Jézus segít! Az Iskolásat játszunk című beiratkozási programsorozat harmadik foglalkozására 2016. február 24-én került sor Jézuska, figyelj csak reám! címmel. A játékos ismerkedés után a gyerekek drámapedagógiai elemek segítségével dolgozták fel a szentírás egy kedves történetét, amikor az apostolok Jézus segítségét kérik a viharban. A mozgalmas foglalkozás végére a gyerekek megtapasztalhatták, hogy Isten segítségét kérve és együtt dolgozva a nehézség is jóra fordítható.
Zenés - verses műsor
2016.02.25.2016. február 22-én óvodásaink és alsó tagozatos diákjaink Kövesdi Szabó Mária és Pólos Árpád színészházaspár zenés-verses műsorát tekinthették meg.
Diákok iskolán kívüli teljesítményei, iskolánk büszkeségei
2016.02.25.A horvátországi Károlyvárosban 2016. február 12. és 14. között megrendezésre került a Karlovac Open – WAKO kick-box Európa Kupa. A szomszédos Horvátországi Karlovac Open egyrészt fontos, ranglistára pontgyűjtő verseny és egy igazi nemzetközi erőpróbára. A megmérettetésen 21 országból 1531 versenyző vett részt. Nem világkupa minősítésű ez a verseny, de joggal nevezhetnénk annak, hiszen olyan messzi országokból is tiszteletüket teszik, mint Chile és San Salvador. A szepsi Taekwando & Kickboxing klub kéttagú kadét csapata is részt vett ezen a neves versenyen. Név szerint Harajda Réka, aki aranyérmet szerzett a kick light kadétok 46 kg-ig kategóriában és a light contact 46 kg-ig kategóriában pedig harmadik, azaz bronzérmes lett. A fiúknál a light contact kadétok 63 kg –ig kategóriájában Maruscsák László ezüstérmet szerzett. Mindkét diákunknak szívből gratulálunk!
Gimnazisták sítábora
2016.02.23.2016. február 8-12 között ezúttal gimnazista diákjaink élvezhették a téli sportok örömeit. Az encsi Váci Mihály Gimnázium és komáromi Marianum növendékeivel együtt tanulhattak síelni, hódeszkázni és hókorizni. A közösen eltöltött idő sok élményt hozott mindannyiunk számára.
A Pesti Magyar Színházban jártunk
2016.02.15.Február 13-án A muzsika hangja című klasszikus musicalt tekintettük meg . A színházlátogatás különös apropója, hogy a darabban Nagy Juli - kilencedikes tanulónk -Trapp kapitány egyik gyermekét, Louiset alakítja. A darab rövid története: Maria a fiatal, életvidám lány apácának készül. Bármennyire is felszabadult és örömteli az élet a kolostorban, Maria mégis hamar rádöbben , hogy az apácaélet nem neki való. Nem tagadja meg azonban azokat az értékrendeket és elveket, amelyeket a zárdában tanult. Trapp kapitány szigorú katonaember, aki felesége halála után egyedül neveli hét gyermekét . Felveszi nevelőnőnek gyermekei mellé Mariát. A lány megdöbben, mennyire fegyelmezettek, milyen felnőttesen viselkednek a kicsik - úgy dönt tehát, hogy felrúgva a kapitány rendszabályait - megtanítja a gyerekeknek, hogyan örülhetnek az életnek. Az esős idő ellenére a fent említett életöröm nem hiányzott a Budapestre látogató diákjainkból és az őket kísérő tanárokból és iskolabarátokból sem. Nagyon örülünk Juli sikerének és tehetségének, nemcsak azért mert közülünk való.
https://plus.google.com/photos/photo/114419197952854521262/6222979097311989266
Hamvazószerda
2016.02.11.Hamvazószerda a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. A nagyböjt bűnbánati időszak, lényege Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. Ezen a napon a szentelt hamuból (mely az előző évi virágvasárnap barkáinak hamva) keresztet rajzolnak a hívők homlokára, az alábbi mondatok egyikével: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”, illetve „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” Intézményünk tanulói és tanárai a hamvazkodás szertartásának lehettek részesei a katolikus templomban megtartott bensőséges alkalmon. Református diákjaink a felekezeti teremben tartottak liturgiát ezen az első böjti napon.
" Iskolásat játszunk 2."
2016.02.11.Az Iskolásat játszunk című beíratkozási programsorozat második foglalkozására 2016. február 10-én került sor TÁ-TI-KA címmel. Mint, ahogy a cím is mutatja, zenés - énekes szórakozásban volt részük a leendő elsősöknek a már iskolába járó kisdiákokkal karöltve. A gyerekek megismerkedhettek a különféle hangszerekkel, sőt ki is próbálhatták azokat. Nagy örömünkre szolgált, hogy egyre többen érdeklődnek iskolánk iránt.
Iskolánk diákjainak I. próbabálja
2016.02.09.2016. február 6-án volt iskolánk diákjainak első próbabálja. A szülők, a tanárok, az ismerősök s nem utolsósorban a diákok várták izgatottan a mai napot, amikor a nagy nyilvánosság előtt egy újabb lépést tehettek a felnőttkor felé. A tánclépések, az egymásra figyelés, a ritmus, a gyengédség, a tisztelettudás megannyi mozzanata sűrűsödött az est ünnepségébe.
Ünnepség volt ez a javából, hiszen itt is lehetőség adódott megélni Pál apostol tanácsát: „Örüljetek az örvendezőkkel, sírjatok a sírókkal.” (Róm 15,14). A szülők örömkönnyei, az első bálozók öröme ezt sejtették.
Köszönet mindazoknak, akik a felkészítés alatt tanítgatták, bátorították diákjainkat, hálát adni és örvendezni a tagadhatatlan tények kapcsán, amit Sík Sándor így fogalmazott meg a Te Deum című versében: „Hogy a sírókkal sírni jól esett, és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen… Hogy akik szerettek, szépen szerettek, és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, hála legyen”.GB.
Sík Sándor:
Te Deum
Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
és ma is kiálthatom: úgy legyen!
és holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! –
hála legyen, Uram!
hála legyen!
Sohase lehet eléggé bámulni azon, hogy az ember beszél,
2016.02.04.és a lehelete mozgatta hangszálaival közölni tudja azt, amit gondol és érez. Ez a lehelet maga a lélek, maga a csoda. A szó maga a valóság, melyet jelképez, magának a valóságnak veleje, kútfeje és kezdete. Milyen csodálatos is a bibliának ez a szózata: "Kezdetben vala az ige." (Kosztolányi Dezső)
2016. február 4-én a Szép magyar beszéd verseny kerületi fordulójára került sor Szepsiben. Az I. és a II. kategóriában mérhette össze tudását összesen 21 tanuló. Ez a szám nem sok, de mivel a tavalyi kerületi verseny meghiúsult, a szervezők a részvétellel elégedettek lehetnek. Iskolánkat Drága Eszter, Nagy Dániel és Kočiš Martina méltón képviselte a megmérettetésen.
Ez a verseny azért is fontos, mert a magyarok lélekszáma egyre csökken, de tehetünk ellene. Hogy mit? Vigyázzunk nyelvünkre mint saját életünkre, ápoljuk, fejlesszük, korszerűsítsük és óvjuk meg minden külső és belső támadástól. Mindenekelőtt tanuljunk meg jól magyarul, tanuljuk őseink nyelvét folyamatosan és lankadatlanul. Ha ápoljuk, cserében megadja nekünk a valahová tartozás tudatát, a közösségtudatot. Az anyanyelv lesz lelki és szellemi hazánk, meghitt otthonunk.
"VESD BELE MAGAD"
2016.02.04.Az ICS országos alelnöke Iván Tamás a magyarországi AGRIA fiatal gazdák országos szervezete kezdeményezésére a "VESD BELE MAGAD" program keretében szólította meg kisdiákjainkat. Arra szeretnék ösztöni a fiatalokat, hogy saját termesztésű zöldségeket fogyasszanak. Ezért minden alsó tagozatos tanulónk különböző vetőmagokat kapott ajándékba, amit otthon elvethet, öntözhet, gondozhat, majd elfogyaszthat. A gyermekek nagyon örültek a lehetőségnek és már most alig várják, hogy megkóstolhassák a saját maguk által termesztett zöldségeket.
- 2016.02.04.
„Tanuld meg ezt a versemet,
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tied, kölcsönveszik,
a közkönyvtárban elveszik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik, elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap...“„Tanuld meg ezt a versemet,
mert nemsokára könyv se lesz,
költő se lesz és rím se lesz...“A lelkes készülés és gyakorlás meghozza gyümölcsét...Iskolánkon megrendezésre került a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny iskolai fordulója. A verseny során három kategóriában, 39 tanuló mérhette össze tudását, és bizonyíthatta rátermettségét.
Sok vidám vers és próza ( történet, mese) hangzott el, kellemes perceket szerezve kicsinek és nagynak egyaránt. A tanulók kezdeti lámpalázukat leküzdve bátran adták elő a sokszor még a zsűri számára is kevésbé ismert műveket, melyek új színt hoztak a verseny menetébe. Miután elhangzott az utolsó vers is, a versenyzők kicsit fellélegeztek, de izgatottan várták az eredményhirdetést. A zsűri tagjai rövid tanácskozás után meghozták döntésüket. Mielőtt sor került volna a helyezések ismertetésére, a zsűri pár szóval értékelte a versenyt, , elmondta észrevételeit, és igyekezett jó tanácsokkal ellátni a tanulókat a jövőbeni szereplésüket illetően. A helyezést elérő tanulók oklevelet kaptak. Jó hangulatú, tartalmas órákban volt része minden jelenlévőnek. Az iskolát a járási fordulón kategóriánként a következő tanulók képviselik, akiknek sok sikert kívánunk:
Nyolcadikosok rendhagyó tanítási órája!
2016.02.04.A művészeti nevelés óra keretén belül a 8. A osztály azt a feladatot kapta, hogy csoportokba verődve fotókat, „szelfieket” készítsenek magukról úgy, hogy a háttér a téli táj legyen. Érdekes és vidám képek születtek. A felvételek magukért beszélnek.
Rendhagyó szlovák óra a postán
2016.02.04.A III.A diákjai levelet írtak a szlovák órán. Aztán meglátogatták a helyi postahivatalt és feladták a leveleket./ Žiaci III.A triedy na hodine slovenského jazyka písali list. Potom navštívili miestnu poštu a podali svoje listy.
Archívum
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Augusztus 2024
- Július 2024
- Június 2024
- Május 2024
- Április 2024
- Március 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- Szeptember 2023
- Augusztus 2023
- Június 2023
- Május 2023
- Április 2023
- Március 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- Szeptember 2022
- Augusztus 2022
- Július 2022
- Június 2022
- Május 2022
- Április 2022
- Március 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- Szeptember 2021
- Augusztus 2021
- Július 2021
- Június 2021
- Május 2021
- Április 2021
- Március 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- Szeptember 2020
- Augusztus 2020
- Június 2020
- Május 2020
- Április 2020
- Március 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- Szeptember 2019
- Augusztus 2019
- Július 2019
- Június 2019
- Május 2019
- Április 2019
- Március 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- Szeptember 2018
- Július 2018
- Június 2018
- Május 2018
- Április 2018
- Március 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- Szeptember 2017
- Július 2017
- Június 2017
- Május 2017
- Április 2017
- Március 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- Szeptember 2016
- Július 2016
- Június 2016
- Május 2016
- Április 2016
- Március 2016
- Február 2016
- Január 2016
- December 2015
- November 2015
- Október 2015
- Szeptember 2015
- Mind