2021. szeptember 21-én az iskolaközpont gimnazistái Nagy István, igazgató vezetésével ismét együtt ünnepelte az Eucharisztiát.
Azt mondjuk, egy emberi hívásra csak kellő megfontolás után szabad válaszolni, de amikor Isten hív, és ezt megérzi a lelkünk, akkor egyszerűen csak fel kell állnunk, el kell indulnunk és követnünk kell Őt.
Máté szó nélkül felállt, és követte Jézust. Mintha ráérzett volna, hogy a Jézussal és a jézusi örömhírrel való találkozáskor nincsen helye a fontolgatásnak, a mérlegelésnek. Aki fontolgat, az nem követ. Sőt, nincs helye a mentegetőzésnek sem, hogy bűnös voltunk miatt alkalmatlannak mondjuk önmagunkat. Melyikünk lenne bűn nélkül való? S egyáltalán, melyikünk tudná saját magát alkalmassá tenni Jézus követésére? „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” – mondja az Jézus.
Amiként egykor édesanyánk tisztába tett bennünket, és nem fordult el tőlünk esendőségünk láttán, úgy cselekszik mindnyájunkkal az Isten.
Nagyon sok múlik az induláson. Ha már az indulást elrontja a számítgatás, a túlzott félszegség, a kislelkűség, mit lehet várni az út folyamán, a próbatételek között? Ha azonban jól rajtolunk, ha értelmünket, akaratunkat és érzelmeinket, teljes emberi egzisztenciánkat egy irányba fordítjuk, s úgy indulunk el, nagy esélyünk van a sikeres célba érésre, az örök győzelemre.
Köszönet a mai együttlétéért egymással és Urunkkal, Jézus Krisztussal. Köszönet a budapesti tanúságtételért is.
Adja Isten, hogy legyen továbbra is bátorságunk otthagyva napjaink szokáskultúráját, nyomába szegődni és valódi tanítvánnyá lenni az Úr Jézusnak, és megtanuljuk, mit jelent az „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”, megengedve, hogy kegyelme által irgalmas szívű testvérekké, az isteni irgalmasság követeivé változtasson minket.