2019. október 6-án Szepsiben a szentmisét a Szózat éneklésével kezdtük. Fejet hajtottunk és szívet emeltünk az aradi tizenhárom emlékére.
Köztudott, hogy alig két hónappal a világosi fegyverletétel után, 1849. október 6-án, Aradon kivégezték a szabadságharc tizenhárom katonai vezetőjét. Amíg helyre nem állt az alkotmányos rend, nem lehetett megemlékezni a forradalomról. A szabadság mártírjai évekig jeltelen sírokban feküdtek. Az aradi vértanúk kivégzésének napját Magyarországon 2001-ben nemzeti gyásznappá nyilvánították.
1849. október 6-án, az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka – Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly – és egy főtisztje, Lázár Vilmos ezredes szenvedett vértanúhalált Aradon.
A véres megtorlásnak összesen 157 hazafi esett áldozatul, és a szabadságharc számos résztvevője kényszerült hosszú évekre belső vagy külső emigrációba.
Damjanich János, kivégzése előtt, ezeket a szavakat írta Damjanich Emíliának vigasztalásul:
Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra
Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél, Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké!
Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől! Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára! Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.
Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot! Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen.
1849. október 5-én az aradi osztrák várparancsnok, Howiger tábornok felszólította az aradi minoritákat, hogy keressék fel az elítélt tiszteket. Sujánszky Euszták, Bardócz Sándor, Pléva Balázs és Vinkler Brúnó minoriták lettek a vértanúk vigasztalói, délután 5 óráig velük maradtak.
„Vérző szívvel lépők át reggeli tíz óra után a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított főőrház falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és mennyire lehetett, bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat, kezet szorítva teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután mi az őszinte részvét után több órai barátságos beszélgetés közben őket, a nehéz harcokban annyira megedzett hadfiakat a reájok nézve ugyan gyászos, de meg nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhívók, ők egész nyugodtan és egész maguk megadásával bízák sorsukat és életöket arra, kinek kezeiből minden jő.” (Részlet Sujánszky Euszták visszaemlékezéséből)
Október 6-án hajnali két órakor az atyák visszatértek az aradi várba. Meggyóntatták és megáldoztatták a tíz katolikus tábornokot, valamint a börtönben katolikus hitre tért Damjanich Jánost, és halálukig velük maradtak.
„Mindegyik hőslélekkel halt meg. Egyik a másikát azzal biztatván, hogy nemsokára ismét együtt leendnek. Lelki éberségüket eléggé kitünteté az, hogy midőn mi papok síránk, ők, nevezetesen Nagysándor József a mellette levő Vinkler Brúnó barátunkhoz imigyen szóla: »Eddig ön vigasztalt engem, s jelenleg ön sír, jobb – úgymond –, ha imádkozunk.« És ekkor Leiningen gróf, noha ágostai vallású, hozzánk csatlakozva fennhangon mondá a pap által elmondott ima szavait.” (Részlet Sujánszky Euszták visszaemlékezéséből)
Az aradiak már október 6-án este gyertyát gyújtottak a vesztőhelyen, a vár tövében, és közösen imádkoztak a kivégzettekért. Másnap ünnepélyes szentmisét tartottak az aradi templomban, melyen a városi tanács, a megye tisztikara és katonasága tömegesen vettek részt. Az aradi dalárda gyászdalokat énekelt, a templom gyászravatalát díszítő cserfa koszorúkat és füzéreket a szentmise után kivitték a temetőbe, és a vértanúk sírjára helyezték. A város két napra teljes gyászba borult, bezártak a boltok is.
A minorita atyák számára azonban nem ért véget a megpróbáltatások sora. 1854. szeptember 20-án nagyszámú csendőrség érkezett Aradra, másnap behatoltak a rendházba, és foglyul ejtették Kosztka Libor házfőnököt, Lakatos Ottót, Zetykó Kelement, Csüdör Tamást, Eperjessy Aurelt és Livery Dánielt. Szeptember 22-én erős katonai őrizettel Szegeden át Cseh- és Morvaország börtöneibe hurcolták őket. A magyar emigrációval való kapcsolattartással és egy, az országban elterjedt titkos összeesküvésben való részvétellel vádolták őket. Kosztka Libor, Zetykó Kelemen, Csüdör Tamás atyák a fogságban haltak meg, a többiek csak 1857-ben nyerték vissza szabadságukat.
Sujánszky Eusztákot több évig várfogságban tartották az olmützi börtönben. Innen a Zemplén vármegyei Imregre került, ahol nyolc évig, egészen a kiegyezésig bujkálva élt a minorita kolostor egy pinceszerű odújában. 1875. december 7-én halt meg. Az imregi templom udvarán temették el. Sírjánál a környékbeli magyarság minden évben megemlékezést tart.
Így volt ez 2014. október 5-én is, vasárnap, amikor kettős ünnepet ültünk Imregen. Az Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelt minorita kolostortemplomban koncelebrált búcsúi szentmisén három nemzet – lengyel, szlovák és magyar – papjai és hívei voltak jelen. Egyúttal megemlékeztünk az aradi vértanúkról is, az ünnepi szentmise után koszorút helyeztünk el P. Sujánszky Euszták sírján.
A megemlékezést egyházi iskolánkban folytatjuk. Köszönet tanárainknak és diákjainknak, akik meghallották Arad üzenetét és azt szent meghatottsággal továbbadják.