2019. június 4-én a karcagi Kiskulcsosi Általános Iskola hetedikes diákjaival együtt emlékeztünk a 99 évvel ezelőtt történt trianoni eseményekre. A Határtalanul program keretében megvalósuló találkozás kiváló alkalom arra, hogy tudatosítsuk egy nemzet vagyunk.
{#1014}
Nemzeti Összetartozás Napja
2019.06.05.1
Ipolyi Arnold népmesemondó, országos verseny
2019.06.04.Hol volt, hol nem volt, Bergengócián innen, Óperencián túl, volt egyszer egy népmesemondó verseny. Június 3-4-én a X.Ipolyi Arnold Népmesemondó verseny országos fordulóján gyermekeink is meséltek. Balta Rita -Bojszko Kevin bronzsávos, Kovács Réka -ezüstsávos minősítést szerzett. Gratulálunk nekik! Aki nem hiszi, járjon utána.
Faültetés Szepsiben a Szentatyának ajándékba a csíksomlyói látogatása emlékére
2019.06.03.Amint az ismeretes a Csíki Közbirtokosságok Szövetsége, a Csíki-medence közbirtokosságainak és erdőtársulásainak legnagyobb részét tömörítő egyesület a 2019. évi erdősítési programját Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának tiszteletére ajánlotta fel, szimbolikus ajándékként a szentatya első önálló „Laudato si – Áldott légy ” című enciklikája kapcsán.
A pápalátogatással foglalkozó sajtóbizottság elnöke, Oláh Zoltán felhívást intézett a plébánosokhoz és a hívekhez, hogy még a pápalátogatás előtt minden katolikus közösség ültessen egy fenyőfát egyházi területen, a templom vagy a plébánia udvarán, illetve más alkalmas helyen. Tegye ezt a közösség Ferenc pápa teremtésvédelmi tanításának fényében.
A szepsi esperesi körzetből és az egyházközség hívei közül közel százan egy autóbusszal és a zarándokvonat búcsújáróihoz csatlakozva vettek részt a Szentatya szentmiséjén a csíksomlyói nyeregben.
Hazaérkezve 2019. június 2-án a 17:00 órakor kezdődő szentmise után a szepsi plébániatemplom kertjében Nyíri Péter jóvoltából, Dobos Zoltán főkurátor közreműködésével a zarándokok egy fát ültettek el, amelynek gyökeréhez minden zarándok egy zsebkendőnyi földet szórt, amit a nyeregből hozott magával. Ezzel is kifejezve a sokrétű összetartozást határon innen és határon túl.
Az áldó ünnepségen részvett Nagy Imre tanár vezetésével a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont alsó tagozatos diákjainak énekcsoportja is, akik szívet melengető énekükkel az anyanyelv őrzésére és felelősségteljes továbbadására apelláltak.
„Egy zarándoklatra azért megyünk, hogy imádkozzunk és kérjük a Boldogságos Szűz Mária segítségét népeinkért, Európáért és az emberiségért. Fontos, hogy átéljük a közösséget a Szentatyával és egymással – hívő keresztényekkel, katolikusokkal és nem katolikusokkal egyaránt” – fogalmazott Erdő Péter bíboros, prímás, aki 2019. május 28-án megáldotta a budapesti Magyar Vasúttörténeti Parkban azt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arculati elemeivel díszített a mozdonyt, amelyik zarándokvonatot húzta oda és vissza, valamint a kongresszus előkészítését és megrendezését segítő tizenhét mikrobuszt.
Az esperesi körzet zarándoklata nagyon jó alkalmat kínált kifejezésre juttatni és sorsközösséget mutatni azzal a nemzetrésszel, amelyik a történelem során annyi áldozatot hozott a vallási és nemzeti hovatartozásért. Most, amikor a katolikus egyházfő, az apostolutód, jelenlétével elismerte az évszázados kiállást, az esperesi körzet zarándokai kedves kötelességünknek érezték, hogy részt vegyenek a pápai szentmisén.
Köszönet a Gondviselésnek a közös tanúságtétel lehetőségéért. A hallottakból és a látottakból egyértelmű az igazság: Múltunk a reményünk, Krisztus a jövőnk…
Adja Isten, hogy kellő erősséggel visszhangozzon minden zarándokban, a nyeregben a pápalátogatás emlékére felállított székely-kapu felirata: Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez testvér ne légy hűtlen soha!
Járási atlétikai verseny
2019.05.31.32019. május 27-én az alapiskolások atlétikai bajnokságának járási fordulóján vettünk részt, a ČSA utcai alapiskola sportpályáján. Iskolánkat két csapat képviselte, így mind a fiúk, mind a lányok versenyében pályára léptünk. Nagyon sikeres napot zárhattunk és éremesővel térhettünk haza. Gratulálok minden versenyzőnek és köszönet kis és nagyobb atlétáinknak a szép teljesítményért!
Csapataink:
Lányok: Bartaloš Božena, Balázs Rita, Dobos Anna, Dobos Emese, Doboš Frederika, Kaputa Marianna, Magyar Vanessa
Fiúk: Viszlay Flórián, Grulyo Miguel, Nyíri Kristóf, Takács András, Nagy Tamás, Üveges Roland, Görgei Dávid, Majer Bence
Érmeseink: 1. hely: Balázs Rita – 60m
2. hely: Balázs Rita – 300m, Takács András – 1000m, Kaputa Marianna – távolugrás
3. hely: Nyíri Kristóf – 300m
Váltófutás: lányok: Kaputa Marianna, Doboš Frederika, Dobos Anna, Balázs Rita – 3. hely
Fiúk: Grulyo Miguel, Viszlay Flórián, Nyíri Kristóf, Takács András – 2. hely
Birkózás
2019.05.30.42019. május 28-án birkózó és kötélhúzó versenyen vettünk részt iskolánk alsó tagozatos, illetve 5 és 6- os diákjaival. A rendezvény a szepsi birkozó szövetség szervezésében, az Iskola utcai Moyzes gimnázium tornatermében került megrendezésre. A környék szinte minden iskolája bekapcsolódott, így tehát kb. 300 résztvevő volt. Csapatunk összetettben a 4. helyet szerezte meg, kategóriánként pedig több kupát is „bezsebelhettünk”. 3.-4. lányaink – Bráz Zoé, Balázs Lilien, Kovács Lili, Demeter Dóra, Fazekas Zita, Kuzma Barbara, Magyar Sophi - elsők lettek kötélhúzásban. 1-2-os lányaink – Pelegrin Noémi, Tóth Kozma Sofi, Hudák Tatiana, Lacko Lexi, Dobos Anna, Gergely Léna, Černai Vanesa - 4. helyen végeztek ugyanebben a versenyszámban. A kisebb fiúk – Csömör Márió, Kočiš Lóránd, Magyar Mátyás, Ribár Kevin, Horváth Roland, Kondáš Lajos, Bartaloš Adrián – a dobogó 3. fokát foglalhatták el. A birkózók közül a hatodikos fiúknak sikerült 3. helyet szerezniük, név szerint: Magyar Dávid, Viszlay Flórián, Piroh Roland, Oceák István, Herczeg István, Lacza Levente. Az ötödikes harcosok – Rudy Márk, Die Dániel, Polyák Csaba, Horváth Attila, Haraszti Tamás - 4. lettek. Külön dicséret a három-negyedikes lánynak, akik az ötödikesek között birkóztak! Az összes résztvevőnek köszönjük iskolánk méltó képviseletét és gratulálunk a szép eredményekhez!
Thália Színházban voltunk
2019.05.29.12019. május 29-én a Thália Színházban Mátyás király történeteivel szórakoztattak minket. Egy páran közülünk is szereplői lehettek a meséknek. Az előadás végén megnézhettük a műszaki termet is, ahonnan a hangot és a fényt kezelik.
„Odakint most szörnyek járnak” a Valahol Európában musical előadását tekintettük meg a Magyar Színházban
2019.05.29.A II. világháború végén csapatokba verődve rótták Magyarország poros országútjait azok az árva gyerekek, akik nem tudták, hogy valaha otthonra lelnek-e ebben a háború pusztította országban. Ebben az embertelen világban mégis találkoznak egy Emberrel, egy Művésszel, aki befogadja őket, fedelet ad a fejük fölé.
A Dés László zenéjével megszólaló musical a humánum, az értékek megőrzése mellett tesz hitet.
Ebben a darabban láthattuk Nagy Julcsit és Nagy Gabikát, intézményünk színészpalántáit. Nézőként, szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy bekerülni egy ilyen darabba nagy érdem. Sokoldalúnak, kitartónak, teherbírónak, alázatosnak kell lenni. Mindezeknek leányaink birtokában vannak. Hálásak vagyunk nekik, hogy az élményt személyessé és maradandóvá tették számunkra.
Öröm és reményteli megosztás Budapesten
2019.05.29.2019. május 28.-án Budapesten, a budavári Prímási Palotában tartotta soron következő ülését a Mindszenty Alapítvány kuratóriuma. Az ülés szünetében esperes-plébánosunk a kuratórium tagjaként az iskolánkkal kapcsolatos események fejleményeiről örömmel válaszolt a kuratórium tagjainak, mindenekelőtt Erdő Péter bíboros, prímás-érseknek és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, akik megtekintve a Potápi János Árpád, államtitkár látogatásával kapcsolatos és más rendezvényekről készült fényképeket, további sokoldalú támogatásuknak adták tanújelét.
Örömmel fogadták az ajándékba küldött mézet is, ezzel is jelezve az összetartozás fontosságát, édességét és erőteljességét.
CSALÁDI GYERMEKNAP
2019.05.25.https://www.youtube.com/watch?v=X_Cmi35vpD0
2019. május 25-én gyermeknapi vigadalmat ünnepelt a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont növendékeinek sokasága, a szülők, a nagyszülők, pedagógusok és iskolabarátok szrvezésében. Örömük oka nem kétséges. Világunkban, amelyik nyíltburkoltan száll szembe a vallás, a család, a nemzet, a föld, a közösség életértékével, az együtt ünneplők szándékosan mutatták meg azt, hogy ragaszkodnak a kezdetektől felismert értékrendhez.
Köszönet mindeniknek, aki ezen a jeles napon ismét tanúságot tett a kersztény hit, az anyanyelv, a közösségi lét időálló értékeinek fontosságáról. https://photos.app.goo.gl/7q8wBtZZmBXXGNvf7
Hodász András atya előadása diákjainknak
2019.05.22.52019. május 22-én vendégelőadóként érkezett a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontba Hodász András atya Budapestről, akit 2014. június 14-én szenteltek pappá Esztergomban. Főpásztora a Római Pápai Magyar Intézetbe küldte tanulmányai folytatására /2014-2016/. Káplán volt a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony főplébánián 2016-2018, plébániai kormányzó Bp.-Angyalföldi Szent Mihály Plébánián 2018-.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem segédlelkésze 2016-2017. Lelkésze 2017-2018. A Budapesti Karizmatikus Személyi Plébánia plébániai kormányzója is 2018-.Amikor a közelmúltban elköszönt a 777 blog olvasóitól, azt írta, hogy a következő időben az imádságra és az életrendezésre szeretne összpontosítani. Arra a kérdésre, hogy hol tart ezen az úton? – ezt válaszolta:
Egy előadásom alkalmával valaki azt kérdezte tőlem, hogy amikor felszenteltek, „sztárpapnak” készültem, így képzeltem-e a jövőmet? Azt feleltem, hogy egyáltalán nem készültem sztárpapnak. Nem gondoltam arra, hogy nekem imázst kellene építenem. Akkor körülbelül két éve voltam a 777 blog állandó munkatársa, és kezdtem azt érezni – nem a 777 hibájából –, hogy a kialakult médiaprofilom túlnőtt rajtam, elidegenít önmagamtól. Ismert és elismert papnak lenni jó, de ennek megvannak a hátrányai is: a szerep magával sodor, elbizonytalanít magamban, elvárásokat támaszt velem szemben, és nem biztos, hogy jó irányba visz. Nehéz meglátni egy ilyen helyzetben, hol az a pont, amikor az imázsom átveszi Jézus helyét. Persze az ismert ember szava többekhez eljut, és talán többen is hallgatnak rá, ez jó. Az viszont már inkább árt, mint használ, ha az emberek miattam jönnek a misére, és nem Jézus miatt. Be kellett húznom a kéziféket, mert nem tudtam, mi a megoldás. Szeretném olyan pályára állítani az életem, ami sokkal inkább Jézusról szól. A cél, hogy ne a „sztárpap” jelenjen meg az emberek előtt, hanem Jézus.
András atya két előadást tartott az iskolában, majd szentmisét mutatott be a plébániatemplomban.
Előadását nagy érdeklődéssel hallgatták a diákok és a tanárok. A hívek is egy újabb lelkipásztori stílust tapasztalhattak meg.
Adja Isten, hogy itt léte körükben gyümölcsöző legyen úgy számára, mint az itt élőknek. Adja Isten, hogy életünk napjai inkább békések legyenek, mint tökéletesek. Adja Isten, hogy életünk eseményeire felkészüljünk, s ne kikészüljünk.
Sikeres érettségi vizsgák a gimnáziumban
2019.05.21.122019. május 20-21-én iskolaközpontunk végzős, gimnazista diákjai, sikeres érettségi vizsgát tettek.
Az írásbeli megmérettetés - külső részének átlagértékei: magyar nyelv és irodalomból 73,4 %, szlovák nyelv és szlovák irodalomból 46,6 %, angol nyelvből 74,7 %.
A szóbeli vizsgák átlagos érdemjegyei: magyar nyelv és irodalom 1,5 / szlovák nyelv és szlovák irodalom 1,6 / angol nyelv 2 / biológia 2,25 / földrajz 1,75.
Az nagyszerű eredményekhez szívből gratulálunk. Köszönet és hála érte.
Adja Isten, hogy diákjaink el ne felejtsék a gyökereiket, küldetésüket és felelősségüket a kapott lelki, szellemi tálentumokért.
A záró áldás előtt a vizsgázók és a vizsgáztatók emlékeztető útravalóul ajándékot is kaptak, valamint az Úr Jézus ígéretét, és gróf Esterházy János, vértanú szavait.
„S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,26.)
„… itt maradok köztetek és veletek fogom átélni a rossz napokat is… mert ha másokat maradásra biztatok, én sem mehetek el innét.”(Gróf Esterházy János)
Államtitkári látogatás
2019.05.21.2019. május 20-án Szepsibe látogatott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és kísérete: Haraszti Attila – főkonzul, Magyarország Kassai Főkonzulátusáról, Czimbalmosné Molnár Éva - felvidéki főosztályvezető, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságáról.
Miután az államtitkár a városházán találkozott a város vezetőivel, élükön Borovský Slavomír polgármesterrel, a további meghívottaknak ezután nyílott lehetőség a vele való találkozásra a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ Galériájában, ahol kiemelt téma volt az egyházi iskolaközpont építése. A találkozó után terepbejárás volt az épülő iskolaközpont építkezési területén Puskás Géza – kivitelezővel, a Flex-Ps 93BT vezetőjével, valamint a Jövőért Alapítvány tagjaival és vezetőségével, Bartók Csaba elnökkel és Iván László ügyvezető elnökkel.
Délután az államtitkár úr Debrődre látogatott, ahol a helyi önkormányzat meghívásra ünnepi beszédet mondott a Zarándokszálló ünnepélyes átadásán, amelynek megépülését a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Az átadó ünnepségen a történelmi egyházak képviselői áldó imát mondtak, közreműködtek a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont alsó tagozatos tanulói és a debrődi Tüzikék Asszonykórus.
A látogatás reménykeltő eredménye: az iskolaközpont átadásának dátuma 2020. március 15. A tanítás megkezdése – 2020. szeptember 1. A találkozón újabb bizonyítást nyert a bódva-völgyiek tudatos ragaszkodása a szellemi, lelki és anyagi értékeikhez, nemkülönben az is, hogy a magyar kormány lehetőségeihez mérten mindent megtesz a határon túl élők sokrétű megmaradása érdekében.
Köszönet és hála mindenkinek, aki a saját helyén, az adott és kapott lehetőségeivel elősegíti népünk boldogulását határon innen és határon túl.
Hittan verseny Dabason
2019.05.21.2019. május 17-én, Nepomuki Szent János napján, hittanversenyen vettünk részt a Pesthez közeli Dabas-Sárin. Többedik alkalommal látogattunk el a dabasi immár 26 éves múltra visszatekinthető Szent János Katolikus Általános Iskolába. Hosszú és fáradságos utat kellett megtennünk, mindazonáltal ezúttal is nagy szeretettel fogadtak minket és elhalmoztak minden jóval. Az ökomenikus verseny alkalmat adott arra is, hogy újra találkozhassunk erdélyi testvéreinkkel, akik Nagykárolyról és Szatmárnémetiből érkeztek.
A hittanverseny során a gyerekeknek papír nélkül elő kellett adniuk egy betanult bibliai részletet, majd kreatívan kigondolt játékos feladatokat kellett megoldaniuk. Miután mindezekkel végeztek, az otthon elkészített prezentációt kellett bemutatnia minden csapatnak. Számos iskolából jöttek diákok erre a nemzetközi versenyre a Kárpát medence különböző részeiről és a helyiek is képviseltették magukat szép számmal. Korcsoportok alapján három különböző kategóriában lehetett nevezni 2-2 diákot. Iskolánk az 5-6, illetve a 7-8. osztályos diákok csoportjában indult és a hatodikosaink elhozták a 2. helyezést.
A hittanverseny mellett rajzversenyt is hirdetett a dabasi iskola, mely rajzokat már előre el kellett küldeni. A téma Nepomuki Szent János volt, az ottani iskola névadója. Ezen rajzok többsége a hittanverseny során kiállításra került az iskola folyosóján. 1. helyezést ért el Groško Róbert (III.A), valamint 3. helyezést Fazekas Zita (IV.A) alkotása. Büszkék lehetünk diákjainkra! A hittan- és rajzverseny mellett a gyerekek fociban is összemérhették tudásukat. Nyolc csapat küzdött meg egymással az igényesen kialakított pályán.
A gyerekeknek számos szórakozási lehetőségük volt, ugyanis az iskolában játszhattak pingpongot vagy csocsót vagy éppen ugrálhattak a trambulinon, esetleg kedvükre hintázhattak. Minden gyermek egy családnál volt elszállásolva, így semmi sem akadályozta, hogy kiválóan érezzék magukat. A tanárok a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is élvezhették Némó kapitány és a Nautilus fedélzetének otthonosságát.
A kísérőtanár vezetésével a versenyen részt vett Viszlay Eszter (VIII.A) és Fazekas Vivienn (VII.A), valamint Viszlay Boglárka (VI.A) és Novák Viktória (VI.A).
Népmesemondó verseny
2019.05.21.Várhosszúréten, az Ipolyi Arnold Népmesemondó Versenyen diákjaink méltón képviselték iskolánkat.
1.kategória:
Aranysáv: Balta Rita, Kovács Réka
Bronzsáv: Tóth Kozma Sofia, Pelegrin Noémi
2.kategória:
Aranysáv: Bojszko Kevin
Ezüstsáv: Piroh Roland
Bronzsáv: Die Dániel
3.kategória:
Ezüstsáv: Kočiš Martina
Bronzsáv: Fazekas Vivien
Fák és madarak világnapja
2019.05.17.Óvodásainkkal a fák és madarak világnapja alkalmàból, madarakat 🐦, fát készítettünk és eljátszottuk "A béka és a holló" cìmű mesét.
A gimnáziumba való felvételi vizsgák eredményei
2019.05.16.
Bodollói köszönet
2019.05.14.Amint arról már korábban beszámoltunk, Mons. Bernard Bober, kassai érsek-metropolita 2016. január 13.-án a Fatimai engesztelő imatalálkozón az akkor 20 éves bodollói jubiláló templom szentélyében megáldotta az Isteni Irgalmasság ólomüvegképét. 2016. május 13-án Erdő Péter bíboros felszentelte az új szárnyas-oltárképet. 2016. október 13-án Mons. Pásztor Zoltán püspöki helynök megáldotta a Szűzanya fatimai kegyszobrának mását, Király Tamás, Kis Virág Glória és Szilágyi Erzsébet alkotását, amelyet 2017. május 13-án Mons. Bernard Bober, kassai érsek-metropolita ünnepélyesen megkoronázott és megáldotta a Fatimai jelenésekre emlékeztető ólomüvegablakot Schultz Gábor és neje Megalesz Magdolna mesterművét.
Bodollón 2019. május 13-án újabb jeles esemény történt. Miután a szoborvivők a szokott módon elhelyezték a szentélyben a Szűzanya szobrát, első alkalommal ereszkedett le a magasból az oltár felé a hajdan bombatalálat ért templom restaurált oltárkeresztje. A megható pillanat után újabb következett, ünnepélyesen kinyílt a szárnyas-oltár. Az érsek ekkor a papi székhez vonult, ahol a szentmisében szokott módon keresztvetéssel és köszöntéssel megkezdte az immár 200. alkalommal végzett fatimai liturgiát.
Ezek után a helyi esperes-plébános üdvözölte az egybegyűlteket és felkérte az érsekfőpásztort, hogy szíveskedjen megáldani az Erdő Péter bíboros ajándékozta három szent kassai vértanú ereklyéit és a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont címeres nyakkendőit, amelyet az iskola igazgatója Nagy István adott át a jelenlevő papoknak, mint iskolabarátoknak. Mialatt az érsek elhelyezte az ereklyét és az iskolaigazgató átadta a címeres nyakkendőket, az ünneplőbe öltözött diákok a kántornő kíséretében himnuszt énekeltek Boldog Salkaházi Sáráról, aki 120 éve, 1899. május 11-én született Kassán.
A liturgia három nyelven folyt, magyarul, latinul és szlovákul.
Az imatalálkozó szép mozzanata volt, mint mindig, úgy most is a bensőséges gyertyás Szentségimádás, amit ez alkalommal a hívek Jó Pásztor vasárnapja kapcsán a jelenlevő 20 papért és társaikért ajánlottak fel. Az érsekfőpásztor szentségi áldása után Király Antal, okleveles mérnök, az egyházközség főkurátora mondott köszönetet azért, hogy a jelenlevők elfogadták meghívást és jelenlétükkel szebbé, magasztosabbá tették az ünnepelést. Köszönetet mondott Dankó István sokoldalú mesternek is az újabb precíz, pontos munkáért, hogy az oltárkereszt ezután központi helyen, az oltár felett lesz látható.
Köszönetet mondott a zarándokoknak is az összetartozás bizonyítékáért, hogy megértve az idők jeleit, az ide látogató főpásztorok előtt tanújelét adták az összetartozás, a sorsközösség vállalás és a felelősségtudat fontosságának. Megköszönte a Mária Rádiót, és az egyházi iskola létét, kérve, hogy váltsa be a hozzá fűzött reményeket.
A főkurátor az érsekfőpásztornak a köszönet és hála jeleként a három szent kassai vértanú művészi ábrázolását ajándékozta, mint fia, Király Tamás munkáját, aki mesteri készügyességgel készítette el a három szent közelmúltban bemutatott különleges technikával készült arcképeit.
Ismételt köszönet és hála minden lelkipásztornak, zarándoknak, tanárnak és nevelőnek, művésznek és alkotónak, akik e jeles évfordulón a régi hűség, ragaszkodás és felelősségteljesség vágyával kívánják továbbra is végezni feladatukat. Köszönet mindenkinek, aki a jövőben is kész imádkozni és engesztelni népünk lelki megújulásért, határon innen és határon túl. GB.
Hittan az oviban
2019.05.14.Rád bízom Krisztus világosságát! Hittanóránkon Sára nővérrel a keresztség szentségével ismerkedtünk.
Jó Pásztor vasárnapja
2019.05.14.Egy alkalommal Jézus „17amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” 18„Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.” /Mk 10, 17-18/
Jó Pásztor vasárnapján papjainkat köszöntöttük, nem azért mert jók, de azért, mert szolgálnak, mint az édesanyák és az édesapák, mint a hitvestársak és minden jóakaratú ember.
Köszönjük egészéletes szolgálatukat, mert ennek köszönhetően hallhatjuk minden nap Isten igéjét és részesülhetünk szentségeiben.
Köszönjük, hogy egykor rájuk nézett a Mester és megismétlődhetett életükben az evangéliumi történet: 21Jézus ránézett és megkedvelte. „Valami hiányzik még belőled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!”
Köszönjük, hogy maradtak.
Az ünnep kapcsán Szepsiben tisztelettel köszöntöttük Mgr. Gyüre Zoltán, nyugalmazott református lelkipásztort is, aki megköszönte a megemlékezést, áldást közvetített Isten népére.
Babfesztivál Szepsiben
2019.05.14.22019. május 11-én, az Athletik Legion klubbal közösen mi is részt vettünk a Városi Művelődési Központ szervezésében megvalósult Babfesztiválon.
Jó hangulat, finom ételek, kellemes tavaszi meleg fogadta a résztvevőket.
Archívum
- Május 2025
- Április 2025
- Március 2025
- Február 2025
- Január 2025
- December 2024
- November 2024
- Október 2024
- Szeptember 2024
- Augusztus 2024
- Július 2024
- Június 2024
- Május 2024
- Április 2024
- Március 2024
- Február 2024
- Január 2024
- December 2023
- November 2023
- Október 2023
- Szeptember 2023
- Augusztus 2023
- Június 2023
- Május 2023
- Április 2023
- Március 2023
- Február 2023
- Január 2023
- December 2022
- November 2022
- Október 2022
- Szeptember 2022
- Augusztus 2022
- Július 2022
- Június 2022
- Május 2022
- Április 2022
- Március 2022
- Február 2022
- Január 2022
- December 2021
- November 2021
- Október 2021
- Szeptember 2021
- Augusztus 2021
- Július 2021
- Június 2021
- Május 2021
- Április 2021
- Március 2021
- Február 2021
- Január 2021
- December 2020
- November 2020
- Október 2020
- Szeptember 2020
- Augusztus 2020
- Június 2020
- Május 2020
- Április 2020
- Március 2020
- Február 2020
- Január 2020
- December 2019
- November 2019
- Október 2019
- Szeptember 2019
- Augusztus 2019
- Július 2019
- Június 2019
- Május 2019
- Április 2019
- Március 2019
- Február 2019
- Január 2019
- December 2018
- November 2018
- Október 2018
- Szeptember 2018
- Július 2018
- Június 2018
- Május 2018
- Április 2018
- Március 2018
- Február 2018
- Január 2018
- December 2017
- November 2017
- Október 2017
- Szeptember 2017
- Július 2017
- Június 2017
- Május 2017
- Április 2017
- Március 2017
- Február 2017
- Január 2017
- December 2016
- November 2016
- Október 2016
- Szeptember 2016
- Július 2016
- Június 2016
- Május 2016
- Április 2016
- Március 2016
- Február 2016
- Január 2016
- December 2015
- November 2015
- Október 2015
- Szeptember 2015
- Mind