🌻🌷Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással, csak a beojtott virággal.🌹
🌷🌱Minden beojtott virágom kedvesem lesz virágáron, ha csalán lesz, azt se bánom, igaz lesz majd a virágom. 🌸🌼 /József Attila/
🌻🌷Kertész leszek, fát nevelek, kelő nappal én is kelek, nem törődök semmi mással, csak a beojtott virággal.🌹
🌷🌱Minden beojtott virágom kedvesem lesz virágáron, ha csalán lesz, azt se bánom, igaz lesz majd a virágom. 🌸🌼 /József Attila/
2018. június 5-én Szepsi Város kitüntette azokat a diákokat, akik tanulmányi, kulturális, sporteredményeikkel esetleg példaértékű magatartásukkal, önzetlenségükkel öregbítették iskolájuk jó hírét. Intézményünkből 5 tanuló vehette át a polgálmester úrtól az elismerését. Reméljük továbbra is jó példával szolgálnak közösségünknek. Szívből gratulálunk!!! Kitüntetett diákok: Grosko Róbert-2.A, Viszlay Eszter-7.A, Gacsay Bence Barnabás-7.A, Kuzma Ádám-7.A, Páll Kriszina-9.A
2018. június 5-én ismét versenyzéssel tölthettük a napot alsó tagozatos kisdiákjainkkal. Az ügyességi többpróba nyári fordulóján vettünk részt. Minden kis sportoló távolugrott, dobott, rövid, illetve hoszabb távon futott és rúdra mászott. Az teljesítményeikre pontokat kaptak és az összesített eredmények alapján állhattak a dobogó valamely fokára. Iskolánkból Bartaloš Božena bizonyult a legsikeresebbnek, minthogy a negyedikesek közül 1. helyet szerzett. A többiek is becsülettel helyt álltak, gratulálunk minden versenyzőnek!!!
2018. május 30-án a szádudvarnoki Szent István Alapiskola kedves meghívására részt vettünk hagyományos iskolanapukon. Az ünnepség szentmisével kezdődött, melynek keretében államalapítónkról, István királyról elmélkedtünk. Szobrának megkoszorúzása után jöhetett a játék, a versengés és a szórakozás. Köszönjünk, hogy idén is részesei lehettünk e szép ünnepnek.
2018. június 4-én zajlott az atlétikai versenyek járási fordulója, már hagyományosan, a Chehszlovák Hadsereg utcai atlétikai pályán. 15 iskola 200 diákja mérte össze ügyességét, gyorsaságát, kitartását és erejét. Iskolánkat a következő tanulók képviselték: Balta Rita, Dobos Anna, Dobos Emese, Harajda Réka, Kaputa Marianna, Magyar Vanessa, Erdélyi Kristóf, Buzsiczky Szilárd, Grulyo Miguel, Majer Bence, Mogyorósi Sebastián, Nyíri Kristóf, Takács András és Péter Szilárd. A lányok éremesővel tértek haza: Balázs Rita 300m-en 1. , 60m-en 2., helyet szerzett, Harajda Réka 800m-en 1. , 300m-en 3.helyen állhatott a dobogóra. Kaputa Marianna a távolugrásban lett a 2., és a váltófutásban is sikerült harmadikként célba érniük. Bár a fiúknak nem sikerült egyéniben dobogóra állniuk, kíváncsian várjuk a csapat ponteredményét. Gratulálunk minden résztvevőnek, köszönjük a szervezőknek és örülünk a sporttal eltöltött napnak. Hajrá Salkások, csak így tovább!
A Nemzeti Összetartozás Napja - 2018
- mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog,
a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog -
Kölcsey Ferenc
Iskolánk tantestülete és diákjai 2018. június 4-én reggel rövid történelmi visszatekintéssel adózott a Nemzeti Összetartozás Napjának – az 1920. június 4-én aláírt békediktátum keserű emlékének. Az élőkért és a holtakért, az egészért és a megcsonkítottért történt gyertyagyújtás és a születésnapos diákok köszöntése után közösen emlékeztünk és emlékeztettünk, hogy a történelem Ura századokon keresztül köztünk is láthatta a zászlói alatt felsorakozott, hazát védők seregét, a falakat emelő kezeket, az éjjel – nappal: csikorgó teleken és pünkösdi napsütésben életet esdeklők, a gyökereket tudatosan védők, óvók és szaporítók sokaságát. Emlékeztünk és emlékeztettünk, hogy ezen a tájon is minden falba épített kő, minden harangban megkonduló rézrög, minden gyermekszájban anyanyelvén megszólaló ige, ima és vers, arcunk verejtékének és emberségünk kitartó állhatatosságának a gyümölcse… Adja Isten, hogy emlékezésünk és emlékeztetésünk ne legyen hiábavaló.
2018. május 28. és junius 1. között erdei iskolában voltunk Ólublón. Az egy hét alatt rengeteg érdekességet láttunk: a Pieninek legmagasabb csúcsát, a Három Koronát is megmásztuk. Bebarangoltuk z ólublói várat és a skanzent. A Bachleda-völgyben a fák koronái fölött túráztunk. A hab a tortán pedig, az úszás volt minden nap.
Dňa 29.05. 2018 sa žiaci gymnázia zúčastnili divadelného predstavenia v Historickej budove Štátneho divadla v Košiciach. Išlo o tanečné predstavenie s názvom Jánošík, ktoré sprevádzala ľudová hudba Železiar. Postava Jánošíka našla svoj odraz v literatúre či filme, avšak aj takéto divadelné spracovanie legendy o zbojníkovi, ktorý bohatým bral a chudobným dával, sa nám veľmi páčilo.
Iskolánk gimnazista diákjaival 2018. május 29-én a kassai Nemzeti Színház Jánošík c. táncelőadásán vettünk részt. A táncszínház folklór elemekkel gazdagítva a humortól sem mentesen varázsolta kellemes élménnyé színházlátogatásunkat. Remekül éreztük magunkat!
A család az első közösség, ahol megtanítanak és meg tanulhatunk szeretni. Kitüntetett módon itt tanítjuk meg és tanuljuk meg a hitet és itt tanuljuk meg tenni a jót. A hitet, a szeretetet és a jó tevést azonban csak a család házi dialektusában, anyanyelven lehet jól elsajátítani, mert más nyelven a lényeg kevésbé érthető. A család jó közérzete döntő a világ és az egyház számára is, szem előtt tartva a sokféle kihívást és nehézséget, amelyek manapság napról napra adódnak. Az ember, ugyanis amikor egy keserű valósággal találkozik, amikor fájdalmat érez, amikor megrohanja a fájdalom és erőszakot tapasztal, akkor a család élet- és szeretetközösségében talál megértésre és ott tudja legyőzni a nehézségeket – mondta a minap Ferenc pápa.
A családi tapasztalat emberi kiegyensúlyozottságot és bölcsességet nyújt. A jó család átadja a polgári értékeket, és arra nevel, hogy a társadalmi közösség tagjának érezzük magunkat és becsületes polgárként viselkedjünk. Egy nemzet csak akkor tud talpon maradni, ha a családok hatékonyan betöltik ezt a feladatot.
A keresztény hitet is a családban adjuk át. Itt tanulunk meg imádkozni, itt tanuljuk meg az alázatos, egyszerű imát, amely nyitott a reménységre, amit olyan öröm kísér, amely a személyek közötti harmóniából fakad és a szépségből, hogy együtt vagyunk és kölcsönösen támogatjuk egymást az élet útján, tudatában saját korlátainknak.
2018. május 26-án jó volt együtt látni, hogy miként váltak valósággá Ferenc pápa gondolatai. Köszönet mindenkinek, aki elősegítette mindezek megértését és megélést.
A Štefan Moyses Gimnázium Szepsiben 2018.5.15-én megrendezte a HROCH nevű matematikaversenyt. Iskolánkat egy négytagú csapat képviselte, akik szlovák tanításí nyelvű alapiskolák legjobb matematikusaival mérhették össze a tudásukat. A MOZAIK nevű csapatunk tagjai Gulya Szilveszter 7.A,Viszlay Eszter 7.A,Káposztás Mihály 8.A és Pillar Tamás 8.A méltón helyt álltak a versenyen. Megszerezték a 4. helyet, amely a logikus gondolkodás az összhang és a csapatszellem eredménye.
Gratulálunk a csapatnak, büszkék vagyunk rájuk!
2018. május 24-én a Szepsi Városi Könyvtárban mutatta be Balassa Zoltán: Kassa – történelmi városkalauz c. könyvét a szerző.
Hiánypótló a mű, amikor úgy érezhetjük, hogy egyre kevesebb kiadvány foglalkozik történelmünk és kultúránk egyes korszakaival. A könyv olvasmányosan megírva, tökéletes magyarsággal mutatja be Kassát.
Hálásak vagyunk az előadásért!
Amíg végzőseink érettségiztek, addig a többi diák természetvédelmi napon vett részt. A mai túra majdcsak 7 km hosszú volt, pontosan 10 069 lépés.
Az Interreges-Tehetséggondozó programunk keretében újabban az ünnepi műsoraink videófelvételei és feldolgozása is házon belül történik. Érdeklődő diákjaink a Bódva- völgyi Stúdióban tekinthetnek be a filmkészítés rejtelmeibe. Operatőreink és vágóink is vannak már.
2018. május 21-én a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Gimnáziumban is megkezdődtek az érettségi vizsgák. A diákok, a tanárok és a vizsgáztatók a megmérettetést közös imával kezdték. Adja Isten, hogy végzős diákjaink az élet útján engedjék magukat: a Bölcsesség, az Értelem, a Tanács, az Erő, a Tudomány, a Jámborság és az Isten-félelem lelke által vezetni.
1. Szállj ránk, életadó Lélek,
Szállj le, igaz Bölcsesség!
Szívem veled elteljék.
Botló léptem előtt gyúlj fel,
Múlhatatlan fényesség.
Háznépedre jer le,
Bölcsesség Lelke!
2. Szállj ránk, életadó Lélek,
Szállj le közénk, Értelem!
Add a hitet értenem.
Engedd Anyaszentegyházad
Érverését érzenem.
Háznépedre jer le,
Értelem Lelke!
3. Szállj ránk, életadó Lélek,
Jótanácsnak Szentlelke!
Égesd be a lelkekbe:
Isten akaratán járjunk,
Ez az élet értelme.
Háznépedre jer le,
Jótanács Lelke!
4. Szállj ránk, életadó Lélek,
Áraszd reánk szent Erőd,
Járj át csontot és velőt,
Végig állhatatossággal
Acélozd a küszködőt.
Háznépedre jel le,
Erősség Lelke!
5. Szállj ránk, életadó Lélek,
Ó Tudomány, ihless meg!
Egy tudományt ismerjek,
Egyet, azt, ami szükséges:
Igazságát Istennek.
Háznépedre jer le,
Tudomány Lelke!
6. Szállj ránk, életadó Lélek,
Jámborságnak Lelke, jöjj,
Keneteddel megjelölj.
Járj át egyszerűségeddel,
Alakíts át legbelöl.
Háznépedre jer le,
Jámborság Lelke!
7. Szállj ránk, életadó Lélek,
Üdvös Istenfélelem.
Tedd imává életem.
Szent, szent, szent az örök Isten,
S aki övé: szent legyen!
Háznépedre jer le,
Áhítat Lelke!
A bevezető ima után egy evangéliumi rész (Mt 7,24-27) következett:
Egy alkalommal így tanított Jézus – „24Mindaz, aki hallgatja tanításomat és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. 25Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára alapozták. 26Mindaz pedig, aki hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. 27Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt és nagy romhalmazzá vált.”
„Ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, az idők elejét, végét és közepét…” Bölcsességek könyve, 7,15
Május 18-án testvériskolánkban, a Pest megyében található Szent János Általános Iskolában rendezett természettudományi- hittan- és rajzversenyen szerepeltünk szép sikerrel.
Eredményeink :
Hittanverseny
Az 5-6. osztályos tanulók korcsoportjában Buzsicky Dóra és Fazekas Vivien 3. helyezést értek el.
A természettudományi versenyen elért eredményükért különdíjban részesültek:
a 5-6. osztályos tanulók korcsoportjában: Herczeg István és Piroh Roland
a 7-8. osztályos tanulók korcsoportjában: Gacsay Bence Barnbás és Kuzma Ádám
A rajverseny témája volt „A család és az idő megjelenése a Bibliában“:
Kovács Réka 1. osztályos tanuló – 1.hely
Kocsis Lóránd 1. osztályos tanuló – különdíj
Czompoly Csenge 5. osztályos tanuló 3. hely
Pásztor Anna 6. osztályos tanuló – különdíj
A versenyeredményekhez gratulálunk!
A dabasi látogatásunk kitűnő példája a minőségi, együtt töltött időnek a résztvevő iskolák diákjai és pedagógusai között. Hálásak vagyunk vendéglátóinknak!
Az 1.A - ban szorgos kezek dolgoztak. Gyúrtak, levéllenyomatot készítettek, festettek.
Az 1.A osztály már második alkalommal látogatta meg a helyi könyvtárat. Első alkalommal megtudhattuk, hogyan készülnek a könyvek. Második alkalommal pedig egy rövid történetét olvasott Jutka néni, aztán az anyukáknak meglepetést készítettünk.
2018. május 16-án atlétikai versenyen vettünk részt Kassán. Az „Új olimpionokat keresünk” elnevezésű rendezvényen 60 m-es síkfutásban és kitartó futásban mérték össze erejüket a fiatal atléták. A lányok 600 m-t, a fiúk pedig 1000 m-t futottak. A kassai kerület színe - java jelen volt, és egy-egy számban 30 gyermek állt rajthoz. Iskolánkat a hatodikos tanulók képviselték, név szerint: Balázs Rita, Dobos Anna, Nyíri Kristóf és Takács András. Rita a sprintben remekelt, 3. helyet szerzett, Kristóf pedig 1000 m-en állhatott a dobogó harmadik fokára. Mindannyian nagyszerűen teljesítettek, és szeptemberben az országos versenyen képviselhetik iskolánkat. Gratulálunk a sikerekhez és köszönjük a szép eredményeket.
Salkaházi Sárára emlékeztünk születése napján az alsó tagozaton.
Powered by aSc EduPage