• {#1014}

            • INTERREG - SÍTÁBOR a Magas-Tátrában

              2019.01.26.

              2018. január 20-25 között egy felejthetetlen hetet tölthettünk el testvériskoláinkkal a Magas-Tátrában. Az Interreg téli-tehetséggondozó táborunknak köszönhetően a diákok megismerkedhettek a síelés, hódeszkázás, hókorizás és a túrasízés alapjaival. Mindemellett újdonságnak számított idén, hogy az oktatás folyamatába a jól síelő diákok is bekapcsolódtak, amolyan segédtanárként. A második napra már valamennyi diákunk biztonságosan csúszott. A természet lágy ölén, szikrázó napsütésben, remek hangulatban lezajlott tábort még sokáig emlegetni fogjuk. Hálásak vagyunk a Jóistennek a balesetmentes hétért. Bízunk benne, hogy jövőre újra találkozhatunk!

               

              Öt egyházi iskola közös megemlékezése a gyökerekről

              Poprádon, 2019. január 22.-én a Magyar Kultúra Napján sítanfolyam keretében 5 egyházi fenntartású iskola: a Kolping Katolikus Iskola Budapestről, a budapesti Sztehlo Gábor Evangélikus Iskola, az encsi Váci Mihály Gimnázium, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont diákjai és tanárai tartottak közös megemlékezést a szellemi és lelki gyökerekről.

              Az eucharisztikus ünneplés a Himnusz eléneklésével kezdődött P. Nagy Bálint SJ atya vezetésével. Boldog Batthyány – Strattmann László herceg-orvos áldott emlékének adózva az egybegyűltek a Tátra hófedte magaslata kapcsán a másfajta látás szükségességét kérték.

              P. Holczinger Ferenc SJ és Gábor Bertalan esperes-plébános igeszolgálata láthatólag nem kis felelősségtudatot és rácsodálkozást eredményezett, hogy a Gondviselés szép rendezésében diákok, tanárok és szülők találkozhattak, ahol barátságot köttettek és ismét megerősítést nyertek az összetartozás szálai határon innen és határon túl.

            • Igaz- hamis

              2019.01.23.

              Januárban Igaz – hamis  matematikaversenyen vettek részt iskolánk tehetséges tanulói a 6. és 7. osztályból, akik rendszeresen látogatják a matematika szakkört.

              Az igaz - hamisos feladatoknak van egy trükkje. Ezek a kérdések azt nézik, hogy mennyire vagy tisztában a fogalmakkal.

              Számokkal, számjegyeivel kapcsolatos feladatok, geometriai kérdések, számhalmazos kérdések, prímszámokhoz kapcsolódó kérdések. Ugye Te biztosra akarsz menni, s nem tippeled be a jó választ. Igaz 50% az esélyed, hogy eltalálod, de a kockázatod nagyobb, hisz ha nem sikerül, akkor ezzel a tippel elbuksz 1 pontot, ami valljuk be, jól jöhet még.

               

              A verseny jelszava: Induljunk hát, kalandra fel!

               

              Sikeres megoldók:   1.hely: Piroh Roland VI.A

                                                2.hely: Pásztor Anna VII.A

                                                3.hely: Oceák Dániel VII.A  

                                                4.hely: Czompoly Csenge VI.A

                                                5.hely: Pápai Zsófia VI.A, Viszlay Boglárka VI.A

                                                6.hely: Oceák István VI.A, Kočišová Martina VII.A     

            • JANUÁR 22. A MAGYAR KULTÚRA NAPJA

              2019.01.23.

              1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc  nemzeti imánk, a Himnusz írását. 

              Ez alkalomból kis műsorral készültünk, amelynek zárórészében az esperes úr megszentelte az osztálytermeket.

              Az ajtókon elhelyezett felirat - 20 *C + M + B * 19 - arra emlékeztet , hogy „Krisztus áldja meg e házat!“

            • Színházi előadáson a Tháliában

              2019.01.19.

              David Drábek kortárs cseh író darabját, a Csokifalók-at tekintettük meg  a kassai Thália Színházban.

              A darab sajátosan vegyíti a valóságot az álommal, a tényeket a költészettel, a korszellemet a legendák ködével.

              A szülők halála után három lánytestvér bezárkózik az atyai házba és különböző módon próbálják feldolgozni a tragédiát, míg el nem jön a pillanat, hogy valamelyikük beteljesítse a bizarr apai örökséget.
              Mi a fontosabb? A világ megváltása, vagy a saját boldogságunk?

              Kire hallgassunk? Az élőkre vagy a holtakra?
              Keserédes, szürreális helyzetek, humoros és szerethető jelenetek során derül ki, vannak-e egyáltalán válaszok ezekre a kérdésekre.

            • Országos 3. hely a snowboard versenyen

              2019.01.17.

              Gimnáziumunk 2. osztályos diákja - Nagy Dániel - a 2019. január 15-én Jasnán megrendezett országos snowboard bajnokság első fordulóján 3. helyet szerzett. Szívből gratulálunk és további sikereket kívánunk!

            • Angol nyelvi olimpiász

              2019.01.17.

              Gacsay Orsolya 4.G, valamint Nyíri Benedek 2.G osztályos diákjaink az angol nyelvi olimpiász járási fordulóján 2. helyen végeztek. Gratulálunk!

            • Korizás a szepsi jégpályán

              2019.01.15.

              Eleinte kicsit szokatlan, hogy alattad síkos talaj van, így becsúszik néha nem vitás egy-két popsira huppanás. Színes sapkák, sálak pulóverek, körbe-körbe keringenek, kézen fogva, vagy egymagában, mindenki csúszik a boldogságban.

            • 400. emlékév és Missziós Kereszt

              2019.01.15.

              2018. január 15-én a 9.A osztály tanulóival részt vettünk a Kassai Szent Vértanúk 400. emlékévének nyitó rendezvényén. A premontrei templomban bemutatott szentmise keretében a Magyarországról érkezett Missziós Kereszbe elhelyezték Kolesár Anna ereklyéjét. Ma még talán fel sem fogjuk minek is voltunk részesei. Minden esetre lelkileg feltöltődve, élményekkel gazdagodva tértünk haza.

            • Gazdasági és pénzügyi ismeretek

              2019.01.14.

              Vajon minden tanuló tisztában van azzal, mire költ ő és a családja?

              Tudnak - e segíteni - ha igény van rá – hozzátartozóiknak eligazodni a pénzügyek, a gazdaság világában?

              A pénzügyi, gazdasági témával kapcsolatosan, versenyszerű projektmunkát készítettek iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói informatika órán: „ Hogyan költhetem el leghasznosabban a megtakarított 20 eurómat ?“ cím alatt. Tanulóink munkái nagyon tanulságosak, amelyek többsége rámutatott arra, hogy - hogyan boldogulhatunk  a  mindennapi életben. A kevés, de hasznosan befektetett pénz is örömet szerezhet mindenki számára. A legsikeresebb és legtartalmasabb munkák díjazva voltak.

               

              A 7. A osztály nyertesei:  1. Pásztor Anna és Kočišová Martina                     

                                                         2.  Dobos Anna                                                                         

                                                         3.  Dobošová Frederika és Dubocziová Margita    

                                                                                  

              A 8. A osztály nyertesei:  1.Viszlay Eszter  és  Rajcziová Viktória

                                                         2. Kuzma Ádám

                                                         3. Gulya Szilveszter

               

              Gratulálunk  minden lelkes versenyzőnek!

                                                   

               

            • Téli örömök

              2019.01.14.

              Fehér, puha ágyat vetett a tél,

              Fázva didereg a kósza szél.

              Nekünk nem számít, ha fúj a hideg,

              Húzzuk a szánkót gyerekek.

            • A Missziós Kereszt fogadása Szepsiben

              2019.01.12.

              2019. január 11-én részt vettünk a Ferenc pápa által is megáldott Missziós Kerszt fogadásán, amely Bernard Bober érsekfőpásztorunk ösztönzésére, Gábor Bertalan esperes úr közbenjárásával érkezett egyházmegyénkbe. A pillanatnyilag 26 Kárpát-medencei szentté és boldoggá avatott egyéniség erekjéjét őrző kereszt életre szóló élmény mindannyiunk számára.

            • Farsangi fánk

              2019.01.10.

              Serceg a zsír, sül a fánk. 

              Fényes, sárga serpenyőből ragyog ránk. 

              Illatozik, nő, dagad, az orrunkat csiklandozó jó falat.

              Már a tálon a sok fánk, 

              Fehér cukorfelhő alól nevet ránk. 

              Ránk nevet és integet. 

              Itt a farsang, vidám farsang, gyerekek.

            • Karácsony 2018

              2018.12.25.

              Mint mindenütt szerte a nagyvilágban, úgy mi is bensőségesen ünnepeltük karácsony titkát. Az éjféli szentmise kezdetét jelző harangszó után, Mihályi Molnár László, költő és publicista, az egyháztanács főkurátora mondta el saját versét, majd a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Intézmény két diákja Nagy Gabriella és Rudy Rebeka közös éneklése nyitogatta a szép számban megjelent hívek szívét.

              Karácsony hajnalán 

              Kigyúlt az ég, a horizont lángol, s reményt kovácsola sötét világból. Beteljesül, értelmet adva a létnek: szűz-tisztaságban -így szólt az ígéret. Ránk ragyog fénye a Nap köntösében, s ez csillant meg egy kisded szemében. Megzendül szava a süket világban, láthatóvá válik a vak homályban, nyílik előtte, szeretni vágy a lélek, s szállást ad mind az Ég kisdedének. 

              Szentmise celebránsa, Mons. Gábor Bertalan, egyházközségünk esperes – plébánosa volt.

              A szentmise záró könyörgése után a főkurátor felkérte esperes - plébánosunkat, hogy szíveskedjék megáldani a jelenlevőket és azt a kenyeret, amelyik Szent István királyunk ünnepének tiszteletére a kárpát-medencei gazdák búza-adományának lisztjéből készült.

              Hála Istennek, immár vidékünkön is kedves hagyomány, hogy karácsony előtt ádventi koszorúkkal díszítjük nemcsak templomainkat és otthonainkat, hanem tereinket is. Sőt, az adventi idő vége felé köztereinken felállítják a betlehemet is. Többen ugyan furcsállják, hogy még nincs karácsony, de a jelképek már láthatóak, ezért a város vezetésével egyetértve hagyományteremtő szándékkal azt terveztük, hogy a jászolban fekvő Kisded szobra csak az éjféli szentmise után legyen kihelyezve.

              Így is történt. A köztéri betlehembe a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskola két diákja, Dobos Kristóf és Nagy Dániel vitte ki a Kisded szobrát, amelyet a Dalárda énekének kíséretében esperes-plébánosunk, Nagy Istvánnal, az egyházi iskola igazgatójával közösen helyezett el.

              Lehet, hogy egyesek számára ez csupán karácsonyi kelléknek tűnik, de nekünk, katolikus keresztényeknek, áhítatunk elmélyítését és lelki életünk fokozását segíti elő. Örömmel tettük ezt egy olyan világban, ahol sokan már a „karácsony” szót is kerülik, egy olyan világban, ahol legszívesebben lerombolnák vagy felgyújtanák a fát és a jászlat.

              Számunkra „az ünnep – Wass Albert szavaival – Isten ajándéka, más, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból felülemelkedve tiszteljük önmagunkban az embert…” Meggyőződésünk, hogy csak így, ilyen szeretettel és jóindulattal győzhetünk korunk egyre divatosabb és egyre jobban mételyezőbb téveszméi fölött… „Tiszta ünnepi ruhában és tiszta ünnepi gondolatokkal lehet csak ünnepelni, felülemelkedve a hétköznapokon s apró küzdelmeinken. Csak az ünneplőbe öltözött ünneplő ember tudja megérteni annak a kijelentésnek a nagyságát, hogy az Isten az embert saját képére teremtette.“

              Köszönünk minden segítséget a templomban és a templomon kívül, amellyel jelét adtunk, hogy számunkra Karácsony ünnepe szent. Szívből kívánjuk, hogy amint a rengeteg búzaszem lisztté és kenyérré nemesedett, úgy váljék népünk is lélekben eggyé, függetlenül minden emberi gyarlóság által megrajzolt korlátoktól és határoktól…

    • Kapcsolat

      • CIRKEVNÁ SPOJENÁ ŠKOLA - EGYHÁZI ISKOLAKÖZPONT, Cirkevná MŠ,ZŠ a gymnázium bl.Sáry Salkaházi s VJM - Boldog Salkaházi Sára Egyházi Óvoda, Alapiskola és Gimnázium, Moldava nad Bodvou-Szepsi
      • +421948 246 331
      • Československej armády 39, 045 01 Moldava nad Bodvou
        04501 Moldave nad Bodvou - Szepsiben
        Slovakia
    • Bejelentkezés