• Karácsonyvárás a református templomban
            • Karácsonyvárás a református templomban

              2015.12.24.

              Református vallású diákjainkkal és tanárainkkal egy karácsonyváró gyermek Istentiszteleten vehettünk részt a református templomban, ahol Molnár Árpád lelkipásztor vezetésével közös énekléssel, imádsággal készültünk Jézus Krisztus eljövetelére. Ezután a parókia gyülekezeti termébe voltunk hivatalosak frissítőre és tepertős pogácsára, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk. A rövid szeretet-vendégség után csatlakoztunk a többiekhez. A katolikus templomban megáldásra kerültek a frissen sütött kenyerek, melyekből egyet-egyet mindenki hazavihetett a családi asztalra.

          • Ünnepi karácsonyi műsor
            • Ünnepi karácsonyi műsor

              2015.12.18.

              2015. december 17-én a városi kultúrházban, a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a karácsonyköszöntő. Gyermekeink szívet és lelket melengető műsora hasonlóan, mint a templomokban, itt is sokatmondó volt. Nemcsak szemléletesen és közérthetően, de bővebben, tánccal és népzenével kiegészítve adták tovább az év legszebb ünnepének üzenetét. Köszönjük, hogy azt, amit a családban és az iskolában az evangélium örökségeként kapnak, jelesen hirdetik - minden emberben fel kell ismerni Jézus Krisztust. Szívből gratulálunk! /igazgatói ünnepi beszéd -karacsony_2015.doc /

            • Angol- és német nyelvi olimpiász - iskolai forduló

              2015.12.18.

              Egy cseh mondás szerint, ha nem ismerünk az anyanyelvünkön kívül még egy másik nyelvet, csak egy életet élünk. Minden új nyelv felfedezése egy új élettel is kecsegtet, igazi kihívás, ami közben szórakoztat is. Megismerhetjük egy idegen ország szokásait, kultúráját, életét, ízlelgethetjük a kiejtést, a szavakat. Idegen nyelvet beszélni ennél sokkal több. Gondoljunk csak bele, milyen kellemetlen külföldi nyaraláskor, ha kérdezni szeretnénk, mi több, eltévedtünk, és senki nem érti, mit akarunk? Különböző jelnyelvi fortélyokkal ugyan meg lehet oldani, de a verbális kommunikáció sokkal hatékonyabb.  Fordítsuk meg a helyzetet: nekünk is mosolyra húzódik a szánk, és segítőkészebbnek mutatkozunk, ha egy hazánkba szakadt külhoni az anyanyelvünkön szólít meg minket. Azonosulva az előbb említettekkel rendeztük meg 2015. december 11- én az angol- és német nyelvi olimpiász iskolai fordulóját. Íme a legsikeresebb megoldók, akik a járási fordulón képviselik intézményünket. Az elért szép eredményekhez gratulálunk . Angol nyelv : 1A kategória - Zachariaš Edina - 6.A, 1B kategória - Mohňanský Rudolf - 8.A, 2A kategória - Szanyi Cynthia - 2.G, 2B kategória - Szabó Christopher- 3.G - Német nyelv : 2B kategória - Szabó Christopher - 3.G

               

          • PITAGORASZ
            • PITAGORASZ

              2015.12.18.

              Iskolánkban lezajlott a PITAGORASZ matematika verseny 37. évfolyamának iskolai fordulója. 2015.12.8-án a P3,P4,P5 kategóriában a 3.,4.,5.osztályos tanulók versenyeztek és a 2015.12.9-én a P6,P7,P8 kategóriában a 6.,7.,8.osztályos tanulók mérték össze a tudásukat. Sikeres megoldóink: P3 kategória: Mártha Viktor, P4 kategória: Kovács Norman Gábor, Pásztor Anna, Nyíri Kristóf, Balázs Rita, Kočiš Martina, P5 kategória: Viszlay Eszter, Gulya Szilveszter , Stofan Barbara, Gacsay Bence Barnabás , P6 kategória: Pillar Tamás, P8 kategória: Nagy Dániel. Gratulálunk minden sikeres megoldónak és sok sikert kívánunk a járási fordulóban.

          • A szabadság csak a felelősséggel párosulva érték!
            • A szabadság csak a felelősséggel párosulva érték!

              2015.12.14.

              A Fábry Napok rendezvénysorozat keretén belül iskolánk diákjai december 9-én a Szepsi Magyar Házban meghallgathatták Takaró Mihály irodalomtörténész előadását, melynek témája a „Magyar kultúra tegnap ma és holnap“ volt. A neves előadó olyan témákat hozott, melyek a magyar kultúra, a magyar identitástudat  témakörét érintették. Arra buzdította a fiatalságot, hogy jó magyar legyen, keresztény értékek szerint éljen, s erre megadta a pontos „receptet“ is! Ám felmerülhet fiataljainkban a kérdés, miért? Miért is vállalják ezt a „mostohaszerepet“ saját hazájukban? Miért tegyék ki magukat annyi megaláztatásnak...? S itt lép előtérbe az iskola szerepe, mely megadja a válaszokat a csöndesen, ám de annál erősebben lüktető belső hangokra, kérdésekre. A keresztény/keresztyény neveltetés, a szeretetben, megbecsülésben, s nem utolsó sorban az anyanyelven történő nevelés, tanítás a feltétele annak, hogy a mai kor gyermeke merje vállalni magyarságát, legyen önazonosság-tudata, tisztában legyen helyzetével és felvállalja azt.Takaró Mihály nagyon egyszerű választ ad, ugyanis állítja, hogy aki anyanyelven tanul, az kapja a legtöbbet! Meglátása  szerint „aki nem ismeri a múltat,az nem érti a jelent“- ebben rejlik a nagy titok, ezért szükségeltetik a minőségi magyar oktatás.Magyarázataiban kifejtette, a magyar nyelv sajátosságát az európai térségben, nehézségeit értékelve kiemelte, hogy nem a nyelv nehéz, hanem a magyarok gondolkodnak másként! Ezt kell megérteniük gyerekeinknek, s a beszélgetések során kiderült, diákjaink elsimerően és befogadóan hallgatták az előadó érveit, bár hozzátették, hogy helyzetünk az anyaországon kívül kissé összetettebb!Értékes előadás részesei lehettünk,köszönjük szépen!

          • ANYANYELVI JÁTÉKOK, JÁTÉKOS ANYANYELV VETÉLKEDŐ TORNALJÁN
            • ANYANYELVI JÁTÉKOK, JÁTÉKOS ANYANYELV VETÉLKEDŐ TORNALJÁN

              2015.12.09.

              December 8-án iskolánk diákjai Tornalján jártak, ahol a miskolci Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében egy anyanyelvi versenyen mérhették fel ügyességüket, kreativitásukat. A verseny témája „Anyanyelvi játékok – játékos anyanyelv“ volt, amelyen fondorlatos nyelvi feladatok vártak a versenyzőkre. Iskolánkat  Janitor Zsófia, Haraszti Norbert,  Gacsay Orsi és Gazsi Réka  képviselte. Nagyon szépen helytálltak a versenyen,  ugyanis a II. kategóriában  kimagasló pontszámmal megszerezték az 1.helyet, így továbbjutottak. Gratulálunk nekik és sok sikert kívánunk a döntőben.

            • 2015.12.09.

              A vetélkedőn édes anyanyelvünket népszerűsíthettük és ápolhattuk. Nyelvi leleményességével, találékonyságával Dobos Csenge, Sedlák Eszter, Nagy Dániel és Mohňanský Rudolf vehetett részt a megmérettetésen.  Játékos kedvük a szóbeli feladat megoldásánal nyilvánult meg a legjobban, mivel a versenyen részt vevő csapatok közül egyedül ők szereztek maximum pontot. A feladat egy rögtönzött reklám előadása volt, és kis csapatunk produkciója a zsűrit egyenesen lenyűgözte. A villámkérdések és a nyelvtörők viszont igazi fejtörést okoztak versenyzőinknek, így végül a jól megérdemelt 3. helyezést sikerült megszerezniük. A verseny nagyon jó hangulatban telt, és a szervezők nagy örömmel visszavárnak minket jövőre is.

          • Egyházi iskolák találkozója Ipolyságon
            • Egyházi iskolák találkozója Ipolyságon

              2015.12.08.

              2015. december 4-én a felvidéki magyar tanítási nyelvű katolius fenntartású egyházi iskolák vezetői találkoztak Ipolyságon. A találkozó alkalmából megalakult az említett iskolák szakmai fóruma. Lehetőségünk nyílt megismerkedni és közelebbi kapcsolatot teremteni egymással, valamint betekintést nyerni az ipolysági egyházi iskola mindennapjaiba. A vezetők reményei szerint egy erős, egyházi iskolákat /katolikus, református, görög-katolikus/ tömörítö Dél-szlovákiai szakmai fórum létrehozását kell szorgalmazni, amely szélesebb körben is képviselhetné az itt élő keresztény-keresztyén magyarság oktatásügyi érdekeit.

          • Nálunk járt a Mikulás
            • Nálunk járt a Mikulás

              2015.12.09.

              December 4-én mindenki izgatottan lépte át az iskola küszöbét, tudtuk, hogy ma különleges vendég érkezik hozzánk. A messzi Lappföldről, Télország varázslatos hófödte tájairól érkezett iskolánkba a Mikulás. Nagyon várta már mindenki – kicsik és nagyok egyaránt.  Az alsó tagozatos kisdiákjaink egy tanteremben összegyűlve lélegzet-visszafojtva várták. A Mikulás nem érkezett egyedül, elkísérték segítői, két bűbájos „angyalka“ és hozott huncut „krampuszokat“ is. Nagy örömmel fogadta a kisebbek zenés-verses összeállítását és a nagyobbak énekeit is. Kis édességgel kedveskedett tanulóinknak, és hamar útra kelt, mert sok dolga akadt még...Köszönjük Mikulás,hogy betértél hozzánk,várunk jövőre is!

          • A múmiák nyomában
            • A múmiák nyomában

              2015.12.03.

              2015. december 2 –án a VII. A és a VIII.A osztály 50 tanulója érdekes és tartalmas tanulmányi kiránduláson vett részt Kassán.  A Magyar Tudományos Akadémia vándorkiállítását tekintették meg a Keletszlovákiai Múzeumban,amely a váci múmiák néven került be a köztudatba. A tárlat a 18. században élt emberek sorsát mutatta be, valamint a múmiakutatás érdekes és rejtélyes világába kalauzolta  el a diákokat. Mindnyájan  nagy érdeklődéssel hallgatták a múzeum dolgozójának  figyelemfelkeltő előadását. A vándorkiállítás megtekintésével még nem ért véget a nap. A karácsonyi díszekbe öltöztetett óriási fenyőfa megcsodálása után a Szent Erzsébet Dómban iskolánk névadójának,  Salkaházi Sárának szobra előtt csendben tisztelegtünk. Ezután  az otthoniakra is gondolva,  az Aupark áruházban, karácsonyi figyelmességeket vehettek diákjaink.  Az ingyenes diákutazás előnyét kihasználva  gyorsvonaton  az esti órákban érkeztünk haza.