A húsvéti szent idő 5. vasárnapján, 2021. május 2-án, a hónap első vasárnapján – kultúránkban – Anyák Napját ünnepeljük. Ebből az alkalomból - a járványra való tekintettel – a templomainkban köszöntöttük az édesanyákat, a nagymamákat, déd-mamákat, de a jövő anyáit – leányainkat is.
Tiszteletünk és hálánk jeléül emléklapokat helyeztünk a padokra. Szepsiben zenés köszöntő hangzott el a Szepsi Boldog Salkaházi Sára Iskolaközpont növendékeitől – Nagy Imre tanár úr kíséretében, Makrancon és Bodollón, az iskolaközpont szülői szövetségének oszlopos tagja, Dobos Zoltán, Mécs László, „A királyfi három bánata” című verssel köszöntötte az ünnepelteket.
A köszöntők emlékbe egy őskeresztény szimbólumot, a hal jelképét kapták. A hal motívum ugyanis az ókeresztény korban a keresztények egyik bizalmas jelképe volt. A hal görögül IKHTHÜSZ. Mozaikszóként használva = Ieszousz Khrisztosz, Theou Üosz, magyarul Jézus Krisztus, Istenfia. Adja Isten, hogy a köszöntők öntudatosan viseljék a kitűzőt, emlékezve a zsidókhoz írt levél egyik üzenetére: „Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most Isten trónjának jobbján ül.” (Zsid 2,12).