másikat, nemcsak valamit kell adnom önmagamból, hanem egész valómat kell odaadnom a másiknak, sőt, mint személynek kell az odaadásban jelen lennem. (Deus caritas est, 34.)
Ezt az odaadást, önajándékozást leghitelesebben Krisztustól, a keresztúton lehet megtanulni.
Urunk, Istenünk, bocsásd meg, hogy emberi gyöngeségből vétkeztünk, és oldozd fel jóságosan bűneink kötelékét. Segíts minket helyesen és jól szolgálni Téged, a ránk szoruló embertársainkban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.