2023. június 4-én, az Összetartozás Napján, Szepsiben a temploméren összegyűlve az emlékezők sokasága, a társadalmi és a közélet vezetői, a közintézetek és az egyházak előjáróival egyetemben emlékeztek közösen a múlt tanulságaira, a jelen kihívásaira és a jövő ígéreteire.
{#1014}
Az Összetartozás Napja Szepsiben
4. 6. 202315
Lake Fest - Óvodásaink fellépése Bodollón
4. 6. 20232
A Szepsi Városi TV tudósítása
3. 6. 2023
Módszertani pedagógus továbbképzés az LDI01005 - "A tér, amely egyesít bennünket" projekt keretében
3. 6. 2023212023. június 2-3-án, iskolaközpontunk tantestülete két napos pedagógus továbbképzésen vett részt az LDI01005 - "A tér, amely egyesít bennünket" projekt keretében. Célunk az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda volt. Bartha József és Holczinger Ferenc igazgató uraknak, valamint kollégáiknak köszönhetően betekinthettünk az intézményekben folyó oktató-nevelő munkába. Edelényben, a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából egy ünnepi műsorral kezdődött a programunk, majd arról hallhattunk, milyen hatással van az iskolán belüli egyházi szellemiség a gyermekek életére. Milyen módon formálja, csiszolja, igazgatja életüket. Öröm volt látni és érezni mindkét helyen, hogy hasonlóan gondolkodunk és cselekszünk gyermekeink testi-és lelki fejlődése érdekében. Diósgyőrben elátogattunk Schalkház László és Erzsébet sírjához is, akikhez szoros lelki kapcsolat kötött bennünket. Laci bácsi iskolaközpontunk megalakulását követően többször jár Szepsiben. Ő volt Boldog Salkaházi Sára unokaöccse. Adja Isten, hogy tevékenységünk nyomot hagyjon az utánunk érkezőknek!
Foglalkozások-népi mesterségek hete az óvodában
1. 6. 20233Gyerekek és óvónénik egyik kedvenc aktivitása a "Foglalkozások téma hete". Ilyenkor minden gyerek elmeséli, hogy mi szeretne lenni felnőtt korában, milyen foglalkozása van a szülőknek, kik a ,,segítőink,, az óvodában. Környékünkön megnéztük, hol van a pékség, fodrászat, gyógyszertár, cipész, kávézó, zeneiskola. A legnagyobb élmények között volt kis Emmánk szülei kertészete és a debrődi Aranyszőrű bárány farm. Az óvodában pedig kipróbáltuk a nemezelést, szakácskodást!
Igazgatói szabadnap minden diák részére
30. 5. 2023
Az iskola vezetősége értesíti a Tisztelt Szülőket és a Diákokat, hogy 2023. június 2-án, /péntekre/, igazgatói szabadnapot rendel el minden óvodás, általános iskolás és gimnazista diák részére a pedagógusok szakmai továbbképzése miatt.
Csíksomlyó 2023
30. 5. 2023322023. május 25-29-között, öt napos zarándoklaton vettünk részt Erdélyben, melynek fő célja a Csíksomlyói Búcsún való részvétel volt. Nagy örömmel adtunk hálát Istennek az elmúlt évekért, közösen imádkoztunk családjainkért, iskolánkért, nemzetünkért, a békéért. Lelkileg feltöltődtünk és 300 000 magyar testvérünkkel együtt erősödtünk keresztény hitünkben, magyarságunkban. Jó volt érezni, hogy összetartozunk. A zarándokút keretében sok egyebet is láttunk: a Nagyváradi Bazilikát, a Tordai-hasadékot és sóbányát, Tamási Áron szülőfaluját, Farkaslakát, Tusnádfürdőt, Petőfi körtefáját Székelykeresztúron, Torockót. Életre szóló élmény volt.
Sikeres érettségi vizsgák a gimnáziumban
23. 5. 2023A görbe vonalakkal is egyenesen…
Nagy köszönet és hála, hogy minden végzős diákunk sikeres érettségi vizsgát tett. Emlékéül egy tollat is kaptak ajándékba, címmel és telefonszámmal, ami mindig, még éjfélkor is hívható, mert az, Aki egymásra bízott bennünket a görbe vonalakkal is egyenesen ír.
Életceruzánkat, ha olykor meg is hegyezi, csak azért teszi, hogy írásüzenete rajtunk keresztül és általunk környezetünknek olvashatóbb legyen.
Ezüstöt nyertünk a városi olimpián
23. 5. 2023Városi olimpia – alsó tagozatosok atlétikai négytusája
2023. május 22-én, alsó tagozatos diákjaink a városi olimpia keretén belül megrendezett atlétikai négytusán vettek részt. Csapataink közül most a harmadik és negyedik osztályból összeállított hatos volt a legsikeresebb, akik a dobogó második fokára állva elnyerték az ezüstérmet. Kis sportolóinknak a következő versenyszámokban kellett bizonyítaniuk: távolugrás, 6x60m váltófutás, vortex-dobás és hosszútávfutás – mely korosztálytól függően 150, illetve 300m volt. Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
1.A,B: Gergely Jázmin, Gresó Liliána, Kocan Lydia, Horváth Péter, Jamber Patrik, Kispéri István
2.A: Drága Dorina, Gruľo Lucia, Majančik Viktória, Nižník Natália, Prokop Trisztán, Reichel Tom Jhon
3., 4. A: Drága Wanda, Beke Emma, Pálos Kitti, Prokop Vivien, Boros Dániel, Zsiga Eduard
Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a lehetőséget a szervezőknek!
Érettségi vizsgák
22. 5. 20232023. május 22-én a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont gimnáziumi
részlegén is megkezdődtek a szóbeli érettségi vizsgák, amelyek ünnepi köszöntővel, imával és
áldással indultak.
Jó volt látni a Petőfi-körtefa növekvő rügyeit és evangéliumi képekben, bizalommal tekinteni
végzős növendékeinkre. Gyönyörködni bennük, látni és szemlélni a tavasz színeit, a
napfelkeltét és a napnyugtát, az ég madarait és a mezők liliomait, az ácspadot, a
szerszámokat, az otthont, a fészket, a várost, a templomot, mert „Mindenki, aki Krisztusban
van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2Kor 5,17), vagyis nem lehet
egészen az enyészeté az, amit, és akit a mulandóságból örökkévalósítva magára és magába
vett a Megváltó, a Kiváltó.
Persze, a nagy kérdés, hogy akarunk-e Vele egy más létsíkba emeltetni? Akarjuk-e, hogy
életünk, döntéseink, cselekedeteink, emberi kapcsolataink örökkévalósíthatóak legyenek?
Mert bizony a legédesebb és legbensőségesebb emberi szeretet sem menthető át az
örökkévalóságba, ha nem Isten törvényein, vagyis az Ő szeretetén, az egyetlen igazi és örök
valóságon belül van és marad.
Adja Isten, hogy végzőseink a lexikális tudás mellett, megérjenek elvetni mindent, ami
összeegyeztethetetlen a Szeretettel és vállaljanak mindent, amit a Szeretet megkíván tőlük, s
így egész életük folyamatos örökkévalósított felülemelkedés legyen minden evilági rossz és
hitványság felett…
1. helyet nyertek óvodásaink a városi sportolimpián
19. 5. 2023Óvodánk kisdiákjai, Nyíri Emma, Takács Tamia, Beke Máté és Nagy Flórián első helyet nyertek az óvodás városi olimpián. 12 résztvevő intézményből versenyeztek a csapatok. Büszkén hoztuk haza a serleget. Gratulálunk a bajnokoknak!
Értesítés
18. 5. 2023
Értesítjük a Tisztelt Szülőket és Diákokat, hogy a nagy iskolabuszunk "Sára" 2023. május 19-től, péntektől, műszaki okok miatt nem üzemel. Szíves megértésüket köszönjük!
Anyák napja - ünnepi műsor - 2023
17. 5. 2023
Igazgatói szabadnap a gimnáziumban
17. 5. 2023Az iskola vezetősége értesíti a Tisztelt Szülőket és a Diákokat, hogy 2023. május 22-én, /hétfőn/, igazgatói szabadnapot rendel el a gimnazista diákok részére a szóbeli érettségi vizsgák miatt.
Kápolnaszentelés és Gróf Esterházy János dombormű avatás a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontban
16. 5. 202342Megtiszteltetés volt mindannyiunk számára, hogy Dr. Erdő Péter bíboros úr, Magyarország prímása elfogadta meghívásunkat és Mons. Bernard Bober érsek úrral együtt 2023. május 16-án ellátogattak hozzánk. Személyes jelenlétükkel megpecsételték kapcsolatunkat.
Szeretnénk, ha az iskolai kápolnánk felszentelése, valamint Isten szolgája, Gróf Esterházy János emléktáblájának megáldása üzenet volna a világ felé, miszerint keresztény értékrendünk megtartását, anyanyelvünk továbbadását komolyan gondoljuk.
A mai nap egy újabb, jelentős mérföldkő az életünkben, városunk történelemében. Ez a nap, tanúbizonyságunk napja. Tudatosítjuk, hogy gyermekeink által Krisztus a jövőnk, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy őseink hitét, évezredes tapasztalatát tovább adjuk az utánunk érkezőknek. Boldog Salkaházi Sára élete, áldozatkészsége és Gróf Esterházy János népéért való kiállása követendő példa mindannyiunk számára. Iskolaközpontunk mottóját örökre szívünkbe zárva, továbbra is „Istennel a hazáért és egymásért“.
A megáldott dombormű Túri Török Tibor művész úr munkája a felajánló pedig Ragán Dávid volt.
Két arany az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen
16. 5. 20232023. május 15-én, az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen vettek részt diákjaink Várhosszúréten. Remekül szerepeltek!
Nagyon büszkék vagyunk rájuk.
1.kategória: Fazekas Miklós Áron - arany- képviseli iskolánkat az országos megmérettetésen Gombaszögön
Sivák Fanni - ezüst
Fazekas Zalán - bronz
2.kategória: Kovács Réka - arany- képviseli iskolánkat az országos versenyen
Beke Emma- ezüst
Doboš Levente- ezüst
Fazekas Dávid- bronz
Fazekas Réka - bronz
Úszótanfolyam 2023. június 12-16.
15. 5. 2023
Erdei iskola 2023. május 8-12., Magas-Tátra
14. 5. 2023
Ballagás a gimnáziumban
12. 5. 2023374.G - BALLAGÁS 2023
Kedves ballagó diákok, tisztelt szülők, kollégák, rokonok, ismerősök!
Végzős diákjaink ballagása olyan életforduló, amely meghatározó esemény mindannyiunk életében. Az eltelt évek, a megszerzett tudás, a sok-sok emlék örökre összeköt bennünket. Remélem, az iskolánkon eltöltött idő alatt sikerült a jellemetek alapjait úgy formálni, hogy erős egyéniséggé válva, ne sodródjatok az árral. Felelősséggel fogadjátok, hogy hitet, tartást kaptatok. Személyes kötődésem is nagyon fontos ehhez az osztályhoz, hiszen ma a legkisebb gyermekem is elballag. Elevenen él bennem, amikor az iskolaalapítás évében 2015 nyarán, még kisiskolás korotokban egészen Csesztochováig zarándokoltunk, hogy felajánljuk iskolaközpontunkat a Szűzanyának. Látjátok, volt értelme. Ti pedig részesei, formálói vagytok a történelemnek.
A mai ünnepségre, kedves, alsó tagozatos osztályfőnökötök, Nagy Imre egy új dallal kedveskedett nektek. Köszönet és hála érte első sorban a szerzőnek, valamint minden közreműködő zenésznek, hangmérnöknek: Bodnár Attilának, Tancer Péternek, Gablyasz Péternek és Olajos Gábornak. Ez a dal immár a hatodik a sorban, a Haza-Vár, a Fényesség-benn, A tudás hatalom, az Álmunkban és a Tudnod kell mögött. Címe „Szerencserép”. Igen ez is egy költői szófordulat, hasonlóan a többi címhez: Szeren-cse-rép. A kedvenc soraim belőle pedig a következők:
Lelkem szárnyra kél, szűk ez a tér,
Batyumban só és kenyér.
Titkon őrizgetem a zöld szalagot,
Az óra most körbe ér.
Arcom felemelem a fény felé,
Így mögém kerülhet az árnyék.
Elkoptatott ezer év ami véd,
Mint bűvös szerencserép.
Kívánom, hogy a batyutokban, ami elkísér az úton ne csupán só és kenyér, de több, mint ezer év kultúrája, történelme, magyar nemzetünk keresztény hite is veletek legyen.
Kedves Szülők!
Köszönjük, hogy megbíztak bennünk, szívesen fogadták szolgálatunkat.
Együtt aggódtunk az elvetett és öntözött magokért. Az életet Önök adták, a mi munkánk a testi és lelki ápolás volt. Legfontosabb feladatunk az erkölcsös nevelés, a tehetséggondozás és a színvonalas oktatás volt. Az elmúlt évek során igyekeztünk sok-sok iskolán kívüli lehetőséget biztosítani az értelmes időtöltésre. Tartást adtunk a zenén, táncon, irodalmon, sporton keresztül gyermekeinknek, hogy erősödjön anyanyelvük, keresztény értékeik, nemzettudatuk, szülőföldjükhöz és közösségükhöz való ragaszkodásuk.
Köszönet az együttgondolkodásért.
Végezetül - kedves Diákok - szeretnék kollégáim és az egész Salkás csapat nevében sok sikert kívánni az érettségi vizsgákhoz és erős hitet, kitartást céljaitok megvalósításához.
Viszontlátásra!
Szepsi, 2023. május 12. Nagy István
Archív noviniek
- September 2026
- August 2026
- Júl 2026
- Jún 2026
- Máj 2026
- Apríl 2026
- Marec 2026
- Február 2026
- Január 2026
- December 2025
- November 2025
- Október 2025
- September 2025
- August 2025
- Júl 2025
- Jún 2025
- Máj 2025
- Apríl 2025
- Marec 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- September 2024
- August 2024
- Júl 2024
- Jún 2024
- Máj 2024
- Apríl 2024
- Marec 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- September 2023
- August 2023
- Jún 2023
- Máj 2023
- Apríl 2023
- Marec 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- September 2022
- August 2022
- Júl 2022
- Jún 2022
- Máj 2022
- Apríl 2022
- Marec 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- September 2021
- August 2021
- Júl 2021
- Jún 2021
- Máj 2021
- Apríl 2021
- Marec 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- September 2020
- August 2020
- Jún 2020
- Máj 2020
- Apríl 2020
- Marec 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- September 2019
- August 2019
- Júl 2019
- Jún 2019
- Máj 2019
- Apríl 2019
- Marec 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- September 2018
- Júl 2018
- Jún 2018
- Máj 2018
- Apríl 2018
- Marec 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- September 2017
- Júl 2017
- Jún 2017
- Máj 2017
- Apríl 2017
- Marec 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- September 2016
- Júl 2016
- Jún 2016
- Máj 2016
- Všetky
